NAPÚT 2010/9., 102–104. oldal
Tartalom
Suhai Pál
Bogáncs és karfiol
Pataky Adrienn
Utazás Káeurópa földjén
L’écriture féminine
Egy hiánypótló feminista szövegkorpusz
Nő, tükör, írás: Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról, szerk. Varga Virág, Zsávolya Zoltán, Bp., Ráció Kiadó, (női reKON I.), 2009. |
A Ráció Kiadó reKON sorozatában most megjelent monumentális tanulmánykötet írásai tehát jogos igényeket elégítenek ki, létező hiátust töltenek fel alkotó szellemi energiával; a meglévő és legújabb elméleti szövegek továbbgondolásával és mozgósításával pedig nem pusztán a feminizmus gyakorlatát, de egész modern irodalmunkat látják el jelentős szakirodalmi bázissal. „Modernségfelfogásunk válhat korszerűbbé a női szerzők munkáinak bevonásával” – írja tanulmánya végén Zsadányi Edit.
Eltekintve a meglehetősen pongyola előszótól, a kötet tanulmányai világos nyelven írt, általában is, de helyenként kiugróan információgazdag szövegek, melyek már – túllépve a korai feminizmus önlegitimációs kényszerén – jobbára önállóan keresik az egyes művek megszólításának lehetséges módozatait, egyszer a kultúratudományhoz, másszor az identitásdiskurzushoz kapcsolódva. „A sajátos női tapasztalatokat konstatáló, közvetítő és egyben poétikailag konstituáló kezdeményezések oly módon nyernek teret az irodalmi közlésmódok között, hogy egyúttal új esztétikai lehetőségeket is kirajzolnak” – fogalmaz Mekis D. János a kötet első tanulmányában. Mekis D. továbbá attól a veszélytől is óva int, hogy a női szerzők műveit külön-külön vizsgáljuk, mondván, hogy ez olyan alternatív, de monolit kánonhoz vezet, mely megismétli a történeti szegregációs műveleteket, éppen azokat tehát, melyekkel szemben a feminista iskola a kezdetekben felvette a harcot. Jó példa lehet itt Bánki Éva Tormay és Dosztojevszkij című tanulmánya, mely éppen nemek, kultúrák és nyelvek közti összehasonlító jellege révén kerüli el az említett veszélyt.
A szöveggyűjtemény négy általánosabb – történeti távlatokat és szellemi vonulatokat kirajzoló – bevezető tanulmánya közül a második, Zsák Judit írása részletesen bemutatja a női szubjektumról alkotott XX. század eleji kép áltudományos alapjait – Gustav Klimt művészetén és E. Schorske „ödipális lázadás”-fogalmán keresztül. A szerző ezután Otto Weininger, a bécsi nőgyűlölő filozófus nemi karakterológiájának cáfolatával folytatja dolgozatát. Nyilván nem igaz, hogy a nő nem szabad létező, hogy az abszolút nőnek nincs személyisége, hogy a nőnek egyáltalán nincs Én-je, lelke, sőt, archetípusa is csak kétféle lehet: ringyó vagy anya. Mégis különös, hogy Weininger vizsgálata abból indult ki: „a nő megértésének kulcsa a szexualitásban betöltött szerepében keresendő”, ám ezt a szerepet, s vele az egész női szexust – nyilván a valódi próbálkozások híján – egyáltalán nem sikerült megértenie. A nők, e minden lényegi tulajdonságot nélkülöző (férfi)hiány-alakzatok milyen realitáshoz tartoznak tehát? – teszi fel a kérdést a tanulmány.
