NAPÚT 2010/10., 157–158. oldal
Tartalom
Dózsa Imre
balettművész
Jeszenszky Géza
történész, politikus
Kuchta Klára
képzőművész, fényművész (Rozsnyó – ma: Szlovákia –, 1941. november 9.)
Ez évben a hatvankilencedik évemhez közeledem… Nagyon gyorsan eltelt az idő, észre sem vettem.
Rozsnyó, Gömör, Felvidék. Magyarország,1947 nyara.
Anyai nagyapámék, tősgyökeres rozsnyói polgárok kitelepítési listára kerültek, és mivel volt mit elvenni tőlük, házaikat, földjeiket konfiskálták (a rozsnyói nagyszülők: Száraz–Juhász & Tsai, a Száraz-vagyonról van szó), az egész családot összegyűjtötték unokástul, ipari és marhaszállító vagonokba bezsúfolták, és az akkori szokás szerint elindították Magyarországra, a nagy létbizonytalanságba. Így kerültem kisgyermekként szüleimmel először Matyóföldre, majd több hónapi szálláskeresés után Budakeszire. Abba a faluba, ahonnan az előző hónapokban a német ajkú lakosságot telepítették ki. Ők sírva vitték a motyóikat, mi pedig sírva érkeztünk. Ezt hívták akkor az akkori politikai hatalmak által bölcsen kitervelt és jól sikerült „magyar–szlovák lakosságcseré”-nek.
Gyakori volt a nincs és a nélkülözés. Édesapám, dr. Kuchta Ferenc művelt, nagylelkű ember volt, bölcs előrelátással próbálta az akkor tízéves bátyámnak és nekem megmagyarázni helyzetünket, az élethez, a túléléshez szükséges életvitelt, és próbálta belénk oltani a hozzá tartozó alapvető lelki segítséget, a Szent Pál-i eszmeiséget, a hit-remény-szeretetet. Nos, hát ez a gyakorlat nekem akkor nehezen ment, és a mai világban, bizonyos „kérdéses” helyzetekben, ma is nehéz ennek megfelelni. Érzékeny, érdeklődő, örökmozgó gyermek voltam, s hogy ne vesszen kárba az akkor már sokasodó fantáziám, édesanyám zongorázni, festeni tanítgatott. Ha nem volt mit enni, jó volt legalább lerajzolni, lefesteni. Így telt el kisiskolás korom, majd jött 1956, a hallgatás és csendben maradás kora.
Gimnázium, érettségi, kétéves fizikai munka és a vele járó ösztöndíj megszerzése, előfelvételik és művészeti előtanulmányok;1963-tól az Iparművészeti Főiskola, majd 1968-ban diploma. A főiskolai képzés kitűnő volt. Kiváltképpen hatott rám a Bauhaus szellemisége, amely irányt adott a későbbi alkotói tevékenységemnek. Kiválasztott és örökké visszatérő témaköröm emberközpontú maradt még akkor is, ha geometrikus vagy konceptuális formában fogalmaztam meg, elfogadva a „tér–idő–mozgás/energia” egységének alkotói princípiumát. Ismételten és rendszeresen teszem fel a kérdést: kik (vagyunk), hol, mikor, miért (hogyan)?
A nemzetközi proletárdiktatúra eszméjét, az emberarcú szocializmus gyakorlatát nem nekem találták ki. Úgy döntöttem, állandó lakcímemet megváltoztatom. Így 1970 óta élek Svájcban, Genfben. 1987-ben súlyos beteg lettem, felépülésem sok évbe telt. Ezt az időszakot nemcsak ismételt próbatételnek, hanem szükséges értékrendszerváltásnak könyveltem el. Amennyire csak lehet, távolodjak el már végre ettől a számomra is romboló anyagi és fogyasztói világtól és a feleslegesen terhelő kötöttségektől. Csak az maradhat meg számomra, amire a legjobban szükségem van.
És lőn világosság! Íme, harminc éve foglalkozom a FÉNY témájával a kísérletek, performance-ok, fényinstallációk világában. Ezzel a különleges, érzékelhető (hol hullámként, hol kvantumként), de kézzel mégiscsak megfoghatatlan, „testetlen” fénnyel, az ősi transzcendentális égi fény, a szakrális fény újbóli (új) megfogalmazásában.
Foglalkoztat a tudomány és a művészet kölcsönhatása, hiszen a mai kortárs művészet jelentős részét ebből a tevékenységből, a művészet és a tudomány együttműködéséből, kísérleteiből született alkotások teszik ki. Az ilyen jellegű eszmecserékre kitűnő alkalmat adnak a művészet és tudomány égisze alatt megrendezett nemzetközi konferenciák és kiállítások, amelyeken szívesen veszek részt.
A legutóbbi évtizedben egyre sűrűbben járok haza Budakeszire Édesanyámat meglátogatni, mostanában szinte kéthetenként. Ezen a nyáron töltötte be a 98. esztendejét. Szüksége van rám.
Bátyámmal felváltva gondoskodunk róla. Ezek az együttlétek, találkozások emberileg gazdag és értékes pillanatokkal ajándékoznak meg. Nagyszerű lélek. Még mindig sokat tanulok Tőle.
Hitet, reményt, szeretetet. Felelősséggel kell lenni a világban.
Minden rendben van, hiszen a Gondviselés tenyerében ülök.
Köszönöm, hogy figyelmeztettek, valóban nem vettem észre, hogy így elszaladt az idő!
Kuchta Klára tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán végezte, 1968-ban kapott diplomát a textil szakon mint tervezőművész (szőnyeg és faliszőnyeg, gobelin). Kiállításokon: a hatvanas évek végén tértextiljeivel, textilszobrokkal vett részt, majd a hetvenes évektől kezdve a mai napig, elsősorban konceptuális műveivel jelentkezik (táblaképek, fotográfia, performanszok: videó és fényinstallációk).
Alkotói tarsolyában megtalálható: természetes fény, mesterséges fény. Laser (diodalaser), ibolyántúli (UV) és infravörös (IR) sugarak esetleges és lehetséges felhasználása művészeti tevékenységében, fényre érzékeny porok, festékek alkalmazása (Ibolyántúli energetikus tér fényinstalláció, Kiscelli Múzeum, 2004). A fény-árnyék klasszikus témaköre lehetőséget adott a napórák tervezésére. Így született a Genf város számára készített nap- és lézeróra, amelyet a genfi tóparton 1996 nyarán avattak fel.
A holográfia technikai fejlődése és továbbvitele, a 3D fotográfia új alkotásokra adott lehetőséget.
Konceptuális műveiben foglalkozik a „találkozás” problematikájával, kimutatva a találkozási pontokat meghatározó fontos eseményeket, amelyek végigkísérik életünket: a Connexion(s), Interconnexion(s) sorozaton jelenleg is dolgozik táblaképek, videóinstallációk formájában.
Az alma matertől nem szakadt el. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társasága, a Folyamat Társaság, a Nemzetközi Kepes György Társaság (fényművészek) és a Kárpitművészek Egyesületének. Kiállításaikon rendszeresen részt vesz. Művei Budapesten a Szépművészeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban találhatóak.
