NAPÚT 2010/4., 114–121. oldal
Tartalom
Németh Péter Mykola
Az ember tragédiája színről színre a géniuszok rendszerében
Balázs Géza
A magyar nyelv változásai a rendszerváltás óta
* Fizikailag például a fehér kikeverhető ugyan a piros, kék és zöld színekből, ennélfogva nem alapszín; de jelen esetben a színek ilyen szempontból nem értelmezhetők, hiszen stilisztikai hatásukat vizsgáljuk.
Szabó Roland
„Színház”
avagy a Tarkabarka a Kopárságba menekül?
Délután az idősebb fiú egyedül ment el hazulról. Egy házban fölfedezett valamit.
Félig mezítelen lányt látott az ablakon keresztül az egyik szobában, aki rózsaszínű ingben fésülködött.
Az utcasarokról visszafordult, még egyszer benézett a szobába.
A lány most háttal állt a szoba mélyén, fehér válla szinte csillogott a napfényben.
A fiú bement a ház kapuján… (Anyagyilkosság)
Értekezésem célja a naturalista novellában fellelhető bágyadt színkavalkád kódolt üzeneteinek feltörése, avagy a „jelzős színszerkezetek” XXI. századi lehetséges interpretációi. Ahhoz, hogy ezen novellákat – ti. A Csáth-újdonságokat – posztmodern kori naturalizmusként értelmezni tudjuk, el kell szakadnunk attól a szokástól, miszerint a művet akkori – keletkezési idejének – jelentéskörében értelmezzük csupán; továbblépve, a modern olvasó az, aki saját előfeltevéseinek megfelelően újraértelmezi – esetleg átértelmezi – a szöveget.
Csáth művészete alapvetően a pszichológiai defektusokból táplálkozik, stílusának meghatározó élménye is ez. Ugyanakkor körbefonja rémvilágát a századforduló környékén kibontakozó, alapvetően az esztétikai élményből kiinduló izmusvilág, mely e kopár naturalizmus köré – mintegy burkot képezve – díszítőelemként társul. Novelláinak karakterét két meghatározó egység körvonalazza: egyrészt a szenvtelen, rideg, semmiképp sem önértelmező narráció, vagyis a naturalizmus; másrészt maga a téma, a novella szellemisége. Ugyanakkor e két jellegiség korántsem elválasztható, éppen ellenkezőleg, a naturalizmus szüli a szellemet, avagy a szellem a stílust. Beléptet idilli kertekbe, mesés időkbe, látványos díszletekbe. De ott van bennük a nyomasztó csönd, az ösztönök lihegése. Kiteljesednek a vágyak; előtörnek a kínok s bekopogtat a halál. A Csáth-történetnek nincsen miértje, nincs lezárása, oda a megoldás. Nem jutunk el csúcspontokra, csupán lelki mélypontokra, nem élünk meg hagyományos esztétikumot – ezek a novellák nem szépek, hanem kórképmetszetek. Címadásai jellegzetes csáthi szigorral kapcsolódnak az adott novellához – hol denotatív, másszor konnotatív jelentéssel. Az előbbieknél jellemző a konkrét tárgyi megjelölés – Anyagyilkosság, Trepov a boncolóasztalon, Gyilkosság, A varázsló halála, A béka, Ópium, Apa és fiú. Utóbbiaknál félrevezető idilli képek, meseszerű alakzatok – A kis Emma, A varázsló kertje, Délutáni álom, Egyiptomi József – felsorakoztatása dívik, holott a történet alapjaiban forgatja ki a címet önmaga giccses álomvilágából.
A színek kódolt stilisztikai jelek, egyfajta bravúros keresztrejtvény építőelemei, igénylik a megfejtést. Megállapításaim meglehetősen sajátságosak, hiszen az impresszionizmus lételeme a pillanat, az elmúlt pillanatot azonban rekonstruálni nem tudjuk, csupán megkísérelhetjük. Több szín keveredik össze, de alapvetően egy-egy novella esetén a színek rendbeli, illetve hatásbeli szervezőelve mindig megad egyfajta alaphangulatot.
