NAPÚT 2010/6., 87–89. oldal
Tartalom
Oláh Tamás
Ikerkép
Ljubov Koszova-Sztarceva
versei
Tatjana Ocsejeva1
1. Ne fuss
„Az élet lehelete – egy könnyű pillanat.”
Omar Khajjam
Ne fuss,
Rohanni kár.
Ne bántsd
A szív lángját.
Tudod.
Nem láthatod a tarka rétet,
A csalogány dalát sem hallhatod,
Nem kóstolod az eper-mézet,
Új törülköződ is félig varrod.
Érzed.
A vad szél eloltja a szikrát,
A gyenge fuvallat fellobbantja.
Észrevétlen forog a világ,
Az éj és ég egybeolvad, néma.
Látod.
Én egy kis veréb vagyok csupán,
Égre vágyom, bár rövid a szárnyam.
Az élet egyetlen szárnycsapás,
A szél játszva borzolja maradék tollam.
2. Az ember kóbor lelke
Tetralógia
2.1. Flörtölő galóca
A ligetben a lombok alatt,
Ezerféle gomba nő: galamb-,
Keserű-, tinóru-, szőrgomba,
De legeslegszebb a galóca.
Messze látszik. Tündöklik rajta
Ékes sarpan2, hímes harisnya.
Gyilkát leplezni folyton flörtöl,
De rá is halál vár a földön.
2.2. Beteg légy
Fejével a mennyezetnek ütődik
A hatalmas, fekete, őszi légy.
Fájdalmát eltitkolni igyekezik,
Körbezümmög-donog a szobában szegény.
El akart rejtőzni egy résbe,
Hiába kapaszkodott – elszállt a lelke.
2. 3. Bíborszínű nyárfalevél
Csipkés szélű,
Bíborszínű
Nyárfalevél reszket,
Alig él.
- A föld ölén,
A hó keblén,
Hogy elszenderüljek én,
Lehullok.
2.4. Unalmas ”hegedűművész”
Lakók házát felverve,
Az éj csendjét megtörve,
A tücsök – zajgó firma,
Plafon ura – hegedül ma.
Fénye villan, hangja zuhan –
Földbe hal a „hegedű”.
2.5. Csúszós alak
Epilógus Az ember kóbor lelke című tetralógiához
Az ember eljött e világba,
Hogy repkedjen, mint réten a lepke,
Munkálkodjon, mint szorgos méhecske.
Sorsát homlokára írták,
Isten fentről mindenkit lát,
Lelkének ígér új formát.
Kígyóként élsz majd sziszegve,
A csúszós bőr elő van készítve.
Gazdája – egy orvosi üvegcse.
3. Mama
Mottó
„Mit hagyok én magam után a világon?
Meggyet a tavasznak,
A nyárnak kakukk hangját,
Az ősznek vérvörös juharfát.”
Rjokan
Mama.
Ahogy gondolod, úgy teszek.
Mikor megvédesz, örvendek,
Ha megpirongatsz, elfogadom,
Talányaid kibogozom.
Te almafa vagy, én az almád,
Kit régen vártál, óhajtottál.
Nem adsz engem a szélnek,
Jégesőtől óv kezed.
Szíved melegét, lélegzeted
Csontjaimba, vérereimbe
Nagy szeretettel adtad,
Évekké nőtt a pillanat.
Ne aggódj, ha fádról lehullok.
Talál a földön helyet magod.
Mások örömére tavasszal
Hófehéren kivirágoztam.
Mama.
Nagy Katalin fordításai
Tatjana Ocsejeva (1968, Jadikbeljak) mari költő, író. Tanítóképző főiskolát végzett. A tanítás mellett verseket, énekeket ír felnőtteknek és gyerekeknek. Több önálló kötete jelent meg. 2008 óta tagja az Orosz Írószövetségnek. Verseit több nyelvre is lefordították. Magyarul először lép az olvasók elé.