NAPÚT 2009/2., 105–111. oldal

Tartalom

Lukáts János
Egy megkésett, korán jött asszony

Bolvári-Takács Gábor
Az írott szó ereje

¹ Virginia Woolf, Saját szoba, ford. Bécsy Ágnes, Bp., Európa, 1986, 107.
² Szegedy-Maszák Mihály, A bizony(talan)ság ábrándja: kánonképződés a posztmodern korban = Sz-M. M., „Minta a szőnyegen”: A műértelmezés esélyei, Bp., Balassi, 1995, 76–89.
³ Az már irodalomtörténeti közhelynek számít, hogy a Nyugat sem mint folyóirat, sem mint mozgalom nem volt egységes az egyformaság értelmében, de a különböző szemléletű, felfogású írókat, kritikusokat össze tudta fogni egy olyan egységgé, mely a konzervatív, nép-nemzeti kritikával, irodalommal, irodalomszemlélettel szemben a modernség letéteményesének számított.
⁴ Németh László, Kaffka Margit = N. L., Két nemzedék, Bp., Magvető – Szépirodalmi, 1970, 121.
⁵ Séllei Nóra, Az „asszonyíró” és az önéletrajz – Kaffka Margit: Lírai jegyzetek egy évről = S. N., Tükröm, tükröm…: írónők önéletrajzai a 20. század elejéről, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debreceni Egyetem, 2002, 257.
⁶ Erről a problémáról lásd bővebben Séllei Nóra, i. m., 251–271.
⁷ A Nyugat legmarkánsabb kánonalakító szövegei a következők: Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Nyugat, 1912/3., Schöpflin Aladár, Kaffka Margit, Nyugat, 1912/24.; Schöpflin Aladár, Kaffka Margit most tíz éve halt meg, Nyugat, 1928/23.; Schöpflin Aladár, Kaffka Margitról, Nyugat, 1935/1., 8.; Radnóti Miklós, Kaffka Margit, Nyugat, 1938/12.
⁸ Séllei Nóra, i. m., 271.
⁹ Gács Anna, Miért nem elég nekünk a könyv, Kijárat, 2002, 69.
¹⁰ A Nyugat 1922-től rendszeresen közölt Török Sophie-tól verseket, recenziókat, tanulmányokat, elbeszéléseket, regényt.
¹¹ Ennek filológiai vizsgálatát nehezíti, hogy a szövegben nincs leírva Kaffka Margit neve.
¹² Török Sophie, Versek I–IX., Nyugat, 1928/24.
¹³ A feminista irodalomkritika a női tapasztalatok révén kialakuló közös tudat kialakítását, meglétét keresi, nem feltétlenül az elit irodalomban, ahonnan a nőket kizárták, hanem a nők privát szférájában, tehát főleg az önéletrajzi dimenzió képezi vizsgálódása tárgyát. Megpróbálja rekonstruálni a női írás genealógiáját. Megpróbál létrehozni egy alternatív nőirodalom-történetet, mely végső soron a női íráshagyomány keresése – ez a törekvése gyakran jár együtt kánonrevízióval.
¹⁴ Gyergyai Albert, Asszony a karosszékben: Török Sophie versei, Nyugat, 1929/1.
¹⁵ Halász Gábor, Új verseskönyvekről, Nyugat 1935/4.
¹⁶ Lesznai Anna, Török Sophie, a félelem költője, Nyugat, 1934/22.
¹⁷ Kárpáti Aurél, A lélek készülődik, Nyugat, 1938/12.
¹⁸ Gyergyai Albert, i m., 1929/1.
¹⁹ Török Sophie, Nők az irodalomban, Nyugat, 1932/24.
²⁰ Török Sophie, i. m., 1932/21.
²¹ Kaffka Margit felújult emlékezete, Nyugat, 1937/3.
²² Nyugat, 1938/2. Az ítélőbizottság tagjai: Gyulai Márta, Lesznai Anna, Marschalko Lia, Reichard Piroska, Szenes Piroska, Török Sophie.
²³ Menyhért Anna, Kaland és kánon, Alföld, 2000/10, 49.
²⁴ Török Sophie, Hol az én életem? Kaffka Margit emlékezete, Nyugat, 1937/1.
²⁵ Radnóti Miklós, Kaffka Margit, Nyugat, 1938/12.
²⁶ Török Sophie, i. m.
²⁷ Uo.
²⁸ Uo.
²⁹ Uo.
³⁰ A kanón alapjelentése az építőművészet instrumentuma, jelentése: (osztásokkal ellátott) „egyenes rúd, oszlop, vezérléc, vonalzó”. Ebből a konkrét kiindulópontból a szó különféle átvitt jelentéseket öltött, amelyek négy súlypont köré rendeződnek: 1. mérték, irányvonal, kritérium; 2. mintakép, modell; 3. szabály, norma; 4. táblázat, lista. Jan Assmann, A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrában, Bp., Atlantisz, 1999, 106.
³¹ Török Sophie, i. m.
³² Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de itt jegyezzük meg, hogy Weöres Sándor 1977-es Három veréb hat szemmel c. antológiája és az 1972-es Psyché szintén olvasható egy alternatív nőirodalom-történetként.
³³ Gács Anna, i.m., 207.

