NAPÚT 2007/7., 108–113. oldal
Tartalom
Zsilák Mária
Egy tájszótár frazeológiája
Kiss Szemán Róbert
Galamblelkek apostola
* Jelen tanulmányban főként a magyar nyelvű irodalom megnevezésére törekedtünk, ha azonban a hivatkozott tanulmány csak szlovákul áll a rendelkezésünkre, közöljük.
Uhrin Erzsébet
Másodnyelvi szerepben
Magyarországi szlovák nyelvű kommunikáció
A magyarországi szlovák nyelvszigetek a 17–18. században alakultak ki, amikor a törökök kiűzése után az elpusztított, elnéptelenedett településekre a történelmi Magyarország északi megyéiből szlovákok költöztek. Annak ellenére, hogy létszámuk a több mint háromszáz éves történelmük során drasztikusan csökkent, napjainkig sikerült megőrizniük elődeik szokásait, hagyományait, anyanyelvét. A tanulmány a magyarországi szlovák nyelvű kommunikáció néhány jellemzőjét mutatja be szociolingvisztikai megközelítésben (lásd még Divičanová 2004, Žiláková 2004). A kutatási eredményeket a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete Szlovák nyelv Magyarországon című nyelvészeti kutatási programjának megvalósítása során nyertük (a projektről és a korábbi eredményekről lásd Uhrin, 2004, 2005, 2006).*
A nyelvészek és a nyelvészeti kutatások számára a hazánkban élő szlovákok nyelve nagyon érdekes kutatási terület, mert itt párhuzamosan lehet vizsgálni a három fő szlovák nyelvjárási csoport archaikus változatait, a szintén archaikus egyházi, bibliai cseh nyelvet, a „bibličtinát”, a szlovák–magyar kétnyelvűség kérdéseit, a kialakulóban lévő köznyelvet, és a szlovák önkormányzatok, szervezetek, a vezető értelmiség törekvéseit a szlovák nyelvű kommunikáció fennmaradása, valamint az irodalmi nyelv elterjesztése érdekében.
A kutatás időszaka alatt (1995–2007) úgy a kollektív kutatótáborok, mint az egyéni empirikus kutatások idején személyesen megtapasztalhattuk, valamint a nyelvhasználati kérdőívre kapott egzakt válaszok alapján megállapíthattuk, hogy – ugyan nem egyforma színvonalon és gyakorisággal, de – létezik és használatos a szlovák nyelv írott és szóbeli változata a kultúra mindhárom alaprétegében Magyarország szlovákok lakta településein. A magyar nyelv meghatározó, uralkodó volta, dominanciája a kommunikáció minden szintjén a kutatási eredmények ismeretében is elvitathatatlan. A szlovákra a másodnyelvszerep a jellemző, az is eltérő mértékben és minőségben az egyes nyelvhasználati szférákban, s igen erősen differenciáltan az egyes kommunikációs szinteken. Hangsúlyozni szükséges azonban, hogy ez a kétnyelvűség szórvány, hogy diaszpóra-kétnyelvűség, hogy diglosszia a szlovákiai szlovákhoz és a magyarországi magyarhoz viszonyítva. Nyilvánvaló és egyértelmű funkció- és presztízskülönbség van a szerepkörök és használati színterek között.
