NAPÚT 2008/5., 78–82. oldal
Tartalom
Orhan Pamuk
Az Ártatlanság Múzeuma
Niccolò Ammaniti
Fém
Zoran Ferić
Fakócsagok
1.
A meredek sziklákról, ahonnan már látszott a tenger, néztük, hogyan esznek a dögkeselyűk. A nap már lemenőben volt, miközben ők véres csőreiket egy gombolyag gyapjúba döfködték, mely gyapjú valamikor bárány volt, és vadul tépdesték ki belső részeit.
– Vedd ezt fel! – suttogta Toni. Halkan beszéltünk a fakó keselyűk miatt, melyek kis rajokban repültek ide, hogy felfalják a dögöt.
– Szar az egész élet – mondtam, miközben a videokamerát egy csontos keselyűre irányítottam. A keselyű valamit rágcsált, ami talán a bárány mája lehetett. – Megölitek a bárányokat, hogy megmentsétek a dögkeselyűket.
Toni nem mondott semmit. Ő biztos volt a dolgában. Biztos volt benne, hogy amit csinál, az jó, és hogy az egyensúly fenntartása a természetben megmenti a világot a káosztól. Ez segített neki kigyógyulnia az alkoholizmusból. Részt vett a delfinek örökbefogadásának kampányában is. Még engem is rábeszélt, hogy fogadjak egyet örökbe.
– Hívhatod őt Moby Dicknek is, ha akarod – mondta.
Azóta negyedévenként jelentést kapok a delfin mozgásáról, párzásáról, szaporodásáról. Ezért havonta ötven márkát kell fizetnem.
Figyeltem, hogy gyújt rá Toni egy cigarettára, majd teszi vissza a cigarettás dobozt farmeringe zsebébe. Így borostásan, lesülve a Marlboro-reklám pasasára emlékeztetett, aki később tüdőrákot kapott.
– Franka is eljön! – mondtam végül.
Ez nyugtalanná tette. Franka harminchat éves volt és még szűz. Azt beszélték, hogy ott lent szinte görcsbe rándul, ha meglát egy farkat.
– Egy dolog bánt engem – mondta, miközben távcsövén keresztül a keselyűket figyelte. – Elképzelem, milyen borzasztó lenne, ha közlekedési balesetben meghalna, és szűzen kerülne a boncasztalra. A kórboncnok pedig merő szórakozásból ujjával berepesztené azt a hártyát, és még valami élceset is mondana. Csak hogy megnevettesse a gyakornokokat. Hát ezt nem tudnám elviselni.
– Hát akkor csinálj valamit – mondtam.
Franka már évek óta reménytelenül volt belé szerelmes. És néha, általában vasárnap délutánonként sírógörcsöt kapott.
Toni, miután csatlakozott a fakó keselyűket tanulmányozó és védő társasághoz, Cres szigetén bérelt egy tengerparti házat. Itt jöttünk össze minden nyáron egy hétre, és rendszeresen a sárga földig leittuk magunkat.
– Ő tulajdonképpen férjhez akar menni – mondta Toni, miközben a felvételhez készülődtünk. Ezt úgy mondta, mintha vádolná őt.
Frankát még a középiskolából ismertem. Kissé ferde vágású szeme miatt Kínainak hívták, de csak a háta mögött. Kizárólag csak reménytelen szerelmei voltak.
Azóta csaknem tizennyolc év telt el, de neki soha egy normális kapcsolata sem volt. Miután Toni elvált manöken feleségétől, néha ő segédkezett neki a hányásnál. Így lettek barátok.
– Remélem, nem fog valamilyen hülyeséget csinálni – mondta. – Holnap jön hozzám egy kis csaj.
– Jót tenne neki, ha legalább egyszer megtapasztalná a dolgot – mondtam.
– Nem akarom őt szánalomból megkefélni!
– Nem kell szánalomból – mondtam. – Csináld akkor, amikor feláll.
A nap már szinte teljesen becsúszott a tengerbe, a dögkeselyűk már csak nyugtalan árnyaknak tűntek. Azután csupáncsak hallhattuk s érezhettük őket. Szárnyaik suhogásától a levegő egyes helyeken mintha összesűrűsödött, majd megint megritkult volna.
2.
Amikor visszamentünk, Mac rostonsültet készített. A hosszú, véres nyakdarabok sisteregve sültek az izzó rácson. Franka autója már ott parkolt az olajfa alatt, és a konyhából kihallatszott rekedtes nevetése.
– ®eljko vicceket mesél neki, ahogy hallom, már eleget ihatott – mondta Mac.
Toni fáradtan ereszkedett le a terasz kőpárkányára, mintha erőt gyűjtene a konyhába való belépéshez.
