NAPÚT 2009/6., 117–123. oldal
Tartalom
Lukáts János
Halálművészek hétköznapjai
Tüskés Tibor
Dramatizált Csáth-életrajz
Tűnődés gyilkos gyermekekről
Csáth Géza A kis Emma című novellája felett
Néhány napon belül két olyan gyilkosság is történt Spanyolországban, amelyet gyerekek követtek el. Szombaton Cartagenában szülei hiába várták haza a 11 éves Juan Mateost. Késő éjjel aztán járókelők találták meg a kisfiú holttestét, mellette egy 8 kilogrammos véres kődarabbal. Mint a rendőrség csakhamar megállapította: a szerencsétlen gyerek egy 13 éves fiúval találkozott, akitől néhány napja biciklit vásárolt és 700 pesetával még tartozott neki. A kamasz követelte a pénzét. Mivel a kisfiú nem tudott azonnal fizetni, a nagyobbik fiú egy kővel nekiesett és kegyetlenül szétverte a fejét. A gyilkos fiú, akinek nevét nem közölték, tette elkövetése után hazament, lemosta magáról a vért, aztán elment áldozata szüleihez, akiknek azt hazudta, nem sokkal előbb egy izgatott férfival látta vitatkozni az „eltűnt” kisfiút. Végül is azonban ezzel terelte magára a rendőrség gyanúját.
A másik eset hétfőn, Barcelonában történt, ahol lakásában ugyancsak véres fejjel, holtan találtak egy idős asszonyt. Mellette több kődarab feküdt. Kiderült: a háza előtt futballozó gyerekek dobálták meg kővel, mert az idős nő nem akarta visszaadni nekik a szobájába berepült labdát.
Újsághír, 1982. március 4.
Kígyó és hüllőkedvelők részére
Kedvezményes áron!
ELJÖN AZ AZ IDŐ… amikor Önnek és gyermekének ezek a percek lesznek a legszebb emlékei az életében, amikor még mint apa és gyermeke együtt játszottak. Válassza meg tehát Ön is gyermekei szórakozásait, és játsszon velük úgy, mint egy jó édesapa. Mert minden gyermek jónak születik, esetenként később romolhat el. Járjunk tehát elöl jó példával, hogy öröme legyen Önnek és családjának, ismerőseinek és az egész társadalomnak, a nagy közösségnek! Akvárium. Egzotikus madár. Valamint ketreceik. Eleségeik! Lőrinc János IX. ker. Mester utca 24. 10–12 és 14–18 óráig.
Falragasz a Móricz Zsigmond körtéren, 1981.
Csáth Géza (Brenner József) nyolcesztendős volt, amikor elveszítette édesanyját, tizennégy, amikor első írásait közölte a Bácskai Hírlap. Az önképzőkörben az elsőségért unokatestvérével, a másik csodagyerekkel, Kosztolányi Dezsővel versengett. A kis Kosztolányi és a kis Csáth gyermekéveikben, bizony, kegyetlen játékokon tanulták az élet (és máris a halál) dolgait. „– Tépd ki a szárnyát, szúrd ki a szemét, dobd a tűzbe, öld meg…” A Kosztolányi-alteregó Esti Kornél emígy biztatja suttogva kegyetlenkedésekre az elbeszélőt, aki úgy veszi tenyerébe az ázott verébfiókot, ahogyan hittanórán hallotta. Kosztolányi a Szegény kisgyermek panaszaiban is megörökítette, hogy Csáthtal hogyan követett el állatkínzást annak idején: „A rút varangyot véresen megöltük… // mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.” És Csáth Géza novelláiban is kísért az analógia a szabadkai gyermekévek valósága és a szépírói munkáiban leírtak között: „A két fiú pedig óvatos, izgatott lassúsággal fogott hozzá a munkájához. Fölhasították a kutya mellkasát, leitatták a vérét, s a munkájuk közben hallgatták az állat rettenetes, tehetetlen nyögését.” (Anyagyilkosság). A Wittman-fiúk azóta klasszikussá vált, hírhedt történetét 1908-ban írta Csáth. A novellista alig múlt húszesztendős, és művészként „tiszta szívvel”, lám, foglalkoztatja a bűn, a brutalitás. Mi, XXI. századi olvasói azonban az idézetekből is kinyomozhatunk egyvalamit, ami tény: a kegyetlenkedő gyerek sohasem magányos, legalább párban követik el a legkomiszabb kölykök is tetteiket ezekben a krimibe illő, fogat vacogtatón izgalmas szövegekben.
