NAPÚT 2010/10., 72–74. oldal
Tartalom
Ács Margit
író, szerkesztő
Geszler Mária Garzuly
keramikus
Galántai György
művészetkutató művész (Bikács, 1941. június 17.)
Életem első koincidenciája az volt, hogy Iványi-Grünwald Béla festőművész halála után kilenc hónappal születtem Grünwald György néven. Galántaira a kitelepítések idején apám magyarosította nevünket, Grünwald Béla névmódosítása pedig vallásváltásához kapcsolódott. A vallás kérdése nálam már születésem előtt felmerült, ugyanis anyám terhessége idején elhatározta: ha fiút szül, annak mindenképpen papnak kell lennie. Gondolhatnám, hogy a papi pálya környezeti adottságok szerinti korrekciója lehetne a festőművészpálya, mint például Vincent van Gogh esetében. Végül is arra a lehetetlen kérdésre kellene választ találnom, hogy miért lettem azzá, ami lettem, miért történt velem mindaz, ami történt, és hogy a vak véletlen játékaként miért ne lehetett volna minden máshogyan. Továbbá: lehetne-e a lehetetlen egy új nézőpontból lehetséges?
A környezeti adottságok: 1941, Magyarország, Tolna megye, kis falucska, világháború, orosz megszállás, nagypapa eltűnése, német származás, kitelepítésveszély, kiskereskedő-család, „egyéb” származás, államosítás, szovjet típusú szocializmus, pártállam, kulákprés, feljelentéskultúra, hallgatás- (lehallgatás-, kihallgatás-) kultúra, szocialista realizmus, marxista esztétika, 1956, forradalom/ellenforradalom, kádárizmus, tudományos szocializmus, szocialista demokrácia, 1968, új gazdasági mechanizmus, KGST, hiánygazdaság, rablógazdálkodás, bevásárló turizmus, legvidámabb barakk, érték nélküli társadalom, információhiány, szamizdat, demokratikus ellenzék, létező szocializmus, peresztrojka, glasznoszty, szólásszabadság, rendszerváltozás, címerválasztás, jóvátétel, privatizáció, vadkapitalizmus, a magántulajdon szentsége, megélhetési politizálás, panaszkultúra, globalizáció, popularizáció, internet, informatikai forradalom, információrobbanás, dátumváltás, telematikus társadalom, elektronikus kereskedelem, logisztika, alternatív energia, újrahasznosított anyagok, intelligens gyártás, holon, holarchizáció, integrálszemlélet stb.
Pályakorrekciók: 1956-ban felvételt nyertem a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumba, ahonnan még tanulmányaim megkezdése előtt („az ellenforradalom alatt tanúsított magatartása miatt”) elutasítottak. Ezután 1961-ben a székesfehérvári útépítő technikumban szereztem technikusi oklevelet, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán festő–tanár szakon 1967-ben kaptam diplomát.
1966-ban Balatonbogláron rátaláltam egy használaton kívüli temetőkápolnára, amelyet a katolikus egyháztól 15 évre bérbe vettem műteremnek, és ahol 1970–1973 között a nyári hónapokban kiállításokat és eseményeket rendeztem a magyar és nemzetközi avantgárd művészetnek. Ez a tevékenységem kulturális bűncselekménynek minősült, ezért 1971-től kezdődően állandósultak a kultúrpolitikai és hatósági zaklatások. Végső mozzanatként 1973 augusztusában a kulturális kormányzat karhatalmi intézkedéssel bezáratta a kápolnát, majd a rendőrség „bizonyítékai” alapján a katolikus egyházat a bérleti szerződés peres úton való felbontására kényszerítette.
Szobrászi életművem darabjai 1975-től kétévenként a dunaújvárosi acélszobrász-művésztelepen keletkeztek. Például 1979. május–júniusban az Előre brig hét nagyszerű szakmunkásának lelkes és értő együttműködésével harminchat új „átfunkcionált tárgyat” készítettem. Ugyanakkor egy másik üzemcsarnokban elkészült az 1971-es X motívumom alapján tervezett monumentális jelszobrom is, a 1/2 X=V, melyet végül (politikai okok miatt) csak 1982-ben állítottak fel a Duna-parton.
Az 1979-es év az intenzív mail art, a kapcsolatművészeti aktivitásom kezdete. Feleségemmel, Klaniczay Júliával elhatároztuk, hogy „intézményesítjük” új tevékenységünket és megalaplak az Artpool Arch. Megterveztem az Artpool grafikai arculat, képeslapokat adtunk ki az archívum reklámszövegével, még bélyegzőket és bélyegeket is készítettem. Mivel az Artpoolnak címzett ajánlott küldeményeket a posta nem volt hajlandó átadni, ezért a képzőművészeti szövetségi igazolvbejegyeztettem az Artpoolt mint műv. Ekkortól jegyezhető a III/3-asokkal való évtizedes „párbeszéd” kezdete, aminek „eredménye” a Történeti Levéltárban olvasható háromkötetes Festő fn. dosszié. Az archívum folyamatos gyarapodását a postai „network”-ben való személyes részvételem tette lehetővé. Az Artpool Archívum fejlődésének jellemzője volt, hogy fokozatosan „keretintézménnyé” vált, és az új projektek által „alintézmények” születtek, pl.: művészbélyeg-, művészkönyv-gyűjtemény, hangarchívum, a periodikus terek, katalógusok és kiadványok: Artpool Rádió (kazettakiadás, nyolc szám), Aktuális Levél című szamizdat művészeti újság (tizenegy szám) stb. A gyűjtemények gyarapítása a projektkiírásokon kívül a saját művek cseréjével történt, vagyis olyan „csereanyagokat” kellett létrehoznom, amelyek a föld túloldalán is érthetőek és válaszra inspirálók, egyszóval nemzetközileg csereképesek voltak, kölcsönösségi alapon.
1992 tavaszán a rendszerváltásnak köszönhetően az Artpool – mint alapítvány – legális intézménnyé, tőlem/tőlünk független jogi személlyé vált, amely Budapest szívében a főváros támogatásával megnyitotta az Artpool MűvKot és nyilvánossá tette eddigi munkájának eredményét. A korábbi partizánakció-szerű, megfigyelt és akadályozott, űzött szabadságban végzett, két személyre méretezett szabadidős tevékenységet felváltotta a nyugodtabb keretek között, folyamatos munkaidőben, munkatársakkal, elfogadható anyagi feltételekkel, következetes munkaprogrammal működő valódi rendszerváltó kulturális intézmény.
A munkaprogram: A legutóbbi húsz év időbeli érdekessége, hogy a 2000. évi dátumváltás mintha kettévágta volna a jelent – múltra és jövőre. A kilencvenes évek kutatási témái az Artpoolban a hiányzó iskolai tananyag, a progresszív művészeti múlt meghatározó fogalmai voltak: a fluxus, performance, internet, hálózat/network, installáció, kontextus, majd 2000-től a véletlen, a lehetetlen és a kétség. A kétség mint kettes, már az első szám is volt, és ettől kezdve 2009-ig a számok határozták meg az éves tematikát. A számok nagy teret nyitottak a művészetben nem használt fogalmaknak, továbbá ahogyan egymás után és egymásból következtek, úgy épült fel egy előre nem tervezhető holarchikus ismeretanyag. A gyönyörű az, hogy az utolsó szám, a kilences után minden elölről kezdődik, ugyanakkor a holarchizáció – az egyre nagyobb egészek létrehozásának és az előzőek beépítésének folyamata – tovább folytatódik.