– Fero, sodorj nekünk egy jointot! – mondta.
Miközben sodortam, Franka kijött a teraszra. Bent égett a lámpa, és feje fölött a kör alakú fény olyan volt, mint egy glória. Erről viszont a szűzhártyája jutott az eszembe.
– Piszkos disznók vagytok! – mondta anyáskodva. – Mióta nem mosogattatok?
Szívott néhány slukkot, majd visszament a konyhába. Megint hallottuk, ahogyan nevet ®eljko viccein. Toni néhány hosszú szippantás után kijelentette:
– Ma este megkefélem!
– Na, erre kíváncsi vagyok – mondta Mac, miközben megforgatta a húst a rostélyon. – Bár nem tudom, hogy jó ötlet-e ez.
– Nagyon jó ötlet – mondtam.
Mac egy darab nyakhúst tett a kenyérre és beleharapott. A hús még nyers lehetett, mert nehezen rágta.
– És mit csinálsz vele holnap? – kérdezte. – Azt akarod, hogy belehaljon a bánatba?
– Nem fog belehalni – mondtam –, erős ő.
Hirtelen a konyhából köténnyel a dereka körül kiszaladt ®eljko, szeméből folyt a könny.
– Az istenit ennek a hagymának! – sziszegte.
Leült és megfogta a jointot. Hallgattuk, hogyan számol le Franka a konyhában a piszkos edényekkel.
– ®il – suttogta Mac –, Toni ma este megkeféli őt.
®eljko furcsa grimaszt vágott, majd keresztet vetett. Hirtelen istenfélő lett. Felállt és arcán a grimasszal visszament a konyhába.
– Tudod, mi a különbség, Franka… – hallatszott bentről.
3.
Vacsora után Toni megfogta az újságot és ünnepélyesen bejelentette: – Megyek a klozetra! – Volt valami furcsa gyengédség ebben a mondatban. ®eljko a terasz meleg kövén feküdt és hangosan horkolt. Mi hárman bélást játszottunk.
Amikor rám került volna a sor, a Toni háza előtti üres telken megállt egy kombi.
– Ez meg ki? – kérdezte Franka. Vártunk. Azt hittem, hogy véletlenül Toni új szeretője jött egy nappal korábban. De senki sem jött ki. A kombiban kigyúlt a fény. Láttuk a benn lévők körvonalainak mozgását, majd a fény kihunyt.
– Mit bámulsz? – szólt Mac. – Játssz!
De a kocsiban furcsa dolgok történtek. Ismét felkapcsolták a lámpát, s rövid mozgolódás után a hátsó ajtón kimászott egy ember fehér tréningruhában, mely inkább pizsamára emlékeztetett. Pár méterre eltávolodott a járműtől és elkezdett vizelni. Tisztán hallatszott, ahogyan a vizelet sugara veri a leveleket. Visszafelé jövet láttuk, hogy sötét bőrű és fekete bajusza van.
– Cigányok! – mondtam.
– Hívd ide őket, hadd jósoljanak nekünk – kérte Franka. Vidámnak tűnt a hangja.
Közben visszajött Toni, kezében egy üveg vörösborral. Ügyesen kinyitotta, és mindenkinek töltött a sötétvörös folyadékból. Már elég részeg volt, de ez nem látszott rajta.
– Megmostad a kezedet? – kérdeztem tőle.
– Igen – felelte. – A WC-kagylóban.
– Kik azok ott a kombiban? – kérdezte Franka.
Toni húzott egyet az üvegből, és a kerítés felé indult.
– Nem tudom. Minden nyáron idejönnek, és a ház előtt töltenek egy éjszakát. Amikor reggel felébredek, már nincsenek itt.
– De mit csinálnak itt? – kérdeztem.
– Várj, hadd találjam ki – szólt Mac. – Gyerekeket lopnak, és koldulásra kényszerítik őket. Néha kivájják a szemüket, hogy sajnálatot keltsenek irántuk az emberekben.
– Te beteg vagy – mondta Franka.
A kombiban megint fény támadt. Megmerevedtünk. A dolog egyre érdekesebb lett.
Most a hátsó ajtón egy kövér asszony jött ki. Világoszöld virágmintás otthonkát viselt és ránk sem hederített. Egy rongydarabot tartott a kezében, melyet meggyújtott. Mohón szívta be a füstöt. Amikor a rongydarab elégett, megint visszahúzódott a kombiba, a fény kihunyt.
– A mindenit! – mondta Mac –, ő is megszívta magát!
– Én azt hiszem, hogy ő így lát a jövőbe – jelentette ki Franka. – Ide kellene hívni őket, hogy jósoljanak nekünk.