A kis Emma című Csáth-novella 1912-ben született, amelyben a gyerekek szintén kutyák akasztásával kezdik játékaik s egyben kegyetlenkedéseik sorát. Az utóbbi két elbeszélés között, 1910-ben adta be magának Csáth az első morfiumadagot. Nem puszta életrajzi adat ez, kihat a művek megformálására is, hiszen Kosztolányi szerint a méreg megváltoztatta unokafivére világlátását is. (Az égi remeklések, a fényből, párából, csupa sejtelemből szőtt, tündéri lányalakokkal benépesített, varázsló lakta írói táj után földi, nagyon is józan, reális, sőt naturalista mozaikokból állnak össze a Csáth-történetek. Akinek azelőtt Bartók, Debussy zenéje jelentette az élményt, az kábítószer-élvezőként egy kuplé szépségeit fogja fejtegetni – sóhajtott föl Kosztolányi.) Természetesen nem különíthető el mereven a két korszak, de Kosztolányi őskoncepciója az égi és a földi pályaszakaszokról Csáth Géza esetében alapjában: igaz.
1912-ben A kis Emmán kívül az Egyiptomi József és a Rozi című elbeszéléseit írta Csáth Géza. Előbbiben mintha csak még egy égi sztorival találkoznánk, egy egzotikus, Nílus menti álommal, míg az utóbbiban egy feleséggyilkosságot mutatott be a szerző. Az író valóságos önpusztítása mint a mások virtuális pusztítására való késztetés? – tehetjük fel – joggal – az alkotás-lélektani kérdést.
A kis Emma nem jelent meg Csáth életében, csak jóval a halála után, 1960-ban került elő a lánya őrizte hagyatékból. A gondosan legépelt kéziratok között tíz novella volt. Illés Endre A kis Emma címűt az Anyagyilkosságnál is izgalmasabbnak ítélte. Izgalmasabb, s tegyük hozzá: teljesebb történet A kis Emmáé. Míg az Anyagyilkosságban – ahogy Czére Béla kimutatja – a hősök sorsát a nyitva hagyott befejezés nyomán csak kikövetkeztethetjük, addig A kis Emma lezárásában elvarrta a szálakat a szerző. Minden szónak és valamennyi mozdulatnak véges/végzetes következménye lett a keretes novellában. A nyitó keretben a novellaíró egy elbeszélőnek adja át a szót, akinek a naplóját idézi: „Az alábbi történetet egy naplóban olvastam. A naplóíró fiú távoli rokonom volt és húszéves korában öngyilkossággal pusztult el…” Ennek az elbeszélőnek még a keresztnevét sem tudjuk. (Ugyanúgy, mint egy 1910-es, másik Csáth-novellában, az Egy vidéki gimnazista naplójából címűben.) Csáth és az elbeszélő rokoni viszonyáról tudósít a novella, ám az író semmiféle érzelmi állásfoglalást nem alakít ki a szövegben az elbeszélő irányában. Kizárólag a napló hangneméről, megformáltságáról ejt szót elismerően Csáth, a naplóbeli eseményekhez nem fűz magyarázatot. A befejező sorokban, a lezáró keretben is hűvösen tárgyilagos, tényközlő az író az elbeszélő sorsával szemben. Csáth azzal is a hitelesség legteljesebb illúzióját akarja kelteni, hogy a hozzá került háromfüzetnyi hagyatékból csak a novellájába beépített „érdekes” részletet közli: „…ráakadtam azokra az érdekes följegyzésekre, amelyeket kissé rövidítve és az interpunkció némi változtatásával itt közlök.” (Vö. az Egy vidéki gimnazista című novella alcímével: A központozás egyszerűsítésével.)
