NAPÚT 2009/2., 80–84. oldal
Tartalom
Ébert Tibor
Válaszadás • Közjáték • A hold • Rongyszőnyegen
Többesben egymagammal
Kicsi Sándor András
Gyergyói gombanevek
A magyar nyelv gombászati szókincse egyrészt a magyarság természeti környezetét tükrözi, kialakulásában azonban ugyanilyen döntő szerepe volt a környező népek hatásának a magyar népi kultúrára. Részben a biológiai környezet jellegével, részben történeti–néprajzi okokkal magyarázható, hogy a Kárpát-medence gyűrűjének belseje általában kevésbé gombakedvelő, mint a gyűrű peremének egyrészt gombászat szempontjából kedvezőbb területen fekvő, másrészt kimondottan gombakedvelő népekkel érintkező része (Gregor 1973: 5). A magyar viszonylatban gombakerülő Alföld egyes vidékein egyáltalán nem szokás a gombászás.
A magyar népi gombanevek döntő többsége – helyenként az egész rendszer – szláv jövevényszókból és tükörszókból áll (Gregor 1973), az erdélyi gombanevek egy része pedig a románból jövevényszó. Ugyanakkor az erdélyi etnomikológia két nagy szakértőjének, Constantin Drăgulescunak és Zsigmond Győzőnek egybehangzó véleménye szerint a románok nem gombakedvelőbbek, mint a magyarok, és rájuk is döntő hatással voltak e tekintetben is az őket körbevevő szláv népek. Mindezek mellett a magyar népi gombaismeretet évszázadok óta folyamatosan gazdagították nyugatról érkező, többnyire „felülről leszivárgott” hatások.
Elsősorban tehát szláv hatásnak tulajdonítható, hogy szerte a magyarságnál elterjedt foglalatosság a gombászás, amelynek szókincse területenként meglehetősen eltérő. Külön megnevezése általában csak az ehető gombáknak van. A gombakedvelőbb (s egyben gombákban bővelkedőbb) vidékeken (például Erdélyben, a Felvidéken, Dunántúlon) helységenként a gombászok általában egy, ritkábban két, kivételesen legfeljebb három tucat ehető (vagy másféle módon felhasználható) gombát ismernek, gyűjtenek, és ezeket meg is tudják nevezni. Magyarlakta vidékeken kivételesen soknak számít 20–25 gombafaj ismerete, amely mennyiség szláv (szlovák, lengyel stb.) vidékeken átlagosnak tekinthető, sőt náluk – legalábbis egy-egy nagyobb tájegység esetében – e szám akár az ötven-hatvanat is elérheti (Gregor 1973: 5). Zsigmond Győző (1994) saját erdélyi gyűjtéseire alapozott, túlzónak tűnő véleménye szerint a gombákban gazdag magyar falvak átlaga (!) 25–40, míg az erdő nélküli falvak esetében 4–8 lehet az átlag (1994: 37). Érdemes megemlékezni arról is, hogy a magyar etnomikológiának Benkő Józseftől Zsigmond Győzőig Erdély a fő színtere, s éppígy a román etnomikológiának is, újabban a nagyszebeni Constantin Drăgulescu munkásságában.
A fogyasztott gombákon belül megkülönböztethetők a „centrális” és a „periferiális” gombák. Az előbbiek – magyar szempontból – szerte a Kárpát-medencében elterjedtek, gyakoriak, fogyasztottak, és saját – bár nem okvetlenül az egész nyelvterületen azonos – nevük is van. A periferiális gombák vagy csak részben elterjedtek, vagy pedig megítélésük ingadozó: egyes helyeken kedveltek, másutt nem fogyasztják őket. Ráadásul egy adott terület gombászai is némiképp eltérő módon ismerik a vidék gombáit. A legismertebb, legcentrálisabb gombákat valamennyien ismerik és gyűjtik, míg a kevésbé ismert vagy nehezebben felismerhető periferiális gombák közül a gombászati gyakorlat növekedésével párhuzamosan – feltehetően többé-kevésbé meghatározott sorrendben – egyre többet képesek azonosítani és gyűjteni.
Ideális esetben a tudományos megnevezésekhez hasonlóan, egy fajnak az adott nyelvben megvan a maga népnyelvi megnevezése is. Ez az ideális állapot azonban nem jellemző a népi megnevezésrendszerekre. Egyrészt a gombafajok döntő többségének nincs népi neve, csak az ehetőnek (legalábis felhasználhatónak) minősített gombákat nevezik meg, és ezek azok, amelyek körében akár egészen finom megkülönböztetésekre is képesek, például a tinóru- avagy vargányafajok (Boletus spp., Leccinus spp., Suillus spp.) körében. Ráadásul a magyar nyelvjárások tagoltságának, valamint a nép érdeklődésének megfelelően tájegységenként, sőt helységenként, esetleg egyénenként különböző megnevezésrendszerek léteznek. Ezekben ugyanaz a népi megnevezés tájegységenként más-más gombafaj megnevezésére szolgálhat.
