NAPÚT 2008/3., 18–19. oldal
Tartalom
Csehy Zoltán
Gyukics Gábor
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Deres Péter
Néhány szó (főleg) színdarabok fordításáról:
Színdarab fordításánál különösen fontos, hogy az elkészült szöveg „színpadszerű” legyen. A tartalmi, nyelvi, stilisztikai pontosság korántsem elég; a lefordított szövegnek „mondhatónak” és természetesnek kell hatnia. Bár fontos megjegyezni, hogy egy színdarab szövege – akár bármely más irodalmi műé – mindig „kitalált” szöveg, műalkotás, s a „hétköznapi”, ismert szóhasználathoz, beszédmódhoz képest költött textus. Még a legtermészetesebbnek tűnő drámai nyelv sem azonos az „utcai nyelvvel”. Amikor a néző boldogan konstatálja, hogy a színpadi hős „ugyanúgy beszél”, mint a közös képviselő, a hentes vagy épp Kovács doktor úr, akkor 1. a néző tulajdonképpen téved (de szerencsére a maga javára és örömére), és 2. a színdarab szövege jó, mert természetes hatást kelt. A Csirkefej Sráca, Haverja, a Koccanás Vállalkozója, Rendőre vagy a Portugál Masnija, Becéje, Kocsmárosa úgy beszél, de nem ugyanúgy. Az említett darabok például ezért is jó darabok – és ezt a természetes hatást meg kell próbálni visszaadni a fordításban is. Ez a bizonyos „természetes hatás” az említett darabokban jellegzetes ritmussal, lüktetéssel jár együtt. (És itt elidőzhetnénk, mondjuk, a norvég Jon Fosse drámaszövegeinek ritmusánál…) Ezt a – gyakran egyáltalán nem kiagyalt, hanem a nyelv önműködéséből éledő – tónust ugyancsak illik meghallani és tolmácsolni.
Mondható, színpadszerű, „színpadbarát” fordítás, avagy: Egyszerű észrevételek 10 pontban:
1. A jó színdarab konkrét (!) szituációkra épül, a jó fordító felismeri és tolmácsolja ezeket a szituációkat. Szituációból fordít, nemcsak szótárból.
2. A jó fordítónak nemzetközi (!) humorérzéke van. (Egyébként ezzel bizonyítható legkönnyebben, hogy az illető valóban ismeri-e azt a nyelvet, amelyből fordít.) Meghallja az eredeti darab poénjait, és igyekszik átültetni azokat a célnyelvre. Persze bizonyos határokon belül: Basil Waczak (Waczak Szálló, Fawlty Towers) szlogenszerű mondatát („He is from Barcelona”), amellyel a suta spanyol pincért, Manuelt alázza, helytelen lenne „Ő BAZ megyéből jött”-re fordítani…
3. A jó fordító felismeri az eredeti szöveg kulturális utalásait. (Természetesen itt is vannak kemény diók: az említett Spiró-darab, a Koccanás remek epizódja, amikor a balesetről vitatkozó autósok, járókelők, kíváncsiskodók zsivaját hirtelen elnyomja Szepesi György futballközvetítése az aranycsapat egyik győztes mérkőzéséről. Látjuk magunk előtt, ha a Die Karambolage című német verzióba az ’54-es berni VB-döntő közvetítése kerül bele?)
4. A jó fordítónak van „írói vénája” (drámafordítónak esetleg színészi, rendezői), avagy: sokszor a jó íróból lesz a legjobb fordító és vice versa. És itt elég Molnár Ferenc franciából készült drámafordításaira gondolni.
5. A szerencsés (!) drámafordítónak olykor megadatik, hogy színpadot és színészeket láthat maga előtt. Ezt ki kell használni! Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egy Broadway-színház XY-t felkéri a Rómeó és Júlia újrafordítására, s a rendező még azt is megsúgja a fordítónak, hogy Rómeó szerepére két esélyes van: az egyik Sean Connery, a másik meg Jim Carrey…
6. A jó drámafordító nem lusta. Be-benéz a színházba, ismerkedik az előadásokkal, a társulattal, a rendezővel – tengernyi szabad idő esetén a díszlet-, illetve jelmeztervezővel is.
7. A jó drámafordító elolvassa a szerző más darabjait is.
8. Ha még él a szerző, a jó fordító esetleg felveszi vele a kapcsolatot. Mert bár a jó fordítás egyéni, az eredeti szöveget mégiscsak megírta valaki. S ehhez kapcsolódik a következő pont:
9. Ti. a jó drámafordító (első körben) nem önmagát akarja megvalósítani. (Ha átdolgozásra, „magyarításra” stb. kérik, az más.) Moličre-től a L’avare-t lehet Zsugori, telhetetlen fösvény ember-nek fordítani (ahogy a maga idejében, vagyis az 1790-es években nyilván sikeres volt e változat is), de a komédia mégis A fösvény címmel futott be szép karriert a magyar színpadokon.
10. A jó fordító legalább alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik az adott nyelvből. Szegény Petőfi! Kerényi Ferenc emlékeztet rá, hogy Adolf Dux a Megy a juhász a szamáron című híres néprománcot így kezdte németül: „Sitzt der Juhász auf dem Esel…”, Kertbeny Károly pedig a virtuóz Mi kék az ég! című verset értette félre: „Was ist blau? der Himmel…”
Ezek után ne csodálkozzunk azon, ha a Good Will Hunting című amerikai filmet „Isten vadászni fog”-nak fordítják…