NAPÚT 2008/5., 107–109. oldal
Tartalom
Faragó Tímea
Szivárványban a szín
Angela Korb
Asszimiláció a publicisztikában
Helmut Heil
Néptánc és identitás
A magyarországi német néptánc 300 éve van jelen a magyar néptánckultúrában. A magyarországi németek a történelem során több hullámban és több területről érkeztek Magyarországra, de a legnagyobb arányú német betelepülés a török hódoltság után a XVIII. század folyamán három nagy hullámban történt. Ekkor érkezett a mai magyarországi németek őseinek java része, így svábok, frankok, pfalziak és sokan mások. Ők hozták magukkal az anyaországból azokat a táncokat, amelyeket ma is fellelhetünk mulatságok alkalmával, ill. amelyek a mai táncok alapját képezik.
A hazai német néptánckincset fejlődését és elterjedését tekintve két szakaszra kell osztani. Az első szakasz 1945–46-ig tartott, hiszen az addig szinte zárt német településeken az emberek sokkal jobban ápolták/ápolhatták a szokásaikat, hagyományaikat. A második szakasz a háború utáni ki- és betelepítéssel kezdődik, amikor is a németek által lakott települések házaiba az ország különböző részeiből és a környező országokból telepítettek be magyar családokat, akik új szokásokat, hagyományokat és természetesen új táncokat is hoztak, adtak át.
A 300 éves jelenlét – főleg a II. világháborút követően – egy bizonyos „adok-kapok” között zajlott, ill. zajlik ma is: hiszen ahogy mi is adtunk át táncokat, mint pl. a polka (porka), a hétlépés, vagy a különböző táncjátékok (párnás tánc, gyertyás tánc), úgy a mi táncainkba is beépültek a csárdás, az ugrós és a mars különböző motívumai. Táncaink a kb. 100 éve jelen levő fúvószenének köszönhetően – mert előtte nálunk is inkább a „Streichmusik”, a vonószene dominált – egy picit felgyorsultak, erőteljesebbek lettek, vagy ahogy mondani szoktuk, egy kis „paprika” került beléjük. Ez természetesen hangulatában is új színt hozott az előadásokba. Ezért is használom és tartom a „magyarországi német néptáncok” kifejezést sokkal kifejezőbbnek, mint ha csak azt mondanám, hogy „német néptáncok”. Persze szeretném itt rögtön leszögezni: az, hogy magyarországi német néptáncokról beszélek, nem jelenti, hogy a táncok német karaktere, stílusa megváltozott volna. Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy szegényebb lenne a magyarországi tánckultúra e vidám, pajkos, jó hangulatú, színes magyarországi német néptáncok nélkül.
„A néptánckutatás a néprajz egyik legfiatalabb ága” – írja Der deutsche Volkstanz in der Schwäbischen Türkei (A sváb Törökország német néptánca) című 1938-as tanulmányában Karl Horak, aki mint bécsi egyetemi hallgató 1931–36-ban számos magyarországi német településen gyűjtötte feleségével a szebbnél szebb hazai német táncokat. Úttörő szerepet vállalt a hazai német néptáncgyűjtést illetően, hiszen előtte még senki nem végzett ilyen átfogó és alapos gyűjtőmunkát.
Feltétlenül meg kell még említeni Kurt Petermann – a lipcsei táncarchívum akkori vezetője – nevét is, aki 1972-től gyűjtött Magyarországon és számos új anyagot sikerült megörökítenie. Sajnos mindkét gyűjtéshez csak nagyon későn sikerült a szakmának hozzáférnie.
Jómagam 1980-ban kezdtem el gyűjtőmunkámat és állítottam össze az első magyarországi német néptáncfüzet anyagát. Ekkor sikerült a külföldi tánctáborok, kapcsolatok révén még kétszer találkoznom Karl Horakkal, aki nagyon sok táncanyaggal látott el. Mondanom sem kell, hogy mekkora öröm volt ez a számomra.
A magyarországi német táncok főbb területei:
- a legnagyobb, leggazdagabb táncanyaggal a három megyét (Baranya, Tolna, Somogy) magában foglaló „Schwäbische Türkei” rendelkezik,
- a másik nagy terület a „marsot” és sok egyéb táncot felvonultató Bácska,
- ezután a Balaton-felvidék és a Bakony következik, majd
- a nyugat-magyarországi határvidék és végül
- az ún. szórványtelepülések, mint pl.: Elek és Gyula (délkeleten), Rátka, Hercegkút (északkeleten), illetve Berkenye, Szendehely a Börzsöny lábánál.
A magyarországi német táncokat Karl Horak a gyűjtése után megjelent tanulmányában 4 fő csoportba osztotta, ezek: a figurális táncok, a táncjátékok, a körtáncok és végül az idegen népektől átvett táncok.
A táncainkra általában kötött páros táncok jellemzőek, amelyek őrzik a német gyökereket; kitűnik állandóságuk és mély hagyománytiszteletük. Nálunk nem alakultak ki táncrendek, és mi a körtáncok alatt nem a középkorban uralkodó énekes, ill. hangszeres kíséretű lánckörtáncokat vagy a magyar karikázókat értjük, amelyek még ma is megtalálhatók a Feröer-szigeteken, a Balkánon, Szardínián és Kelet-Európában.
Figurális táncok. A figurális táncok alkotják a legnagyobb csoportot, ezek első része valamilyen figurából, motívumból áll, amelyet egy polka vagy keringő követ. Idetartozik az egyik legelterjedtebb páros táncunk, a „Siebenschritt”, de ugyanilyen ismert és szinte minden hazai német településen megtalálható a „Kreuzpolka”, a „Schustertanz” és a „Schmied”. Ebbe a csoportba tartozik még a „Rückwärtspolka”, a Hoffärtige”, a „Patschpolka” és még sok tánc.
