NAPÚT 2010/4., 122–128. oldal
Tartalom
Szabó Roland
„Színház”
* 2001. XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről.
Balázs Géza
A magyar nyelv változásai a rendszerváltás óta
A magyar nyelv európai történetében megkülönböztetünk ómagyar, középmagyar és újmagyar kort. Az új szakaszon belül korszakhatárnak tűnik 1920, az I. világháború utáni határrendezés, amelynek hatásaként a korábbi Magyarország lakosságának egyharmada (közte legalább 3 millió magyar) az ország határain túlra került. Ennek következtében Magyarország határain túl az azóta eltelt 90 évben megindult a magyar nyelv szétfejlődése: sajátos állami nyelvváltozatok jöttek létre Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Szerbiában. Szlovéniában és Ausztriában a nyelv fennmaradásához kevés a magyarok száma. Ezek az állami nyelvváltozatok államnyelvi túlsúlyú kétnyelvűségi hatásokat mutatnak, elsősorban szókészletükben, de nyelvtani jelenségekben is eltérnek a magyarországitól.
Ma a magyar nyelvet Magyarországon 10 milliónyian, a Kárpát-medencében még kb. 2–2,5 milliónyian, míg a világban további 1 milliónyian, azaz összesen kb. 13–14 milliónyian beszélik.
Az 1990-es rendszerváltás fontos nyelvtörténeti fordulópont a közép-európai nyelvek számára: új nyelvi, nyelvpolitikai problémák jelentek meg az egyesült Németországban, de Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és persze Magyarországon is.
A másik legfontosabb tényező, amely a nyelvi változásokra hat: a kommunikáció, a nyelv technológiája. Vitathatatlan, hogy az írás létrejötte és elterjedése (Gutenberg-galaxis) nagy mértékben átalakította a gondolkodást és a kultúrát. A XX. századi mediális forradalom, a XX. század végi és jelen korunkban is tartó informatikai forradalom (poszt-Gutenberg-galaxis, internet-galaxis, technokulturális világ) pedig az eddiginél is jelentősebb és gyorsabb nyelvi változásokhoz, átalakulásokhoz vezet. A rendszerváltás megkönnyítette az utazást, felgyorsította a külső-belső migrációt, ez az idegen nyelvi hatásoknak kedvezett. A kereskedelmi (bulvár) média létrejöttével, az internet elterjedésével korábban csak kisebb közösségek által használt nyelvi regiszterek, a különféle szlengek a nyilvános térbe kerültek.
A magyar nyelv életére a XVI. századtól alapvetően az összetartó fejlődés (konvergencia) volt hatással: több évszázad alatt ötvöződött egységessé a köznyelv. A XX. század végén a határon túli, kétnyelvűsödő magyar nyelvváltozatok, valamint a technokulturális világ betörése kapcsán szétfejlődési (divergens) tendenciákat állapíthatunk meg.
Mindeközben jelentősen változott az embereknek a kommunikációhoz, nyelvhez való viszonya is, a nyelvi, anyanyelvi öntudat, amely végső soron a nyelvek sorsának alapvető meghatározója.
Rendszerváltás és nyelvészek. A rendszerváltás utáni Magyarországon a nyelvészeknek is szembe kellett nézniük tudományuk helyzetével, elkezdődött a „nyelvi piac” újrafelosztása. A szocializmus időszakában a határon túli magyarság és magyar nyelv helyzete az erős tabuk közé tartozott. 1992-ben érkezett el az idő, hogy Budapesten konferenciát rendezzenek határon túli nyelvészek közreműködésével. A határon túli magyar nyelvváltozatok kérdése ettől kezdve vitatéma. Korábban főleg a nyelvművelés foglalkozott a kérdéssel, ettől kezdve a szociolingvisztikai alapon álló nyelvtervezés keretébe sorolták. Az egyik oldalon a határon túli magyar nyelvváltozatok önálló, sőt akár „állami” nyelvváltozat jellege mellett érveltek, és példaként a több központú európai nyelveket (például a németet) hozták fel. Mások, félve e nyelvváltozatok leszakadásától, az egységes, közös magyar nyelv mellett érveltek. Egyébként a magyar nyelv máig igen egységes, minden magyar nyelvváltozat minden magyarul tudó számára érthető.