„Kaffka Margit helyettünk,
minden nő helyett beszélt”

Török Sophie Kaffka-olvasata

„Mert ha nők vagyunk, az anyáink révén emlékezünk.”¹

    Dolgozatomban előkészületet teszek egy Kaffka Margit recepciótörténetével foglalkozó nagyobb lélegzetű tanulmányhoz, mivel mind a mai napig hiányzik a szakirodalomból egy, a teljes recepciótörténetét áttekintő kritikatörténeti elemzés. Gondolatmenetünkhöz szükség van két fogalomkör tisztázására. Az egyik a kánon és a kanonizáció, a másik Kaffka Margit mint „asszonyíró” helye a Nyugat-kánonban. A dolgozatban felvetett kérdésekkel és a rájuk adott lehetséges válaszokkal igyekszem részt venni egyrészt Kaffka Margit munkásságának újrakanonizálásában, másrészt a Nyugat kritikai terméséről kialakított képünket is árnyalni kívánom.

    1. Az irodalmi kánon és a kánonképződés
    A Nyugat folyóirat a modernség egyik legfontosabb orgánumának számított és számít ma is, tekintélyénél és az általa létrehozott értékeknél fogva beszélhetünk Nyugat-kánonról, mely a modernség felfogásának egyik adekvát lehetőségét, megvalósulását, olvashatóságát, viszonyulását jelenti.
    A kánonok döntő szerepet játszanak a közösségek azonosságának, tekintélyének, önmagukról formált képének megteremtésében. A kánon határozza meg, milyen kulturális termékeknek van meg nem kérdőjelezhető értéke valamely értelmező közösség számára. A kánonná állandósult hagyomány annyit jelent, hogy bizonyos szövegek és értelmezések megőrzendővé, „mértékadóvá” válnak, tekintélyre tesznek szert. Tehát minden kánon értékrendszert alkot.²
    A fentiek értelmében a Nyugat folyóirat egy olyan értelmezői, kulturális közösséget alkot, amely fennállása alatt létrehozott, képviselt többféle kánont mind a folyóiratban közölt szépirodalmi írások, mind a közölt kritikák értelmezései révén. És bár nem beszélhetünk egységes folyóiratról³ – sem a szerkesztőket, sem az alkotógárdát, sem a szemléletmódot tekintve –, mégis vannak alapelvek, melyek meghatározzák legalábbis az induló folyóirat arculatát: a szellemi nyitottság, az értéktisztelet és az irodalom autonómiájának gondolata.
    A Nyugat-kánon kibontakozásában fontos helyet foglal el a folyóirat önértelmezése, amire többek között a lapban közölt kritikákból következtethetünk. A kritikák vizsgálata, értelmezése során a kánonalakítás, a kanonizációs stratégiák kiolvashatók belőlük.
    Úgy gondoljuk, a Nyugattal mint kritikai folyóirattal is, és nemcsak mint szépirodalmi orgánummal érdemes foglalkozni, s egy alapos kutatómunka során olyan, a modernséget érintő, a különböző irodalomelméleti iskolákban is újra fel-felbukkanó problémák, kérdések is előkerülnek, melyek módosíthatják, ha nem is változtatják meg gyökeresen a már kialakult irodalomtörténeti képünket a Nyugat kritikai termését értelmezve, értékelve.
    A dolgozat ennek a kanonizációs stratégiának egy mozzanatát vizsgálja meg, azt, hogy milyen módosulások, elmozdulások figyelhetők meg Kaffka Margit Nyugatban kialakított kanonikus értelmezésében Török Sophie írásai alapján.

