NAPÚT 2010/10., 87–88. oldal
Tartalom
Horváth György
művészettörténész
Péntek János
nyelvész, etnográfus
Mesterházi Márton
dramaturg (Budapest, 1941. július 7.)
Az ELTE magyar–angol–francia szakán szereztem diplomát. „Kisdoktori” dolgozatomat (Shelley-ről) 1965-ben, majd a kandidátusit (O’Casey-ről) védtem meg.
1964-től 2004-ig voltam a Magyar Rádió dramaturgja, irodalmi szerkesztője. Francia, jugoszláviai (amíg volt), görög és latin hangjátékokat, színpadi adaptációkat fordíttattam és vittem stúdióba. Ambícióm volt a BBC legjobb hangjátékainak átvétele. Samuel Beckett, Tom Stoppard, Dylan Thomas, Harold Pinter, John Arden, Don Haworth, Giles Cooper, Stewart Parker, John Mortimer, Howard Barker, Rhys Adrian, Arnold Wesker, Steve Walker, Richard Nelson magyar bemutatására büszke vagyok. Annál is inkább, mert ezáltal kitűnő műfordítók (Vajda Miklós, Papp Zoltán, Bartos Tibor, Elbert János, Réz Ádám, Göncz Árpád, Gergely Ágnes, Rakovszky Zsuzsa) kontrollszerkesztője lehettem. Magyar hangjátékíróim: Kertész Ákos, Maróti Lajos, Lázár Ervin, Tamás Menyhért, Spiró György, Vathy Zsuzsa, Bikácsy Gergely, Németh Ákos, Tandori Dezső.
A műhely nagy vállalkozása volt a Világszínház (1975–84, 135 adás, köztük pl. Webster-, Corneille-, Marivaux-, Byron-, Vigny-, Shelley-, Synge-, O’Casey-ősbemutatók).
Megbízott előadóként tanítottam ír drámatörténetet a pesti bölcsészkaron, műfordítást a Debreceni Egyetemen. Aztán az intézmények fizetésképtelenné váltak, magam pedig (izomdisztrófia miatt) közlekedésképtelenné.
Könyv alakban megjelent fordításaimat hely hiányában nem fogom pontosan adatolni, íme a fontosabbak: A. J. Toynbee (1971); J. Arden (1979); I. McEwan (1984); D. Hare (1989); B. Friel (1990); S. Barry (2003) W. B. Yeats (2004). A Nagyvilág folyóiratnak 1970 óta készítek recenziókat, tanulmányokat, rövid és terjedelmes fordításokat (pl. Chr. Hampton, A. Kopit, S. Rushdie, J. McGahern, W. Golding, W. Soyinka, J. Crace, H. Brenton – D. Hare, A. Burgess, G. Roy). Fordítottam nem kevés hang- és dokumentumjátékot is, bár saját műhelyben nem nyomultam (H. Fielding: A tragédiák tragédiája, 1969, A. Kopit 1981, H. Barker 1988, W. Soyinka: Óriások, ha játszanak, 1989, D. Mamet 1994, P. Fallon: Diarmuid és Grania, 1995). Asztalfiókomban is vannak ír drámafordítások: S. Barry, H. Leonard, A. Gregory, T. Murphy, S. O’Casey.
Van két bolti forgalomba nem került (ám olvasásra méltó) saját könyvem: A térhatású rádiózás (Ujházy Lászlóval, 1975); A BBC rádiószínháza (1978). Kissé éretlen kismonográfiám, a Sean O’Casey világa (1983). Miklós öcsémmel sajtó alá rendeztük apánk, Mesterházi Lajos Visszaemlékezéseit (1984). Az ír dráma iránti egyre erősebb elkötelezettségemet jelzi a J. M. Synge-drámakötet (válogatás, utószó 1986). Érett, komoly monográfia a Sean O’Casey Magyarországon 1926–1986 (1993). Kiadói fiaskó miatt semmi figyelmet nem keltett W. B. Yeats A csontok álmodása című drámakötete (válogatás, jegyzetek, utószó, 2004). Legjobban megírt munkám az Ír ember színpadon (2006).
Önálló drámai alkotásnak tekintem a következőket: Séta Thuküdidésszel a szicíliai háború színterein (Magyar Rádió 2000), Mata Hari (groteszk operalibrettó, MR 2004, olvasható a Liget folyóiratban), Hérodotosz: A görög–perzsa háború (próza-musical MR 2005), Azt üzente! (groteszk történelmi játék Denis Johnston eszméje alapján, Liget, 2008). Utóbbi folyóiratnak rendszeresen küldök kisebb-nagyobb írásokat.
Két különösen sűrű, formatív szakasz volt életemben: az önerős társasház-építkezés (1964–67), ahol minden segédmunkát mi végeztünk, és a BBC drámai osztályán töltött öt hónap (1975, igen szerény ösztöndíjjal).
Ennyi a hivatalos rész. Nem olyan diadalmas, mint amilyennek látszik. Majdnem minden munkám észrevétlen maradt. A hangjáték nagy hatású, kritikai figyelemmel kísért műfaj volt, mikor beszálltam művelői közé – most megtűrt „tartalom” egy közönyös gépezetben. Viszont szép volt az a negyven év, amit a hangjátékcsinálók csapatában eltöltöttem.
Szépek voltak a magánéveim is. 1962 óta élek Ágnessel, feleségemmel (magyar–angol–orosz szakos tanárnő). Gyermekeink: Mónika (költő, műfordító), Gábor (zenekritikus).
Miattuk aggódom, ha a jövőre gondolok. Mit csinál majd magával ez a világ, melynek annyi szép és annyi ocsmány arca van? Mire jut ez az ország („mert szeretem, hőn szeretem, imádom…” – lehet folytatni), melynek urai – amióta élek – engedik meggyűlni a bajt (nyugdíjrendszer, egészségügy, cigány/roma-ügy, MÁV…)?
Magam miatt miért aggódnék?…