Szükséges azonban rögtön a dolgozat elején leszögezni, hogy a kelet-, közép- és nyugat-szlovákiai nyelvjárásokat, illetve azok helyi változatait, amelyek ténylegesen az itt élő szlovákok anyanyelvének primér nyelvének tekinthetők, kevés kivételtől eltekintve már csak az idősebb nemzedék beszéli. A magyarországi szlovák nyelvjárások kihalóban vannak (lásd bővebben Balleková 2004, Divičanová 2003, Žiláková 2005). A zempléni, dunántúli, csongrádi falvakban szinte már nem kommunikálnak szlovákul. Kivételt az értelmiség képviselői képeznek és azok, akik iskolai tanulmányaik során tanulták a szlovák nyelvet. Ők is azonban csak abban az esetben, ha valamilyen módon kapcsolatban maradtak a szlováksággal, munkakörük ellátásához van szükségük a szlovák nyelvtudásra, vagy aktívan részt vesznek a szlovák kisebbség társadalmi-kulturális életében. Az idősebbeknek – mint az interjúkészítések alkalmával megjegyezték – már nincs kivel beszélniük szlovákul, mert a kortársaik közül nagyon sokan meghaltak, a gyerekeik, unokáik pedig nem sajátították el a nyelvet. Nagyon örültek annak – sokan meg is hatódtak –, hogy a kutatásnak, a jelenlétünknek köszönhetően használhatják az anyanyelvüket. Már feledésbe merült gyönyörű népdalokkal, imádságokkal, szólásokkal, közmondásokkal és a népköltészet más műfajaival ajándékozták meg a gyűjtőket. A nyelvi helyzet Nógrád és Pest megyében hasonló az országoshoz: a szlovák nyelv lassan minden nyelvhasználati szituációban fokozatosan háttérbe szorul. Mesterséges körülmények között, például hivatalos alkalmakkor, rendezvényeken elhangzik néhány mondat szlovákul is, sőt az utóbbi időben törekednek a szervezők a szimmetrikus kétnyelvűségre, de természetes beszédhelyzetekben a közép- és fiatal generáció kommunikációs nyelve szinte kizárólag a magyar. Itt kívánom megjegyezni, hogy Nógrád és Pest megyében, valamint Budapesten a kutatást helyi terepmunkások segítségével is végeztük, akiknek írásos és szóbeli kutatási beszámolói megerősítették személyes kutatási tapasztalatainkat. Beigazolódott a hipotézisünk: az országos átlagnál jobb a szlovák nyelv helyzete Békés megyében és Pilisszentkereszten, az itteni településeken elsajátították és a hétköznapi kommunikációjuk során olykor használják a szlovák nyelvet, nyelvjárást a középkorosztály képviselői is. Nehéz elhinni, de találkozni lehet még olyan fiatallal is, aki otthon a nagyszüleitől tanulta meg a helyi nyelvjárást! Az intézetünk által szervezett, Én és az elődeim című tudományos diákköri konferencián két résztvevő – egy tótkomlósi kislány és egy nagybánhegyesi fiú – ezt nyilvánosan is elmondta, és szóban is bemutatta a családjukban napjainkban használt szlovák nyelvjárást, amelyen képesek kommunikálni ők is. Örömmel fogadtuk a vetélkedőre felkészítő tanáraik segítségével készített nyelvjárási szógyűjteményt, hangfelvételeket és nyelvjáráselemzést, mert ezeknek a feladatoknak, ezen adósságunk teljesítésében már ténylegesen a 24. órában járunk. A magyarországi szlovák nyelvészek előtt nagy feladat áll, nagy a felelősségünk abban, hogy minél több írásos és szóbeli hanganyag maradjon fönn hazánk nyelvjárásaiból. Ehhez a munkához és az összegyűjtött anyag majdani feldolgozásához örömmel fogadjuk a jövőben is a szlovákiai szakemberek, nyelvészek részvételét, segítségét.
Kutatásunk további érdekes eredménye az a következtetés, hogy a magyarországi szlovákság bizonyos köreiben kialakulófélben van a beszélt köznyelv. Azokról van szó, akik a másodlagos szocializáció útján sajátították el a nyelvet, az ő esetükben a szlovák második nyelv, másodnyelv, szekunder nyelv. Döntő többségük az iskolában tanult meg szlovákul, néhányuk azonban hozott otthonról passzív nyelvtudást. Terepmunkáink során megfigyelhettük, hogy az utóbbi időben mind gyakoribb a szlovák nyelv használata. Ez a jelenség főleg ott tapasztalható, ahol a helyi szlovákság szervezettsége jónak mondható, aktivitása magas fokú. Ki kell itt emelni az olyan városokat, mint Békéscsaba, Budapest, Szarvas, Szeged, Tótkomlós, Vác; a falvak közül pedig Pilisszentkeresztet, amelyek fontos, sokszor a régión túlmutató irányító szerepet töltenek be a szlovák nemzetiség társadalmi-kulturális életében. A szlovák nyelvhasználat elterjedéséért sokat tesznek az Országos Szlovák Önkormányzat régi és új intézményei, a kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek, egyesületek, s döntően az iskola, a média és az anyanyelvű irodalom. A magyarországi szlovák nemzetiség aktivitásának növekedésével, melynek a nyolcvanas évek végétől és a kilencvenes évek elejétől lehettünk szemtanúi, párhuzamosan megnőtt az anyanyelv, az elődök nyelvének a presztízse. A szlovák önkormányzatok és civil szervezetek céljai és feladatai között a szlovák nyelv megőrzése és használata a legfontosabb prioritások között szerepel, egyre határozottabb elvárás a szlovák nyelvű kommunikáció a vezető képviselők és aktivisták körében, s nemcsak a hivatalos, hanem a mindennapi életben is, mely követelménynek az érintett szervezetek és egyének, bár nem eléggé következetesen, de igyekeznek megfelelni. Ezt a nyelvi helyzetet még nem nevezhetjük természetesnek, hiszen a beszélgetések résztvevőinek döntő többsége tudatosan, erős önkontroll alatt ragaszkodik a szlovák beszédhez, a szándékot azonban mindenképpen értékelni kell. Pozitív jelenség, hogy egyre sűrűbben törekszenek egymás között is szlovákul beszélni a hazai szlovák nemzetiség képviselői, még akkor is, ha ez nem minden esetben a legkultiváltabb megnyilatkozás. A szegényesebb szókincsnek, egyszerűbb stílusnak, nyelvtani hibáknak az a fő oka, hogy a modern, élő szlovák irodalmi és köznyelvnek gyenge a hatása, annak ellenére, hogy az utóbbi időben örvendetesen bővültek és folyamatosan bővülnek a közvetlen nyelvi érintkezés lehetőségei. Közülük most csak a szerintem két legfontosabbat emelem ki: a települések, intézmények, szervezetek közötti egyre tartalmasabb kapcsolatokat, a kölcsönös látogatásokat, és a Szlovákia, az anyaország által nyújtott jelentősebb és rendszeresebb hivatalos támogatásokat.