A rendszerváltás utáni történelmi helyzetben azonban a nyelvművelés is sokat változott: jelenségdokumentálásai pontosabbak lettek, internetes adattárakat használ, tanácsai jobban illeszkednek a szociokulturális közeghez. A nyelvművelésből kinőtt a hagyományokat felvállaló, de új tudományos alapokra helyezett nyelvstratégia.
És sok téren kialakult a nyelvi tervezés is. Nyelvi cselekvési programot alkotott a határon túli magyar nyelvváltozatok dokumentálására, sőt egyes esetekben, például a szaknyelvekben, revitalizációjára (újjáélesztésére). A program neve: „határtalanítás”.
Jelentős vita és a mérvadó nyelvészeti körök ellenállása övezte az 1990-es évek második felében fölvetődött magyar nyelvtörvényt, amelyet 2001-ben nagy parlamenti többséggel elfogadtak. A törvény voltaképpen nem nyelvtörvény. Nem hivatalosan csak „reklámnyelvtörvénynek” nevezik, mert nem szabályozza a magyar nyelv szóbeli használatát, semmit nem tilt, csak három jól körülhatárolható területen a magyarnyelvűséget előírja. Ez a három terület: üzletfeliratok, reklámok és közérdekű hirdetések.* A törvény inkább szimbolikus, mert nagyon sok kivételt engedélyez: régi történelmi feliratokra, szövegekre, nemzetiségi területekre, pontosan nem lefordítható szlogenekre nem terjed ki. A törvény szimbolikussága ellenére az eltelt években a tulajdonosok igyekeznek vagy kettős (idegen-magyar), vagy találó, olykor szójátékos nevet adni üzletüknek.
A nyelvi globalizációt, a reklámnyelvtörvény toleranciáját és a magyar közönség beletörődését jól mutatja a következő, összehasonlításra alkalmas példa. A világon szinte mindenütt működő McDonald’s gyorsétterem-hálózat szlogenjét – „I’m love in it” – tapasztalatom szerint az összes országban lefordították: franciára, németre, spanyolra, arabra, oroszra, de még thai nyelvre is – csak magyarra nem. Természetesen magyarra is könnyen lefordítható, de nem volt rá akarat és igény.
Föltétlenül a viták eredményének kell tekinteni, hogy a magyar nyelvtudomány a rendszerváltás után sokszínű lett, elvei, módszerei vitathatóak, ezért csiszoltabbak. Születtek új magyar nyelvleírások: például a strukturális magyar nyelvtan, szerveződik a magyar nyelv funkcionális, kognitív leírása, megújult a hagyományos, európai alapokon álló magyar grammatika is. Korszerű összefoglalások készültek a magyar nyelvtörténetről és dialektológiáról. Az 1990-es évektől a magyar nyelvészek bekapcsolódtak a nyelvi jogok kodifikálásának folyamatába. Az észteket, letteket és finneket megelőzve megszületett a magyar nyelvstratégia (2001). Kiépült a határon túli magyar nyelvi kutatóhálózat (nyelvi irodák), Budapesten is nyílt magyar nyelvi szolgáltató iroda (2006), megyei kezdeményezésből, a tokaji borvidék szélén, a magyar irodalmi nyelv szülőföldjén létrejött A Magyar Nyelv Múzeuma (2008). Előrehaladtak a magyar nyelvtechnológiai fejlesztések, létrejött a korpusznyelvészetet megalapozó Magyar Nemzeti Szövegtár, és az elmúlt húsz év hihetetlen gyarapodást jelentett a magyar szótárkultúrában is: új értelmező, szinonima-, tájnyelvi, frazeológiai, helyesírási, kiejtési, nyelvhelyességi stb. szótárak születtek. Másik fontos tény: a korábban csak akadémiai és egyetemi nyelvészeti kutatóhálózat mellett megjelentek a magán-kutatóhelyek: a nyelvtechnológiai, szótártani és nyelvhelyességi programok jórészt ezekben folynak. Az elmúlt tíz év magyar nyelvi változásainak dokumentálására két kötetet jelentetett meg a Magyar nyelvstratégiai kutatócsoport: Jelentés a magyar nyelvről (2000–2005), Jelentés a magyar nyelvről (2006–2010). Elsősorban e két kötet kapcsán foglalom össze véleményemet a rendszerváltás utáni magyar nyelvről.
