NAPÚT 2010/4., 109–113. oldal
Tartalom
Kántás Balázs
Nyelvek a végtelenhez – véges terjedelemben
Szabó Roland
„Színház”
Németh Péter Mykola
Az ember tragédiája színről színre a géniuszok rendszerében
(Vázlatpontok és szempontok egy készülő tanulmányhoz)
„Magyarnak lenni annyit jelent,
mint az öt géniusz világában
egyensúlyt teremteni.”
(Hamvas Béla)
Igen, beleszületni, belenőni Európába, a Kárpát-hazába, a magyar nyelvű kultúrába. Ha hihető, hogy már jóval a születésünk előtti időkben évezredes szándékkal eldőlt az, hogy mikor, hol és kikkel fogunk együtt élni, egész egyszerűen csak lélegezni, itt, ezen a glóbuszon, ebben a platóni árnyékvilágban, továbbá ha belátjuk, hogy sorsa helyét az emberi lélek a géniuszról ismeri fel, akkor kell hogy legyen igazságtartalma ennek az állításnak.
S így talán elfogadható az is, hogy magyarnak lenni testileg-lelkileg azt jelenti, hogy az európai kontinens egészére kiható nyolc géniusz: – a déli, a nyugati, az északi, a keleti, a bizánci, az afrikai, valamint az atlanti partok térsége és a sarkvidék ősalakzatai közül – a történelmi Magyarországon jelen való öt alkotóerő világában egyensúlyt teremteni. Fogadjuk el alapállásként ezt a Hamvas Béla-i nagy esszéből, Az öt géniuszból választott mottót együtt gondolkodásunk, elemzésünk vezérfonalául. Fogadjuk el még akkor is, ha ugyanott és ugyanakkor a költő-filozófus arra a következtetésre jut, hogy a magyarságnak nincs más választása, mint hogy ebből az öt archetípusból, annak egységéből merítsen, mégsem élt, és azóta sem él ezzel a lehetőséggel. Szerinte az „öt géniusz” együttállása emberemlékezet óta még soha senkiben nem öltött testet, nem valósult meg. Hamvas ezzel előrelátón kinyilatkoztatja ítéletét, amit nem kell föltétlen elfogadnunk, azt ti., hogy a magyar történelmi valóságban eddig nem létezett olyan formátumú nagy egyéniség, személyiség, aki egyesíteni tudta volna annak a kultúrkörnek, kultúrának az értékeit, amelybe beleszületett. Madách az „északi géniusz” szülötte című dolgozatomban, amely egyik fejezetét képezi tervezett tanulmánykötetemnek, kifejtettem már, hogy Madách szülőföldjének, Kelet-Közép-Európában Felső-Magyarországnak, Nógrádnak, a felvidék régiójának, – ma a szlovákiai Bánska Bistrica/Besztercebánya kerületének –, a Palócföldnek, az Ipoly-táji hazának, szűkebb pátriájának, Alsó-Sztregovának, Csesztvének, Cserénynek, Sápnak, Ludovának – a „genius loci”-ja, a hely szelleme szerinti sajátos bélyege, látlelete hogyan mutatható ki, érhető tetten a Madáchok fel- és lemenői, majd a drámaköltő életében és műveiben. Így végkifejletképp már korábban arra a következtetésre jutottam, hogy talán Madách Imre az egyik olyan zseniális alkotó elme, akiben az öt géniusz együttállása valósággá lett. S hogy ez valóban így van-e, azt életművének a géniuszok rendszerébe való elhelyezésével, „hamvasi logikával” elemezve kívánom most megvizsgálni, s ha lehet, úgy egyértelművé tenni. Vállalásomat nehezíti az az irodalomtörténeti tény, hogy több évtizedes kutatómunkám eredményeképp se találtam Hamvas Béla írásaiban vonatkozó utalást arra, hogy ő maga írói szándéka szerint valaha is foglalkozott volna Madáchcsal. Olyanformán se találtam adatot, ahogy az „északi géniusz” összefüggésében elemzi például, meglehetősen negatív értékítélettel –– miközben ő maga is északi, hiszen Eperjesen látta meg a napvilágot 1897 márciusában –– Tompa Mihály, a „wordsworthi”, az igazi metafizikai mélységek nélkül túl istenülő költő, vagy épp Mikszáth Kálmán, a babonás palóc, a „hiszékeny ateista” írói munkásságát. Madách Imréről még csak negatív értelemben se tesz említést Hamvas, a nevét egész egyszerűen le sem írja. Vajon miért nem? Mi lehet ennek az oka? A kérdés megfejtése túlmutathat az életmű egészén. Éppen ezért e tárgykörben, legutóbb Budapesten a Hamvas Körben tartott előadásom kapcsán bontakozott ki polémia, a lehetséges indokokat, magyarázatokat keresve.