– Majd én megmondom nektek, hogy mit csinálnak! – Biztos voltam benne, hogy jól gondolom. – Itt megállnak, és gyereket csinálnak. Fiút akarnak, de minden évben leány sikeredik. Amikor meggyújtotta a rongyot, azt nézte, hogy fiú lesz vagy leány… Suad vagy Suada!
Láttam, hogy Toni átfogja Franka derekát, és a vállára hajtja a fejét. Mac is észrevette ezt a mozdulatot.
– Ezt én is szeretem – súgta. – Egy váll, ahol kisírhatom magam… és lejjebb a mellek.
Akkor a kombiban harmadszor is világosság támadt. Most a bajuszos férfi jött ki, és kezében valamilyen hosszúkás tárggyal felénk tartott.
– Ez most lehet, hogy meg fog ölni minket – mondta Toni –, és lehúzza rólunk a cipőt, hogy holnap eladja Loąinjban.
– Te most azt hiszed, hogy viccelsz – mondtam –, pedig tényleg van valami a kezében. Lehet, hogy mauser vagy skorpió?
A cigány már rálépett a teraszra vezető lépcsőre. Laza voltam, de mindenre elszánt. Az üres üveget megfogtam a nyakánál.
4.
Amikor felért hozzánk a teraszra, egy kis, alacsony ember állt előttünk. Fából faragott kócsag volt a kezében. Ezzel a cifra souvenirrel a nyári szezonban tele volt a tengerpart. Félénken szólalt meg: – Gazduram, ha lenne egy tablettád az asszony részére. Fáj a foga.
Aztán megtudtuk, hogy a meggyújtott pamutrongy füstje használ a fogfájásnál. De csak a felső fogak esetében, neki viszont a jobb alsó fájt.
Így a cigány férfi egy levél Bayer aszpirinért cserébe, otthagyta a fából készült kócsagot.
– Most, hogy nézem ezt a madarat, kérdem én, miért mondják, hogy ez giccs? – szólt Franka. – Egész jól néz ki.
– Azért, mert lehet, hogy ebben a pillanatban legalább kétszázezer ember néz egy ugyanilyen madarat – mondta Mac. – Gyárilag készítik, és kézműves tárgyként árulják.
– Engem nem a giccs aggaszt, hanem a nagylelkű cigány. Itt valami nincs rendben: mikor láttátok ti, hogy egy cigány nem kéreget, hanem cserébe ad valamit – mondtam teljes komolysággal.
– Ez a kócsag – viccelődött Toni – tulajdonképpen trójai faló. Ott bent van a cigány spermája, mely, majd ha elalszunk, megtermékenyít bennünket. És azután mindnyájan cigányokká válunk. Ők így szaporodnak.
Már elég részeg volt, mikor ezt mondta. Néztem, hogyan tűnik el arca Franka hajában. Biztos a fülét keresi, hogy bedugja a nyelvét. Ő ettől elég kellemetlenül érezte magát. Felállt, megtámasztotta őt saját testével, és így, együtt tántorogva mentek be a szobába.
– Na, sodorj még egyet, aztán mi is ledőlünk! – mondta Mac.
Míg sodortam, megint hallottuk Franka rekedtes nevetését. De most valahogy másként szólt. Volt benne valami fenséges. Ez a nevetés, mint a halálraítélt kivégzés előtti utolsó cigarettájának füstje, a magasabb szférákba hatolt, mintha el akarná érni a csillagokat. Egy ideig még hallgattunk, a csillagjegyeket nézegetve az égen. A szobából kiszűrődő nevetés egyre halkabb lett.
– Figyelj! – rándult meg hirtelen Mac.
Elnyomtam a cigarettát.
– Hallod?
Szárnysuhogásokat hallottunk. Mintha a levegő egyes helyeken sűrűbbé, majd ritkábbá vált volna. Sokáig hallgattuk ezt a halk repülést. A szél hullámokban hozta felénk hol a babér illatát, hol az alvadt bárányvér bűzét.
– Ezek a cigányok! – mondtam. – Most felengedték őket, hogy repüljenek.
– Kiket?
– A fakócsagokat – mondtam. – Most repdesnek, reggel pedig visszatérnek fatestükbe, és megint giccses ajándékok lesznek Cres, Loąinj és Rab szigetének strandjain.
Még egy darabig hallgattuk ezt a suhanó repülést, s aztán csönd lett. Már a szobából sem hallatszott nevetés.
Radnics Magdolna fordítása
Zoran Ferić, horvát író, 1961-ben született Zágrábban. Prózai művei 1987-től jelennek meg különböző folyóiratokban. Könyvei Németországban és Ausztriában is ismertek. Novellái magyarul is megjelentek.