NAPÚT 2008/5., 110–111. oldal
Tartalom
A csupasz lábú farkas
Nyina Obrezkova
versei
Stig Claesson
Magányosan Budapesten
Vakító márciusi fényben, a naptól, a kék égtől és a hömpölygő Dunától elbűvölve sétáltam egyszer Budapesten, túlságosan vékony öltözékben, s arra kényszerültem, hogy betérjek valami meleg helyre. Választásom egy híres, régi fürdőszálló nagy éttermére esett. Ott üldögéltem aztán, egy pohár borral melengetve magam.
Felséges bor volt, mondaná, gondolom, egy borszakértő. Legalábbis száraz. Az első pohártól szomjas lettem, a másodiktól pedig még szomjasabb. A harmadiktól kezdtem átmelegedni, majd hirtelen úrrá lett rajtam a magány.
Na mármost a magány olyan érzés, amely ellen tenni lehet. Különösen, ha az ember délután három körül egy szálloda éttermében ül, amikor az majdnem üres, mivel akkor érkezik a többi magányos ember.
Ha egy érdekesnek tűnő illető megy el mellettünk, megszólíthatjuk: Iszik egy pohár bort?
Vagy: – Meghívhatom valamire?
Pofonegyszerű.
Szóval ott üldögéltem a harmadik pohár borommal. Belépett egy ránézésre keménykötésű férfi, fején furcsa sapkával, amelyen tollak voltak. Fekete huszáregyenruhát viselt fekete gombokkal, meg ami kell.
– Jó napot, huszár! – mondtam. –Magányos külföldi vagyok, szívesen meghívom egy kis borra. Ma van a születésnapom.
Az utolsó mondatot azért tettem hozzá, mert igazán ki akartam hangsúlyozni magányomat.
Az asztalom az étterem közepén helyezkedett el. Én úgy ültem, hogy kilássak az ablakon, a huszár pedig velem szemben foglalt helyet. Azért emelem ki mindezt, hogy tudják: a bejáratnak háttal ültem.
A huszár kedves volt, és amikor leült, azt mondta: – Örömmel.
Akkor aztán rendeltem egy üveg bort a legdrágább fajtából. Én ugyanolyan tisztelettel viseltetek a magyar huszárok iránt, mint egy átlag magyar. Van valami grandiózus a nagy bajuszú és tollas kalapos huszárokban.
Barátságos arcától lenyűgözve felálltam, felemeltem a poharam, és hangosan, hogy a pincérek meghallják, azt kiáltottam: – Bort minden nagyszerű magyar huszárnak!
Mögöttem a pincér poharakkal és üvegekkel kezdett rohangálni, de ez engem nem igazán érdekelt. Annál inkább érdekelt, miért volt díszruha a huszáron, s meg is kérdeztem tőle.
Akkor ő mögém mutatott, mire én megfordultam. Ott állt körülbelül ötven huszár ugyanolyan egyenruhában, s itták a drága bort, amit én rendeltem.
Az egészségemre ittak.
Kiderült, hogy a huszár, akit először meghívtam, a huszárok énekkarának vezetője volt, és épp gyakorolni készültek az esti fellépésükre a szálló éttermében.
Eszembe jutott a számla, amit kapni fogok, és ettől kissé gondterheltnek tűnhettem talán.
Felesleges volt az aggodalmam. A kórus énekelt nekem, s meg mernék rá esküdni, hogy az Ack Värmland du skönát* énekelték.
Könnyes szemmel írtam rá a nevem és a szobaszámom a számlára. Nem érdekelt, mennyibe fog kerülni.
A magány drága dolog.
Tillinger Gábor fordítása
Stig Claesson (1928–2008) svéd író, festő- és rajzművész. Számos irodalmi díjat nyert. Nevéhez több mint félszáz kötet fűződik (magyarul csak kettő jelent meg), amelyeket gyakran saját maga illusztrált. Festményei megtalálhatók egyebek közt a Svéd Nemzeti Múzeumban, illetve a Göteborgi Művészeti Múzeumban.