    2. Az „asszonyíró” helye a Nyugat-kánonban
    Kaffka Margit hangsúlyosan írónőként kanonizálódott, mely a recepcióban összefüggésben áll az életmű önéletrajzi jellegének és nőiségének párhuzamos hangsúlyozásával.
    Séllei Nóra tanulmányában az angolszász feminista irodalomelméleti diskurzus beszédmódját meghonosítva a Kaffka-recepció elemzése során arra keresi a választ, hogy milyen diszkurzív térben működik a nőiség mint kritikai szempont a Kaffkát „asszonyíróként” kanonizáló szövegkorpuszban.
    Németh László megfogalmazásában Kaffka Margitnak a Nyugat egyik írójaként a nőiség lett a szerepe, hiszen ,,[a] Nyugat megindulása körüli években nagy szereposztás folyt felénk […]. Ebben a lázas szereposztásban és színésztoborzásban, mely mindig eleven idők jele, Kaffka Margit az lett, amire a természet is kijelölte: a Nő.”⁴
    Kortársai és későbbi bírálói a Nyugatban az „asszonyi” érzékenységet és látásmódot emelik ki, ennek fényében méltatják vagy bírálják.⁵ A nőiség mint kritikai szempont a különböző kritikusok számára másképp kontextualizálódik, hol az írások tartalmi, stilisztikai jellegére utal, hol Kaffka Margitra mint íróra és nőre, a századelő jellegzetes új típusára, az intellektuális írónőre.⁶ A Kaffka nőiségére való utalások megegyeznek abban, hogy a nőiség minden esetben másságként jelenik meg.⁷
    Tanulmányának első részét Séllei Nóra az alábbi következtetéssel zárja: a Kaffkával szemben felvetett „esztétikai kifogások egyértelműen a »nőiesség« társadalmi nemfogalma köré rendeződnek, így az évszázados kulturális örökségből eredő jelentésmezőkből következően jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy bár valóban Kaffka Margit a leginkább kanonizált magyar írónő, és bár a kijelentések szintjén valóban maguk közé fogadták a nyugatosok, megítélése és értékelése mégis az »asszonyíró« kategóriában tartja, mi több, a kritikusok és a rá emlékező kortársak csak a (nő) helyén képesek látni őt […]”⁸

    3. Török Sophie Kaffka-olvasata
    Elaine Showalter a nő mint író tanulmányozásának a gynokritika nevet adta, és a feminizmus legkiforrottabb, a legkövetkezetesebb teoretikus igénnyel fellépő és egyben a legtöbb szöveget magában foglaló területének tartja. Showalter szerint a gynokritika tárgyai a nők által írottak története, stílusa, témái, műfajai és szerkezete; a női kreativitás pszichodinamikája; az egyéni vagy kollektív női karrier pályája; valamint a női irodalmi hagyomány fejlődése és törvényszerűségei, alapkérdése, hogy miben áll a nők által írottak különbözősége.⁹
    Török Sophie nem játszott elsőrangú szerepet az irodalom történetében, de mint nőíró jelentékeny volt. Bár nem volt kiemelkedő kritikusa a Nyugatnak, de szellemesen és hatásosan tudott néhol hosszabban, néhol rövidebben, akár pár sorban is kritikát írni egy-egy könyvről, problémáról, kulturális eseményről.¹⁰
    Török Sophie első Kaffka Margittal kapcsolatos megszólalása a Nyugatban az 1928-ban közölt Versek IV. darabja.¹¹ (Kiemelések tőlem: H. Zs.)

Ha élnél – karodhoz simulnék, mint
hízelgő kistestvér, s kérdezném:
engeded-e, hogy szeresselek? engeded-e, hogy
büszke legyek reád! Csodált Nővér, ha
élnél, elfogadnád-e rajongó szívemet?
Tízéves halott, emlékedet immár süketen
lepi a por, elvadult sírodról a gazt
nem meri barátnőd ideges keze
letépni – mintha makrancos hajad
volna, mely lobogva lázad fölfelé.
Oh, tízéves halott! Az asszonyok gyermeket
szülnek, vagy nyájba tömörülve
keresik sorsuk igazát de ki
idéz Téged, ki fáklya voltál minden
asszonyok előtt! Ajkad elporladt
betűid feledik, s egyszerű sírod felett
otthonosan terpeszkedik az Enyészet.¹²