A színeket akár rendekbe is sorolhatjuk, megkülönböztethetünk ún. alapszíneket vagy elsőrendű színeket (kék, piros, sárga), másodrendűeket (zöld, lila, narancs), alsóbbrendűeket (barna, rózsaszín). Ezen túlmenően beszélhetünk ún. kevert színekről, melyeket Kovács Éva tanulmányában másodlagos színeknek nevez (1989: 178). A kevert színek alatt a színárnyalatokat fogom tárgyalni, mint sötétkék, világoskék, haragoszöld, világosbarna stb., illetve Kovács Éva nyomán a szinesztetikus színek csoportját, melyek az arany, ezüst, bíbor, opál, szőke (1989: 178). A fekete, fehér, szürke színek esetében a fekete és fehér színek nem lehetnek semlegesek (vö. Kovács 1989: 178), hiszen a fekete mindig valamilyen negatív érzetet hordoz magában, a fehér ezzel szemben pedig kimondottan pozitív színnek minősül, ennélfogva ezek is elsőrendű színekként foghatók fel.* A szürke esetében a fehér és a fekete keveredéséről van szó, ami már nem elsőrendűnek, hanem másodrendűnek hat, ugyanakkor a szürke is inkább a negatív stilisztikai hatás felé mutat, tehát nem egyértelmű a besorolása, a szövegkörnyezet függvénye.
Mielőtt a színeket bezárnám képzeletbeli börtönömbe, nem árt, ha áttekintjük azokat a hagyományos fáma szerint is. A piros az egyik leglángolóbb, legmarkánsabb színek egyike. Szimbolizálja a szerelmet, mely ma már inkább giccsesnek, mint szépnek hat; ugyanakkor magában hordozza az energiát, de az agresszivitást is. Megjelenési formái között a legismertebb a vörös (vérvörös), mely a fekete mellett a halálszimbolika részeként is felfogható mint a vér színe, de melegséget, vágyakozást, szerelmet és szeretetet is képviselhet. A rózsaszín egyfajta naivitást, érzékenységet, inkább kislányos, mint nőies tónust képvisel. A kék egyfajta élénkséget hordoz magában; a víz, az univerzum színe, hideg szín, de ettől függetlenül nyugalmat és békességet sugároz. A zöld az élet, a természet és a remény színe. A fehér a tisztaság, az érintetlenség, a nyugalom tónusa; egyes kultúrákban a gyász jele is. Ártatlanság, szűziesség jelképe, de a kórházak színe is (Csáth esetében ez fontos). A fekete a gyász, a halál, az elmúlás, a gonosz megjelenési formája. Ugyanakkor a semmi jelképe is, hiszen szemünk fény nélkül mindent feketének érzékel. Egyfajta titokzatosságot, komolyságot, eleganciát is magában hordoz. A koromfekete, koromsötét a fekete nyelvi fokozása, fizikailag lehetetlenség a megvalósulása, hiszen ami fekete, az feketébb nem lehet. A szürke szintén a „semmilyen” hatást keltő színek egyike, nyomasztó és unalmas. A barna a föld, a termékenység színe; teljesség, harmónia, alázat, melegség. A sárga a Nap színe; a fény, az élet szimbóluma, ugyanakkor az irigységé is; a szőke hajat a szépséggel társítjuk; az arany az érték, a fénylő drágaság nemes színe.
Az elméleti alapok és problémák felvetése után kutatásom szisztematikusan az egyes novellák színtérképét kívánja felvázolni, azokból kizárólag stilisztikai oldalról konzekvenciákat levonni s összevetni.
