NAPÚT 2008/5., 50–51. oldal
Tartalom
Angela Korb
Csendes éj • Pécs
Béla Bayer
Korai látogató
Angela Korb
Szegregáció
A minap hazafelé vonatozva egy hihetetlennek tűnő történetet hallottam. Velem átellenben három cigány ült a négyes üléseken. Furcsa beszélgetést folytattak egymással. Egy öreg boszorkáról volt szó, aki a falujukon kívül, a hetedik elhagyott szőlődombon lakik. Hogy egy sajátos nyelvet beszél, sok kemény hangzóval. Meg hogy a faluban nem élnek idősebb emberek, s ő már közel százéves kell hogy legyen. Hogy sosem megy be a faluba, és még senki sem vette a bátorságot, hogy felmenjen hozzá. Hogy bizonyosan boszorka, különben nem tudna egyedül megélni ott, az erdő szélén.
Megállt a vonat. Sajnos, le kellett szálljak, de a történet nem hagyott nyugodni. A falu neve Kánaán volt. Elhatároztam, hogy felkeresem a boszorkát. Elkezdtem érdeklődni. A lakosok között csak egy magyar akadt, a polgármester. Az összes többi cigány. A magyar csak egy nyelvet beszélt, a cigányok kettőt, más nyelven nem tudott senki.
A faluban csak körülbelül tudtak útba igazítani. Összeszedtem magam, és nekivágtam a régi szőlőhegynek. Meredek út vezetett fölfelé. Fent sűrű bozótoson kellett átvágnom, míg találtam egy utat, ami egy tisztásra vezetett. A Paradicsomba érkeztem! Rózsák mosolyogtak rám, csodás gyümölcsfák nőttek mindenfelé. Bársonyos moha simogatta lépteim, a füvek és virágok friss és erős illata bódított el. Mintha álmodtam volna, úgy közeledtem az idő súlya alatt elferdült pincéhez.
Hirtelen egy kutya ugrott fel. Kinyílt a kékre mázolt ajtó, és egy idős, enyhén púpos öregasszony állt előttem. A boszorka! Szokatlan módon sváb viseletet hordott. Összeszedve összes bátorságom, megszólítottam:
– Szép jó napot, öreganyám!
– Jesszusz Mária!… Édes gyermekem. Hát mi szél hozott erre? Tán értesz németül?
Persze hogy értettem! Csoda szép délutánt töltöttem el az elhagyott szőlőhegyen, ahová még senki más nem merészkedett el.
Az állítólagos boszorka réges-régen költözött oda. Azon a napon, amikor családját és számos szomszédjukat marhavagonokban vitték el idegen földre. Azóta él fent egyedül, a lenti világ idegen számára. Egy fuvaros látja el a legszükségesebb holmikkal, amiket saját maga nem tud előállítani. Ő azonban egy másik úton jut fel a hegyre. Így Kánaán lakói mit sem tudnak róla. Mért is érdekelné a nénit a diaszpóra? Hisz eléggé el vannak azok foglalva magukkal.
A néni bőségesen megvendégelt, mindenben a kedvemben akart járni és sokat mesélt. Látogatók ritkán érkeztek hozzá. Magyarul nem tudott.
Elvárások
Z. felköltözött a hegyre. Ott várt G. érkezésére. A völgy lakóihoz való viszonya ambivalensen alakult. Döntését legfőképpen az a törekvés mozdította elő, hogy művészi tevékenységeit rendezett, tudatosan választott magányban szabadon végezhesse. A völgylakók ellen irányuló érzései leginkább azok fogyasztásnak behódoló hajlamaiban és tudatlan művészetellenességében gyökereztek. Mindeközben persze tisztában volt azzal, hogy az aszketikus elmagányosodás óhatatlanul művészi ihletforrásainak elapadásához vezethet. Legalábbis annyiban, hogy a közönség hiánya bizony nem enged teret a befogadói folyamatok kibontakozásának. Befogadók nélkül nincs hagyomány, hagyomány nélkül pedig nincs bevégzett alkotás. Ezért akarta Z., hogy G. ellátogasson hozzá. Hiszen a mester nagyságát egy tanítványnak kell továbbvinnie, hogy híre fennmaradhasson az utókor számára.
Tevékenysége abból állt, hogy kötelező jelleggel gondolatokat préselt ki magából nap mint nap. Robusztus, filozofikus konstrukciók köröztek fejében, hasonlatosan azokhoz a zsírosra etetett, ocsmány szürke galambokhoz, melyek az emeletes házak tetején elterülő sörpárából sosem lesznek képesek szárnyra kelni.
Vágyott arra, hogy emberek között lehessen. Bár az emberek közti baráti szeretettől túlcsorduló világgal kapcsolatos színpompás víziói már rég szappanbuborékokként pukkantak széjjel, nihilizmusa legeslegmélyén még mindig azon kapta magát, hogy kedve lenne kihívni az eddig meg nem történtet, és főszereplőként tevékenykedve élni meg a benne kialakuló szituációkat.
A hegyen csak a természet. Tűnődve átvándorolt éjjelek, sehol egy pihenő. Várta, hogy G. megérkezzen. Egy farkasember-különc a völgylakók közt. Vele megoszthatná gondolatait. Tulajdonképpen már itt kéne lennie.
Z. gondolati magasrepülései írásképtelenségének falaiba ütköztek. G. a fal túlsó oldalán volt. Valahogy el kell érnie őt. Z. lenne a kimondott szó és G. az írástudó transzformátor.
Hol marad? Jönnie kell! Az éj vad és durva, csillagok véreznek el. El kell jönnie! Porladó tagok szétszórva az út szélén, jéghideg az ébredés. És még mindig várakozón!
Vágó Marianna fordításai