NAPÚT 2010/10., 105–108. oldal
Tartalom
Gyarmathy Ágnes
látványtervező-művész
Vén Zoltán
grafikus
Kovács Lóránt
fuvolaművész (Győr, 1941. augusztus 10.)
Beleszülettem a második világháborúba, az utána következő nyomorúságos évekbe, a kommunizmus szörnyűségeibe, az ’56-os forradalomba. Így kezdődött életem, mely mégis felemelően szép, színes, sikeres és boldogsággal teli volt. Apám 1944-ben kántor-tanítóként került Szentendrére. Néhány évvel később, a Rákosi-időkben lemondott kántori tevékenységéről, és ezzel megteremtette gyermekei számára a továbbtanulás lehetőségét. A családban meleg szeretet ölelt körül bennünket, ahol szinte naponta szólt a kamarazene. Mindenki játszott valamilyen hangszeren. Én hatéves koromtól zongoristának készültem a szentendrei zeneiskola nehéz, hányattatott körülményei között. tizenhárom éves voltam, amikor hobbi fokon elkezdtem fuvolázni is.
Mindkét hangszerből felvételiztem a Budapesti Zenei Gimnáziumba, ahol – most már tudom – nagy szerencsémre a fuvola szakra vettek fel, és ez meghatározó lett egész életemre. Nem volt könnyű a fűtetlen, rozoga HÉV-vel naponta Pestre utazni, ahol fürtökben lógtunk a nyitott teraszú villamosokon. De amint beléptem a gimnázium épületébe, egy más világba érkeztem. A tanári kar magas szellemiséget, kultúrát árasztó tudós társaság volt. Ők szerettették meg velem a művészettörténetet, felkeltették érdeklődésemet az ókori nagy birodalmak történelmének, művészetének megismerése iránt. Rávettek a magyar és a világirodalom remekműveinek elolvasására, melyekből számomra mind a mai napig a költészet él és hat a legerősebben.
Osztálytársaimmal együtt éltük át ’56 megrázóan boldog napjait és az utána következő szörnyű pusztítás éveit.
Innen egyenes út vezetett a Zeneakadémiára, ahol a legmagasabb pontszámmal vettek fel a fuvola szakra. Már harmadéves koromban bekerültem a Magyar Állami Operaház zenekarába, ami nagy sikernek számított. Mégsem lettem ettől elbizakodott, mert élt bennem egy eltökélt szándék, hogy elérjem az európai fuvolaművészet legmagasabb színvonalát. Ebben az időben szinte lehetetlen volt hozzájutni nyugati kottákhoz, hanglemezekhez. A Magyar Rádióban is csak elvétve hallgathattam Rampal fuvolázását. Erős elhatározás élt bennem, hogy amint lehetőségem adódik, elmegyek a legjobbakhoz tovább tanulni, és meghívom őket Magyarországra. Ezt a tervemet nagy kitartással véghez is vittem. Rengeteget tanultam a legjobbaktól, s ezt a tudást minden fuvolatanár számára elérhetővé tettem hazai továbbképzések szervezésével.
1964-ben „vörös” diplomával befejeztem tanulmányaimat, és még ebben az évben megnősültem. Feleségem, aki gimnazista korában a Knézits utcai apácáknál tanult, és akit ennek ellenére fölvettek a Marx Károly Közgazdasági Egyetem külkereskedelmi szakára, nem zenész ugyan, de nagy szakmai tudásával, odaadó szeretetével és támogatásával fellendítette és sikeressé tette hazai és nemzetközi karrieremet. 46 éve élünk boldogan egymás mellett, a nagyon korai szerelemtől a mai, már-már fiatalosan öregedő éveinkig. Hálás köszönettel tartozom neki ezért a gazdag életért!
1965-ben Ferencsik János átvitt a Magyar Állami Hangversenyzenekarba szólófuvolásnak. Ettől kezdve elindult világjárásom. Ebben az időben ez a lehetőség szinte csak a sportolóknak, a kereskedelmi utazóknak és a művészeknek adatott meg. Igyekeztem mindent megnézni és megismerni, amerre csak jártunk.
Még ebben az évben megnyertem a Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyt.
1966-tól tanársegédként taníthattam idős professzorom mellett a Zeneakadémián, és rá egy évre, a halála után már önálló, adjunktusi megbízást kaptam. Azóta 46 éven át – emelkedve a ranglétrán – tanítottam. Tanítványaim néhány év múltán már Európa legrangosabb versenyein jeleskedtek, és ismertek lettünk világszerte. Munkám tehát háromrétű volt: zenekar, tanítás és szólókoncertek.
