NAPÚT 2009/10., 67–68. oldal
Tartalom
Novotny Zoltán
újságíró
Pécsi Ildikó
színművész
Radnóti László
újságíró (Szeged, 1940. május 19.)
Csupán leltárfelvételi kísérlet ez egy olyan – immár biblikus korúvá érett – hominidától, akinek hét évtizedébe belefért egy világégés, egy baloldali terrorkorszak, egy forradalom tisztítótüze, egy szerencsétlenül ostoba és aljas restauráció, a véglegesnek tervezett szocialista-kommunista világrend összeomlása és egy honi csőd, amely az álmaink inflációját hozta. Fél évezrednyi történelmünk során először maradhattunk végre egyedül, a nyakunkon ülő idegen elnyomók nélkül, és nem tudtunk mit kezdeni ezzel a szabadsággal. Egy függőleges starttal utolérhettük volna Európát, ehelyett egymás torkának ugrottunk, a jókedv és bőség helyett balsorssal bűnhődünk. Ebben a kollektív tévelygésben alig maradtunk tízmillióan. Nem gyógyuló sebeinket nyaldossuk apáink hagyatékaként Trianon óta. Elvitathatatlanul tehetséges nép vagyunk, de lassan feléljük ezt a hírtőkét. Kár értünk. Kár lenne, ha beteljesedne a herderi jóslat, miszerint úgy eltűnünk innen, a Duna medencéjéből, hogy hírmondónk sem marad.
Az egyes ember életútjából summázódik egy ország históriája. A 4005192247-es személyi számú magyar állampolgár most Önök elé tárja, miként vett részt hazája hetvenévnyi legújabb kori történelmében. Egy porszem kerül a górcső alá, vagy talán egy apró kőkocka, amilyenek tömegéből a mozaikok készülnek. Rakja össze ki-ki a maga fantáziájával, színezze tetszés szerint!
A leltárkészítők többnyire nem romantikus lelkek. Száraz tényekkel dolgoznak. Ahol lehet, mellőzöm a jelzőket, tőmondatokkal, sőt címszavakkal segítem a képalkotást, de nem lesz teljes az inventár, vagy ha így jobban megfelel: a vallomásvázlat.
(Felvéve 2009 végén.)
Szegedet bombázzák. Csillogó amerikai gépek repülnek, mint dongók, dél felé. Szabadka, Bácska, Újvidék – légiriadó! Menekülés Ausztria felé, mert vészesen közelednek az oroszok.
Erőszak. Zokogó feleségek és anyák. Bujkálás. Petróleumlámpa, petróleumfőző. Ragacsos fekete kenyér. Fosztogató katonák. Davaj, davaj!
Egy alacsony, kopasz ember megöleti az elvtársát. „Láncos kutya” csahol a déli határon. Lesöpört padlások. Öngyilkos parasztok. Téeszesítés.
Éjjeli csengőfrász. Kiért jönnek? Osztályharc éjjel fél kettőkor. Kitelepítés. Ebes puszta. Kék parolis félistenek. Vallatás körömszaggatással. Titokban hallgatott London és Szabad Európa. Lódenkabátos évek. Sátorban átvészelt telek a Hortobágyon. Jeltelen sírok ítélet nélküli foglyok hamvai fölött. Két év egy juhakolban.
Egy bajuszos ember felszabadítja a magyar gulagot (később őt is az elvtársa öleti meg).
Erőltetett iparosítás. (Ózd, Diósgyőr, Sztálinváros, amit a nép Hruscsovaljaújhelynek becéz.)
’56… Vér, veríték és könnyek – ahogy Churchill is ígérte népének még a háború elején. December 8.: a salgótarjáni sortűzben a tömegben húsz centin múlik az életem. Államformánk lesz a hazugság. (L. később: Őszöd.) Érvágás egy nemzet testén. Kitántorgott Amerikába…
Hetven dollárral a zsebedben utazhatsz – háromévenként (ha kapsz útlevelet).
A megszállók és vezetőink „örök” időkre szóló szövetséget kötnek – ez tart vagy 25 évig.
Janicsárképző a Volgánál.
Hazatérek a SZU-ból, ahová nem önként mentem. Érettségi Halason. Osztályidegen vagyok. Három felvételi az orvosi egyetemre. Max. pontszámmal elutasítva. Éber a KISZ. Első osztályú sportolóként mégis egyetemi polgár leszek – JATE, majd Berlin. Rettegő hatalom ott is és itt is.
Mi vagyunk a láger legvidámabb barakkja. Itt fő a gulyáskommunizmus – kis lángon.
Diplomásként „kutyamosó” az NDK nagykövetségén.
Tankokkal megyünk „baráti” látogatásra északi szomszédunkhoz. Recseg-ropog a rendszer építménye.
Életre szóló véletlen: megnyert pályázat nyomán riporteri állás a Magyar Rádió osztrák szekciójában. A rádió ekkor az „elbocsátott légió” (ÁVH) tisztjeinek búvóhelye. Két év múlva bedarálnak.
Országjárás az Illés együttes konferansziéjaként.
Fiam születik: Márk.
München: az első olimpiám.
Építkezünk. Megtanulok darut kezelni, villanyt szerelni, monolitbetont önteni.
(Mindeközben persze volt Korea, Vietnam, kubai krízis, Sztálin halála, Kennedy-gyilkosság, Martin-Luther King… Falépítés Berlinben, Dubcek emberarcúszocializmus-kísérlete stb., de mindez a külhoni hírekben szerepelt csupán, és mi legföljebb csak tiltakoztunk vagy támogató táviratot küldtünk – nem tudom, hova.) Televíziós és rádiós riportutak a világban.
Megszületik Gergő, aztán nagy sokára Eszter. Vidékre költözünk.
Főszerkesztő leszek a rádióban meg a Duna Televízióban. Stílustalan kiakolbólítás a Magyar Rádióból – 42 év után… Kilenc nyári olimpiáról közvetítettem. Sportérdemérmek, Feleki-díj, 38 nívódíj, életműdíj. A Rádió Örökös Tagja-felterjesztés elutasítása.
Könyvem jelenik meg. Egyetemen és nyelviskolában tanítok.
„…nem pöröltem, félreálltam, letöröltem.” (Arany János: Epilógus)
S ha egyszer valaki megkérdezné tőlem, milyen korban éltem? Elmondanám, hogy nem a bombák, bébik, buldózerek századában, még csak nem is az atomkorban, és nem is az informatikai robbanás idején, hanem a gyors évtizedek – a gyorsuló idő (?) – korában. Lásd: gyorsvonat, gyorsétterem, gyorstisztító, gyorsított eljárás, gyors szex, gyors halál… Ezért is repült el fecskeszárnyon mind a hét évtized, amiből semmit se bánok.
Elöljáróink mindig azzal hitegettek bennünket, hogy csak most nem éppen rózsás a helyzetünk, de hamarosan megváltozik, jobbra fordul minden. Folyvást a holnapnak és sohasem a mának kellett (lehetett) élnünk, de már a közeli Ígéret Földje is mind távolabbra került. Így lett az én hazám HOLNAPUTÁNORSZÁG.
