NAPÚT 2010/10., 126–127. oldal
Tartalom
Csíkszentmihályi Péter
belsőépítész, formatervező
Szántó Erika
filmrendező, író, dramaturg
Bolberitz Pál
teológus, filozófus (Budapest, 1941. szeptember 15.)
Ötgyermekes családban született. Apja néhai dr. Bolberitz Károly vegyészmérnök, hidrológus. Anyja: néhai Marsovszky Klára. Általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1959-ben kitűnő eredménnyel érettségizett a Budapest I. kerületi Toldy Ferenc fiúgimnáziumban. Az Állami Egyházügyi Hivatal megakadályozta felvételét az esztergomi főegyházmegyébe papnövendéknek. Előbb antikvárius, majd autóvillamossági műszerész szakmát tanult. 1961–66 között az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet növendékeként az ottani Hittudományi Főiskola hallgatója. 1966. június 19-én áldozópappá szentelték Esztergomban. 1966–68 között a budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékeként a Római Katolikus Hittudományi Akadémia hallgatója. 1968-ban előbb Szentendrén, majd 1973 szeptemberéig a budapesti Ciszterci Szent Imre-plébánián hitoktató és segédlelkész. 1969-ben teológiai doktorátust szerzett a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián dogmatikai tárgykörből dr. Gál Ferenc irányítása mellett. Doktori értekezésének címe: A ’jövő’ teológiai szemlélete, ami Reménység és jövő címen könyvként is megjelent (Ecclesia, 1973). Ekkortól jelentek meg tanulmányai a Teológia folyóiratban, később az Új Ember hetilapban. 1973/74-ben teológiai tanár és tanulmányi prefektus volt az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben és Hittudományi Főiskolán. 1974–76-ban a Magyar Katolikus Püspöki Kar ösztöndíjasaként és a római Pápai Magyar Intézet növendékeként a római pápai Gergely Egyetem Filozófiai Karán tanult, és szaklicenciátust szerzett a filozófiai tudományokból, „elméleti filozófia” élet specializációval. 1976–78: teológia- és filozófiatanár az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán. 1978. szeptember 14-én kinevezést nyert a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémia megüresedett 1. sz. filozófia tanszékére mint ny. rendkívüli tanár. 1983-ban a római Katolikus Nevelésügyi Kongregáció bíboros prefektusától megkapta nyilvános rendes tanári kinevezését. Azóta e tanszék tanszékvezető professzora. 1996-ban PhD tudományos fokozatot szerzett. 1980 óta rendszeresen publikál hazai és külföldi folyóiratokban latin, német, angol és olasz nyelven. Tagja a Nemzetközi Cusanus Társaságnak és a Német Nyelvterület Katolikus Filozófia Professzorai Szövetségének. Kiadója a Hans Urs von Balthasar alapította Communio nemzetközi katolikus teológiai folyóirat magyar változatának. A Magyar Kolping Szövetség egyházi elnöke és a szövetség Kolping című újságjának főszerkesztője. Számos egyetemi jegyzet, 15 könyv (egy német nyelvű) szerzője, illetve társszerzője, számos kiadvány és könyv fordítója. 1994. március 15-én megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend (parancsnoki) középkeresztjét. A Szuverén Máltai Lovagrend tagja mint konvent-káplán. 2000-ben megkapta a Fraknói Vilmos-díjat. 2002-ben a Magyar Köztársaság Széchenyi-díját nyerte el, továbbá a Magyar Köztársaság elnöke egyetemi tanárrá nevezte ki. 2008-ban a Szuverén Máltai Lovagrend Nagykeresztjét kapta meg, továbbá 2009-ben elnyerte az Olasz-Savoyai királyi ház Szent Móric és Lázár Rendjének parancsnoki keresztjét. 1988: c. apát, 1988–90: a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja, 1990–92: dékán h., 1992–1996: dékán, 1996–1998: dékánh., 1995: pápai prelátus. 2001: apostoli protonotárius. „Fontolva haladó” teológus és filozófus. Negyed század óta aktív formálója a magyar katolikus bölcseletnek. 2010-ben elnyerte a Gál Ferenc-díjat.