A nyelvi változások jellemzői. Antropológiai vagy pragmatikai nyelvészek számára a nyelvhasználat nem egyszerűen kommunikáció, hanem viselkedés. A viselkedés komplex működés, sokszor nehezen ragadható meg benne a pusztán nyelviség vagy a nyelvi logika, mert a nyelvhasználatot környezeti (ökológiai), szociális, pszichikai stb. körülmények is befolyásolják. Antropológiai, néprajzi megfigyelések, tanulmányok indítottak a nyelvtudomány felé. Ennélfogva elsősorban a nyelvhasználat, vagyis a funkció, a nyelvi pragmatika szempontjából közelítek.
A magyar nyelv változásaival kapcsolatos, leginkább az elmúlt húsz évre vonatkozó megfigyeléseim a hasonló politikai-gazdasági helyzetben lévő (itt az államnyelvi státus a döntő) és hasonló nagyságú (legalább tízmillió beszélővel rendelkező), nagy nyelvi kultúrájú nyelvekre egyaránt igazak lehetnek. Ezek a megfigyeléseim a következők:
1. Az első a technikai determinizmus. A nyelvre ható technológiák alapvető változásokat idéznek elő a nyelvekben. Új nyelvi létmódok jönnek létre. Az íráson túl ilyen a másodlagos szóbeliség (secunder orality), majd pedig az informatika hatására kialakuló „beszélt írott nyelv”, amelyet másodlagos írásbeliségnek neveztünk el. A nyelvre ható technológiák tehát nyelvi változásokat indítanak el, mélyükben azonban a gondolkodás változásai munkálnak. A különféle szó- és írásbeliségek egymásra hatnak (interferálnak). A technológiák szembeszökő eredménye: az ikonikus fordulat (iconic turn), amelynek eredménye az, hogy nő a nem verbalizálódó (nem elmondott, nem elmondható) jelenségek száma.
2. A második az ökolingvisztika. Fokozottan hatnak a nyelvekre a környezeti tényezők. A környezeti tényezők látványosan hatnak a hangállományra, illetve a nyelv hangzására, de következményük kimutatható az agrammatikus formák előretörésében, általában a hangtani-nyelvtani „simító” (lenizációs) törekvésekben, a nyelvváltozatok, szinonimák, a stilisztikai fordulatok nem tudatos csökkentésében.
3. Globalizáció. Mindezeket a jelenségeket átszövi a globalizmus-lokalizmus önmagában is meglehetősen összetett problémája. A globalizmus fő nyelvi hatása: a sokféleség, a változatok megszüntetése, amely a nyelveken belül és a nyelvek között a sokféleség felszámolásához (konvergenciához) vezet. De a folyamatok soha nem egyirányúak, ellenhatásként egyre inkább számolhatunk a lokalizmussal is, vagyis a helyi hagyományok, nyelvek művelésével (kultiválás, revitalizáció), amelyek éppen ellenkező hatást, széttartó (divergens) folyamatokat mutatnak. Mindezek mellett pedig a kiterjedt világkommunikáció, a világháló, a migráció, az utazások hatására a kultúrákra és nyelvekre egyre több „közöttiség” jellemző: akulturáció, interkulturalitás, multikulturalitás, transzkulturalitás.
A külső hatásokra bekövetkező nyelvi változások pedig egy háromdimenziós modellben ábrázolhatók. A három fő szempont: a mennyiségi, minőségi és a társadalmi. A mennyiségi változások a sok–kevés, a minőségiek a konkrét–absztrakt, a társadalmiak a centrum–periféria szélső értékei között oszlanak el.
