NAPÚT 2008/5., 110–114. oldal
Tartalom
Helmut Heil
Néptánc és identitás
Ambach Mónika
Nincs év ABGEDREHT nélkül!
1 A továbbiakban FZ. Fordítása: Német nyelvű lap, mely hetente kétszer jelent meg 1870–1906-ig.
2 L. Szirtes, 1998.
3 L. Surján, 1992.
4 L. Móró, 2003.
5 L. Surján, 1992.
6 L. Schwicker, 1881.
7 „Mivel nálunk nem annyira az elv, mint a pártállás számít.” FZ 1870, 1. szám
8 L. FZ 1870, 29. sz.
9 FZ 1889, 7. sz.
10 Schwicker, 1881, 490. o.
11 Schwicker, 1881, 493. o.
12 Témáik: Gyermekmegóvó intézmények. FZ 1870, 11. sz., Az autonómia a faluközösségekben és az iskolatörvény. FZ 1870, 51. sz., Zenei körülményeink. FZ 1870, 61. sz., Iskolagazdaság az új érában. FZ 1870, 67. sz.
13 FZ 1889, 3. sz.
14 FZ 1889, 3. sz.
15 FZ 1889, 3. sz.
16 FZ 1889, 3. sz.
17 FZ 1889, 3. sz.
18 FZ 1889, 20. sz.
19 FZ 1889, 53. sz.
20 FZ 1889, 63. sz., A babona vidéken
21 FZ 1889, 72. sz., Dionys Inczédy
Angela Korb
Asszimiláció a publicisztikában
Az oktatás mint az asszimiláció tere a Fünfkirchner Zeitung vezércikkeiben 1889-ben
Diplomamunkámban Magyarosító tendenciák Pécsett a Fünfkirchner Zeitung tükrében a XIX. század utolsó harmadában címmel a Fünfkirchner Zeitung1 cikkeit analizálva kerestem asszimilációra vonatkozó írásokat. Két kiválasztott évfolyam volt e dolgozat tárgya: 1870-es, az első évfolyam és 1889-es.
A vezércikkeket és a feuilleton-szövegeket választottam ki az analízis tárgyául. Ezzel párhuzamosan a magyar nyelvű pécsi lapok is támpontként szolgáltak. A magyar patriotizmus ugyanúgy megtalálható az FZ-ben, mint a magyar nyelvű lapokban: a Pécsi Figyelőben és a Pécsi Hírlapban. Azonban természetesen fellelhető az FZ német kultúrához való közelsége. Jelen tanulmány – a diplomamunka egy fejezetét képezve – az oktatásügyre fókuszál, mint az asszimiláció egy megjelenési formájára.
Pécs lakosságának a XIX. század hatvanas éveiben alig fele volt magyar (53%), majdnem egyharmada német volt, s nagy számban éltek itt horvátok, bosnyákok (16-17%). A millennium idejére Pécs már egy magyar többségű várossá vált, az itt élők háromnegyede magyar volt, 19-20%-ot tett ki a németség és 1-2%-ban laktak horvátok, bosnyákok.2 Ilyen nemzetiségi összetétellel egy német nyelvű lap megjelentetése Pécsett a korszakban megalapozott volt.
I. Pécs és a Fünfkirchner Zeitung. 1832-ben Knezewich István nyomdász fordult azzal a kéréssel a város vezetőségéhez, hogy kiadhasson egy lapot. Nagy valószínűséggel nem jelent meg a lap (Fünfkirchner Intelligenz Wochenblatt).3 Móró Mária Anna kutatásai alapján az első valóban kiadott pécsi újság Lichtenstein József Fünfkirchner Bergmandlja volt.4 1848-ban jelent meg a Pressfreie Flugblätter, melyet nem sokra rá Fünfkirchner Zeitungra változtattak. Pécsi Tárogató néven jelent meg a német nyelvű újság magyar melléklete.5 Az 1848-as rövid életű FZ újabb megjelenése 1870 és 1906 között folyamatos volt.
Johann Heinrich Schwicker a magyarországi németségről írott történeti munkájában az FZ-ről a következőket írja: az FZ hetente kétszer jelent meg és „a vidék jobb politikai lapjai közé”6 tartozott. Az FZ sok belföldi és külföldi lappal kapcsolatban állt, a lapban megjelent apróhirdetések nem korlátozódtak magyar területekre, külföldi cégek, bankok hirdettek a pécsi német nyelvű újságban.
Az FZ első számában 1870-ből az újság liberalizmusáról olvashatunk, s ezen írás megalapozza a lap későbbi politikai álláspontját.7
„Három hónapos fennállás után (…) Jelentős olvasóközönség áll mögöttünk, (…) nyíltan és szabadon, öszintén és jól a függetlenség, a személy és a gondolat csorbítatlan szabadságának zászlaját tartjuk a magasba. »Egyforma jogot mindenkinek« a vezérszólamunk (…).”8
1889-ben egy baranyai sajtóstatisztikát közölnek az FZ-ben. Baranya megyében ekkor 11 újság jelent meg, ebből nyolc Pécsett, egy Mohácson, egy Siklóson és egy Baranya-Szabolcsban. „Ezek közül egy lap jelenik meg német nyelven (…)”9, az FZ.