Miklóssy Endre urbanista-filozófus meglátása szerint Hamvasnak 1919–1923 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészkara magyar–német szakán végzett egyetemi tanulmányaira vezethető vissza többek között az a tudományos vélekedés, amely a magyar irodalom kánonjában Madáchot egyműves drámaköltőként tartja számon. S ezt így, nagy valószínűséggel, alapállásként Hamvas Béla is elfogadta. Sajnálatos, hogy vélekedése bizonyos értelemben még ma is tartja magát. És hát Erdélyi János korabeli kritikáját is gyakran hangoztatták akkoriban azok, akiknek érdekében állt, a drámai mű eszmei tartalmát vizsgálva, az Ördög komédiájának titulálni Az ember tragédiáját, amely szerintük nem más, mint „keserű tréfaűzés az eszmékkel”. A Madách által ábrázolt világ színről színre, és a drámai eseményekből levont végkövetkeztetések feloldhatatlan világnézeti és művészeti ellentétekhez vezettek, írja Lukács György 1955-ben, a Szabad Nép lapjain, elhíresült, Madách Tragédiája című értekezésében, történelemfelfogásában végzetesen pesszimista hangvételűnek ítélve meg a színpadra szánt művet, mondván 1848/49-et követően, egy vesztett forradalom és szabadságharc után a hazafi becsületessége átcsap a költő, a gondolkodó tragédiájába. „Úgyde, mondják a sötét álomképek egyeznek a világtörténettel. Ezt én tagadom” – vallja Arany János Madách védelmére kelve, többek között Erdélyi ellenében, mert ő még képes volt arra – mai szóhasználattal élve –, hogy megkülönböztesse a virtuális valóságot az élő valóságtól. Nem így Lukács György, a filozófus, aki szerint „A drámában a valóság azonos azzal, amit a színpadi cselekmény mutat”, így tehát szerinte ezen a sötéten pesszimista madáchi világon, a Tragédián az Isten végszavai sem segítenek, csupán ész feletti happy endet teremtenek, de nem adnak választ a dráma menete szerint feltett kérdésekre. Annak ellenére, hogy Hamvas Béla és Lukács György egy „igen és egy nem” hírében állottak, a korszellem valamilyen oknál fogva, egy bizonyos összefüggésben mintha mégis azonos módon hatott volna gondolkodásukra, így történhetett meg az, s ezt a hegeli ész cselének nevezném, hogy bár más-más megközelítésben, de a madáchi életmű egésze megítélésében, anélkül hogy tudtak volna egymás véleményéről, látensen egyetértettek. Ezt a feltételezésemet erősítették meg a Hamvas-tanítványok vélekedései is, s azok a gondolkodók, akik még személyes kapcsolatban álltak a mesterrel, hogy ti. Hamvas világ- és magyar irodalmi értékrendjébe nem igazán fért bele a madáchi életmű. Hamvas nem sokra tartotta Madách verseit, drámáit, komédiáját, bölcseleti és politikai írásait, ezért tudatosan, tapintatból talán, kikerülte azokat, és sajátos meggondolásból inkább nem foglalkozott velük.
Bárhogy is történt, az alábbiakban most mégis megkísérlem kimutatni, bizonyossá tenni a madáchi oeuvre klasszikus remekében: Az ember tragédiájában, színről-színre a nyolc géniusz „hatásmechanizmusát”. Első lépésben, vázlatosan, Hamvas Béla nyomán szabadon, sajátos szempontokat adva magamnak értekezésem megírásához.
A műelemzés szempontjai
< Hatások > tájolási középpontok > ősalakzatok > sajátosságok >
A Lelki tájak hatásai az álomszínekben érvényesülnek mindenekelőtt, a képszerű képzetek sorozatában, amelyeknek legfőbb sajátossága a történelem küzdelmeiben nem részt venni, kívülállóként szemlélni a világot.