Rekonstruálhatatlan eredeti szöveg híján is bízni kell tehát az elbeszélőben, mivel minimális változtatásokkal ő éppen azt a fragmentumot tárja elénk, amiből minden kiderül, nem kevesebb, mint az egész történet, s még az is, hogy melyek azok az összefüggések, amik fennállhatnak az elbeszélő nyolcéves korában történt (naplójában is rögzített) események és a húszévesen elkövetett öngyilkossága között. Íme az elbeszélő naplójába írott vallomása, amely Szent Ágoston-i s bűnügyi értelemben, beismerő vallomásként is értelmezhető: „Én a második elemibe jártam, ő Irmával együtt az elsőbe.” A történetet az elbeszélő következetesen múlt időben mondja el, kiderül, hogy hétéévesek a lányok, Emma és az elbeszélő Irma nevű húga. Az, hogy az elbeszélő hány éves, öngyilkossága előtt pontosan mennyi idővel írja naplósorait, nem tudható. Annyi bizonyos, s ezt a stílus is megerősíti, hogy az elbeszélő nem napok, hetek, nem is hónapok, hanem évek távolából emlékezik vissza a leírtakra: „A kis Emma a legszebb volt az összes lányok között… Gyönyörű meleg szeptember volt… Egy hét múlva már a belvárosi iskolába jártam. Nem láthattam többé minden nap a kis Emmát.” A naplórészlet két hónap eseményeiről szól: a szeptemberben és az októberben történtekről. Az elbeszélő október 25-én olvassa az újságban, hogy fölakasztottak egy kocsist, aztán másnap már ők akasztanak saját kezűleg játszásiból kutyát. Majd: „a következő napokon egészen elfeledkeztünk az akasztásról”. A tragédia napja nagy valószínűséggel november első napjainak valamelyikére esett. Vagy mindenszentekre (Festum omnium sanctorum), vagy a halottak napjára! A történet ez utolsó napján: „…beállított hozzánk Emma, Irmával jöttek.” Egy vázlatba tömöríthetők a naplórészlet eseményei, amelyek szinte egymásból következnek, s fókuszukban az elbeszélő lelkének a sorsa izzik faustian:
1. Őszi derű. Szereplők: hősünk (az elbeszélő), bátyja: Gábor, húga: Irma, Emma (Irma barátnője, aki egyben hősünk gyermekszerelmének az elérhetetlen tárgya is), hősünk unokahúga: Ani. Juci. Játék és iskola.
2. A tanárt Szladek Mihálynak hívják, pedagógiai büntetőmódszere a vágatás. Amikor először jelenik meg az agresszivitás, az a hős számára mulatságos. Zöldi a legkeményebb bácskai bicskás parasztfiú. Ő lesz a vágatások (verések) ítélet-végrehajtója, aki még az atyaúristentől sem ijed meg. A hősünk irigykedve nézi.
3. Hősünk szerelme nem teljesedhet be Emmával, hiszen Irma, a húga ennek az útjába áll. Hősünkben is így az agresszivitás első (még elfojtott) jelei jelentkeznek. Húgát gyűlöli meg. Húga és Emma barátsága megszakad. (Hősünk már csak az utolsó napon találkozhat a kis Emmával.)
4. Zöldit vesszőzi meg Szladek tanár úr. „A hóhért akasztják.” Zöldi megtörik.
5. Hősünk belebetegszik a tanórán történtekbe. Mint a vágatás szemtanúja más iskolába kerül, ahol nem láthatja a kis Emmát.
6. Újsághír az igazi akasztásról. Az első kegyetlenségek a kutyákon.
7. Kései, őszi derű. Szereplők: hősünk (az elbeszélő), bátyja: Gábor, húga: Irma, Emma (Irma barátnője, aki egyben hősünk gyermekszerelmének a tárgya, akit most elért), hősünk unokahúga: Ani. Juci. Játék és tragédia.