Anyagyilkosság
| szőke | rózsaszín | véres | arany | fehér | kék | fekete |
| 3 | 3 | 3 | 3 | 2 | 2 | 1 |
| piros | barna | sötét | sárga | vörös | koromsötét |
| 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 |
Háromszori előfordulásban a világos, nem tiszta színek vannak túlsúlyban, a véres kitűnik, amely a vörösnek felel meg színhatásban, erős és markáns szín. Kétszer fordulnak elő a fehér és a kék világos, pozitív hatást sugárzó színek, míg egyszeri előfordulásban az inkább komor hangulat dominál, kivéve a sárgát és a pirost.
Markáns, tiszta a véres, vörös, fehér, kék, fekete, piros, sárga; míg inkább valamiféle erősebb vagy éppen gyengébb intenzitásúak a szőke, rózsaszín, arany, barna, sötét, koromsötét. Ez utóbbiak árnyalt színek, tompább hatást hordoznak magukban (szőke, rózsaszín, barna, arany), vagy éppen erősséget sugároznak (sötét, koromsötét).
A novellában a szőke az anya személyével összekapcsolt, a szőke és kék szemű párosítás mindenképpen szépséget sejtet, azonban ellenpontozódik, miszerint az anya csúnya és kövér is egyben, ennélfogva nem tudjuk eredeti jelentésében értelmezni ezt a színt, konfliktust teremt az olvasóban, egy olyan ellentétet, mely elidegenít az anya figurájától.
A rózsaszín szintén egy pozitív és naiv szín; bravúr, hiszen Irén selyempongyolája a rózsaszín, az ő inge a rózsaszín, az ő arca a rózsaszín. A feszültség hatástanilag a csúcsra mászik fel, hiszen Irén a bűn jelképe, ez a paradox tétel belső konfliktust generál, összeférhetetlen „párosítás”, mégis együtt van. Ugyanilyen jelenség a fehér és Irén „párosa”, ártatlanság és szűziesség, avagy a prostitúció.
A véres mint a vörös egyik formája a halál, gyilkolás, „véres kés” és „véres tengerek” jelzős szintagmákban, horrorisztikus hatást kelt. Az arany a fény, az érték jelképeként a novellában is az anya ékszereinek jelzője mindhárom esetben, nyugodt képpel van dolgunk. A kék egyrészt megjelenik az anya szemszíneként, másrészt mint a mécs üvege a bűnlakban. A kapcsolat megragadható: az anya szeretőt tart, ennélfogva ő is szerető; az a bizonyos kék üvegű mécs pedig a „megvásárolható szeretők” házában van. Nyugalmi hatást hordoz magában, hiszen a szex az, ami megnyugtat, a kék pedig közvetve a szexualitással van kapcsolatban – szőke, kék szemű nő, aki „vonzó”.
Egyszer előforduló színek: A fekete mint a fiúk szemszíne, a gonoszság, valami ördögi szimbóluma. A piros mint a regény kötésének színe, melyet az anya olvas, szintén közvetve kapcsolatot teremt a bűnnel, hiszen a könnyűvérűség színe (ha például kék a kötés színe, semleges hatása lenne); ugyanakkor utalhat arra is, hogy valamilyen horrorisztikus históriát rejt a könyv. A barna a padlással van kapcsolatban, ez a hely a kegyetlenkedések színtere, az a miliő, mely misztikus hatással bír, ugyanakkor az „otthon”, az „anyaméh” is, hiszen a Witman fiúk ott érzik magukat a legjobban és a legnagyobb biztonságban. Ehhez kapcsolható a sötét és koromsötét utca képe is, mely szintén egyfajta misztikum, gonoszság, de rejtekhely is, olyan hely, ahol el tudnak tűnni, ezáltal biztonságos. A sárga napfény egy teljesen szokványos kép, megszokott, semmilyen hatással nem bír, pusztán nyomatékosít. A Witman iúk vörös arca a szexuális kielégülés közben szintén rájátszik a vörös szín prostitúcióval összekapcsolható jelentésére, vehemens kompozíció, szexuális düh.