A magyar nyelv erőteljes hatása a nyelv valamennyi szintjén kimutatható a hangtantól a szövegszerkesztésig, a nyelv legmagasabb szintjéig, a szövegig. Tapasztalható az intonációban, a szórendben, a névmások és prepozíciók, idő, mód, aspektus, vonzatok használatában. Napjaink nyelvi interferenciajelenségeinek, a nyelvi és kommunikatív interferencia, a nyelvi közlés pragmatikai vizsgálata, a szlovák-magyar kétnyelvűség elemzéseinek folytatása szintén a kutatók előtt álló feladat. A nyelvi tiszteletadásban, mint az udvariasság, köszönés, tegezés, magázás, is kimutatható a magyar nyelvi normák hatása. E terület tudományos elemzése is még várat magára. Ugyanúgy, mint a stílusirányzatok kifejezési lehetőségeinek, a szavak értelmezésében jelentkező ingadozásoknak, a nyelvtani szerkezetek módosulásának, a tükörfordításos szavak, szerkezetek, frazeológiák elemzése. A magyar nyelv ilyen erős dominanciáján, hatásán nem szabad megütközni, hiszen több mint háromszáz éve anyanemzetüktől elszakadva magyar társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyok között élnek a hazai szlovák kisebbség képviselői. Gondolkodásukban, nyelvi világképükben, szemléletükben ezek a magyar viszonyok tükröződnek, a nyelvi kontextus, nyelvi környezet döntően magyar, s ezek a tényezők eredményezik a döntően magyar nyelvhasználatot.
A kutatás is alátámasztotta, hogy az elsődleges szocializáció útján már kevesen sajátítják el a szlovák nyelvet, főként másodlagos és időnként harmadlagos szocializáció során tanult meg szlovákul a megkérdezettek döntő többsége. A nyelvi szocializációt a mindenkori társadalmi környezet határozza meg. Döntő fontosságú ebben a folyamatban a mindenkori beszélőközösség értékrendje, nézeteik, nyelvhasználati szokásaik, társadalmi szervezettségük, érdekképviseleteik.
A szlovák beszélőközösség által közvetített közösségi viselkedési normák, nyelvi szokások kiemelten kezelik ugyan a szlovák nyelvhasználatot, a szlovák nyelv presztízsének növelését, a közösség tagjai azonban privát életükben – mint ahogy az a nyelvhasználati kérdőívek elemzése során kiderült – inkább a magyar nyelvhasználatot részesítik előnyben, megelégszenek, és objektív okok miatt meg kell elégedniük a szlovák nyelv ritka, „olykori” használatával. A szlovák nyelvű kommunikációt és nyelvhasználatot az adott történelmi-társadalmi kontextuson kívül közvetlenül és közvetve befolyásolja továbbá a beszélőközösségi interakciós kontextus. A magyarországi szlovákok közötti kölcsönös kapcsolat, egymásra hatás még mindig nem elég erős, akkor sem, ha az utóbbi években jelentősen gyarapodott a hivatalosan szervezett, de spontán módon is a közös akciók, programok, együttlétek száma országos és regionális szinten. A rendezvények, találkozások kölcsönös ráhatása a szlovák nemzetiség közösségeire és képviselőire az öntudat és aktivitás növekedésében már ugyan tapasztalható, de még csak nagyon kis mértékben a nyelvhasználati szokások változásában. Miroslav Dudok vajdasági származású szlovákiai nyelvész szerint a hazánkban használt nyelvváltozatnak elsősorban etnoszignifikáns funkciója van (Dudok 2006).
