NAPÚT 2008/5., 14–16. oldal
Tartalom
Kalász Márton Metszetek, haláltánchoz
Balogh Robert Schvab evangiliom
|
|
Nekrológ
in memoriam Valeria Koch
Az óceánnak
egy orchideát
kusza olvasmányaim dzsungeléből
Cochlioda purissima
a szavak tengeri hableányának
apáca-dacos szívós
virágszerűségének
játékból adott neve
oly bátran
merült alá újból
Teréz Anya
görnyedtél görnyeteg
hogy fölmosd
a világ szégyenét
mely bűzével minden
reggel megcsapta orrodat
hogy mennyire nagy szükségünk van rád
a szeretetedre
a bátorságodra
de a ravaszságodra is
akárhányszor újra nekiveselkedünk
Jelentés
A cigánypurdé Robika
munkanélküli szülők ötödik gyermeke
a dögkútról szerzett hús
fogyasztásába halt bele.
Lobogó lángok és jajszavak komor árnyakat festenek.
A polgármester a képernyőn
etnikai okokra visszavezethető,
deviáns étkezési szokásokról kesereg.
Vajda Károly fordításai
Utolsó nap a Balatonon
a nap
oly izzó, oly vörös
akárha a holnap el se jönne már,
a tó halovány
fejem öledben pihen
hosszú hajam
kézfejed köré tekerted
miként egy sebkötést.
harcos görcsbe rándult kezedből lassan
fájdalom
szivárog halántékomba,
lüktet
hosszú, rövid
rövid, hosszú
nehéz trocheusok dübörögnek a part felé,
s harc nélkül, jambikus lágysággal el-elcsörgedeznek a homokban.
Érdi Gabriella fordítása
Virágvasárnap Koszovóban
Bepakolva, pici csacsi,
sírva vándorolni,
hátam mögött hosszú sor,
kicsik s nagyok mindenhol,
koffer, párnák, batyuk, bála,
kordéval vagy huppsz, a vállra,
gyerek s öreg,
nagy a tömeg,
– kecskével vagy tyúkkal,
én a húgommal –,
hol húz, hol tol
az anyukám,
imádkozik a nagymamám.
Szörnyű hideg fújja hajam,
a sírás nem segít rajtam,
csak a lépéseket tartsam,
a lépést, el innen tova,
el innen, ami a haza,
menni kell.
Rekettyésben a farkasok
mi értelme, hogy bandukolok,
nincs segítség, menni kell,
lépek árkon-bokron át
lehagyom a nagymamát,
botlok, mászok mindenhol,
körülöttem szürke sor,
árkon-bokron át.
Őszi elégia
Az őszi szél a tájon
lilán, lengén táncol.
Fenyvek a hűsben.
A bükkös fellángol.
A réteket forgószél
rágja bojtosra,
A nap olt ízeket
szőlőbe, mámorba.
Soha és sehol már –
nem suhan át a fény
barnítón időzve
az arcod tükörén.
Seregély Ágnes fordításai
|