NAPÚT 2010/5., 86–88. oldal
Tartalom
Lanczkor Gábor
A csupasz fekete gallyakkal szabdalt • Majdnem lemaradtam
Kontur András
kőszobrai
Wehner Tibor
„Talán nem is némák a kövek…”
Nagy Koppány Zsolt
Amelyben Ekler Ágostra – emlékezünk
(Regényrészlet)
Aki emlékezik: Dr. Létavértessy Károly (62), Ekler Ágost anyai nagybátyja, ortopéd sebész főorvos. Nagydarab, jó étvágyú, bizalmaskodó, szereti a nőket; még mindig szép ember. Deres hajába gyakran ragadnak bele fiatal lányok.
Nos, miután meglátogattuk Nagy Kerek Becséket, de még mielőtt megnősült volna, tehát olyan bő huszonéves korában, vagány és trendi nagybácsiként elvittem az útszélre is, mert meggyőződésem, hogy a női skála egészét végig kell koppintani (és koppintatni a taknyossal) az utcalánytól a kokaint szippantó dámáig, hogy férfi váljék az emberből.
Tudja maga, hol, látom a szemén, hogy tudja, szóval pontosan ott lehúztam egy elég csinos, feltűnően szerényen öltözött és korrektül tisztának látszó lány mellé a padkára. Mondom neki:
– Csókolom a kezét, kisasszony. Hát aztán mennyi az annyi?
– Kezét csókolom – mondja a leányka, mélyen a lelkembe gázolva. – Mire tetszik így gondolni?
Ezen mindketten meglepődünk, mármint én meg Ágost, mert nem ilyen válaszra számítottunk.
– Hát… – mondom, mert tudja, az ember a feleségén kívül más nőnek elég nehezen mondja ki – …magácskára.
Hallgat, mi is hallgatunk, az idő telik.
– Hát szóval az izé – mondom aztán határozottan.
Erre szegény kislánynak könny csordul ki a szeméből. Ezen megint meglepődünk, mert Nagy Kerek Becséknél mindig móka van, kacagás és vidámság. Persze elfog a szánalom, micsoda nehéz sors, de mindenkinek az jut, amit magának kikapar, ugye, én sem sírok a betegek fölött, főleg ha már meghaltak.
Hallgatunk még egy sort.
– Aztán hogy hívják, lelkem? – kérdezem.
– Ildikóhóhóhó… – bőgi a lányka.
Ekkor mozgolódni kezdenek a bokrok, és egy közepesen öltözött, lenyalt hajú férfi jön elő.
– Bocsánat, csak egy ilyen perc – mondja nekünk udvariasan, majd gyöngéden karon fogja Ildikót és arrébb mennek, de nem veszik észre, hogy hallótávolságon belül maradnak. Ágost félholt már a kínos feszengéstől, úgyhogy azt javasolja, menjünk haza. (Mindig béna volt az útszéli kurvázásban.)
– Dehogy megyünk, fiam! – mondom neki, mert tényleg, apja helyett az apja voltam. – Csak egy kis kezdeti nehézség – biztatom, és fülelni kezdünk a párocska beszélgetésére.
– De Feri! – így a lány. – És akkor ezt így most hogy? Én ezt így egyszerűen tökre képtelen vagyok megtenni! Tudom, hogy így megígértem, de egyszerűen nem megy. Vágod, máris hogy sírok? Hát így néz ki egy ilyen vidám escortlány?
– Édes fiam – így a Feri, kicsit idegesen –, nem lehetsz rögtön escortlány, mondtam már. Így kell kezdeni, ebben egyeztünk meg, vágod? Fél év az út szélén, és akkor majd nem érnek meglepetésként az ilyen dolgok, vágod, ahová innen így megyünk, vágod?
– De ez olyan ilyen megalázó, Ferihihihi… – zokog a lány. – Képzeld el, mit szólna anyám, ha itt látnahahaha… De nem is ez a legnagyobb baj… hanem az, hogy te, Ferikém, nem fogsz szeretni, ha az öreg muksót így leszopohohohom… Feri, nekem mindennél fontosabb a mi kapcsolatuhuhuhunk! Hogy az ilyen tök jól működjöhöhöhön meg minden!
– Jaj, dehogyis, cicamica, vágod, ugyanígy foglak szeretni, sőt, még így jobban. Meg is csókollak, vágod, megmondtam, egy ilyen kotonnal szopsz, kotonnal dugsz, nem lesz semmi baj kábé.