    Az idézett versben három, szempontunkból érdekes értékítélet szól Kaffkáról. Az első a „Csodált Nővér” megszólítás, mely az irodalmi folytonosság érzékeltetéséhez a női vérségi, szellemi kötelék metaforikáját használja föl, azaz alapot teremt egy tágan értelmezett női genealógiára.¹³ A kifejezés azért is érdekes, mert később más értelmezők is átveszik, használják Török Sophie írói érdemeit taglalva. Így tesz Gyergyai Albert Asszony a karosszékben c. verseskötetéről írt kritikájában: „Ketten kísérik […] az új magyar költőnőt […]. Az egyik a felejthetetlen Kaffka Margit, […] akinek örökségét talán épp ő vállalja ma leghívebben. […] minthogyha a »Csodált Nővér« felébredne a »hízelgő kistestvér« hívására s a halál, az emlékezés és az elhivatás bánatában neki adná át igéinek s ritmusainak örökét […].”¹⁴ Illetve Halász Gábor: „Török Sophie, mint szeretett »idősebb nővére«, Kaffka Margit, érzelgősség nélkül tud szembenézni magával.”¹⁵ Kicsit tágabban értelmezve Lesznai Anna kritikai meglátása is ide kapcsolható, ő is hasonlóságot vél felfedezni Kaffka Margit és Török Sophie költészete között. „Bensőséges pontossággal írott képei, biztos magyarságú nyelve, zengő ritmusának gyakorta feltorlaszolódó hullámai és abrupt esése Kaffka Margitra emlékeztet.”¹⁶ Kárpáti Aurél pedig így vélekedik Molnár Kata regényéről: „A női lélek élettitkainak feltárásában pedig olyan mélységekbe hatol, amelyekbe előtte nőíróink közül csak Kaffka Margit és Török Sophie tudott eljutni.”¹⁷
    A második kiemelt tagmondat – „ki fáklya voltál minden / asszonyok előtt!” – Kaffka Margit írói szerepére utal, a „fáklya” metafora egyfajta iránymutató, vezető funkciót tulajdonít az írónőnek. (Ez a gesztus előremutat a Török Sophie tanulmányának szövegéből kiolvasható „mérték’’ értelmezéséhez.) A fent említett Gyergyai Albert-kritika erre a szövegrészre is reflektál: „Valóban, minden költőnőnk, ha közvetve, ha közvetlenül, Kaffka Margitnak köszönheti azt a bizonyos felszabadulást, ami minden poézisnak s főképp a női poézisnak feltétele. Aki, mint Török Sophie mondja, »fáklya volt minden asszonyok előtt«, nagyon is rövid életében a mai asszony minden vágyát és vergődését megénekelte…”¹⁸
    A harmadik, már-már narratívává kibomló kép az elfelejtett írónő képét tematizálja. „Tízéves halott, emlékedet immár süketen / lepi a por, elvadult sírodról a gazt / nem meri barátnőd ideges keze / letépni” […] „betűid feledik, s egyszerű sírod felett / otthonosan terpeszkedik az Enyészet.”
    Az elfelejtésnek van filológiai alapja is, hiszen még 1938-ban is Radnóti Miklós arról ír, hogy nem hozzáférhetőek Kaffka Margit művei, mert egy részük kiadatlan, csak folyóiratban elérhető, és a többinek sincs friss kiadása. Ez a megállapítás szintén áthagyományozódik a későbbi értelmezésekbe (l. alább).
    Tehát elmondhatjuk, hogy a Török Sophie által kialakított metaforika és látásmód áthagyományozódott a Nyugat értelmezői közösséget alkotó más kritikusai szókészletébe, szemléletébe is.
    Török Sophie Nők az irodalomban 1932-es tanulmányában megpróbálja tágítani a Nyugatban kialakult női irodalomra vonatkozó kánont, azzal, hogy felhívja a figyelmet egyrészt hazai, másrészt külföldi kortársaira. „Ha a legmagasabb irodalom igényeivel mérünk, mi magyarok is a kiváló férfiakéval egysorban csak egy női nevet, a Kaffka Margit nevét szoktuk emlegetni (noha az élők közt is akad az elbeszélő prózának néhány kiváló női munkása, például Reichard Piroskára, Szenes Piroskára, Bohunczky Szefire gondolok).”¹⁹ Itt fogalmazza meg azt a tételét, mely számunkra ismerős lehet a feminista irodalomkritikából, azaz a nőirodalom vizsgálatát tűzi ki célul, tárgya az irodalom mint nemek szerint strukturált társadalmi tevékenységi terület, az irodalom mint szemiotikus rendszer, (a nemre szabott írásmódok és esztétikák, nemi különbségek és nőiség-képek konstrukciója és dekonstrukciója). „A történelmi fejlődés kétségkívül eldöntötte, hogy a nő nem pusztán nősténye a homo sapiensnek, mint az állatfajnál általában, hanem külön species. Különösképpen, mikor irodalmat művel, egészen különálló fajtaként kezelendő, külön elvek, követelmények és szempontok szerint kell megítélni.”²⁰