E vázlatból a következő összefüggéseket lehet kiolvasni: az első és az utolsó szövegrész ugyanazt a gyermektársaságot vonultatja föl. A történet szimmetriatengelyében Zöldi megvesszőztetése áll. A szimmetriatengelyhez legközelebb (még innen s már onnan) az a két pillanat van, amelyben hősünk s Emma útjai elválnak s távolodnak egymástól. A második és a hatodik vázlatpontban hősünknek az agresszivitáshoz való viszonyát leljük. Ez a fajta művészi megszerkesztettség természetesen nem egy tizenéves diák produktuma. Csáth Géza tudatosan alkalmazta ezt a zenei kompozíciók szigorúságára emlékeztető ismétlő technikát. A naplórészlet szövegrészei visszatérő dallamokként csatolnak egymáshoz körkörösen. A novella kerete időben és térben a legtöbbet ölelő kör. Az origó: Zöldi megvesszőztetése. Középpont, ahol már nem az égi, sem a földi Csáth-világgal találkozunk, hanem az író tölcsér alakú poklának a csúcsával. Itt dől el minden. E centrumból futnak ki a sugarak, még a kis Emma akasztása is csak egy innen kifutó vektornak a végpontja. Ehhez a középponthoz képest következnek be az események, mégpedig végzetesen. Csáth Géza elmeorvosként úgynevezett Én-komplexekben gondolkodott, s ha ezen alapvetéseit vesszük alapul, akkor is szükségszerűen be kellett következnie a látszólag oktalan halálesetnek. Mészöly Miklós szerint Csáth az Egy elmebeteg nő naplójának soraira joggal vetíthette ki a saját, legbensőbb emberi és írói problémáit, szaknyelven írott művében is a sorselemzés érdekelte. G. kisasszony vallomása, azaz betegségének papírra vetése Csáth „soha meg nem írt regényeit helyettesítő olvasmányul is kínálkozik” (Mészöly Miklós).
Miképpen G. kisasszony kórtörténetében az író által fontosnak ítélt események összefüggnek, s determinálják egymást az Én-komplexben, úgy elemzett novellánkban is az elbeszélő ceruzáját fogó Csáth kizárólag azokat a pillanatokat villantja föl, amelyek a nem természetes halál felé vezetnek. Íme:
(Az elbeszélő Én-komplexe)
Szexuális komplex: Érzékeny. Unokatestvérével csókolózik, ám ennél az érzetnél a kis Emma iránti lelki érzése erősebb. E komplexe sérül, amikor Irma féltékenysége kiderül, s amikor tudatosul benne, hogy Emma édesapja alezredes, míg az övé csak őrnagy.
Egészség-komplex: Érzékeny. Sérült. Zöldi megvesszőztetése után „lelki sensatio convertálódik benne”, vagyis a megrázkódtatás szervi megnyilvánulásba csap át. (Több napig tart a láza.)
Pénz-komplex: Biztos, rendezett körülmények között él.
Erkölcsi komplex: Még nem fejlődött ki, Szabó Lőrinc gyerekversének szavaival élve: akár „a bűntelenség örömét” is élvezhetné.
Faji és vallási komplex: Kora hivatalos vallásos nevelését kapta. A történetben október 6-án át kellett élnie a hivatalos ünnepen az agyonlőtt és az akasztott aradi vértanúk sorsát.
A Zöldivel történt erőszak megrendítette, amely élmény a következőképpen alakíthatta, stigmatizálhatta az elbeszélőt:
Zöldit irigyelte, mert az atyaistentől sem félt.
Hozzá akart tehát hasonló lenni.
Zöldit megtörte a tanár, hősünk példakép nélkül maradt.
Átveszi, s tovább ő éli már játékában Zöldi szerepét.
Leginkább tehát a legérzékenyebb pontjain sérül az elbeszélő. Megsebződik a szexuális, az egészség-, de még tán a kialakulóban lévő vallási komplexe is, amely stigmák következményeként – még erkölcsi komplexének hiányában – szabad teret kap játék közben az agresszivitás. Nem szól egy szót sem, nem az ő ötlete az akasztósdi sem. De cselekszik a többiek között. Ő köti a hurkot Emma nyakára, ő öleli, s ő engedi el. Mintha szerelmet játszana csak. Nem csupán égi és földi Csáth-novella létezik tehát, hanem pokoli is.
E novella pokoliságát fokozza ugyanis az a tény, hogy a Jókai-reminiszcencia bélyege is rásüthető. Jókai Mór Szomorú napok című kötetében, amely az 1848-tól 1856-ig született novelláit tartalmazza, van egy elbeszélés, a Gyermek-gonosztévő, amelyet Csáth tulajdonképpen XXI. századira hangszerelt.
A Jókai-novella eseményvázlata a következő:
Hétfalusy Benjámin udvarházában beteg a négyéves unoka: Ödönke.
Azóta senyved, mióta testvére eltűnt. Emmának hívták a kishúgát.
Ödönke éppen úgy vergődik, mint hősünk a Zöldit ért ütlegek után.
Így beszél:
„Ah – nyögött félálmában felneszezve a beteg – Emma. Eresszétek be a kis Emmát! … A kis Emmát hozzák… Istenem, ne hagyjanak.”