Ezek együttesen egy összetett nyelvi hatáshálózatot alkotnak, amelyekben „tiszta”, „egyszerű” képletek többé aligha léteznek. Mi, nyelvészek meg tudjuk ragadni egy-egy grammatikai változás tényét, le tudjuk írni lefolyását, de ezek mögött a külső és belső, logikus és illogikus, magyarázható és magyarázhatatlan hatásoknak bonyolult hálózata húzódik meg. Most néhány konkrét magyar nyelvi jelenségben ezekre mutatok példákat – a teljes magyarázat lehetetlenségével.
Hangtani változások. Az elmúlt 30 évben összehasonlító vizsgálatokat végezve egyik nyelvész-retorikusunk a következő jelenségekre hívta fel a figyelmet. Terjed a zárt szájú beszéd, melynek következménye a hosszú magánhangzók röviden ejtése, vagyis csökken a magyar hangzók kvantitása. Gyengült az r ejtése (korábban három-négy pördület, ma már csak egy). A magyar hangzók az m, n, ny kivételével orálisak, viszont egyre gyakoribb a nazális, orrhangzós beszéd. Feltűnő változás zajlik a hanglejtésben (mondatvégek felkapása, az ún. kunkorítás), látványosan megnövekedett a hangerő és beszédsebesség, amely mind visszahat az artikulációs bázisra. Vagyis a magyar hangzóállomány dokumentált módon és viszonylag rövid idő alatt változik. Változik a kvantitása (mennyisége) és kvalitása (minősége). A jelenséget besorolhatjuk a simító (lenizációs) folyamatok körébe, melynek eredményeként a „kényelmes ejtésre” törekszik a beszélő. Mindez ma már nem egyéni jelenség, hanem társadalmi. Az egyik, kísérleti fonetikával évtizedek óta foglalkozó magyar fonetikus a következőképpen összegzi a magyar hangállomány átalakulását: „Végeredményben eltűnnek azok a tulajdonságok, amelyek a magyar beszédet a kiemelten jó hangzású, zeneiségével kellemes benyomást keltő nyelvek közé emelték. Vokalikusból konszonantikussá alakul.” Ez a lényeg: egy alapvetően magánhangzós nyelv a XX. század végén, a XXI. század elején rövid idő alatt mássalhangzóssá alakul. Ez egyértelműen „szegényedés”, határozza meg a fonetikus.
Nyelvtani változások. A nyelvtani rendszerben zajló változások összetettsége folytán sokkal nehezebb az okokra és a következményekre egyértelműen, sommásan következtetni. Az én meglátásaim az egyszerűsödés–bonyolultabbá válás dichotómiájában grammatikai területen az „alulszerkesztést”, vagyis a grammatikai szabályok gyengülését, egyúttal a grammatikai és szókészlettani területen inkább az egyszerűsödést, az egysíkúsodást erősítik meg. Természetesen a nyelvi rendszer hasonlítható a folyóhoz: az egyik oldalon „bont”, a másik oldalon „épít”. Az elmúlt évszázadban egyszerűsödtek az igeidők (ma csak egyetlen grammatikai múlt és jövő időt használnak általánosságban a magyar nyelvben), de közben kiépült egy bonyolultabb igekötőrendszer (nemcsak új igekötős igékkel, hanem az igekötők szórendi helyének változtatásával is). Az igekötős igék hallatlan karrierje különösen a rendszerváltás utáni időszakban indult „be”. Ilyen a be- igekötő. Kibővültek használati lehetőségei, amelyek vagy követték a nyelvi rendszer szabályait, vagy nem. Például újfajta akcióminőség jelent meg, a totalitás – bekameráz, belámpáz, vagy telítettség – beiszik, befröccsözik. De ennél gyakoribb az az eset, amikor más igekötők helyén jelenik meg a be-, pl. fel- helyett: bedereng, begyorsul, le- igekötő helyén: belassul, beég stb. A jelenség magyarázata: a magyarban az eredetileg téri viszonyokat tükröző igekötők általánosulási folyamaton mennek át, a jelentésviszonyok neutralizálódnak, kevésbé differenciáltabbá válnak. Az igényes magyar nyelvi beszélők mindennapi tapasztalata és panasza, hogy egyre több a „szabálytalan” igekötős ige. A jelenség egyébként a szlengben indult el, de a rendszerváltás óta szinte egyeduralkodóvá vált kereskedelmi médiában, bulvársajtóban fölerősödött.
