NAPÚT 2009/10., 31–32. oldal
Tartalom
Szekeres Károly
keramikus
Csillaghy András
nyelvész, filológus
Czilczer Olga
költő, író, drámaíró (Szeged, 1940. február 20.)
Letagadnám az 1940-et. Mondjuk, hogy 1980-ban születek, vagy – mit nekem húsz-harminc esztendő! – 2010-ben. S ha az öröm nem csupán a paradicsomban termő, mely elveszett, sőt soha nem is létezett, de terem belőle az írásban, nézelődésben, olvasgatásban, zeneközelben is, ha nappal nem, hát az alvás elorozható éjszakai óráiban, akár újra is kezdeném. No jó, de akkor kérdezhetnék, amit ilyenkor szokás: mit tennék úgy vagy mit másképpen, mit próbálnék lerázni irhámról, ignorálni, átaludni, meg nem történtté stilizálni, hogy azért végül is az legyek, aki most, merthogy másnak lenni (más múlttal más), ha jobban meggondolom, nemigen szeretnék. Magamat hiszem a bőrömben, nagyjából magamat. Igaz, egy élhetőbb (egy kellemesebb, egy testhezálló) környezetben szívesebben hinném.
Ne mondj le semmiről! Ha saját személyemet nem is, a Költő intelmét viszont meg kellene tagadnom, a tiltást megengedésre fordítva. Lemondanék az innen nézve csak órákban számolható gyerekkor bizonyos mozzanatairól, de hogy pontosan melyekről, azokat nehezen tudnám most felsorolni. Az órák egymásra torlódnak, elszakadnak, kisiklanak, ütköznek, oda-vissza zakatolnak, mint egy játékvonat.
Le kell mondani, bizony, s még a szerény igények mellett is, mennyi mindenről! Az Életről lényegében: ezt már akkor is tudtam, amikor az antológia a Babits kínálta, fenti címmel, ötszáz sorommal és Csorba Győző bevezetőjével 1974-ben megjelent. Nemes Nagy Ágnes akkor azt mondta biztatásul, ezeket a verseket már nem kell szégyellenem (megtagadnom). Ma már nem várnék ott a Királyhágó utcai lakás ajtaja mellett árnyékként a falhoz lapulva jó negyedórát, inkább becsöngetnék másodszor is, ha az az első csöngetés olyan halványra sikerült, hadd tudja meg a Költőnő, hogy itt vagyok, megjöttem. Aztán behívna, mint ahogy behívott, s elbeszélgetnénk, mint ahogy elbeszélgettünk, a költői képről, a nőről, aki verset költ, s megpróbál a (nem mindig barátságos) környezetéhez idomulni, Gelléri Andor Endréről, akihez szerinte hasonlítok. Ezt a megállapítását nem fejtette ki, elröppent szivárványos ötlet szinten, hangulat sugallta hasonlat szinten.
Akkor éppúgy nem érzékeltem a megállapításba foglalt dicséretet (talán nem is gondolták bele), mint korábban, a hevenyészett házi hangverseny után. Zongoratanárnőm, egy másodkézből Liszt-növendék, egy kivételesen zseniális, de névtelen művész által mondatott ki akkor a dicséret, mely Chopin cisz-moll etűdjének előadására vonatkozott. „Ez olyan volt, mintha én játszottam volna. S ezen a rossz zongorán!”
Más, több biztatást is kaptam persze, s kapok ma is, kilenc kötettel a hátam mögött (a leszólásokról – s persze azokból is jutott bőséggel – most nem beszélnék). Ezek ahhoz kellenek, hogy az ember megérje a hetvenet, s hogy a nem mindig optimális körülmények között is (akárcsak egy rossz zongorán) felszínre tudjon hozni a bentiekből valamit.
Megjelent köteteim
A függőleges ablaksor (Magvető, l982)
Előttem a madárfütty (Magvető, 1987)
Tányéron a maradék hold (Magvető–Orpheusz, 1992)
Küszöbön egy rongybagoly (Liget, 1995)
Chess in the Afternoon (Sotto Voce Press, Maynouth, 1998)
Felhők, jegyzetlapok (Pro Pannonia, 2003)
Engedelmes planéták (Pro Pannonia, 2006)
Világjáró – Versek Bobó könyvéből (2007)
Bobó könyve – Történet egy kisfiúról, aki felfedezi Akiremát (Palatinus, 2008)