Horrorisztikus; „örömködéssel” összekapcsolt alaphangulatú novellával van dolgunk, a hatás eléréséhez pedig nagyban hozzájárul a nemek és színek harmóniája:
| szőke | rózsaszín | véres | arany | fehér | kék | fekete |
| anya | Irén | – | – | Irén | anya | fiúk |
| piros | barna | sötét | sárga | vörös | koromsötét |
| – | – | – | – | – | – |
Játék
A varázsló kertje (vö. Kovács 1989: 179)
| fekete | piros | zöld | vak | festetlen | fehér | lila | kék | barna | sötét | véres |
| 2 | 2 | 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 |
| fekete | piros | zöld | vak | festetlen | fehér | lila | kék | barna | sötét | véres |
| varázsló | – | – | – | – | – | – | – | rablók | – | – |
Tizenegy szín tizennégyszer fordul elő. A fekete mint a varázsló szeme, a gonosz szimbóluma, ugyanakkor a fekete szirmok a varázsló gonosz kertjének uralkodói, hiszen a piros, bíborpiros, lila, kék és fehér virágok világos, lágy szirmai között vizuálisan a fekete szirmokra fókuszál a tekintet. A vak utca, a festetlen kerítés, a sötét ablakok a varázsló kertjével szembeállítva egyfajta diszharmóniát mutatnak; a színes kert és az azt körbefogó színtelen világ konfliktusa „színeződik” ki. A rablók barna köpenye szintén rájátszik a fakó világban való öldökléseikre, a véres munkára. Beleolvadnak a homályba. A szereplők és a hozzájuk kapcsolódó színek viszont tökéletes harmóniát mutatnak.
A varázsló halála (vö. Kovács 1989: 179)
| arany | fekete | ezüst | barna | kék | ősz |
| 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 |
| arany | fekete | ezüst | barna | kék | ősz |
| lány | – | – | varázsló | varázsló | apa |
Hatféle szín hétszeri előfordulásban. Az arany és az ezüst telített, fényes színek; az arany mint a lány szemszíne, a lány értékét hangsúlyozza, ugyanakkor a koporsó kulcsa is aranyból van, azonban nem a halálra reflektál, hanem a koporsóban fekvő „értékre”, talán jó ember fekszik ott? Az ezüst szintén valami értékre utal, ismét a koporsóval kapcsolható össze, hiszen a szemfedő csipkéje az ezüst; de giccsesnek is hathat akár. Azonban ha e színt összekapcsoljuk az ősz hajjal, akkor az elmúlást szimbolizálja, az élet végességét. Barna és kék mint a varázsló szemszínei, ellentétben vannak egymással, de ez az ellentét nem egészen intenzív, hiszen a kék is lehet sötét. Talán a haldokló, a megfáradt, a földbe készülő varázsló szeme barna.
Fekete csönd (vö. Kovács 1989: 177)
| fekete | szőke | piros | sötét | barna | fehér | rózsaszín | kék |
| 11 | 4 | 4 | 3 | 2 | 2 | 1 | 1 |
| fekete | szőke | piros | sötét | barna | fehér | rózsaszín | kék |
| – | fiú, lány | fiú | fiú | lány | lány | – | fiú |
Nyolc szín huszonnyolc előfordulásban. A novella tobzódik a színekben. A fekete egyértelmű dominanciája figyelhető meg, mindegyik előfordulásában a csönd jelzőjeként szerepel, sugallva ezzel a gonosz, a misztikum, a halál állandó jelenlétét. A szőke a fiú és a lány hajának színe, ebben az értelemben nyugodt összhangban van a szépséggel, tisztaságot sugall. A piros mint a fiú arcának színe egészséges kép, nincs zavaró hatása, csakúgy mint ahogy a piros és a tűz párosa is megszokott. A sötét a fekete egyik alteregója, a fiú sötét szemei jelzős szerkezet utal a gonosz jelenlétére az ártatlan kisfiúban. A barna és a tűz kapcsolata a megsült hús képét adja, barnára pörkölődik a cica rózsaszínű (ártatlan) bőre és csakugyan sötétbarnára csókolja a tűz a lány fehér (ártatlan, tiszta) testét is (porrá válnak, a földdel azonosulnak). Kék arc szintagmában a kék mint az arc jelzője a halál mindennapi metaforája lehetne, de itt szó szerint értelmeződik, a fojtogatás azonos a gyilkossággal.