Ez alapján a következő színek elemezhetők: Az Első szín (A mennyekben); a Második szín (A paradicsomban); és a Tizenharmadik szín (Az űr).
1. Dél géniuszának hatása Pannóniában, azaz a Dunántúl délnyugati részén érvényesül. Tájolási középpontjai a görög Athén és a latin Róma.
Dél ősalakzatának jellemzői: oldottság, derű, nyugalom, félálom, egyensúly, csökkent aktivitás, aranykor-ösztön, ritmikus életigény, idealitás, közvetlen életélvezet.
Sajátossága a derűs életeszmény. Itt a Kultúra és Civilizáció hatása és ellenhatása érvényesül.
Dél géniusza egyesíti Magyarországot Horvátországgal és Dalmáciával, Isztriával és Olaszország délibb részeivel, Görögországgal, Szerbia déli részével, Provence-szal, Spanyolország keleti tájaival és Kisázsia nyugati sávjával.
A felsoroltak alapján a következő színek tehetők a „déli géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává: Ötödik szín (Athén); Hatodik szín (Róma).
2. Nyugat géniuszának hatása Pozsony és Szentgotthárd közötti nyugati sávban érvényesül; tájolási középpontja: Párizs.
Nyugat ősalakzatának jellemzői: civilizáltság, fejlődéseszme, hétköznapi munka étosza, szociális tagozottság, intenzív művelés, ráció, állandó tanulás, tevékenység, praktikum, lojalitás.
Sajátossága, hogy hagyományát Délről kapja. A kultiváltság és a szociális egyensúly, valamint a civilizáltság következményeként az erős iparosodás jellemzi.
A felsoroltak alapján a következő színek elemezhetőek a „nyugati géniusz” szempontjai szerint: Kilencedik szín (Párizs); Tizenegyedik szín (London).
3. Kelet géniuszának hatása az Alföldön érvényesül. Kiszögellési pontja a felföldi Csallóköznél kezdődik, s keleten a partiumi Szatmáron át folytatódik, s délen a délvidéki Szabadkánál fejeződik be.
Tájolási pontja a dél-oroszországi sztyeppe világa, amely lehúzódik Kelet–Ázsiába és át Szibériába, egészen Mongóliáig, s a Sárga-tenger irányába mutat.
Kelet ősalakzatának jellemzői: a nomádság és az állandó letelepedés között, szabadság-sóvárgás, letargia és kitörő indulat, tiltakozás minden ellen, ami nem ő, hiúság, kevélység, zaklatottság, irreligiozitás, bomlott szocialitás (egyéniség-fragmentumok), a tanulás és az alkalmazkodás nehézsége, uralmi ösztön, lázongás, ellenkezés, ideiglenesség.
Sajátossága: „A keleti géniusz soha semmit, amit a nyugati civilizáció nyújtott, nem tudott ellenkezés nélkül fogadni.”
A felsoroltak alapján a „keleti géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává a Tizenkettedik szín (A falanszter) tehető.
4. Erdély géniuszának hatása a bizánci kisugárzásból ered, amely a földrajzilag zárt Erdély területén érvényesül; tájolási középpontja: Konstantinápoly, illetve Isztambul.
Erdély ősalakzatának jellemzői: szakadékosság, mély ellentétek és azok áthidalása, humor (groteszk), sokrétűség, kettősség, megalkuvás, bonyodalmak, okos gyakorlatiasság, magas életigény, ízlés, rafinéria.
Sajátossága: a szövevényes gazdagság. Bizác géniusza a Balkán nagy része, amely átnyúlik Kis-Ázsiába, de felhúzódik mélyen Oroszországba, Moszkván túlra és a Kaukázusba.
A felsoroltak alapján az „erdélyi géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává egyértelműen a Hetedik szín (Konstantinápoly) tehető.
5. Észak géniuszának a hatása: a Pozsony–Sárospatak–Sátoraljaújhely közötti távon az Északi-középhegység alatti területeken érvényesül.
Sajátossága: hogy tájolási pontja nincs, az „északi géniusz” minden irányban nyitott, egész egyszerűen középponttalan. Nyugat kulturális provinciája.