Gyergyó a Marosnak a Gyergyói-havasok és a Görgényi-havasok által közrefogott medencéje, amely egykor Csík vármegyéhez tartozott. Az alábbi annotált gombanévjegyzék elsősorban Zsigmond Győző kéziratos gyűjtéséből való. (Őt az azonosításoknál előforduló bizonytalanságokért semmilyen felelősség nem terheli.) A rendszerezéskor kritikusan felhasználtam két korábbi gyűjtő munkáját is (a néprajzi szempontból részletesebb Tarisznyás 1982: 42–44, és a tömörebb Rab 2001: 214). A felsorolt gombák döntő többsége fogyasztásuk miatt ismert, a légyölő galóca légyirtásra, a pöfetegek vérzéscsillapításra szolgálnak. (A friss pöfetegek fogyasztottak.) Zsigmond gyűjtése alapján a Gyergyóban (helyi viszonylatban) centrális gombák (nem okvetlenül gombafajok, hanem megnevezett egységek) a következők: árpaalj, csirkeláb, ecsetgomba, fagomba, faszkógomba, fenyőalja, fűgomba, fülgomba, gebe, hirip, keserűgomba, légygomba, őzgomba, őzláb, őzlábgomba, rókagomba, sapkagomba. Közülük néhány azonos gombára vonatkozik, de a helyi eltérésekre nem érdemes kitérni.
Az elnevezések a következők (a népi elnevezés kurziválva, a tudományos nevek megadásakor elsősorban erre a több tekintetben újító forrásra támaszkodtam: Kalmár et al. 1995):
| árpaalj | Lepista nuda (Lila tölcsérpereszke) |
| fehér árpaalj | Lepista nebularis (Szürke tölcsérpereszke) |
| kék árpaalj vagy lila árpaalj | Lepista nuda |
| bikfalasa, bükkfagomba | Pleurotus ostreatus (Késői laskagomba) |
| csapirka | Agaricus spp., különösen Agaricus campester (Mezei csiperke) |
| csipirka, csiperka | Agaricus campester |
| erdei csipirka | Agaricus silvicola (Karcsú csiperke), Agaricus silvaticus (Fenyves csiperke) |
| csirkeláb | Ramaria spp. (Korallgomba), különösen Ramaria flava (Sárga korallgomba) |
| ecsetgomba | Ramaria flava |
| ernyőgomba | Macrolepiota procera (Nagy őzlábgomba) |
| fagomba | Polyporus (Pisztricgomba), Lentinus (Fagomba) |
| faszkógomba | Morchella spp. (Kucsmagomba). Rab Jánosnál (2001: 214) Phallus impudicus (Erdei szömörcsög). |
| fenyőalja | Lactarius deliciosus (Rizike tejelőgomba), Lactarius deterrimus (Zöldsávos tejelőgomba). Tarisznyásnál fenyőalja (1982: 43), Rabnál fenyajja a rizike (2001: 214). |
| finggomba | Lycoperdon, Bovista (pöfetegek) |
| lófing | Lycoperdon, Bovista. Rab János a Lycoperdon fajokról ezt írja. „Lúdorda, amíg húsa tömör és fejér, lófing, spórával telten” (2001: 214). |
| fűgomba | Marasmius oreades (Mezei szegfűgomba) |
| fülgomba | Gyromitra spp. (Papsapkagomba) |
| galambgomba | Russula spp. (Galambgomba). Rab János külön említi piroshátú galambgomba néven a Russula alutacea vagy Russula romellii (Ízletes galambgomba vagy Sárgalemezű galambgomba) és a kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha, Kékhátú galambgomba) nevű fajokat (2001: 214). |
| gebe | Armillaria mellea (Gyűrűs tuskógomba) |
| harmatgomba | Lyophyllum connatum (Fehércsokros pereszke) |
| hirip, hirib | Boletus spp. (Tinóru) |
| német hirib | Boletus edulis (Ízletes vargánya), esetleg más Boletus, Suillus (Fenyőtinóru), Leccinum (Érdestinóru) faj |
| nyári hirip | Boletus aestivalis (Nyári vargánya) |
| őszi hirip | talán Boletus edulis vagy Suillus bovinus (Tehén fenyőtinóru). Tarisznyás elsősorban tavaszi hirip és őszi hirip nevű gombákat említ (1982. 42). Van még azonosítatlan nyíri hirip és csitkóhirip. Rab Jánosnál (201: 214) változó hirip Boletus luridus (Változékony tinóru). |
| keserűgomba | Lactarius piperatus (Fehértejű keserűgomba avagy Borsos tejelőgomba) |
| kinyérgomba | talán egyféle Russula. (Szokatlan, hogy itt nem a közismert és magyar nyelvterületen többé-kevésbé centrális Lactarius volemus, Kenyér tejelőgomba elnevezése.) |
| királygomba | talán Leccinum rufum (Vörös érdestinóru) |
| lasagomba |