II. Az oktatás mint az asszimiláció tere. „Az oktatás a népiskolákban a gyermekek anyanyelvén, tehát német gyermekeknek németül történjék; az állam köteles felsőbb oktatási intézményeket (gimnáziumokat, szakiskolákat) az akadémiai oktatás megkezdéséig az egy tömbben élő nem magyar nemzetiségek, így a németek számára is létrehozni és fenntartani, hogy ugyanők a magasabb oktatásban anyanyelvükön részesülhessenek.”10
Ezen irányvonalak mérvadóak az 1868-as nemzetiségi törvény értelmében, azonban a kérdés az, milyen mértékben érvényesültek ezen előírások a gyakorlatban a nemzetiségi nyelv oktatása terén.
Az iskola, mint a család mellett másodlagos nevelési tér, ismereteket közöl, melyek a felnövekvő generáció életében szükségesek. Az iskola mint oktatási intézmény az asszimilációt is elősegítheti: a nyelv, történelmi ismeretek, kultúra, irodalom megismertetése által, legfőképpen a humán tárgyak körében képes identitásképző tényezőként fellépni.
A nyelv mint kultúraközvetítő e folyamatban központi helyen áll. Ehhez egy kortárs, Johann Heinrich Schwicker a következőkre hívja fel a figyelmet:
„Az ország semelyik másik népcsoportja nem tanulja oly szívesen a magyar nyelvet, mint a német; a szepességi német, a nyugat- és dél-magyarországi települések lakossága már jó ideje gyermekeiket a felső népiskolai osztályokban a magyar nyelvre is megtaníttatták. A magyarországi német népcsoport köréből származtak a magyar nyelv és tudomány legszorgosabb ápolói és terjesztői.”11
A dualizmus idején a fővárosban az írni-olvasni tudók száma megközelítőleg megkétszereződött. Ennek egyik oka az volt, hogy az oktatás a kormány hatáskörébe került, amely abban volt érdekelt, hogy a kommunális – tehát ne a felekezeti – iskolák számát gyarapítsa. Ez alapozta meg egyben a magyarosító iskolapolitikát.
III. Az iskolaügyről szóló vezércikkek. 1870-ben csak néhány vezércikk foglalkozik oktatásüggyel, nem foglalkoznak az oktatásügy és az asszimiláció kérdésével.12
Az 1889-es vezércikkek már az asszimiláció kérdését is érintik, ezenkívül igazolják a német nyelv fontosságát, pozícióját Magyarországon. A német nyelv a középiskoláinkban13 című vezércikk részletesen bemutatja az új oktatásügyi miniszter, Gróf Csáky Albin rendeletét, mely „… hangsúlyozza a német nyelv fontosságát és ismeretét minden művelt ember számára kulturális szempontból, és aláhúzza azt a tényt, hogy a német irodalom ismerete által a modern műveltség és tudomány mily tág tere nyílik meg.”14 A német nyelv kulturális fontossága miatt kötelező tantárgy volt minden középiskolában.
„Manapság a miniszteri rendelet végrehajtása nem jelent már veszélyt a magyar nyelv hegemóniájára nézve. Csak Pécset kell példaként felmutatni, mely az utolsó évtizedben a magyarosítás területén átalakult, mely minden hazafit csodálattal és elégedettséggel kell hogy eltöltsön. A német nyelv jóságos és erőszakos úton háttérbe szoríttatott, ehhez fűződően csak a német színielőadások betiltására kell utalnunk és ma Pécs, a német város olyan magyar, mint Debrecen, Kolozsvár vagy Szeged. Nem volt soha kifogásunk az ellen, hogy Pécset minden rendelkezésre álló eszközzel magyarosítsák. Ami Sopronban, Pozsonyban, Temesváron félig sikertelennek mondható, mi büszkék lehetünk a sikerre, hogy Pécs ma egy magyar város.”15
A cikkíró szerint az asszimiláció folyamatában Pécs nagyon elöl tart, már magyar városként jellemezhető. Sopron, Pozsony, Temesvár ezzel szemben olyan városok, melyek félig-meddig elhárították maguktól az asszimilációs folyamatot, mindenesetre nem állnak a folyamat végső szakaszában. Mi marad tehát Pécsen a német nyelvből? Kulturális fontossága? A német irodalom mint kulturális örökség?
A helyi felsőgimnáziumban a német nyelv oktatása csak a magasabb gimnáziumi osztályokban kezdődik, és a cikk alapján nem áll rendelkezésre magas színvonalú oktatás a professzorok hiányos nyelvtudása miatt.
