NAPÚT 2008/3., 20. oldal
Tartalom
Gyukics Gábor
Kovács katáng Ferenc
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Halasi Zoltán
a) A legfontosabb parancsolat: felolvasva jól szóljon. Az összes többi ebből következik. Általánosságban: legyen olyan, mintha eleve magyarul írták volna. Konkrétabban: Ha próza, hasson természetesnek (vagy mesterkéltnek, ha ez az írói intenció), legyen gördülékeny, lehetőleg magyaros szerkezetű, de ne magyarkodjon. Ha vers, illeszkedjék a költői hagyományba, legyen formatartó, tartalmilag pedig a hanghoz hű (ezért könnyebb egy költőtől sok verset fordítani, mint keveset). Ha próza, ha vers: hozza át az eredeti szellemiségét.
b) A jó műfordítás egy termékeny félreértésen alapul: a fordító összetéveszti magát a szerzővel, és ebben az illúzióban az olvasók is osztoznak.
c) Egy borról szóló kézikönyv részfordítójaként annyit mondhatok: a szakkönyvnél nem segít az ihlet. A borászok nyelve legalább olyan kifinomult, mint a boraik. És viszont: a vinológia szókincsének felsőfokú ismeretével sem jut előbbre az ember, ha szakfordító és nem költő, mondjuk, Omar Khajjám borverseinek fordításában.