A Jókai-novellában a négyesztendős kisfiú követett el testvérgyilkosságot, mivel húgával egyetlen szál virágon összeveszett a tónál. Szinte vadromantikus a kép, ahogyan ráncigálja, keltené a kis sápadt Káin a kistestvérét. Van szemtanú is, aki mindent látott. S a gyilkos gyerekek ürügyén kimondhatja azt a tézist, ami megtetszhetett a morfiummal élő, végzetébe hajszolódó Csáthnak, nem kicsit önigazolásképp: „A ti bűneitek siettetik a világ elmúlását.”
Sátánian hangzik, amennyiben nélkülözi még a megváltás utáni vágyat is. Mindkét történet gyilkosai és áldozatai egyaránt gyermekek. Az ártatlan kis Emmák meghalnak, s nemhogy megváltanák helyettes halottként a többieket, hanem öngyilkosságba, kárhozatba taszítják azokat. Csáth a világban lévő bűnt, szenvedést és pusztulást – Jókai romantikus rémmeséje után – sajátos és beteg világképének megfelelő rendbe állítja. E rendet a modern korban szerinte maga a Sátán igazgatja. (Babits az Istent és az ördögöt két hivatalnoknak látta, Bulgakov szerint a XX. században Isten aktáját az ördög tudja jól intézni…) Csáth így üdvözli G. kisasszony fölismerését: „Maga a felfedezés, hogy a világ trónján egy ördög ül, óriási horderejű. Ez megfelel az ambíció komplex vágyainak. Ennél nagyszerűbb, jelentősebb tudományos és emberi felfedezés nem elképzelhető.” Csáthot a legvégső kérdések érdekelték, s a megismerés útja azokig – szerinte – a test és a lélek szenvedésének analízisén és démoni pusztulás határkövein, még innen, vezet. A pokoljáró bátor ember az eszménye, aki úgy tudja, hogy még a gyermek sem lehet „az egyetlen, romlatlan, jövőbe ható ígéret”. Az elbeszélő legalábbis nem lehetett az. Az akasztás és az öngyilkosság között az életének egyetlen eseményét sem rögzíti a novella. Csáth „átugrotta” ezeket a fölösleges részleteket. (Még a bűntudat sem érdekelte volna? Hanem csak a bűn tudása?) Zöldi megvesszőztetése, ez az anti-Ecce Homo jelenet átfordítja az elbeszélőt egy másik, „munkás” világba, ahol már megjelenik a szenvedés. Elveszti a gyermekkor paradicsomát anélkül, hogy ártatlanságát is vele vesztette volna. Úgy jár, mint Faust – a mű első változatában –, elkárhozik, ahelyett hogy az örök női emelné magához, magasba. A felakasztott kis Emma harangozó lábaiba kapaszkodhat csak. Túlontúl is helyén van minden részlet a szövegben, az olvasónak gyanúja támadhat, hogy mindez olyan sátánian tökéletes. Az isteni rend már attól megismerszik, hogy harmóniát sugároz, átláthatatlanabbul is organikus, és soha nincsen hideg váza. Itt pedig minden következetesen a semmibe tart. Mint a Chardin elképzelte vektor ellentéte. Csáth Géza fekete miséje ez. Máig nyugtalanító remek, miközben a napilapokból tovább ollózhatók a gyilkos gyerekekről szóló hírek 2009 nyarán is. Tán csak a paradoxonok mutatnak irgalmat, enyhítő körülményt, feltéve ha jézusiak. (Mészöly Miklós mondata emlékeztet Jézus Krisztus boldog-mondásaira: „ahol a bűnben és a megengedhetetlenben érvénnyel van jelen a megfellebbezhetetlen ártatlanság is.”)
Csáth Géza játszott önnön életével, játszott a novellahőseivel. Íróként művében ártatlan gyerekekkel játszatott gyilkosokat. A hús-vér művész és hőse, a naplóíró, egyaránt összeroppantak. Pedig mind az életben, mind a novellában a (bűn?-)társak közül ki költőként, ki katonatisztként, s van, ki még özvegyként is! – de szépen leélte az életét. Nem akartak tíz év alatt évtízezredeket élni. Ők nem akartak tovább játszani halált.
Németh István Péter