NAPÚT 2010/5., 59–60. oldal
Tartalom
Mészáros Márton
Hálózat és kánon
Karay Katalin
Kísérőlevél csomag nélkül
Lang Ádám
Morris Methales és Lang Ádám
Györe Gabriellának
Elhányom magam, éreztem, mert közeledett az óra, amikor Morris veszi át a tollat, és én egyre nehezebben viselem, hogy szakadás van, már nem én írok, hanem engem írnak. Ráadásul úgy éreztem, hogy figyelnek, hogy valaki tudja a titkot, hogy az erők összeegyeztetlenek és lassan el fog törni a Győr–Budapest tengely: a középosztályunk felszámolódik. Uram Isten, csak bírjam ki, de olyan iszonyatos ez a lámpa, és annyira tudom, hogy figyelnek – hogy tudja, de legalábbis sejti –, hogy félrelököm a széket és kirohanok. Kint hányás közben elbőgöm magam – ugye nem újdonság, kémem? Lemosom az elkenődött szemfestéket, visszatántorgok, és ekkor szakadás: csörög az óra, negyed öt, kinyomom gyorsan, nehogy arám felkeljen, biztos éjjel sokáig festett. Ez nem én vagyok, nem én a hajnali járaton, nem én a futószalagok közt, nem én az ebédlőkonténerben, nem én nem hibázok, ez nem lehetek én – ezt Morris írja, valami szörnyűséget tett, és azzal próbál kompenzálni, hogy elgondol valami tisztességes életet. Meló után megint le kell ugranom a buszról. Hányinger ismét, de most nem hányok, csak elájulok. Aztán röhögőgörcs. – Ez igen durva volt, Morris – mondja a kísérőm, ez a kis kék szemű néger, majd letörli a verítéket homlokomról. Kibaszott rush! Hová züllik kis irodalmunk? Mi az életünk adjuk, belehasonlunk ebbe a kis országba. Majd kis kritikusok vesznek tolluk hegyére és ítélnek meg önnön ürességük szerint. Egy szivacsosra szívott agy, ez a magyar kultúra feje: Budapest. – Merénylet, ez az! – mondom kísérőmnek, aki a maradék rusht nyalogatja, majd bambán ismételgeti: merénylet, ez az. Ulrike Meinhof, kedvesem. Miheztartás végett adok neki egy csicskapofont – ekkor találkozik a tekintetünk. Nagyon ismerős. Az utolsó grádicson állunk. Én, ő és az ország. Az Ország. A magyarok istenéhez megyünk tanácsért – határozok. Bevágódunk a Mustangba, betolom a Maps-cédét, majd végtelenre állítom a When You Leave Me-t. Mintha robotpilótán lennénk, szakítunk egyenesen előre. Ráz a hideg, átfagy a Mustang, átfagy a pillanat, a pillanatba meg belefagy az ország. Egy csillámló vákuumképben eggyé válunk a történelemmel. Aztán nehézkésen jobbra billentem a fejem, ropog a fagyott sál. Mintha Lang Ádám lenne a kísérő. Behunyom a szemem. A boldogságról álmodok. Reggel valami lelketlen könnyedséggel ébredek. Mintha én lennék a hajnali buszon, én a futószalagok közt, én az ebédlőkonténerben. Hazafelé aztán az ötödik megállónál leszállok, belefekszem a hóba és elalszom.
Nem szól, csak néz rám az öreg, közben piszkálja Isten-szakállát. Hát – kezdem, aztán el is akadok. Hát, igen. Minden mai szó hitelét vesztette – jövök rá. És rájövök, hogy mindez a sok kis küldetés, mint az utak Rómába, egy irányba futnak. Azért kell írnom, hogy végleg ellehetetlenítsem ezt a haldokló magyar nyelvet, hogy elhasználjam minden erejét, hogy beleöljek minden visszatarthatatlan indulatot. Hogy közhely legyen bármit is írni, hogy felolvasva zagyvaságnak tűnjön, mint aznap este. Mert ha egyedül olvasunk, akkor félünk, ezért hitelt adunk minden szarnak. Nem akarok neveket mondani. Tudom, hogy ez a kettős élet nem élhető tovább, hogy ez a meghasonlott ország immár nem haza, csak megalázásunk ketrece, se napkelet, se napnyugat, csak homály, amit nem tudtunk élhetővé tenni. Az ítélet: guillotine. Porba hulljon annak az országnak a feje, amely eladta testét, hívén, hogy van szellem test nélkül. Ezt kell végigjátszanom, amíg írok, addig van Lang Ádám, és ha nem hagyom abba, akkor többé nem esik össze. Én pedig e testet magam mögött hagyva a nemzet szellemi önfelszámolásának alanyává, tárgyává leszek és Igéjévé. És most azt érzem, hogy bennem is van valahol valami lelkiismeret – s hogy tényleg így van, az Úr is jelzi, mert harangozik, és búcsúcsókot adnak az angyalok, végül a múzsa is homlokomra tapasztja bélyegét. Gyönyörű pusztítás lesz. És miután felsózzuk a várost, jön majd egy író, akinek a regényében mint Noé bárkáján összeterelődik minden, mi átmenthető. Egy hatalmas tengeralattjáró, gyomrában egy gyár is lesz, ahol a sorok közt gépzsírtól, olajtól piszkos emberek ízlelgetik az új magyar nyelvet, annak új hely- és időhatározóit.
Beszállok a Mustangba. CD: Stooges, Raw Power. Search & Destroy. Jövök.