A cikk írója választ ad arra a kérdésre, hogy miért fontos megőrizni a német nyelv kitüntetett helyét, annak ellenére, hogy ez idő tájt divat nem tudni németül: „…a német nyelv Közép-Európa egy kiterjedt területén érintkezési nyelv”16. Továbbá a német nyelv ismeretét egy magyar hazafitól is fontosnak tartja, mivel 1889-ben a cikkíró szerint „érzékelhető, hogy a németesítés fogalma manapság legenda (…)”17. A német nyelv azon tulajdonsága, hogy Európa e régiójában fontos nyelv, annál is inkább megalapozott, mivel a hadseregben használt nyelv is a német. Eszerint egy nyelv ismerete nem egyértelműen jelent politikai, kulturális, társadalmi kötődést. A nyelv lehet identitásképző tényező, de nem merítheti ki egyben az identitás fogalmát. Ennek csak egy komponense.
E cikk folytatása (FZ 1889, 3. sz.) ugyanezen évfolyam 20. számában található. Mint oly sok esetben, ezúttal is nehézkes a rendelet végrehajtása. Megoldásként érkezik a javaslat, miszerint a középiskolai oktatás kérdését ismét végig kellene gondolni, „hogy itt nemzetközi nézetek nyújtsanak irányvonalat, hogy a gimnáziumok, szakiskolák vagy az egységes középiskola európai oktatási normáknak feleljenek meg.”18
Az 53-as számban (1889-es évf.) a népiskolát mint „hazafias ifjúságunk nevelőjét” értelmezik, ez egyben a vezércikk címe is. „Mint ilyen, mindig egy boldog és szabad állam alapköve lesz, mint ilyen, mindig minden igazán szabadgondolkodású férfiben egy az utolsó csepp véréig küzdő védelmezőjére talál.”19 Ezen kijelentés a népiskolai oktatás céljaként is értékelhető: hazafiak kiképzése, „(…) egy önállóan gondolkodó, előítéletektől mentes, a babonától felszabadult generáció nevelése (…)”20. De ahhoz, hogy hazafiakat neveljenek, olyan tanárok kellenek, akik maguk is példaként szolgálnak: „Minél nagyobb magyar az, aki a mi felsőgimnáziumunkat vezeti, annál több stramm magyarságot adagol az intézet neveltjeibe, és ez valószínűleg mindkettejük hasznára válik.”21
Az oktatásügy a példaként bemutatott vezércikkek alapján nem állít korlátokat az asszimiláció elé, sőt segíti ezt a folyamatot a tudatos hazafias nevelést választva. Ez nem jelenti a német nyelvoktatás kizárását, ezt is támogatják. Felismerik a német nyelv ismeretének fontosságát, mely összekötő nyelvként szolgál. A magyar iskolai nevelés következtében – minden szinten – elősegíthető, hogy a nemzetiséghez tartozók saját nemzetiségükhöz kötődjenek kulturálisan, de politikai szempontból magyar hazafiakká váljanak. Az FZ oktatásüggyel foglalkozó vezércikkeinek hasábjain megjelenő hazafias nevelés gondolata nem egyedül e pécsi német újságban jelenik meg, a korszak magyar nyelvű pécsi lapjai is kifejezik az oktatás ezen igényét. Azonban ami a német nyelv kulturális fontosságának hangsúlyozását illeti, abban egyetértenek.
Az asszimilációs folyamat hosszú, nehezen megfogható, egyes szakaszaiban különböző módon nyilvánul meg. Az FZ alapján felismerhető egy kettős kötődés, egyrészt a német kultúrához való ragaszkodás, másrészt a magyar állampolgár politikai kötődése. A kultúra, oktatásügy, történelemfelfogás ezen törekvések megnyilvánulási formái, melyeket az állam nagyban befolyásolhat. Az identitás azonban személyes jellegű döntés, melyet a személy határoz meg. Az FZ nagyon fontos forrás a korabeli Pécs-kutatásban, hiszen betekintést nyerhetünk a pécsi német nyelvű polgárság mindennapjaiba és megismerhetjük problémáikat, melyek sok esetben ma is éppoly aktuálisak, mint annak idején.
Felhasznált irodalom
Fónagy Zoltán: Einwohnerzahl der Deutschen im Budapest des 19. und 20. Jahrhunderts. In: Deutsche in Budapest. Zgst.: Hambuch Wendelin. Bp., 1999.
Hanák Péter: Urbanisation und Assimilation in Budapest in der Epoche des Dualismus. In: Deutsche in Budapest. Zgst.: Wendelin Hambuch. Bp., 1999.
Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből. Egy pécsi újságíró visszaemlékezései. Pécs, 1922.
Móró Mária Anna: Das Fünfkirchner Bergmandl und Josef Lichtenstein, der erste Fünfkirchner Journalist. In: Zusammenleben von Völkern in Süd-Pannonien. Hrsg.: Lengvári István, Vonyó József. Pécs, 2003.
Schwicker, Johann Heinrich: Die Deutschen in Ungarn und Siebenbürgen. Die Völker Oesterreich-Ungarns. Ethnographische und culturhistorische Schilderungen. Dritter Band. Wien und Teschen, 1881.
Baranya megye sajtóbibliográfiája 1832–1984. Szerk.: Surján Miklós. Pécs, 1992.
Szirtes Gábor: A millenniumi Pécs. Pécs, 1996.
Szirtes Gábor: Pécsi panteon. Portrék a millennium korából. Pécs, 1998.