Apa és fiú
| fehér | fekete |
| 4 | 1 |
| – | – |
A novella igencsak színszegény, csupán fekete és fehér kettőssége mutatkozik meg. A fehér minden esetben utalás az orvosi köpenyre, a fehér csontokra; itt negatív szín. A fekete mint a szemüvegkeret színe nem hordoz magában különösebb stiláris értéket. Egyhangúság, érzelemmentes, fásult világ.
A kis Emma
| sárga | szőke | vörös | rózsaszín | szürke | sötétvörös | fehér | sötét |
| 2 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 | 1 |
| sárga | szőke | vörös | rózsaszín | szürke | sötétvörös | fehér | sötét |
| – | Emma | Szladek | – | Emma | Szladek | – | – |
A novella, tekintettel terjedelmére, nem színgazdag. Egy-egy szín mintegy utalásként jelenik meg. A szőkeség Emma szépségét jelentheti, de a szürke szemek egyfajta fásultságot visznek a képbe. Sötét padlás és fehér harisnya egyenlő a romlottság és az ártatlanság ellentétével. A sárga ősz (a nyár irigye is lehet akár) az alaphangulatot adja meg, tudniillik valami elmúlik. A rózsaszín pántlika a kislányos mozzanatot emeli ki. Szladek vörös, majd sötétvörös arca pedig a düh fokozását szolgálja.
Egyiptomi József
| fehér | sárga | barna | tégla | elefántcsont | fekete | zöld | kék | ezüst | vörös |
| 7 | 4 | 4 | 2 | 2 | 2 | 2 | 2 | 1 | 1 |
| fehér | sárga | barna | tégla | elefántcsont | fekete | zöld | kék | ezüst | vörös |
| – | – | asszony | Jóska | asszony | asszony | – | – | – | – |
A novella tobzódik a tarkaságban; tízféle szín huszonhét megjelenésben. A világosság dominanciája észlelhető. Egyfajta álomkert színei ezek, tele élettel. A fehér szín dominál, mely tisztaságot, ártatlanságot ad, a novella alaptónusa. A sárga élénkséget ad a fehérnek, melynek relációja az elefántcsont is; az asszony tisztaságát adja. A téglavörös, a kék, a zöld az élet, az egészséges lét, az idilli kert színei. A barna meleg színként az anyaság, a megnyugvás és az egzotikum kölcsönzője; a fekete megjelenése megbontja e harmóniát, nyugtalanító és elbizonytalanító.
Trepov a boncolóasztalon
| fehér | szőke | arany | véres | fekete |
| 2 | 2 | 2 | 1 | 1 |
| fehér | szőke | arany | véres | fekete |
| Trepov | Trepov | – | – | kisfiú |
A véres vízen kívül nincsenek érzékletes színek a novella indítóképében. Egy képkocka juthat eszünkbe a Schindler listájából, amikor a fekete-fehér hullaközegben messze távol kikandikál egy piros kabátka. Itt is a fehér kabátos hullagyalázók közt a sivár színmonotóniát megbontja a lecsorgó véres víz látványa. Belső konfliktust teremt Trepov aranyos uniformisa és aranyos rendjelei, a kisember számára elérhetetlen érték jelképei. A végén ott az elmaradhatatlan kép: a fekete szemű kisfiú; Csáth „gyerekeinek” egyike.
