Napút Online | 2010/2., 73–74. oldal
Tartalom
Dávid Anna Dóra
21 kamarakoncert szavakra
Farkas Gábor
Körömtanulmány
A Hegytetőtűz magányossága
A recenzens nézi a Taneda Szantókáról 1929-ben, „sétáló” vándorlásai közepette készült fotót, és nem tud szabadulni a felfedezésétől, hogy egy szamurájt lát: mérföldjáró lába fehér gyolcstekercsben, fekete csuhája akár egy nindzsáé; óriási nádkalapját tar fejéről levéve mintha pajzsként tartaná asszonyt nélkülöző ágyéka elé – sebezhetősége a szemüvege. Halált megvető elszántsággal áll Kjúsú szigetének vadonjában. Látjuk, bármelyik pillanatban kész harcba szállni, hogy aztán a nap végén győztesként-vesztesként magához ölelje makacs, újra és újra támadó ellenfelét, a magányt.
Tudjuk: költőt látunk. Egy szerencsétlen, hányatott sorsú embert, immáron zen-szerzetest, aki Japán vidékének ezer mérföldjeit bejárva koldulással gyűjt aznapi kiadásaira: valami éjszakai fedélre – ha lehet, legalább lábfürdővel –, némi élelemre és főképpen szakéra-dohányra. Gondtalan egyébként, mert csak két dologhoz ért: a gyalogláshoz meg a „verselgetéshez”.
| messzi | havazásra | hóviharban | elcsúsztam |
| hegyen | ébredtem | jöttem | elestem |
| fénylik | nem | haza | a |
| a | a | megírom | hegy |
| hó | magányra | az | hallgat |
| indulok | asszonynak |
Egyszemélyes szektájának szabálya (a recenzens valamikori olvasmányából emlékezetből idéz): „Igyál, amennyit csak bírsz, és még azután is, míg az ital le nem terít a földre, hogy részegen öleld, majd fejed emelve még igyál, aztán hányd ki öklendezve mindazt a dualitást, amit addig tanultál!”
Nem kerülhetjük meg, hogy „Hegytetőtűz” Szantóka olvasásához egy halk utalást adjunk: a haiku (alapvetően) a zen (buddhizmus) költészete; egy-egy darabja – szerzőjének: a rálátás élményében, olvasójának: a szöveg hatásában – felér egy (kis) megvilágosodással.
Nem véletlen, hogy a szabad verselésű haiku-termést a magyar zen-szerzetes, Terebess Gábor vette gondjaiba és fordítói akaratába. Mondjuk ki máris: mindannyiunknak – kik a „haiku elérhetetlen esszenciáját” kutatjuk – örömére és épülésére.
A fordító leleménye, hogy a japáni írás mintájára, függőlegesen sorakoztatja a szavakat; a különösségen túl a költőre jellemző formát találva így, legalábbis a recenzens olvasatában: a beszéddel (írással) kifejezhető világ darabokra tört; egy-egy megtalált, érvényes szódarab megérdemel egy sort, egy pillanatnyi szünetet, hogy a vers végére megint összeálljon valami: a haiku. (Elfüstölögtünk afölött, hogy a névelőket – melyek tudomásunk szerint a japáni nyelvben nem is léteznek – megilleti-e a külön sor? A füstölgés eredménye: Szantókánál – igen. Beleélhetjük magunkat a – most már magyar – költő talán éppen kapatos versírói állapotába, nyelvének akadozásába: azt mondja „az” vagy „egy”; kortyocskát iszik rá, és máris jöhet a következő, megtalált szó.) Az is a japán mintát követi, hogy nincsenek írásjelek, és ez így is van rendjén: a szavak önmagukban nem igénylik ezeket – a vers végén kérdezzen vagy kiáltson fel magában az olvasó, ha akar…
A szó, a versezet nyelvezete egyébként egyszerű és teljességgel köznapi, bármiféle irodalmi áthallás nélkül – maga a beszélt nyelv, csakúgy, mint az eredetiben. Ami nem jelenti azt, hogy könnyű lehetett fordítani: az egyszerű szó éppoly esendő, mint a választékos irodalmi.
Ezért aztán a versek hozzánk szólnak. Majd az alább sorakozókat olvasva: vajon akadna valaki, aki nem a szerencsétlen sorsú, fedél nélküli honfitársainkra gondol, elementáris részvéttel? (Netán önmagára, felismeréssel…)
Minden egyes vers egy gyöngyszem – igaz, nem az egyformaságában fénylő igazgyöngy, hanem inkább a vándorlások során talált fából pár késvágással formázott, rusztikus darab. (Szám szerint, ha jól számolom, 187, plusz-mínusz 1.)
Olvasását minden költészetet kedvelőnek ajánlom, még akkor is, ha a zen-ből egy betűt sem ismer: kedvére válogathat a darabokból, fűzhet magának kellő számú gyöngyből olvasót. Ám ha csak egyetlen szemet talál, ami hozzá szól, azt is jól őrizze meg magának!
| főtt | fogtam | zúzmarás | kora |
| étel | egy | éjen | reggelre |
| melege | tetűt | van | maradt |
| kézről | melegebb | egy | egy |
| kézre | nálam | nyughely | csillag |
| száll | valahol | nincs | |
| rossz | |||
| nap |
| hóra | Taneda Szantóka (1882–1940) |
| hulló | Szabadhaikuk Terebess Gábor fordításában, 2006 |
| hó | http://terebess.hu/haiku/koltok/taneda.html |
Bakos Ferenc