NAPÚT 2008/5., 13. oldal
Tartalom
Valeria Koch
A gyermekkor üveggolyója • Levél a világ nagy öreg uraihoz • Szomorú keringő • Szerelem a kávéházban • Szenvedély ellenállhatatlanul • Ki vagy • Elégia
Erika Áts
Nekrológ • Teréz Anya • Jelentés • Utolsó nap a Balatonon • Virágvasárnap Koszovóban • Őszi elégia
Kalász Márton
Metszetek, haláltánchoz
(Lothei erdő)
König Róbertnek
Vissza épségben lehetett
jutni éjjel, a Hámorból – s ahonnan lopakodva
el-ellapoztunk: meghalni. Illat, bűvösség,
csak bölcs sértett léte vonva át számításokat.
Itt már e lét – addigi létük? Odatúl ma lothei erdő –
fölülről, másképp kavargott. Szellem-fény, révén kíséretek.
Ezt se úgy mondtuk. Bár se tét –
hívjuk úgy: kénynek – mind e föltett hiánnyal is szolgálhatatlanul
sérthet. Több eszme: hol voltunk formátlan ércnek,
mint akik formákon hárítanak. Lothei erdő –
ha kiolvasnák: kedv felől, így közelebb,
kábultan a kiürült hámorban, ahol, sejlik – hajdan ha érc: már
férc se. Formánk tűrt hűvösség, lelkületük elvéthet; eszmény –
mely világból. Hírrel még hű, töprengjek itt én; vajon (ép
nyomra) „Lothénk szép erdején”.
(Románc)
„Ein gutter Venezianer tantz”
H. Newsidler, 1540
A festők nem tudják, mi a sötétség.
A színekbe másutt szerelmesek – amint most közvetít
bennük, e derűs ármánynál: szálalt tavaszi kék ég, ülni vágyó
ősz végi, sajgó tenger. Nem tudom
átmenteni. Bármit fontolna rólunk –
lám, hangban hánykolódó, parti falhoz még sarcoltan kocódó
lélek… Itt volt nemrég e derűs kék szem,
imént még: mindannak mélyébe kelletnék átplagizálni.
Majd fátylas festő volnál, ha egyáltalán
olyasvalaki: foglalj, zárj életet egybe –
foglald a magadét. A költők nem tudják, ma e sötétség.
Ne tudnák, s túl enyhítenék.
Cséveként – ott halkul előttem; fönt kéklő szempár
átkelő ég, kelni salk vitorla. Alkalmas, bólint helyben –
köd s óceán.