NAPÚT 2008/3., 20–22. oldal
Tartalom
Halasi Zoltán
Lackfi János
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Kovács katáng Ferenc
a) Nagyjából 6000 nyelvet beszélnek a világon. Előrejelzések szerint száz év múlva eltűnik a fele. Havonta két nyelvvel leszünk szegényebbek. (Tromsři Egyetem Nyelvészeti Int.)
Az idei, salzburgi fordítói világkonferencián is megkondították a vészharangokat. Ha meg akarjuk őrizni a nyelvi kultúránk sokszínűségét, akkor komolyan kell venni a kisebb, nem világnyelvnek számító nyelvek közötti kommunikációt. Óriási feladat hárul a fordítókra, de elsősorban a korántsem könnyen ajánlkozó kiadókra és az állami támogató szervekre. Göran Malmqvist svéd professzor szerint a fordítóknak nagyobb szerepet kell vállalniuk a művek kiválogatásában. Svédországban az 1986–90-ig terjedő időszakban 5000 fordításkötet jelent meg, s 700 kivételével mindegyik eredetije francia, német vagy angol, s a maradék 700 is főleg európai nyelvű volt. Ázsiai, latin-amerikai, afrikai mű szinte egyáltalán nem került a polcokra. Az utóbbi években, nem utolsósorban a globalizáció hatására, egyre nyitottabb lett a gazdasági és a munkaerőpiac. Új népvándorlás kezdődött. S annak ellenére, hogy Svédország is multikulturálissá vált, a 2005–2007 között kiadott 9000 fordításkötetből is csak 25 volt afrikai, vagyis olyan nyelvű, amin Svédország egyik legnépesebb bevándorlócsoportja beszél. Ezek az unikális fordításkötetek ráadásul kis kiadóknál, kis példányszámban jelennek meg.
Norvégiában pl. 1992–2004 között öt fordításkötet jelent meg kortárs orosz szerzőtől. Ennél már a magyar irodalom is szerencsésebb, hiszen évente legalább egy új kötet lát napvilágot. A Nobel-díjasokat sem kíméli a fordításirodalom-piac. Elfride Jelinek 2004 előtt még nem volt olvasható norvégul.
Hátat kell fordítani annak a fordítói politikának, ami a média segítségével igyekszik világsztárokat faragni, s műveiket egy időben a világ elé tárni.
Óriási tehát a probléma. Nagy feladat vár a sajtóra, a tv-re, a rádióadásokra s nem utolsósorban a kritikusokra, akiknek végre már nemcsak az irodalmi műveket kellene – ha egyáltalán – ismertetniük, hanem a fordítók munkáját, alkotását is.
– Fordítani annyi, mint elmélyülni az anyanyelvben. Aki Hamsun írásait szereti, az Hamsun gondolatvilágában is otthon érzi magát. (Georg Johannesen norvég költő)
– Minden olvasott szöveg tolmácsolás. Az olvasó szemüvegén, elméjén átszűrt, tudatban formálódó történet. A fordító másként olvas. Szó szerint, sorról sorra, gondolatról gondolatra: az eredeti szöveget adja vissza. Más nyelven. (Thomas Lundbo norvég kritikus, műfordító)
– Sokan képzelik, hogy lehet úgy fordítani szerelmes verset, hogy maguk még csak a közelében sem jártak a vak és beteljesületlen szerelemnek.
– A fordítás veszteség, távolságtartás, hiányok sorozata az eredeti és a fordított szöveg között. Szabadság. A szabadság hiánya. (Hanne Řrstavik norvég író)
– Az ember nem pénzért fordít. A könyvek iránti elapadhatatlan érdeklődés hajtja. (Kirsti Baggethun norvég műfordító)
b) Műfordítás: új szerelem, új kálváriák. A vére, a lázas álmai hajtják az embert. Felébred, visszaalszik, de már nem a régi. Párnáján új illatok után szimatol, keze tétován csúszik a lepedő gyűrődésein. Keres, kutat, a levegőt öleli. Jó esetben a régi emlékek hullámain bealszik, de a vére új vizekre, új vadászmezőkre űzi. A reggel józanító, tárgyilagos, szokás szerint esik, de minimum szél fúj. Isten ments új kalandba bonyolódni, mindent elölről kezdeni. De mindhiába, új kedves tűnt fel a láthatáron. Kerülgetjük, mint macska a forró kását. Messziről, egyre kisebb sugarú körökben. Vérre megy a játék. Harc a hódítás öröméért, a birtoklásért, harc a harc kedvéért. Mámorító, gömbölyded formák, kristálytiszta gondolatok, remekmű a célkeresztben. Minden tökéletes és szép. Ez a csoda is csak velünk történhet meg. Még az sem gyanús, hogy volt már korábban is ez a mámor, s nyomában hamar érkezett a keserű valóság. És lám, már dokumentumokba, határidőkbe burkolózik a préda. Észre sem vesszük, magunk képére akarjuk formálni, bársonyossá simogatnánk narancsbőrét, duzzadtra cirógatnánk ereszkedő bájait. Ellenáll, nem szívesen adja magát. Örök huzavona, hol egyik, hol másik kerül fölülre. Kötélhúzás, hullámvasút, berepülőpilóta fejjel fönt és lent. Édes, bearanyozott napok, felhőtlen, szikrázó kék ég, s mint zápor, zivatar, derült égből a villámcsapás: borús, elfeketült napok. Mintha rossz álomból ébrednénk, savanyú lehelettel, másnaposan, meszesgödörként égő gyomorral. Mitha rossz fát tettünk volna a tűzre.
Szerelembe estünk. Mintha saját verset, novellát, regényt írnánk, de műfordítunk.
c) Szakfordítás: Urambocsá, olyan prostitúcióféle… Új kávézó nyílt a placcon, pici kerek asztalokkal. Itt ülök órák hosszat, püfölöm az írógépet. Leül mellém egy olyan lány, beleles a szövegembe, kinevet. Nem rosszindulatból, csak zavarában. Nem ért semmit. Nem is érthet, lemezezni szoktunk, hallgatni egyikőjük fecsegését, de irodalomról, színházról soha szót sem váltunk. Nem az ő világuk, miként is lenne az. Ez itt idétlenkedik, s megfenyeget, ha kifecsegem az újságokban, keresztben nyel le, kiszívja a vérem, s néhány apró kínzásfélét is emleget. Kell is a lapoknak efféle történet, majd pont ők nyúlnak darázsfészekbe. Novellákat írok, rövid történeteket. A lányok mesélnek, én meg tovább gondolom. De mire önálló kötetem lesz, talán ez az ősi mesterség is kihal. Írj NN-ről – biztatnak –, könnyes, szép történeteket, vennék, mint a cukrot. Ne ránk pocsékold az időd. Az nem megy, lányok, tér és idő, új dimenziók… itt egy hosszabb fejtegetésbe kezdek. Elvétem a mércét, ezt a többdimenziós, idősíkos dolgot nem kultiválják, s félreérthetetlenül mutogatják, mi kellene ide. Elütjük tréfával, másról beszélgetünk. Nagy sóhaj közepette új oldalt nyitok, egy virtuális multimédiáról szóló zavaros tanulmány fordításába kezdek…