Pleurotus ostreatus (esetleg Melanoleuca, Lágypereszke)
Van külön fehér lasa, szürke lasa, kék lasa. (A Pleurotus ostreatus színe igen változatos lehet.) Rab János szerint laskagomba a neve a Pleurotus fajoknak, s „pincében termesztik, kereskedelemben forgalomban van” (2001: 214). |
| légygomba | Amanita muscaria (Légyölő galóca) |
| barna légygomba | Amanita pantherina (Párducgalóca) |
| piros légygomba | Amanita muscaria |
| lúdorda | Lycoperdon, Bovista |
| magyaralja | Melanoleuca subalpina (Fehér az egész, vékony a szára, füves helyen terem tavasszal, főleg májusban. Nyilván mogyoróalja az etimológia.) |
| marhanyelv | Sarcodon imbricatus (Cserepes gerebengomba) |
| nikorica, nyikoréc, nyikulica | Lyophyllum connatum |
| őzgomba | Sarcodon imbricatus |
| őzláb, őzlábgomba | Macrolepiota procera |
| petrezselyemgomba | talán Sparassis crispa (Fodros káposztagomba) |
| pisztiric, pisztric | Polyporus squamosus |
| rókagomba | Cantharellus cibarius (Sárga rókagomba) |
| őszi róka(gomba) | Hydnum repandum (Sárga gerebengomba) |
| sapkagomba, | Morchella spp. |
| süveggomba, | Morchella spp. Tarisznyás három néven említi: süveggomba, kucsmagomba, szentgyörgygomba (1982: 43). |
| szakállgomba, | Ramaria flava |
| szarvasgomba | Sarcodon imbricatus. Tarisznyásnál (1982: 43) és Rabnál (2001: 214) ez a szarvasgombák (Tuber spp.) neve. |
| szekfűgomba | Marasmius oreades |
| tejgomba | Lactarius volemus |
| tinori | Boletus spp. |
| tintagomba | Coprinus spp. (Tintagomba). Rabnál ganyégomba néven (2001: 214). |
| topló | Fomes, Polyporus, Lentinus |
| tőcsérgomba, tölcsérgomba | Clitocybe geotropa (Óriás tölcsérgomba) |
| trottyosgomba | Morchella spp., Gyromitra spp. |
Zsigmond gyűjtésének legfőbb újdonsága a helyi viszonylatban centrálisnak számító lila pereszke árpaalj néven való regisztrálása. Az, hogy a fűgomba és szegfűgomba egyazon vidéken egyaránt a Marasmius oreades elnevezése, a fagomba, pisztric és tapló verseng a pisztricgomba jelölésére, egyáltalán nem meglepő. Érdekes viszont, hogy fejfedőszerű alakjáról a kucsmagombának egyaránt regisztrálták a kucsmagomba, sapkagomba, süveggomba elnevezését, továbbá termőidejéről a szentgyörgygomba nevét. Ráadásul a durva faszkógomba és a kissé pejoratív trottyosgomba többféle gomba, nemcsak a kucsmagomba megnevezésére szolgálhat. A fülgomba Kiskunfélegyháza vidékétől Háromszékig és Csíkig az újabban tápláléknak nem javasolt, bizonyos értelemben mérgező, ám hagyományosan fogyasztott papsapkák neve (Kicsi 1995). A felsorolt gombanevek közül román jövevényszó a gebe, a hirip és hirib, a nikorica (és variánsai), továbbá a pisztric. Közülük a hirib és pisztric az Erdélyben a románból átvett (de ott szláv jevevényszónak számító) népi gombanevek legrégibb rétegéhez tartoznak.
Irodalom
Drăgulescu, Constantin: Ciupercile În vocabularul românesc. Sibiu: Editura Universităţii Lucian Blaga, 2002.
Gregor Ferenc: Magyar népi gombanevek. Bp.: Akadémiai, 1973. (Nyelvtudományi Értekezések 80.)
Kalmár Zoltán, Makara György & Rimóczi Imre: Gombászkönyv. Ehető és mérges gombák. Bp.: Mezőgazda 1995.
Kicsi Sándor András: „Fülgomba.” Magyar Nyelv 91(1995)3: 355–361.
Rab János: Népi növényismeret a Gyergyói-medencében. Csíkszereda: Pallas–Akadémia, 2001.
Tarisznyás Márton: Gyergyó történeti néprajza. Bukarest: Kriterion, 1982.
Zsigmond Győző: „A gomba helye népi kultúránkban. Egy falu (Sepsikőröspatak) etnomikológiai vizsgálata.” Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 2, Kolozsvár 1994: 22–58.
– :Néprajzi tanulmányok. Editura Universităţii din Bucureşti 1997.
– :„A magyar etnomikológia a 21. század küszöbén.” In: Cseri Miklós, Kósa László & T. Bereczki Ibolya, szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón. Szentendre: Magyar Néprajzi Társaság, 2000: 281–290.