Nyolc novella, 23 szín, 121 előfordulásban. Kimagaslóan a fekete és a fehér vezeti a listát 19 felbukkanásával; a szőke 10; a barna 9; a piros, kék, sárga és arany 7; a sötét 6; a rózsaszín és a véres 5; a zöld 4; a vörös 3; az ezüst, tégla és elefántcsontszín 2; a koromsötét, vak, festetlen, lila, ősz, szürke és a sötétvörös pedig egyszer fordulnak elő.
A fehér és a fekete hegemóniája adja az alaptónusát a csáthi színvilágnak (vö. Kovács 1989: 176), az expresszív egyensúlymegbontó hatásért felelősek; ez a két véglet, élet és halál, ég és föld, jó és rossz az alaptémái is ennek a művészetnek.
A fehérre hajaz a szőke, az elefántcsontszín és a festetlen is; gyenge és lágy színek. A feketével kulminál a sötét, a koromsötét, a vak és a szürke. A két véglet között, ebben a sivár alaptónusban ott vannak az impresszionista színvilág élénk megfestői is, mint a piros, a vörös, a kék, a sárga, a zöld. Élénk és karakteres színek, energiát hordoznak magukban, megbontva a fekete-fehér sivárságot. Az arany és ezüst pedig minduntalan anyagi értékhez kapcsolódnak, nemes színek. A színárnyalatoknál megfigyelhető a sötétebb irányba tolódás: sötétvörös, koromsötét, haragoszöld.
Konklúzióként: nem a fizikai színbesorolásban látom a lényeget; nem meghatározó, hogy elsőrendű vagy éppen kevert színről van-e szó, hanem jelentősebb szervezőelv az, hogy ezen színek éppen mihez kapcsolódnak, minek avagy kinek a jelzői. Hiszen ez adja a színek stilisztikai szerepét, az érzékeltetés eszközei: a rózsaszín masnis ártatlan kislány, Emma és a rózsaszín pongyolás prostituált vitathatatlanul nem férhet össze. A naturalizmus színei a komor és meglehetősen kopár színek, az alaptónus adói; egyértelműen győzedelmeskednek az impresszionizmus és a szecesszió tarkabarka képvilága felett.
Szakirodalom:
Bencze Lóránt 1996b. A szóképek, az alakzatok és a metaforaalkotás, In: Szathmári István (szerk.): Hol tart ma a stilisztika?, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 234–309.
Bóka László, Csáth Géza novellái, Budapest, Franklin Társulat Nyomdája
Fábián Pál, Horváth Mária 1986. Stilisztikai elemzési tájékoztató és szöveggyűjtemény, In: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar: Mai magyar nyelvi gyakorlatok III., Budapest, Tankönyvkiadó, 3–88.
Fónagy Iván 1963. A stílus hírértéke. In.: Általános nyelvészeti Tanulmányok I., Budapest. 91–123.
Keller Zsuzsa 1971. Titkok kapuja: Csáth Géza novellisztikája, Budapest, Acta Iuvenum
Kemény Gábor 1993. Képekbe menekülő élet, Budapest, Balassi Kiadó
Kovács Éva 1989. A századforduló novellisztikájának sajátos mestere, In: Fábián Pál, Szathmári István (szerk.): Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről, Budapest, Tankönyvkiadó, 171–179.
Kovács M.–Pásztó A.–Zsilka T. 1990. Irodalomelméleti és stilisztikai fogalmak szótára, Bratislava, Slovenské pedagogické nakladateµstvo
Szabó Roland 2010. Csáth titkai. In: Napút 2010/1., Napkút Kiadó, 35–45.
Szabó Zoltán 1988. Szövegnyelvészet és stilisztika, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó
Szabó Zoltán (szerk.) 2002. „Arany-alapra arannyal ”. Tanulmányok a magyar irodalomi szecesszió stílusáról, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 98–121.
Szajbély Mihály 1989. Csáth Géza, Budapest, Gondolat Könyvkiadó