– Alighanem első bevetésről van szó – tolmácsolom a lelkizést Ágónak, aki zavartan babrálja a tenyerét.
– Okéhéhéhé… – sír továbbra is a kislány, de aztán összeszedi magát: – Feri, én így bízok benned, meg minden, én elhiszem neked, hogy ez egy ilyen stabil kapcsolat, meg minden, s hogy ezt így meg kell csinálni, vágod? De így egyáltalán nem érzem jól magam!
– Ugyan már, csajszi, először mindenki egy kicsit ilyen feszült!
– Micsoda? Honnan vágod te ezt? Azt mondtad, hogy így én vagyok az első, frankón!
– Jaj hát persze, vágod – hárít lazán Feri. – Nem tudom, csak úgy… vagyis így mondták nekem is kábé. A Tibiék.
– Da azébd! – szipog a lány. – Jól vad, begyeg, begdezeb a gedvedér. De olyad jó volda, ha de izs odd voldál veleb, ézs így zorídadád gözbed a kezebed… dudod, bidd a búld héded oddhod, bigor zégregedézseb vold… az így olyad zéb vold! Veri! Dögre zeredleg!
– Én is így szeretlek, bébi. De figyi, nem maradhatok veled, tudod jól. Rontaná az üzletet, vágod, ha ott állnék melletted, vágod, s fognám a kezedet, vágod, amíg így csinálod őket, vágod? Aztán meg ezek így olyan szégyenlősek, hogy előttem így le sem tolnák a gatyájukat kábé, vágod?
Ildi igyekszik ismét összeszedni magát:
– Figyibocsinehari! De annyira izgulok… nem is tudom, hogy így akarom-e igazán…
– Már persze hogy akarod, hát a reggel is így azt mondtad, hogy tökre akarod. Én is akarom, így mind a ketten frankón akarjuk, na menj szépen kábé.
– De úgy érzem, hogy így kényszerítettél, Feri… Persze nem erőszakkal, hanem ilyen lelki terrorral, vágod?
– Mi van, baszod? Hol hallottad ezt, vágod, a Barátok köztben, vagy hol?!
– Igen. Ugye nem igaz? Ugye nem kell félnem attól, vágod, hogy így kevesebb leszek a szemedben kábé? Meraz olyan ilyen töggáz lenne!
– Jaj, cica, eszem azt az ilyen csöpp kis szádat! Vágod, az ilyen nő már akkor elveszíti az ilyen értékei nagy részét, vágod, amikor így odaadja magát nekünk, férfiaknak, vágod, aha, aha, ja, ja, követel? Oszt én mégis így itt vagyok melletted, látod, figyuzod, vágod? Na, menjél ügyesen, várnak a bácsik, vágod?
– Jaj, Feri, de szeretsz? De tényleg szeretsz? Annyira izgulok… vagyishogy… tudod, van ez az ilyen gyomorideg meg minden. Jaj, Feri, szorítsd meg a kezem, vazeg. Az egy ilyen tök jó érzés, vágod?
– Jól van, jól van. Na, nyomás, bébi! Megmondtam, hogy elviszlek egy ilyen jó kis nyaralásra, most mit izélsz? Menj már! Na menj, menj!
Végre odajön a lány, Feri pedig eltűnik a bokrok között. Ildi behuppan a hátsó ülésre.
– Aztán a vőlegényét hogy hívják? – kérdezem, és a tükörben ráhunyorítok, mert mindig szeretek kedves lenni a nőkkel, mielőtt jól megeresztem őket.
Nagy szemeket mereszt:
– Nahát… maga így tökre levágta, hogy a Fercsi a völcsim? Mekkora ilyen király fej maga! Hát igen, jövő nyáron megyünk Riviérába, vágja… az egy ilyen tök felkapott trendy nyarcsyhely… az lesz így a nászutunk, meg minden, azt mondta a Fercsi, meg hogy ilyen tök jó lesz, meg tök fasza, meg tök kúl, meg tök fáni, meg minden.
– Aha – mondom megértően. – Na, ugorj, fiam, tied az első kör. Ja, mennyi is?
Feri a bokorból:
– Hát egy ilyen tízes lenne kábé. Sok?
– Sok, sok! – sikoltja Ágost kétségbeesetten, és inti, hogy menjünk.
– Ugyan, fiam – súgom vissza. – Hiszen Karcsi bácsi állja a cechet. Na, nyomás hátra, hülyegyerek! Ez még szinte szűz!