Szilágyi Judit – a kötet harmadik írásában – Osvát Ernőt emberi és szerkesztői kettősségében kívánja (meg)látni, aki „nőügyekben tudvalevőleg a szenvedély megszállottja volt”. A tanulmány számadatai arról árulkodnak, hogy a Nyugat szerkesztője valóban nyitott volt a „gyengébbik nem” felé, hiszen 1908 és 1928 között csaknem ötven női szerzőt fedezett fel a lapnak; Kolozsvári Grandpierre Emil meglehetősen radikális megfogalmazásában „…a Nyugatot idióták légiója előtt nyitotta meg”. Miként Kosztolányi híres Petőfi- és Arany-tanulmánya, Szilágyi Judité is az emberből indul ki. Ezek a – biográfia tényeire támaszkodó, esetenként pszichologizáló, általánosan talán antropológiainak nevezhető – olvasatok mindig fontos és szórakoztató kultúrtörténeti anyaggal szolgálnak. Noha Szilágyi munkája ilyen dokumentumként sem utolsó, lényege szerint talán inkább egy igaz aposztrofét – a női irodalomra vetett gyűlölködő és romantikus pillantások közt egy igaz odafordulást – helyez a gyújtópontba. Férfi és nő(k) olyan szenvedélyes szellemi-lelki viszonyát, mely példaértékűen gyümölcsöző lehet szociális, kulturális és morális értelemben egyaránt.
A negyedik tanulmány, mely L’Homme Ilona tollából származik, már a kötet elemzései közé vezet, hiszen az erotikum megjelenési formáit vizsgálja a női szóművészetben. Az írás Richard Rorty gondolataival fejeződik be, melyek szerint a „női íróknak őszintén megszólalva, ugyanakkor a vágy szemérmesen meg nem szólaló tárgyaként kellene ábrázolniuk saját magukat”, mégpedig úgy, hogy a szexualitást megtartják tabunak, s tulajdonképpen a hallgatás által hagyományozzák tovább. Írásom elejére utalva – az olyan elméleti tételezések, mint Heléné Cixous-é, miszerint „a nőnek szinte mindenütt van nemi szerve”, olyan elemzési stratégiák által válhatnak igazán az irodalmi párbeszéd részeseivé, mint amilyeneket Menyhért Anna Erdős Renée-tanulmányában figyelhetünk meg. A szerző itt A nagy sikoly című regényen keresztül a női orgazmus lélektanának történeti megértésére tesz kísérletet, mégpedig úgy, hogy megállapításai egyszerre jelenjenek meg múlt és jelen horizontján. Az ilyen és hasonló elemzések végre indokolhatják a szexualitás (alapvetően) diszciplináris és az irodalom művészi síkjának egymásba tükrözését – egy igaz(abb) feminista diskurzus felé nyitva meg az utat.
A Nő, tükör, írás elemzései közül hat szól Kaffka Margitról és művészetéről, négy Lesznai Annáról, három-három Tormay Cécile-ről, Erdős Renée-ről és Török Sophie-ról, majd kettő Földes Jolánról, egy-egy pedig Czóbel Mónika, Lux Terka, Ritoók Emma, Vay Sándor/Sarolta, Tutsek Anna, Tóth Wanda, Szederkényi Anna, Mollináry Gizella, Berde Mária, Gulácsy Irén, Kosáryné Réz Lola, Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona és Becski Irén irodalmi munkásságáról. Innen nézve e grandiózus gyűjtemény értékét talán az adja, hogy ennyi különböző elemzési stratégia, ennyi látásmód érvényesül benne párhuzamosan: az alá- és mellérendelési viszonyoktól és Én-konstrukcióktól a felsorolás és a személytelen narráció formáin át az avantgárd és a kánon szempontjainak felülvizsgálatáig számtalan úton indulnak el az értelmezők.
Bár a könyvbemutatón Zsávolya Zoltán úgy nyilatkozott, hogy a Nő, tükör, írás elsősorban felsőoktatási és tudományos igények kielégítésére született, mégis jó szívvel ajánlhatom az imént felsorolt írónők műveit kedvelő, illetve a magyar kultúrközösség modern kori viszonyrendszere, főként pedig a nőiség iránt érdeklődő olvasóknak.
Soltész Márton