NAPÚT 2010/10., 136–137. oldal
Tartalom
Bócz Mara
maszkmester
Münz András
író, szerkesztő
Vagyóczky Károly
festőművész, grafikus (Budapest, 1941. szeptember 21.)
Gyermekkoromban – már hatéves koromtól kezdve – mindig nagyon szerettem rajzolni.
Rajzképességem határozta meg a pályaválasztásomat. Ugyan a festőművész hivatás vonzott, de szerettem volna cukrász, futballista vagy pap lenni.
Így visszagondolva lehet, hogy mégis rosszul döntöttem!? (Napló)
„Évfolyamtársként figyelhettem főiskolai munkáit, akkori lapjai, melyek a tanszék archívumában ma is megvannak, a mesterség szeretetét őrzik.
Később, már pályája elején, hazai és nemzetközi eredményeiben is nagy szerepe volt mesterségbeli tudásának. Szuverén grafikáival a legjelentősebb nemzetközi fórumokon, nemzetközi grafikai biennálékon szerepelt, díjakat nyert, Derkovits-ösztöndíjat kapott, majd annak lejárta után tanári ajánlásra került a Pénzjegynyomda műtermébe. Nagy Zoltán, a kiváló mester és nagy előd irányítása mellett még öt éven keresztül tanulta a rézmetszést és a bankjegytervezés mesterségét.” (Idézet)
>A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után a Magyar Nemzeti Bank pénzjegynyomdájához kerültem. Itt tanultam meg alaposan a mesterséget mint rézmetsző, majd 1978-tól a művészeti igazgató posztjára neveztek ki osztályvezetőnek. Ez a grafikai műhely nemzetközi hírű szakemberekkel és grafikusművészekkel rendelkezett.
Kiváló mesterekkel dolgozhattam együtt. Hálával emlékezem meg róluk.
A kötött munka mellett természetesen továbbra is részt vettem a művészeti életben.
Hazai és nemzetközi kiállításokon is szerepeltem. (Napló)
„Vagyóczky Károly kiállítása olyan meglepetésekkel szolgálhat, mintha a nagyzenekari művek ismert előadóművészét önálló koncertjén váratlanul komponistaként ismernők meg – saját szerzeményeinek, játékának és hangszerének egyedi tolmácsolásában. Művei újak számunkra, csak játéka – ez esetben Vagyóczky látásmódja – az, ami ismerős, érthetően, ugyanis e művész kézjegye a sokszorosító grafika legkedveltebb, világszerte otthonos ágazatából, a pénzek és a bankjegyek révén vált ismeretessé.
Alkati az a tulajdonsága, ahogyan a műhely, az anyagok és a tárgyak hármas igézetében alkot, ökonomikus gondolkodásra vall, ami a tartalmak formai sűrítését teszi szükségessé.
A motívumok csoportosításában a szerkesztés szigorú rendje uralkodik, puritán szellem, amelybe olykor mintha a patikáriusi higiénia légköre is vegyülne, mintegy a mesterség technikai-kémiai pedantériáját emelve ki artisztikusan…” (Idézet)
Festőnek készültem, de a sors úgy hozta, hogy mintegy 34 éven keresztül grafikával foglalkoztam. Nem bántam meg ezt a nagy kanyart. Ebben a grafikai műhelyben terveztem és készítettük az új magyar bankjegysort. Munkásságom legjelentősebb alkotásai mintegy tíz nehéz és a képességeket próbáló év eredménye. Az utóbbi esztendőkben festészettel foglalkozom. (Napló)
László Gyula professzor írja könyvében, hogy történelmünk nagyjait tulajdonképpen a festmények, a szobrok által ismerjük, és azok alapján tudjuk felidézni őket.
Az én arcképeim – szándékom szerint – egy mai (XX. század végi) művész képi megfogalmazásai a nemzet nagyjairól, eszményképeiről. Valamilyen kételkedés azonban, szerintem minden művészben megfogalmazódhat, hiszen egy nagyobb közösségnek szánja művét: vajon megértik, elfogadják és azonosulni tudnak vele?
Vajon a nagy szent királyt, Istvánt, vagy a liliomos királyt, Károly Róbertet ezután így tanulják vagy így fogják ismerni?
Talán a kételkedés szül gyenge pillanatokat. (Napló)
Mindig úgy érzem, hogy a papírpénzeim révén egy állandó grafikai kiállításon szerepelek. Mint állampolgár már megszoktam a műveim ilyen formában való állandó jelenlétét. (Napló)
Éreztem ennek a nagy jelentőségű feladatnak a súlyát és felelősségét, amikor 1993-ban megkaptam a megbízást. Évekkel, jóval később a Szépművészeti Múzeumban rendezték meg Ferdinand Hodlernek, a nagy svájci, európai jelentőségű festőművésznek a gyűjteményes kiállítását. Erről a bemutatóról írt, megjelent művészettörténeti értékelő írásban olvastam: „Hodler olyan nagy művész volt, hogy a svájci állam őt kérte fel az ország bankjegyeinek a megtervezésére.” Ez a megállapítás érdekes volt, de mindenképpen kellő szerénységgel kellett értelmeznem a magam számára. (Napló)
Időnként szembekerülök azzal a feladattal, hogy mint művész fogalmazzam meg az ars poeticámat. Szerintem ez egy nagyon nehéz feladat, mert az ember élete folyamán változik, az alaptételek ugyan változatlanok, de jól, lényegesen megfogalmazni bölcsesség és leülepedett élettapasztalat szükségeltetik hozzá.
Ez a hetvenedik életév meditációja, de biztos vagyok benne, hogy a tisztességesen elvégzett munka és a tisztességes élet mindennek az alapja. (Napló)
