NAPÚT 2010/10., 48–49. oldal
Tartalom
Hollósi Frigyes
színész
Szabó Győző
nyelvész
Harsányi Frigyes
színész, színházmenedzser (Budapest, 1941. április 25.)
Hetven év? Szinte hihetetlen, hogy jövőre már elérem ezt a „matuzsálemi” kort. Bizony, mert hetven év ilyennek tűnt nekem húszévesen, amikor még főiskolásként első szerepemet játszottam: a Madách Színház Hamletjében Fortinbrast, majd a Vígszínház Rómeó és Júlia előadásában Paris grófot.
De vissza a kezdetekhez!
Az elején nagyon nehéz életünk volt. A világháború! Édesanyám három kisgyerekkel hosszú ideig egyedül marad. Édesapám a fronton, majd hadifogságban, ahonnan, több ezer kilométerről, egyedül hazaszökött a családjához (máig nem tudom, hogy tudta véghezvinni!). Mindig éjszakánként gyalogolt, nappal meghúzódott valahol, közben naponta leveleket írt nekünk, a családjának, gyerekeinek, névre szólóan, amit úgysem tudott elküldeni (és akkor még olvasni sem tudtunk). Úgy látszik, ez adott neki erőt a hazatéréshez! Sohasem felejtem el, mikor Rákoskeresztúrról az utolsó pár kilométeren egy rokonunkra támaszkodva, halálosan kimerülve, sántítva, betegen megérkezett haza, Rákoshegyre (ma Budapest XVII. kerülete), ahol laktunk.
Tőle és édesanyámtól hihetetlen sok szeretetet kaptam. És – nem tudom, hogyan, miként, de – mindig volt mit ennünk. Ruhánk viszont alig volt, de kit érdekelt ez akkor, a negyvenes-ötvenes években! Pedig még egy öcsém született 1953-ban, így már négyen lettünk testvérek.
Szüleink egyenességre, becsületességre, kitartásra neveltek. Mindent megtettek, hogy tanulhassunk. Én például zongorázni is tanulhattam, aminek később nagy hasznát vettem, mert gimnáziumi tanulmányaim alatt szombat-vasárnaponként szórakozóhelyeken, bálokon zongoráztam.
Először nem tudtam, miért, de vonzott a színészet, pedig előtte talán csak kétszer voltam az iskolával színházban. Később megtudtam: születésem előtt édesapám és édesanyám műkedvelő színészek voltak, édesapám volt a rendező-társulatvezető. Ez, úgy látszik, a génjeimben volt.
1963-ban végeztem a Színművészeti Főiskolán prózai színészként. Az akkor kötelező vidéki éveket Debrecenben és Szolnokon töltöttem.
1967-ben szerződtetett a (még) Fővárosi Operettszínház. Nagyon sok jó szerepet játszhattam, az első év két operettszerepe után rengeteg musicalszerepet, még a RockSzínházban (Karenin, Anna Karenina) és a Madách Kamarában is (George, A szerelem arcai). Később párhuzamosan újra operetteket is játszottam (Vígözvegy, Csárdáskirálynő, Cirkuszhercegnő stb.).
Szerencsém volt: rengeteg külföldi feladat is megtalált. 1977-től alkalmanként (pl. Theater an der Wien), 1988-tól pedig rendszeresen játszottam német nyelvterületen, úgyhogy kihagytam az itthoni rendszerváltást. Szakmailag ez volt életem „legsűrűbb” része, jó húsz éven át.
1995-től pedig más területen is kipróbálhattam magam: színházmenedzserként 15 német nyelvű zenés színházi produkció közel hétszáz előadása fűződik a nevemhez külföldön.
Időközben 1983-ban súlyos, életveszélyes közúti balesetet szenvedtem, több mint egy évet teljesen ki kellett hagynom. Ekkor teljesen átértékelődött az életem, az, hogy mi fontos és mi nem. Csak az egészség a fontos, a hit és harmónia. Örüljünk a napsugárnak, a madárcsicsergésnek, egy mosolynak, egy simogatásnak.
Rájöttem, mennyire szeret engem a Jóisten. Nemcsak hogy életben maradtam, de a pályámon és a magánéletemben is ezután jött a jó dolgok nagy része.
Most, idős koromban megajándékozott az élet egy új családdal, egy kedves feleséggel és egy bűbájos kisfiúval, akit úgy hívnak, hogy Harsányi Frigyes. Ötéves. Benne tovább folytatódik az életem.