    A másik, prózai írása Török Sophie-nak Kaffka Margitról 1937-ben jelent meg a Nyugatban. Jelentősége egyrészt abban áll, hogy ismét felhívja a figyelmet Kaffkára. Hatására még 1937-ben megalakult a Kaffka Margit Társaság. „Az igaz művész nem vész el; még nálunk sem. Török Sophie szívhez szóló tanulmányában nemrégiben úgy szólott Kaffka Margitról, mint akiről megfeledkeztek írók és emberek… […] Huszonnégyen, nagyrészt a Nyugat talajában sarjadt asszonyművészek társaságot alapítottak, hogy követendő példának tekintsék azt a rettenthetetlen írói és asszonyi bátorságot, amivel Kaffka Margit a maga művészi és emberi igazságát kifejezte.”²¹ Ez a társaság 1938-ban regénypályázatot hirdet nőírók részére, ezzel vállalva Kaffka Margit írói örökségét.²² 1938-ban Radnóti Miklós pedig tanulmányt írt Kaffka Margitról, ahol szintén hivatkozik Török Sophie írására és gondolataira.
    A tanulmány nem utolsósorban azért is jelentős, mert értelmezése során Török Sophie feminista ihletettségű gondolataira, kánonrevíziós törekvésére találhatunk. A feminista kritikában a nők csendje, hallgatásra ítéltetettsége kapcsolódik a kánonok kérdéséhez, zártságához, a férfikánon dominanciájához, a női írók kirekesztettségéhez, feledésbe merüléséhez.²³ Török Sophie értelmezésének kiindulópontja éppen Kaffka Margit méltatlan sorsának felemlegetése. Megidézi Schöpflin Aladár szavait: „Az az érzésem, hogy a magyar irodalom és közönség nem érdemelte meg Kaffka Margitot. Ma sincs tiszta tudatában annak, hogy mit nyert életével és mit veszített halálával!” Majd hangot ad saját véleményének: „Egy hosszabb tanulmány jelent meg róla Radnóti Miklóstól, újabban egy társaság alakult nevében, – de éppúgy nem olvassák, éppúgy nem ismerik s mind kevesebb lesz élő barátainak száma is, akik legalább életének emlékét ápolják.”²⁴
    A Török Sophie által megformált probléma metaforikusan kapcsolódik a csend és a hallgatás kérdéséhez, hiszen Kaffka műveit nem ismerik, nem olvassák, azaz feledésbe merült, kiesett az irodalmi kánonból, vagy legalábbis a perifériájára szorult. Radnóti Miklóst Kaffka halálának évfordulója kapcsán hasonló gondolatok foglalkoztatják. „Az évforduló mulasztásokra figyelmeztet. Mert a mű mozog, hat, ha hozzáérhető, hangot ad, visszhangzik, követi az idők változásait, s hol bujdokolva, hol fényre törve él az időben. S a költő igazi emléke mégis csak a mű…”²⁵
    A továbbiakban Török Sophie rekonstruálja a nagy előd, Kaffka Margit személyiségét, életének, munkásságának nehézségeit, melyeket hangsúlyozottan női mivoltához köt. Arra keresi a választ, hogy mit jelent Kaffka Margit „az egész magyar irodalomnak”, vagyis alakját és munkásságát nem periferikusan köti a nőiséghez, hanem a centrumba helyezve emeli ki másságát.
