NAPÚT 2010/6., 51–52. oldal
Tartalom
Takács Péter
Duna-parti történet
Oláh András
Az elodázások népe
Krizsán László
Ki volt Háry, az obsitos?
A szekszárdi dombok nemcsak isteni nedűt termeltek ősidők óta, hanem a fantáziának olyan virágait is felnevelték, melyek boroskancsóból bőven öntözve, a csodák szirmait bontották ki.
A népdalok és legendák mellett egy halhatatlan népi hős is született a völgységi borospincékben: Háry János, az obsitos vitéz.
A XlX. század első fele különösen alkalmas volt hősök és mondák teremtésére. A nemrégen lezajlott napóleoni háborúkra emlékezve, a hegy levét szürcsölgetve, sok-sok hős támadt, kik jelentéktelen és eseménytelen kis életüknek a katonaság ellenőrizhetetlen közegében kerestek értelmet. Akár voltak katonák, akár nem.
Ha valaki ezekben az esztendőkben összegyűjti a kocsmahősök vitézi tetteit, ugyancsak elcsodálkozott volna, hogy a franciákból egy is megmaradt – hírmondónak.
A nép nem a valóságos hősökből választott ideált magának, hanem a hozzá hasonló, mellőzött és sokszor lenézett senkikből kreált, uralkodók sorsát eldöntő hencegőkből.
Pedig sok-sok valódi vitézről is tud a krónika ezekből az évekből.
Leginkább Kolozsvári Ferenc közvitéz példája érdemelt országos elismerést. Ez a Dunaszerdahelyről származó huszár a Magyarországba nyomuló francia hadsereg egyik főtisztjét szokatlan módon fogta el. A portyázó huszárok elől a francia ezredes és törzskara a Dunába menekült, a hadipénztárt és a nála levő fontos katonai iratokat így próbálva megmenteni. Kolozsvári közhuszár kivont karddal a folyóba ugratott, és rövid harcban elfogta az ezredest és kísérőit, a pénztárral együtt.
A nagy franciaverő hős alakját azonban mégsem az ilyen vagy hasonló valóságos eseményekből kölcsönözte Garay János, hanem a mindenütt megtalálható nagyotmondók közül is kirívó Háry Jánosról mintázta hősét.
Ki volt Háry? Élt-e ez az ember, s ha igen, mikor és hol? Hogyan került Garay látókörébe?
E kérdések tisztázásának igénye már évtizedekkel ezelőtt kialakította a Háry-kutatók körét, melynek tagjai vitatkozva, egymásnak sokszor ellentmondva, de átfogó levéltári kutatások alapján megrajzolhatták a valószínű Háry-képet és alakjának történelmi hátterét.
E Háry-kutatók egyike, Bodnár István szerint „Háry János nemcsak mesemondó volt, hanem mint ilyes természetű ember, a mesterségét is elhanyagolta. Híres volt fuser munkájáról. Az általa készített cserépfedők nem illettek rá a fazekakra, az általa készített cserépkályha kipróbálásakor felrobbant és így tovább. Igen sok baja volt a fazekascéhvel is, melynek nemegyszer hágta át szabályait mind magatartásával, mind fazekasbéli mesterségével.”
Háry János tehát mesterséget tanult, de azt hanyagul végző, összeférhetetlen, felelőtlen ember volt, aki feletteseivel is gyakran szembekerült.
E jellemzés egyetlen pozitív eleme a mesemondó képességre való utalás. Azonban ez sem a népmesekincs közvetítésére vonatkozik, hanem általa kitalált és saját személyét dicsőítő történetekre. A Háry-kutatásokban, a Háry János személyét és működését tisztázó történelmi források felkutatásában különösen jelentős eredményt ért el dr. Hadnagy Albert, a szekszárdi Állami Levéltár egykori igazgatója. Egy egész korszakra vonatkozó levéltári iratanyag darabonkénti átnézésével sikerült tisztáznia, hogy Háry János az akkori tolnai alispán, Augusz Antal belső cselédje volt.
Háry neve előfordul azokban a levelekben, melyeket Augusz Antal küldött osztrák születésű menyasszonyának, Schwaab Klárának. A házasodni készülő alispán igyekezett minden eseményről tájékoztatni menyasszonyát, melyek jövőbeli közös életük színterén történtek. A levelek tartalmából és hangvételéből kitűnik, hogy Schwaab Klára ismerte Háryt, vagy legalább annak viselt dolgait.
1843. február 22-én kelt levelében az alispán Háryról mint menyasszonya számára is ismerős személyről szól. Német nyelvű levelének magyar fordítása az alábbi:
„…Tegnap este bált adtam házi cselédjeimnek és vincellérjeimnek, több mint ötvenen voltak jelen. A következő vasárnapon meg kell ismételnem a bált a palánki juh- és ökörpásztoraim számára. Látnod kellene a mi kedves báránykáinkat, már hatvanan vannak. Ezek bakot ugrándoznak, miként Háry tegnap este a bálon. Ő nagyon igényes öltözékben jelent meg a bálon, de ma egyáltalán nem látható. Ezt a kiváló egyéniséget valószínűleg kénytelen leszek udvarom létszámából eltávolítani, mivel ő kevésbé megbízható, és szeszélyeinek túlságos teret enged…”
Augusz alispán véleménye szinte mindenben egyezik a korábban idézett jellemrajzzal, tetézve Háry bohóckodási, mindenképpen feltűnést kereső hajlamával.
De vajon Garay János, a költő, ismerte-e hősét?
A vonatkozó források gondos tanulmányozása alapján ez feltételezhető. Garay Augusz Antal közeli ismerőse volt. Az alispán gyakran és hathatósan támogatta – erkölcsileg és anyagilag – a költőt, s ezt Garay azzal hálálta meg, hogy verseinek első kiadását Augusz Antalnak ajánlotta.
Lehetséges, hogy Liszt Ferenc is látta, esetleg hallott a nagyotmondó és helyi különcnek tartott obsitos „vitéz”-ről, hiszen szekszárdi tartózkodása idején megfordult Augusz Antal otthonában is, ahol Háry – mint az okmányok közlik – belső cseléd volt.
(Részlet A magyar irodalom történeti forrásai című könyvből)