A magyar nyelv finnugor sajátossága az ún. „egyesszám-kedvelés”, de ez idegen hatásra változik. Az elmúlt időszakban további, korábban elképzelhetetlen többes számok bukkantak fel főként angol hatásra: káros tartalom – káros tartalmak, uniós politika – uniós politikák.
Egy újabb nyelvtani jelenség az intranzivitás, vagyis a tárgyatlanná válás, a tárgyvesztés.
Ha Magyarországon utaznak, szinte minden új üzlet kirakatában ezt a feliratot látják: Megnyitottunk. Ez a forma rendkívül elterjedt, bántja a magyarul beszélők nyelvérzékét, de még a nagy nemzeti szövegkorpuszban sem található meg. Mi a baj vele? A megnyit tranzitív, azaz tárgyas ige: utalás van benne a tárgyra: valaki valamit megnyit, például megnyitja az üzletet. Tárgy nélkül nem is használható, nem mondható, hogy Kati megnyit, vagy a bolt megnyit. Egyetlen formában, többes szám első személyben azonban mégis szerepel: megnyitottunk. Tárgyvesztés történt, mint ahogy az sok tárgyas ige esetében. Például: a kinyit ige lehet tárgyas (kinyitja a boltot) és lehet tárgyatlan (kinyit pl. a bolt). A tárgyvesztés nyelvtani változás, újabb lépés egy egyszerűbb vagy szabálytalanabb (agrammatikus) nyelvtani rendszer felé. Újabb és újabb igék vesztik el tárgyukat: pl. Felújítottunk!
Az élőbeszédben a csonkulásos és -i képzős formákkal akár egész mondatok alkothatók: ari (aranyos), csoki (csokoládé), koviubi (kovászos uborka), üzirözi (üzenetrögzítő). Nem minden esetben lesz rövidebb az új forma, ekkor csak a kedveskedő-kicsinyítő jelentésárnyalat miatt alkotják meg: pl. mobcsitelcsi (mobiltelefon).
A különféle rövidüléses és ikonikus (képi) technikák ma már egy új nyelvet hoztak létre, az ún. sms-nyelvet, amelyen versek, novellák is születnek. Tipikus sms-rövidített ünnepi jókívánság: kkü és búék (Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok). Az sms-ben és interneten használt „csetnyelv” új nyelvi létmódot, ún. másodlagos írásbeliséget jelent.
Az alaktani rövidülések ugyancsak fölfoghatók általános nyelvészeti jelenségnek, kapcsolatba hozhatók a beszédtempó felgyorsulásának igazolt tényével, vagy magyarázhatók „a legkisebb erőfeszítés elvét” megfogalmazó Zipf-törvénnyel.
Szókészleti változások. A rendszerváltás elsősorban szókészleti területen jelentett tömeges változást. Az első föltűnő jelenség a hatalmi szerkezet megváltozásának következménye, a terminológiaváltás volt: a szocializmus politikai, államigazgatási terminológiájának megváltoztatása, részben korábbi, 1948 előtti terminológia újra bevezetése, részben új terminológia alkotása. A hivatali életben emblematikus volt az elvtárs/elvtársnő megszólítás gyors elhagyása. A szókészleti átalakulásban leginkább szembetűnő a szleng-szókészlet, valamint a nyelvi agresszió kifejezéskészletének „felszínre”, a nyilvánosság terébe való kerülése. Erre mondják a beszélők, hogy „durvul a nyelvhasználat”. És természetesen a magyar nyelvet is érinti az angol nyelvi imperializmus. Terjednek egészében angol nyelvű formák (casting, cool, roadshow, shop), magyarosított, magyar toldalékokkal ellátott angol nyelvi szavak ([be]csekkol, bodyzik, shoppingol) és a tükörfordítások. A tükörfordítás lehet tiszta, szolgai és alaktani változással járó. Példák a tiszta tükörfordításra: böngésző (browser), másság (otherness), megvalósíthatóság (feasibility), árnyékkormány (shadow cabinet), költséghatékony (cost efficient). Az alaktani változással járó tükörfordítások egy-egy szóeleme eltér az angol eredetitől: élethosszig tartó tanulás (lifelong learning), értékesítési pont (point of sale), köszöntő ital (welcome drink).