A magyarországi szlovák nyelv eltér a Szlovákiában használt hivatalos nyelvtől, hiszen az eltérő társadalmi-gazdasági körülmények szükségszerű következményeként jelentkeznek különbségek, eltérések a nyelvhasználatban is. A magyarországi szlovák nyelv a szociolingvisztika terminológiája szerint a szlovák nyelv állami, illetve nemzeti nyelvváltozata, s annak is kisebbségi nyelvként használatos, alárendelt helyzetű nyelvváltozata. A szlovákiai és a magyarországi szlovák nyelvhasználat különbségei túlnyomórészt a szókészletben és a frazeológiában, illetőleg a hivatalos, valamint szaknyelvi nyelvhasználatban jelentkeznek, mint ahogy ez a személyes kutatási tapasztalatokból és a kérdőíves felmérés „Miben különbözik az Ön nyelve a szlovákiaiak nyelvétől?” kérdésre adott válaszokból is kitűnik. A magyarországi és a szlovákiai szlovák nyelv között nemcsak nyelvhasználati különbségek vannak, hanem a nyelvhasználat mikéntjében is vannak eltérések. Ezek az eltérő jegyek – melyek tudományos feldolgozása a kutatók előtt álló feladat – a nyelvi differenciálódás és elkülönülés irányát mutatják. Juraj Dolník és Slavomír Ondrejovič, a szlovákiai szociolingvisztika megalapítói és vezető képviselői természetes jelenségnek tartják az anyaország területén kívül élő szlovákok eltérő nyelvi gyakorlatát (vesd össze Dolník 2006, Ondrejovič 2006). Kutatási eredményeink alátámasztották Miroslav Dudok tudományos megállapításait, aki a szlovák nyelv pluricentrikus voltát már több tanulmányában hangsúlyozza (legutóbb például 2006-ban). Jelen kutatás is feltárta, hogy a nyelvek változatainak használati aránya nem azonos Magyarországon és Szlovákiában. A köznyelvnek, a szaknyelvnek, a szlengnek kisebb a használati arányuk, a nyelvjárási elemeknek viszont nagyobb. Több a magyarországi szlovákban a köznyelvtől eltérő regionális elem, és több a megőrzött archaikus és népi elem. Jóval kevesebb a nagyobb figyelmet kiváltó nyilvános kommunikáció szlovák nyelven, s jóval gyakoribb a kisebb figyelemmel kísért informális, kötetlenebb nyelvhasználat kisebbségi körülmények között.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a magyarországi szlovák nyelv állapotára az ellentétes kétirányú mozgás, az egyidejű fejlődés és visszafejlődés a jellemző. Fokozatos háttérbe szorulása követhető nyomon a magánszférában (vesd össze Homišinová 2006) és az egyházi életben. Bár ez utóbbi területen az Országos Szlovák Önkormányzat kezdeményezésének köszönhetően, pozitív elmozdulást figyelhettünk meg, az utóbbi években rendszeressé váltak az országban az anyanyelvű istentiszteletek és misék (bővebben Tóth 2005). A magas kultúrában pedig a szlovák nyelv egyre szélesebb körben terjed, új területeken jelenik meg ismét, mint a média, a tudomány, kultúra, üzlet, politika, közigazgatás, felsőoktatás stb. A nyelvhasználat közösségi színterei egyre rendszeresebben és jobban funkcionálnak. A magyarországi szlovák nemzetiség nyelvének társadalmi dimenziója, aktuális teljesítőképességének funkciópotenciálja a kutatási időszakban javuló tendenciát mutatnak. A kutatási eredmények alapján megállapítható egyrészt az itteni szlovák nyelv funkcionális fejlődése, a nyelv tökéletesedésének a folyamata, funkcióinak, használatának a bővülése a különböző szférákban. Másrészt jellemző rá a kétnyelvűség-dinamika, amelyet generációról generációra csökkenő anyanyelvi s ezzel fordított arányban növekvő többségi nyelvi kompetencia jellemez. Ez az érdekes, ellentmondásos nyelvi fejlődési tendencia bizonyítja továbbá azt is, hogy kedvező politikai döntésekkel, kisebbségbarát környezettel a nemzetiségek nyelvhasználatának a fejlődését is elő lehet segíteni. A társadalmi funkciók és feladatok bővülésével a nyelv tovább rétegződik, s az új funkciók szerint új nyelvi rétegek jönnek létre.
