NAPÚT 2008/5., 3–8. oldal
Tartalom
Béla Bayer
Korai látogató
Ludwig Fischer
Préda
János Szabó
Agyonverni egy kutyát gonosz dolog
Egy veszett kutyát agyonverni, szükséges beavatkozás.
Egy ellenségeinkre veszélyt jelentő veszett kutyát agyonverni, szabotázs.
Azon ellenségeinkre veszélyt jelentő veszett kutyát agyonverni, akikből még barátok is válhatnának, így és úgy is értelmezhető. Mikor hogy.
(1985)
A stoppos
(Nem tanmese)
Mi a baja ma a világnak velem? Másfél órája ácsorgok itt egy szál hátizsákkal az út szélén, és senki sem vesz fel. Ez nem lehet igaz! Á, ez is továbbhajt. Ezt a pechet…
Végre! Metálkék Mercedes, típusa 190E, fiatal nő a kormánynál, most már nem lehet baj. Bár egy kicsit hallgatag, igazából kifejezetten hallgatag, már-már azt mondhatná az ember, barátságtalanul, de biztosan és tempósan vezet.
Most bekapcsolja a rádiót. Zene. Figyelem elszánt vonásait, hát, szerelmi kalandra ma sem kell számítanom. A lényeg, hogy gyorsan elérem az úti célom. Amúgy feltűnően üres ez a kocsi. Még csak egy kézitáska sincs nála. Talán hátul a csomagtartóban.
Vajon szálljak ki a város szélén? Nem, inkább bemegyek vele a központba.
Hát akkor én most… Már nem lehet? Hogyhogy? Mi történik? Egy épületnek neki? Ennek az épületnek itt? Dinamittal a csomagtartóban? Ki akarnék szállni! Ki akarok szállni! Én csak…
(1987)
Hamburg kontra Somberek
Két lehetetlen emlékmű áll Hamburgban, meséli nekem barátom, Globertrotter. Az egyik a városháza előtt álló Heine-szobor. Mintha az alkotója a költő ellenségeinek (akikből nem kevés volt neki) számos tanácsát pontosan követte volna. A másik Bismarckot ábrázolja. A Német Birodalom alapítója karddal áll egy dombon, monumentálisan, rendíthetetlenül, a legfelsőbb tekintély megtestesítőjeként – a Reeperbahn piros lámpás negyede felé tekintve.
A Reeperbahn a kikötőváros első számú turisztikai látványosságának számít. Eredetileg kötélverők laktak itt. Mivel az utca egészen a kikötő közelében található, a tengerészek először itt néztek körül a földi javak (lásd alkohol és nők) után kiéhezve, és igényeiket igyekeztek egyre inkább kiszolgálni. Hamburg városának tanácsa aztán 1822-ben felvásárolta az összes földbirtokot, hogy majd kizárólag vendéglátósoknak adja tovább őket, így alakult ki a mai Reeperbahn, a világsajtó botrányrovatainak kedvenc témája, a Beatles első fellépéseinek egyik helyszíne, külföldiek kötelező sétakörútja, egybekötve azzal a reménnyel, hogy hátha történik valami, amiről otthon lehet majd mesélni. Persze nem történik semmi – persze mesélnivaló ennek ellenére lesz.
A kikötő óriási, a Hamburger Sprotverein Európa egyik legjobb futballcsapata, a vasárnapi halpiac klassz látványosság („Nincs semmi, ami nincs a halpiacon”), Blankenese elővárosának luxusvillái káprázatosak, az egyetem munkatársai kollegiálisak, a Köhlbahn-híd az Elba alatt futó alagúttal egyszeri csoda, a St.-Michels-Kirche tornya még mindig zöld és már messziről látni – mindennek ellenére értem Heine megosztott viszonyát „szenvedései szép bölcsőjéhez” (1816–1818 között eladói kiképzésben vett részt nagybátyja bankjában).
Hamburg valahogy nem felel meg már az én ízlésemnek. Akkor inkább Somberek. Nem a tisztességes Heine-szobra miatt. Ott minden olyan otthonos, olyan meghitt, olyan kiegyensúlyozott.
Olyan ungarndeutsch.
(1984)
Vágó Marianna fordításai