A tükörfordítások közé sorolhatjuk a média által terjesztett új helyzetmondatokat, amelyek eleinte idegenül hangoztak a magyar „fül” számára, de lassan átmentek a hétköznapi nyelvhasználatba: Maradjanak velünk (Stay with us), Ne menjenek sehova (Don’t go anywher), Legyen szép napjuk (Have a nice day). Ezek a jelenségek már a sajátos nyelvi hagyományokat veszélyeztetik.
A magyar nyelv jövője. A fejlett nyelvek közeljövőjében a technológiai hatások miatt a változások, alakulások felgyorsulására lehet számítani. Ám azt is tudjuk, hogy a nyelvi változások nem gyorsíthatók következmények nélkül. Az azonnali következmények között a félreértés vagy a meg nem értés szerepel az első helyen, a távolabbi következmények pedig már a kulturális evolúciót fenyegetik.
Függelék
A magyar nyelvi kultúra főbb eseményei a rendszerváltás óta
1989. Anyanyelvápolók Szövetsége (5000 fős civil szervezet az anyanyelv védelmére, évente ötször jelenik meg az Édes Anyanyelvünk című lapjuk)
1998. Több egyetemen szakká válik az alkalmazott nyelvészet (Budapest, Szombathely, Veszprém, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc)
1999. Országos Kossuth szónokverseny (a legjobb egyetemista szónokok évente mérik össze tudásukat)
2000. Magyar nyelvstratégiai kutatócsoport (jelentéseket készít a magyar nyelv állapotáról)
2001. XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről
2002. Magyar nyelvi irodák létrejötte a határon túl (Dunaszerdahely, Sepsiszentgyörgy)
2003. Erős várunk nekünk az anyanyelv (az erdélyi Korondon emlékművet állítanak a magyar nyelvnek)
2006. Magyar nyelvi szolgáltató iroda (Budapest)
2008. ápr. 23. A Magyar Nyelv Múzeuma, Széphalom, „a magyar Weimar”
2009. A magyar nyelv éve (a híres magyar nyelvújító, Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója tiszteletére egész éves program állandó és utazó kiállításokkal, pályázatokkal, kiadványokkal)
Szakirodalom
Adamikné Jászó Anna 2010. Hová lett a szép magyar beszéd? A magyar hangzó nyelv változásai (1978–2008). In: Balázs Géza szerk., 2010.
Balázs Géza 2001. Magyar nyelvstratégia. MTA, Budapest
Balázs Géza és Zimányi Árpád szerk. 2007. Magyar nyelvhasználati szótár. Pauz-Westermann, Celldömölk
Balázs Géza szerk., 2005. Jelentés a magyar nyelvről (2000–2005). Akadémiai, Budapest
Balázs Géza szerk., 2010. Jelentés a magyar nyelvről (2006–2010). Inter–MSZT, Budapest
Bolla Kálmán 2003. A zárt és nyílt ’e’ problematikája tágabb összefüggésekben vizsgálva. 14–27. In: Buvári Márta szerk.: Köznyelvi kiejtésünkért. Bárczi Füzetek I. Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány, Budapest
Crystall, David 1998. A nyelv enciklopédiája. Osiris, Budapest
Horváth Péter Iván 2010. Fordítási eredetű változások a mai magyar nyelvben. In: Balázs Géza szerk., 2010.
Ladányi Mária 2004. Rendszer – norma – nyelvhasználat: igekötős neologizmusok „helyi értéke”. 95–116. In: Büky László szerk., 2004. A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei VI. Nyelvleírás és nyelvművelés, nyelvhasználat, stilisztika. Szegedi Tudományegyetem, Szeged
Schirm Anita, 2005. Jelentés a mai magyar nyelvről. 83–116. In: Balázs szerk., 2010.
Szekeres Ágnes, D., 2010. Az én cégérem. in: Balázs Géza szerk., 2010.
Zimányi Árpád 2010. Nyelvtani változások a mai magyar nyelvben. In: Balázs Géza szerk., 2010.