Észak ősalakzatának jellemzői: provinciális életrend, természetközelség, önálló kultúra nélkül, félműveltség, laza szociális kapcsolatok, melankólia, gyakorlatiatlanság, szekták, irrealitás.
A felsoroltak alapján a következő színek tehetők az „északi géniusz” szempontjai értelmében elemzésünk tárgyává: Nyolcadik szín (Prága); Tizedik szín (Prága II.).
Az öt géniusz rendszerébe eddig be nem sorolható Tragédia-színeket Európában, Magyarországon kívül létező három géniusz valamelyike alakzatának összefüggésében tehetjük majd elemzésünk tárgyává, mert a helyet, Hamvas intelme szerint, nem szabad összetévesztenünk a térrel. Vagyis nem jártunk volna el helyesen, ha bármelyik színt csupán az objektív tények ismeretében helyeztük volna el az öt géniusz rendszerében. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. S a helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is létezik – állítja Hamvas –, így nemcsak látvány, hanem géniusz.
6. Atlanti géniusz, amelynek hatása az Atlanti-óceán keleti partvidékén terjed egészen az Északi-fokig, földrajzilag ez, mondjuk, a Golf-áram köre, szellemi szempontból ősi hatalmas civilizáció helye. Ezen az alapon a Harmadik szín (Pompás vidék a paradicsomon kívül) elemezhető.
7. Sarkvidéki géniusz, amelynek hatása Oroszország, Franciaország és Skandinávia északi részére terjed ki, átlép az Urálon és mélyen behúzódik Szibériába. Így egyértelműen a Tizennegyedik szín (Hóval és jéggel borított hegyes, fátlan vidék = az Eszkimó szín) vehető górcső alá.
8. Afrikai géniusz, amelynek hatása Spanyolországban, Szicília déli felén érződik, de átsugárzik Dél-Oroszországba és Dél-Franciaországba is. Ide végezetül elemzésre a Negyedik szín (Egyiptom); Tizenötödik szín (Ébredés; A negyedik szín pálmafás vidéke) sorolható be.
Néhány kiegészítő gondolat még
Jó tudni, hogy Kelet–Nyugat ellentétét – a „kompország” adys állítását, „keleti lélekkel Nyugatra igyekezve…” Németh László-i gondolatát – annak ma is létező problémáját csak úgy számolhatjuk fel, ha a nemzet a magyarsága ötrétegűségének tudatára ébred, az alföldi és nyugati közé beiktatja a délnyugatit, az északit és az erdélyit, vagyis azt a zseniális erőt, amely a feszültséget feloldja. Szinte minden magyar szellem, de legfőképpen a költők, az apáktól és nagyapáktól örökségbe kapott legbensőbb világuk kibékíthetetlennek tűnő ellentéteit, időről időre, a korábbi évszázadokban is csak így voltak képesek feloldani önnönmagukban.
Ugyanakkor látni kell azt is, hogy Nyugat géniusza tulajdonképpen Európa véd-szelleme. Ez a géniusz kisugárzik az egész kontinensre, ez táplálta és táplálja ma is, globalizálódó világunkban, Európa szellemi erőit: tudósait, művészeit, költőit, íróit, formálva és deformálva földrészünk jövőképét.
Továbbá fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy elsősorban nem kultúrtörténeti szempontból vizsgálódunk, amikor Az ember tragédiáját elhelyezzük a géniuszok rendszerében, merthogy követjük a „hamvasi logikát”, miszerint a kultúrát és civilizációt, a társadalmat és az államot fogalmilag külön kezeljük a „géniuszoktól”. Képzetünk szerint a géniuszok fogalmi rendszere a szent könyvek tanításai alapján az égiek és a földiek, ennek kapcsán az emberiek összefüggésében jön létre oly módon, hogy vissza kell térnünk gondolatilag az alapokhoz – ezt nevezem én VisszaSejtesítésnek –, vissza a „realitások elíziumi mezején át” a metafízisz tradíciójához, ahhoz a ősi örökséghez, hagyományhoz, ahhoz az Egyhez, amelyet a szent könyveinkből: a héber Ó- és a keresztény Újtestamentumból, a Koránból, a Taoból, a Védákból és másféle szentírásokból talán még a harmadik évezredben is megérezhetünk, kiolvashatunk.
Madách krími hársfája |