Bibliográfia
Balleková, Katarína: Z nárečových výskumov Slovákov v Maďarsku. In: Uhrinová, Alžbeta –Žiláková, Mária (eds.), Slovenčina v menšinovom prostredí. Materiály z medzinárodnej vedeckej konferencie Výskumného ústavu Slovákov v Maďarsku. VÚSM, Békešská Čaba, 2004. pp. 53–63.
Divičanová, Anna: Ambivalentné hodnoty slovenského jazyka v Maďarsku v stredoeurópskom kontexte. In: Uhrinová, Alžbeta –Žiláková, Mária (eds.), Slovenčina v menšinovom prostredí. Materiály z medzinárodnej vedeckej konferencie Výskumného ústavu Slovákov v Maďarsku. VÚSM, Békešská Čaba, 2004. pp. 21–32.
Dudok, Miroslav: Jazyková identita enklávnej a diasporálnej slovenčiny a preventívna lingvistika. In: Mychal Týr (ed.), Slovakistický zborník. Slovakistická vojvodinská spoločnosť, Nový Sad, 2006. pp. 7–19.
Dudok, Miroslav: Slovenský jazyk vo Veľkom Bánhedeši. 2006. Kézirat.
Dolník, Juraj: Súčasný jazykovokultúrny svet Slovákov. In: Mlacek, Jozef – Vojtech, Miloslav (eds.), Studia Academica Slovaca 35, Prednášky XLII. letnej školy slovenského jazyka a kultúry. STIMUL-centrum informatiky a vzdelávania FFUK, Bratislava, 2006. pp. 11–25.
Gyivicsán Anna: A nyelvjárások és a nem nyelvjárási nyelvi rétegek értékrendszere. Az anyanyelvi értékvesztés a magyarországi nyelvszigeteken. In: Gyivicsán, Anna: A nemzetiségi lét és kultúra dimenziói I–II. MSZKI Békéscsaba, 2003. II. pp. 91–101., 101–107.
Homišinová, Mária: Etnická rodina Slovákov, Chorvátov a Bulharov žijúcich v Maďarsku. Doktorandské práce o Slovákoch v Maďarsku. VÚSM, Békešská Čaba , 2006. p. 350.
Ondrejovič, Slavomír: Slovenčina ako jazyk majoritný a minoritný. In: Divičanová, Anna –Tóth, Alexander J.– Uhrinová, Alžbeta (eds.), Kultúra, jazyk a história Slovákov v Maďarsku. VÚSM, Békešská Čaba, 2006. pp. 185–190.
TÓth, Alexander Ján: Slovenčina v cirkvi v Békešskej župe. In: Uhrinová, Alžbeta –Žiláková, Mária (eds.), Používanie slovenského jazyka v Békešskej župe. Békešská Čaba, 2005. pp. 182–202.
Uhrin Erzsébet: A békéscsabai szlovák értelmiség anyanyelvhasználata. In: Kisebbségkutatás, 2002. 3. sz. pp. 680–692.
Uhrin Erzsébet: Používanie materinského jazyka v kruhu slovenskej inteligencie v Békešskej Čabe. – A békéscsabaiszlovák értelmiség anyanyelvhasználata. VÚSM – MSZKI, Békešská Čaba, 2004. pp. 497 (215+282 p.)
Uhrin Erzsébet: Szlovákok és a szlovák nyelv Békés megyében. In: Pro minoritate 2005/Tél, Budapest, pp. 58–73.
Uhrin Erzsébet: A szlovák nyelv Magyarországon. In: Klaudy Kinga és Dobos Csilla (szerk), A világ nyelvei és a nyelvek világa. A MANYE kongresszusok előadásai. 2. Miskolc, 2006. pp. 41–46.
Žiláková, Mária: Slovenčina v Maďarsku na začiatku 21. storočia. In: Uhrinová, Alžbeta –Žiláková, Mária (eds.), Slovenčina v menšinovom prostredí. Materiály z medzinárodnej vedeckej konferencie Výskumného ústavu Slovákov v Maďarsku. VÚSM, Békešská Čaba, 2004. pp. 433–445.
Žiláková, Mária: Premeny neštandartizovaných a štandardizovaných podôb slovenského jazyka v Békešskej župe In: Uhrinová, Alžbeta –Žiláková, Mária (eds.), Používanie slovenského jazyka v Békešskej župe. VÚSM, Békešská Čaba, 2005. pp. 24–72.