Táncjátékok. A táncjátékok megőrzésének helyei leginkább a lakodalmak voltak. Éjfél után, amikor már alábbhagyott egy kicsit a hangulat, egy-egy jó előtáncos vezetésével előkerültek a legkülönbözőbb játékok. Ritkán múlt el lakodalom a „Nonnetanz” nélkül. A legvidámabb a táncjátékok közül a „Hans Daml”. Lehetetlen pontos leírást adni róla, mert az előtáncosnak egy általános kereten belül sok szabadsága van. A tánc lényege, hogy amit az előtáncos mutat – mint pl. átöltözés, korommal a nézők bekenése, padon, asztalon való átmászás/átbújás stb. –, azt mindenkinek utánoznia kell. Idetartozik még a „Busseltanz”, a „Gonausertanz”, valamint a különböző eszközös táncok, mint a „Kissentanz”, a „Besentanz” stb.
Körtáncok. A táncos szórakozás nagy részét ma az egyszerű körtáncok alkotják. Több pár nagy kört alkot, és polka- vagy keringőlépéssel haladnak előre vagy körbe. A polkát gyakran balra (visszafelé) táncolják: ez a „Linksrum”.
Idegen népektől átvett táncok. Ebbe a körbe azok a táncok tartoznak, amelyeket tánctanárok, esetleg külföldről hazaérkezett katonák és diákok hoztak, illetve a betelepített lakosok adtak át az adott településen. Ilyen a „Gólya”, a „Magyar kettős”, a „Hogy a csibe” stb.
A magyarországi német néptáncmozgalom jelentősen megváltozott a rendszerváltás után. A rendszerváltozás előtt is voltak tánccsoportok, de ezek száma – főleg a gyermek- és ifjúsági tánccsoportok – utána örvendetesen megnőtt.
A mozgalom fő mozgatója a Leőwey Táncegyüttes által 1990-ben alapított Magyarországi Német Néptánchagyományok Ápolása Alapítvány. Az Alapítvány segítségével tudtunk/tudunk olyan programokat és projekteket megvalósítani, amelyek a rendszerváltás előtt nehézségekbe ütköztek, mint pl.:
- minden évben megszervezzük a pécsi német néptánctábort
- kiadtunk 4 néptáncfüzetet egy dupla CD-vel
- 10 alkalommal szerveztük meg a magyarországi német táncháztalálkozót
- 7 alkalommal szerveztük meg a gyermektánc-oktatói és 8 alkalommal a felnőtt német néptáncoktatói tanfolyamot
- kiadtuk a Magyarországi német népviseletek című könyvet
- már 12 zenei CD-t jelentettünk meg, amelyeken a legjobb hazai német zenei együttesek szerepelnek
- háromszor került megrendezésre a Magyarországi Német Tánccsoportok és Ifjú Koreográfusok Fesztiválja elnevezésű találkozó
- számos hazai és nemzetközi tánctalálkozót, fesztivált szerveztünk, stb.
A legfontosabb a képzések megszervezése volt, hiszen egyre több óvodában, iskolában beindult a néptánc oktatása, de sajnos nem volt elég jól képzett néptáncpedagógus. Az eredmény már látható és érzékelhető a különböző találkozókon, országos fesztiválokon, hiszen igen jó eredményeket érnek el csoportjaink.
1995-ben megalakult a Baranyai Német Táncegyesület, amelynek közel 50 gyermek-, ifjúsági és felnőtt tánccsoport a tagja, ami úgy 1200-1300 táncost jelent. Ez magáért beszélő számadat. Ami még örvendetesebb, hogy időközben csatlakoztak hozzánk Somogy, Tolna és Bács-Kiskun megyéből is. Az egyesületnek természetesen vannak éves rendszeres programjai, így a legfontosabb a különböző helyszíneken megrendezett gyermektáncfesztivál.
Időközben megalakult a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa is, amely rotációs rendszerben rendezi meg az országos fesztiválokat mind a három kategóriának, valamint kétévente az országos gyermektáncfesztivált. A legjobb eredményt elérő csoportok felléphetnek a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata éves gálaműsorán.
Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a német kisebbségi önkormányzatokról sem, hiszen ők is számtalan találkozót, rendezvényt, falunapot szerveznek. Felélednek olyan, már feledésbe merült szokások, hagyományok, mint az „Altkirmes”, a „Pünkösdi Fesztivál”, a „Kretzlfest”, ahol tánccsoportjaink szerepelhetnek, külföldi kapcsolatokra tehetnek szert, új táncokat tanulhatnak meg.
Amit még erősíteni kell: a képzések, továbbképzések folytatását a helyi német kisebbségi önkormányzatok, valamint a Német Pedagógiai Intézet támogatásával, hiszen ha az adott településen nincsen jól képzett táncos, zenész, énekes szakember, ne várjuk, hogy jól működő kultúrcsoport legyen. A bel- és külföldi kapcsolatok további kiépítését is folytatni kell, hogy csoportjaink minél messzebb vigyék és minél távolabb képviseljék a hazai német néptánckultúrát.
És végül, de nem utolsósorban ne feledjük, az identitásunk megőrzése szempontjából nekünk, magyarországi németeknek éppen olyan fontos a kultúránk ápolása, megőrzése és továbbadása, mint az anyanyelvünké.