NAPÚT 2010/10., 138. oldal
Tartalom
Vagyóczky Károly
festőművész, grafikus
Pálóczi Horváth András
régész, muzeológus, történész
Münz András
író, szerkesztő (Budapest, 1941. szeptember 26.)
Apám jövőre lenne százéves, halott már majd hetven esztendeje. Magam jövőre leszek hetven. Apámról csak mások elbeszéléseiből van képem („Becsületes ember volt az édesapád”), ő még hallhatta első szavaimat. Akarta az életet. Akarták a halálát.
Asszonyok közt, Törökszentmiklóson cseperedtem, ma is sűrűn vonatra ülök, hogy régi házunkat megsimogassam. Visszasimogat mindannyiszor, érzem.
Középiskolás kisdiák voltam 1956-ban. („Kisfiam, ez történelem” – mondta anyám a rádió mellett, 23-án este.) Érettségi Szolnokon, majd egy jól kivitelezett pályatévesztés: Budapest, Műegyetem, gépészmérnöki diploma, tizennégy évfolyam hallgatóit okítottam (…aki nem tudja, tanítja?), majd „dezertálás”, hírlapíró, lapszerkesztő lettem, vagyok a mai napig. (Némelykor humoristaként is emlegetnek, egy ízben például akkor történt ez, amikor keresztrejtvény-definícióként tündököltem valahol – máig nagy személyes sikeremnek tekintem.) Hétfői Hírek, Ludas Matyi, Nők Lapja a főbb állomások, néhány feltételes megálló is akadt, emellett, az idők során, félszáznál is több lapban, magazinban, folyóiratban publikáltam, kilenc kiadó könyveit szerkesztettem. Végigdolgoztam és végigfociztam az életem, különösen utóbbi járt eredménnyel: kopás a térdeimben (ahol csak tudom, kerülöm a lépcsőket). Nyolc kötetem (jobbára novellák, tárcanovellák) jelent meg, kéziratban készülődik a kilencedik. Fülszövegekben azzal kérkedem, hogy soha nem tartoztam a száz leggazdagabb magyar közé. Jelentem, változás azóta sincs ebben.
Leltár, összegzés: háború óvoda helyett, iskola, áldott emlékű, gyapotszedés, úttörőtáborok, ballagások, diploma, munkakezdés, katedra, angyalbőr, barátok, szerelmek, házasság, fiam születése, gyász, felmondólevelek („…további munkasikereket kívánunk”), nyugdíj, ingyenes utazás, EKG-k, vérképek, patikák, orvosi várók. Egyre több múlt idő, mind kevesebb jövő.
Mindazonáltal, mindezek ellenére, előrenézek. És nem látszik még az alagút a fény végén.
