2010/9., B/2
Tartalom
Tandori Dezső
2×7
Kalitka
D |
Néha aranymagvakat nyújtott be a tenyerében a kalitka félig nyitott ajtaján a madárkának, aki boldogan felcsipegette azokat onnan és elégedetten csapkodott a szárnyaival. Máskor aranyozott vizet szippantott fel finom pipettával a szájába, és onnan itatta meg aranyvízzel a drága és finom kis lényt, aki általában ezek után az étkezések után kevéskét gubbasztott és elaludt. Ilyenkor nézte őt, a titkos leselkedők szeretetével és izgalmával, féltésével és gondos fölvigyázásával.
Jól megvoltak ők így ketten.
Egészen egy délutánig, amikor az ablak külső párkányára váratlanul egy másik lény telepedett le. Egy madár. Madárkához hasonló, talán ugyanaz a típus is, nagyobb nála, akár a párja is lehetett volna. Persze azonnal látható volt, hogy mellőzte az ő összes kifinomultságát, választékosságát, okosságát. Csak, csak a jókedvében volt valami, ami madárkából hiányzott.
A férfi a szeme sarkából figyelte, madárka mutat-e érdeklődést az idegen iránt. Először nem vett észre semmit. Ez megnyugtatta. Azután határozottan érdeklődő fényeket vélt felvillanni aranyvilágban tartott kedvence szemében, először csak ritkásan, azután egyre sűrűbben, végül, és ez szinte sokkolta, az érdeklődő fények állandóvá váltak és az ablakon túli idegenre sugároztak. Róla mintha innentől kezdve megfeledkezett volna.
A férfi felállt, nyugodtan és megfontoltan az ablakhoz lépett, kezét ökölbe szorította, majd belecsapott az ablak üvegébe. Az üveg csörömpölve robbant ezer darabra, összevérezve az öklét, a szilánkok belecsapódtak az arcába és a mellkasába, szétvágták a száját, a nyakát, a vér összemocskolta fehér ingét, meztelen karját. Az idegen madár riadtan körözött az ablak közelében, de nem ment el. A férfi kinyitotta a kalitka ajtaját. Madárka előbb tétovázott, talán az aranymagvakat várta a benyújtott marokban, talán az aranyvizet az aranyosra festett ajkak között, azután gondolt egyet, kicsit bizonytalanul a kalitka szélére billegett, egy pillanatra megállt az ajtóban, mint aki elbúcsúzni készül, azután elrepült. Követte repülésében az idegen, nagyobb madár, aki talán a párja lehet nemsokára.
A férfi bement a kamrába és egy baltával tért vissza. Egyetlen csapással zúzta szét az aranykalitkát a kék éggel, az arany nappal és holddal. Azután a párkányt aprította darabokra, majd a párkány előtt álló kis dohányzóasztalt. Körülnézett. Nekiállt szétverni az íróasztalát, a szekrényt, leverte a csillárt, utoljára azt a széket aprította fel, amelyiken délutánonként eddig a kalitka előtt üldögélt. Te sem jössz vissza ide többet, én se, mondta halkan, mintha senkinek se. Majd a baltát belevágta a tükörbe, ahonnan még az egyetlen élő arc visszanézhetett volna rá.
Zalán Tibor