NAPÚT 2009/10., 9–10. oldal

Tartalom

Tóth Sándor
textilművész

Jávorszky Béla
író, műfordító

Győry Franciska

színművész (Budapest, 1940. január 8.)

    Képtelen vagyok olyanra, hogy: összegezni! Szembenézni múlttal, jelennel – akármivel. Teszem a dolgom ösztönösen. Hangulatember vagyok, ugyanakkor kötelességtudó. Szörnyű párosítás! De minden ebből származó kellemetlenséget feledtet velem például a budai várhegy látványa a 2-es villamosról, vagy bámészkodni az Iparművészeti Múzeum termeiben, vagy meginni egy pohár igazán finom bort szeretteim körében. Találgatni – a Balaton déli partján ücsörögve –, hogy a távoli tanúhegyek közül most ez a Gulács vagy a Csobánc? Pici gyerekkorom óta nézem a túlpart hegyeit, és nem tudok betelni a látvánnyal! A vízen – álmomban – rőt vitorlájú hajókat látok, bennük ókori római öltözetben nők és férfiak.
    Bizonyára azért szeretem annyira ezt a gyönyörű, teremtett világot, mert majdnem belehaltam abba, hogy világra jöttem. Anyácskám hosszú, küzdelmes vajúdással szült meg engem, aki már alig éltem. Ez az emlék, a páros küzdelem emléke írta a sorsomat tovább. Háború: küzdelem az életben maradásért, az ennivalóért. Az ötvenes évek: titokban küzdeni egy hazug világ ellen Rákosi Mátyás úttörőjeként. Küzdelem a szívembe rejtett ’56-os forradalomért, hogy olyan maradjon, ahogy én éltem meg tizenhat évesen.
    Iskolaévek Budapesten, válogatott, nagyszerű tanárokkal. Jó emlék! Néhány osztálytársnőmmel ma is rendszeresen találkozunk. Mindegyikük kitűnően főz. Ha már az örömöknél tartok: érettségi után felvételt nyertem a Színművészeti Főiskolára. Tanáraim: Básti Lajos (tőle magyarul tanultam) és Szinetár Miklós (tőle szellemi védőpajzsot kaptam). A Blaha Lujza téri Nemzetiben – főiskolásként – színészóriásokkal voltam egy színpadon. Tanulás, szerelmek, eufória, ifjúság!

Végvári Tamással az Angyalok földje című játékfilmben (rendezte: Révész György)

    PÉCS: főszerepek. Akkor ez milyen természetes volt! És 25 év múlva hogy fájt, hogy ez már nem így van. Az ember lánya majd belehal. De majd rámész arra is, mikor egy szereppel kínlódsz. Ophélia, Molnár Ferenc Liliomában Julika. A fiatal Pályi András darabját három előadás után leparancsolták a színpadról, mert „klerikális szellemű”-nek ítélte a hatalom. 1964, életemben először külföldön. Magyar filmnapok Rómában és Milánóban. Révész György Angyalok földje című filmjét delegálták, amelyben Tolnay Klárival játszhattam. Egyik fogadáson a Rómában élő Lengyel Menyhért, megérezvén Klárika Kossuth cigijének szörnyű illatát, azt mondta: Klári, neked erre nem lenne szabad rágyújtanod! VESZPRÉM: Polly a Koldusoperában, és ezen évek során megszületik Végvári Bori és Végvári Eszter. SZEGED: Dayka Margit és Ráday Imre, és Lendvay Ferenc igazgató, akinek köszönet és hála, hogy a két csodabogár, zseni pályatárssal dolgozhattam. Azután BUDAPEST: szabadúszás, gyereknevelés és költészet. Verset mondok az Irodalmi Színpadon, a Rádióban és Magyarország összes termében. SZOLNOK: a Jurij P. Ljubimov rendezte Csere 1980-ban. Jelmezben, díszletben, világításban próbáltunk, csak három hetünk volt rá. Mindannyiunkat helyzetbe hozott, és világraszólóan jó előadás lett. Nagyszerű volt színésznek lenni Paál István rendezéseiben is! Amerikai álom (Albee), Anatole (Schnitzler), Otthon (Story) és maga Übü mama. Közben rádió- és szinkronszerepek sokasága, és hát a gyerekeim! Meg a férjem. Nem lehet büntetlenül, hosszú éveken át létezni, szétszaggatva munka és család között. A pályám iránti odaadás, az elszántság lassan kiapadt belőlem. Ezt biztosan megérezték a színházban, mert kezdtek elmaradni a feladataim. Ennek örültem, meg kicsit bele is pusztultam.
    Arra gondoltam: nem belehalni! Valami mást kell csinálni. Különféle lázas próbálkozásaim közepette utánam nyúlt a Sors. A rendszerváltozás utáni Zeneművészeti Egyetemen újraindított egyházzenei tanszakon beszédtanár lettem. A kitűnő zenetudós és pedagógus, Dobszay László a tanszak vezetője. Tőle és a tanítványaimtól tanultam, miközben tanítottam ebben a számomra idegen, mégis vonzó zenészvilágban. A Zeneakadémián tanítással töltött kilenc év számomra kilenc szerelmes esztendő volt.
    Néhány évvel ezelőtt meghatározó, lélekemelő feladatot kaptam: értelmi és testi fogyatékkal élő fiatalokat nevelhettem. Fölnéztem rájuk, ettől szárnyaik nőttek, és képesek lettek bármit megoldani, amit csak kértem tőlük. Ők a Balthazár Színház tagjai.
    Immáron hajlott koromban is tevékeny vagyok és kötelességtudó. Hetente háromszor tornázom, de a kelleténél többször eszem. Sebaj! Megtapasztaltam, hogy igaz a mondás: „Amibe az ember nem hal bele, az csak fokozza a vitalitását!”

A lap tetejére