NAPÚT 2009/10., 90–91. oldal
Tartalom
Barta János történész
Benedikty Tamás író
|
|
Inkey Alice
fotóművész (Budapest, 1940. június 28.)
Egy szép nyári délután alsógödi kertünkben kedves olvasmányomba merülve, édesapám közeledtére figyeltem fel.
– Na, Cilike, eldöntötted már, hogy hol fogsz továbbtanulni?
Napok óta bosszantottak ezzel a kérdéssel.
Tinennégy évesen mit érdekel, hogy mit fogok dolgozni? Remélem, semmit. Mit kell úgy sietni!!!
– Na, mi szeretnél lenni? Divatfotós, portréfotós, riporter? Lehetnél bűnügyi fotós is – mondta, amikor meglátta a kezemben a ponyvairodalom egyik régi gyöngyszemét.
Apámban (Inkey Tibor fotóművész) fel sem merült, hogy más szakma is van a világon, amivel a lánya foglalkozhatna.
A bűnügyi fotós mint lehetőség szöget ütött a fejembe. Ezt apám azonnal észrevette, mert így folytatta:
– Jó, akkor mégy portréfotósnak a Práter utcába!
Ezennel el is döntötte, körülbelül húsz perc alatt, további életem folyását.
Fotóstanuló lettem a Fényszövnél.
A Fényképész Szövetkezetben, Tamásy Sándor fotóművész mellett tanultam a portréfotózást, a tanműhelyünket (labor-retus) Perger József vezette. Mai napig nagy szeretetet érzek irántuk.
Angelo mester művészettörténeti előadásokat tartott.
Tanárunk volt az iskolában Sevcsik Jenő bácsi is, akinek a könyveiből tanult az egész szakma.
Észrevétlenül kezdtem megszeretni a fotózást. Néhány év múlva apám szólt, hogy megüresedett egy hely a fotóosztályon a filmgyárban, lehetnék én is standfotós, mint ő.
1960-ban beléptem a Magyar Filmgyártó Vállalathoz, és úgy megszerettem az ottani munkát, hogy harminc évig ott is maradtam. A Fényszövben tettem az első lépéseket, de a szakmát a filmgyárban tanultam meg.
Első filmem a Mici néni két élete volt, Mamcserov Frigyes rendezte, Hegyi Barna fényképezte. S a színészek! Kiss Manyi, Mezey Mária, Somogyi Nusi, Fónay Márta, Páger Antal.
Aztán Illés Gyuri bácsival forgattam egymás után kilenc játékfilmet. Így elmondhatom, hogy én is a tanítványa voltam.
Fábry Zoltán filmrendező (Inkey Alice fotója)
|
Dolgozhattam Makk Károllyal, Ranódy Lászlóval, Bacsó Péterrel és Fábri Zoltánnal. Több filmjük reklámanyagát fényképeztem. Azután további filmrendezőkkel. Így az évek során 54 játékfilm és körülbelül ugyanennyi tv-film fotóit készíthettem el. Nagy tudású, megszállott filmesekkel dolgozhattam együtt. S a hatvanas évek színészeivel, akik mára már legendás nevek.
Csak néhányat hadd említsek: Ruttkay Éva, Latinovits Zoltán, Mezey Mária, Dajka Margit, Darvas Iván, Sinkovits Imre, Pécsi Sándor. S a fiatalok: Torday Teri, Pécsi Ildikó, Halász Judit, Venczel Vera, Bujtor István, Udvaros Dorottya, Básti Juli.
Mára sok minden megváltozott.
Már nem ismerem a most végzett színésznövendékeket, csak azt a néhányat, akiket a televízió mutat. Azt sem tudom, milyen filmeket forgatnak. Egy gyönyörű szakma szűnt meg egyik napról a másikra.
Nemcsak nekem, hanem sok korombéli fotográfusnak is. Akik már nem akarják megismerni (esetleg anyagi okokból sem tehetik) a digitális fotózás lehetőségeit. Aki ötven éven át elismert fotográfus volt, kezdje elölről a pályát? Vegyen számítógépet, menjen tanfolyamra, vásároljon laptopot, és tanulja meg újra a szakmát?
Nem mindenki képes rá. Én sem.
Kiállításokra dolgozom hagyományos technikával, filmre – negatívra.
Előfordul, hogy egy-egy színész megkeres, hogy csináljak olyan „alízos” fotót! Róla vagy a lányáról.
Nagy szerencsém van, hogy a fotózás mellett van még egy hobbim, ami az utóbbi években felerősödött: az írás.
Első könyvem, az Alsógödi Amarcord, önéletírás az ötvenes évekről.
Most filmgyári emlékeimet próbálom összeszedni, rendezőkről, színészekről, kollégákról. Sok-sok fotóval.
Ui.: „A színész nem ember, hanem színész” – mondták viccesen a szakmában. Én nagyon szeretem őket, és boldog voltam, ha fotózhattam pillanataikat. Akár filmben, akár „civilben”.
|