    Kaffkát mint lírikust értelmezi, keresve a sajátos női írásmódra utaló stilisztikai, tartalmi és formai jegyeket, ahogy azt a feminista irodalomkritikusok művelői is teszik. „Kaffka legszebb verseit szabad versben írta, a szabad versben lelt igazán magára. Szabad verseket leggyakrabban nők írnak, s ez talán nem véletlen. A női lírikusok túl soká érlelődtek az időben, sok század tilalma és fegyelme fojtotta torkukra a panaszt… S mikor végre megszólalhattak, csak lihegni tudnak, s tördelten dadogni […] A női lírikus sietségében csak jelez, részeket villogtat, s abbahagyja a következő rész türelmetlen követelődzése miatt.” „Kaffka […] a maga lelkének élményeiből merített.” „…a női líra megnyilatkozásának egyetlen lehetséges formája: a könnyek sűrűségével ömlő panasz, izgatottan, sikoly-szerűen – s laza, a természetes beszédet utánzó szakadozott sorokban.”²⁶
    A női írásmód jellegzetes alakjának tartja Kaffkát, egy irodalomtörténeti sor betetőzőjét látja benne, aki éppen ezért etalonná, követendő példává, azaz kánonná válhat a női lírikusok számára. „A női líra sajátságai elsősorban vonatkoznak Kaffka Margitra, ő az, aki először tudta megfogalmazni a küldetéses szavakat, e lihegő, félelemmel hajszolt szavakat.”; „ő az ösztönök csodálatos tudásával alkotott”; „Kaffka Margit helyettünk, minden nő helyett beszélt.”²⁷
    Tovább vizsgálva a női líra sajátosságait, megfogalmazza a másság meglétét, és a sajátos női tapasztalatot, mely emberi, azaz egyetemes. „A női líra mondanivalójában, lényegében más, mint a férfié, minthogy a lelke is más.” „A női lírának hivatása úgy mutatni meg magát, ahogy csak ő tudja: belülről, ekkor lesz művészete emberi, és közös mindenkié.”²⁸
    A feminista kritikának egy másik törekvése a női írók újraolvasása és így alternatív női hagyomány rekonstruálása.
    A Kaffka-recepcióból kikövetkeztethető kánonrevíziós stratégia Török Sophie részéről ebben a tanulmányában formálódik meg. Kaffka Margit művészetének jelentőségét elemezve jut arra a gondolatra, hogy Kaffka Margittal egy olyan régebbi asszonylírikusokkal kezdődő sor tetőződött be, amely példát nyújthat későbbi nőíróknak. „Ki volt Kaffka Margit nekünk és az egész magyar irodalomnak” – kérdezi, s jut arra a gondolatra, hogy „Kaffka Margit helyettünk, minden nő helyett beszélt.” „A női líra sajátságai elsősorban vonatkoznak Kaffka Margitra.”²⁹ Vagyis Kaffka itt úgy kanonizálódott mint ’mérce’, ’mérték’ az irodalmi sorban,³⁰ mely irodalmi sor már-már egy lehetséges, a múltra is kivetített női írás genealógiáját sejteti.
    „Ha a régebbi asszonylírikusokat nézem Petrőczi Kata Szidóniától, Újfalvi Krisztinától Ferenczy Terézig és Czóbel Minkáig, – különböző korok divatjain, stílusain és szokástörvényén is lázadva tör keresztül a női líra megnyilatkozásának egyetlen lehetséges formája…” […] „A női líra sajátságai elsősorban vonatkoznak Kaffka Margitra…”³¹ A felállított sor egy alternatív nőirodalom-történetet sejtet, mely végső soron a női íráshagyomány keresését jelenti, mely mint említettük, együtt jár a kánonrevízióval és az újraolvasás igényével.³²
    Török Sophie értelmezésében az is jelezhet kánonrevíziós fordulatot, hogy Kaffka Margitot mint lírikust tárgyalja, bár megemlíti, hogy később szándékában áll ími egy tanulmányt a prózaíró Kaffkáról is, de ez nem történt meg. A Nyugatban kialakult kánon alapján Kaffka elsősorban prózaíróként, regényíróként jelenik meg – egyértelműen a Színek és évek c. regény hangsúlyozásával –, és másodsorban mint lírikus.
    Gács Anna úgy fogalmaz, hogy „banális, történelmietlen (irodalmiatlan, földrajziatlan) kijelentéssel élve azt mondhatnánk, hogy Kaffka, Virginia Woolf kortársa, Angliában bizonyára a női irodalom egyik nagy matriarchájává vált volna”.³³
    Ez a kijelentés összefüggésbe hozható, összeolvasható Török Sophie kanonizációs törekvésével is, hiszen Török Sophie értelmezése részben módosítja – női genealógia, kánon – és egy időre meghatározza, kijelöli a Nyugatban a Kaffkáról szóló beszédmódot.

Horváth Zsuzsa

A lap tetejére