Két japán szólóturném és a tanításban elért sikereim után meghívást kaptam Tokió legnagyobb zenei egyeteméről, a Musashino Academia Musicae-től.
Izgatott ez a meghívás, mert a két szólóturném alkalmával kissé megismerhettem a kereszténységtől teljesen eltérő buddhizmust és sintoizmust. Mélyen hatott rám a művészetük, a természettel mindig harmóniában épült templomaik, az erőt kifejező szobraik és lágy, lírai finomságú festészetük. Teljesen más, mint a harsogó és dicsőséges európai művészet (mely azért számomra természetesen mindenek fölött áll). Más, mégis élményszerűen szép. Tizenöt éven keresztül összességében több mint hat évet éltem és tanítottam Tokióban családommal együtt. Nagy örömünkre 1977-ben fiunk született, ő csavargásaink alatt hét évig amerikai iskolákba járt. A tanítás mellett számos lehetőségem volt szólókoncerteket is adni. Élveztük Japánt, a japánok természetszeretetét, az ételeiket, az ünnepeiket és a jól szervezett életüket.
Japán messze van, oda- vagy hazarepüléseink alkalmával lehetőségünk volt megállni, és szinte az egész Távol-Keletet bejárhattuk. Ez a lehetőség igazi utazókká tett bennünket. A feleségem mint külkeres, én pedig ÁHZ-tagként már többször beutaztuk és csodáltuk szinte egész Európát. Japán után viszont most is él bennünk egy vágyódás a Kelet felé, a népek nagy bölcsője, a fuvola őshazája felé. Meglátogattuk Kínát is, és ámultunk-bámultunk, 2010 tavaszán pedig nagy utat tettünk Indiában. Már nem először, de most is a legszebb arcát kutattuk, az indiai kultúra leírhatatlan ősi szépségét. Már-már azt kellett hinnem, hogy ilyen alkotásokat csak hindu istenek hozhattak létre.
Azt a mérhetetlenül sok életélményt, mely az életemet jelenti, ebben a terjedelemben lehetetlen leírni. Szép volt, és igaz volt!
Pályafutás: 1963–64 Magyar Állami Operaház zenekara, 1965–1990 Magyar Állami Hangversenyzenekar, 1. fuvola, 1966–2010 Liszt Ferenc Zeneműv. Főiskola, majd Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, fuvola tanszak – tanársegéd, adjunktus, docens, majd 1981-től egyetemi tanár.
1965-ben az I. Budapesti Nemzetközi Fuvolaverseny 1. díját nyertem. Szólistaként hangversenyeztem, illetve televízió- és rádiófelvételeket készítettem szinte minden európai országban, Japánban, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Indiában, Kubában és a Fülöp-szigeteken. 1985 és 1997 között megszakításokkal több évet tanítottam vendégtanárként Japánban a Musashino Academia Musicae-n.
Mesterkurzusokat vezettem Ausztriában, Belgiumban, Görögországban, Hollandiában, Japánban, Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban.
Nemzetközi fuvolaverseny elnöke voltam Budapesten 1980-ban, 1994-ben és 2003-ban, zsűritag Barcelonában, Párizsban, Münchenben, Kobéban, Prágában, Lipcsében és Bukarestben.
Kitüntetések:
Liszt Ferenc-díj (1972), Érdemes Művész (1983), Ferencsik János-emlékdíj (1991), Magyar Fuvolás Társaság Életműdíja (2006), Életműdíj Olaszországban (2007).
Diszkográfia:
LP lemezek a HUNGAROTON, ill. ARS NOVA (Milano) kiadásában:
A Fúvósverseny Győztesei 1965 LPX 1246
Rameau: Pieces de Clavecin en Concerts LPX 11453
Händel: Szonáták (ARS NOVA)
Telemann: Kvartettek (ARS NOVA)
Vivaldi: Il Pastor Fido Szonáták (ARS NOVA)
Vivaldi: Concertos SLPX 12281
Vivaldi: Áriák fuvolaszólókkal SLPX 11632
J. S. Bach: Fuvola szonáták I. LPX 11466
J. S. Bach: Fuvola szonáták II. LPX 11533
J. S. Bach: Brandenburgi versenyek No.1-6 SLPX 11849-50
J. S. Bach: Versenyművek zongorára és fuvolára SLPX 11752
J. S. Bach: Suites SLPX 11787-88
J. és M. Haydn: Fuvolaversenyek SLPX 11530
Mozart: Fuvolaversenyek SLPX 11974
CD-k:
A fentiekből kiadták az összes J. S. Bach, Vivaldi, Rameau, Haydn és Mozart HUNGAROTON-felvételt.
A Magyar Rádió CD-re vette az összes, általa készített hangfelvételemet.
