NAPÚT 2009/7., 50–51. oldal
Tartalom
Kun Árpád
Mese apámról és a krumpliról
Gyimesi László–Czakó Gábor
Felelő leletek
Tarlós István
Óbudáról és a braunhaxlerek szerepéről
Több szálon lehet boncolgatni ezt a történetet, egyrészt érdemes tudni, hogy az Óbuda felett húzódó hegyeken, magán a Hármashatár-hegy fölső egyharmadában is, régen szőlőtermesztés folyt. Ennek nyomait őrzik a fennmaradt korabeli rajzok és metszetek.
Az óbudai szőlőtermesztők drámájához tartozik a nagy filoxérajárvány, amely a hosszú évek alatt kinemesített szőlőfajtákat nagymértékben elpusztította.
De kik is voltak a braunhaxlerek, azaz a barnalábúak?
A leghitelesebbnek tűnő változat szerint azokat a szőlőtermesztő embereket nevezték így, akik döntően sváb származásúak voltak.
És hogy honnan ered az elnevezésük, nos, erre két magyarázat is kínálkozik.
Az egyik változat szerint, miután mezítláb dolgoztak, a barna talaj összefogta a lábukat, ezért nevezték őket barnalábúaknak, a másik, szintén logikusnak tűnő változat pedig, hogy a férfiak feltűrt gatyában, a nők feltűzött szoknyában dolgoztak a szőlőföldeken és a nap barnára égette a bőrüket.
A történészek által elfogadott hiteleséggel egyik változat sem bizonyított, de eléggé életszerű a feltételezés, hogy valahogy innen eredhet az elnevezés.
1686-ban szabadult fel Buda a török uralom alól. A XVIII. században aztán Óbudára nagyon jelentős bevándorlások, sőt betelepítések történtek. Két náció volt, amelyik a betelepítések során Óbudán igazán gyökeret eresztett és polgárjogot nyert. Érdekes módon az egyik a svábság, a másik pedig a zsidóság. Rengeteg vegyes házasság is született ebben az időben.
Mai napig példaértékű, ami Óbudán történt. Ott a világon semmit nem számított, hogy valaki sváb vagy zsidó, az számított, hogy óbudai.
Nem szabad elfelejteni, hogy királyi város is volt Óbuda, Barbarossa Frigyes követeit III. Béla ott fogadta.
De az igazán lényeges mégis az, hogy Óbudán a sváb, a német ajkú és a zsidó bevándorlások, betelepítések nagyon jelentősek voltak, és ez a két náció nemcsak egyetértésben, hanem szeretetben élt.
Mind a két népcsoportnál tárgyi emlékek sorozata tapintható ki ma is. Itt van például a Goldberger gyárkomplexuma, ami fémjelzi a zsidóság alkotóképességét.
Tehát ez a két náció nagyon jelentős szerepet játszott Óbuda fejlődésében, és ez az oka annak, hogy a szőlőtermesztésben főleg az óbudai svábság nyomait fedezhetjük fel. Ezért is hordozzák magukkal mind a mai napig a braunhaxler hagyományokat. Sokan egyébként engem is svábnak tartanak, ami abszolút nem baj, amikor az ötvenes években engem is lesváboztak, ez a legkevésbé sem volt a számomra sértő.
A svábság más értelemben is otthagyta a jeleit Óbudán. Ők építették a pestisjárványra emlékezve a Szentháromság-szobrot. Az 1691-es pestisjárvány idején a polgárok fogadalmat tettek, hogy ha a járvány elmúlik, Szentháromság-szobrot állítanak hálából. A szobrot 1706-ban valóban fel is állították, azonban három évvel később, 1709-ben újabb járvány pusztított. A lakosok ezúttal azt a fogadalmat tették, hogy ha túlélik a járványt, egy még nagyobb és díszesebb szobrot állítanak az előző helyén. A szobrot egyébként nemrégen éppen a braunhaxlerek kezdeményezésére, részben önkormányzati pénzen fel is újítottuk.
Ezek a német és zsidó hagyományok, amelyek azonban egységesen ma már magyar hagyományként kezelhetők, és azt hiszem, ezt a svábok és zsidók is így gondolják. Ezeknek a hagyományoknak máig megtalálható nyomai vannak.
A Braunhaxler Egyesületet felelevenítettük a kilencvenes évek elején, Tauner Tibor a vezetője. Szobrokat restaurálnak, énekkart tartanak fent, karöltve a Német Kisebbségi Önkormányzattal. Számomra nagyon megtisztelő, hogy én vagyok ennek az egyesületnek a tiszteletbeli elnöke. Remélem, nem lesz tiszavirág-életű, hiszen 15 év történelmi mércével mérve nem nagy idő, de van néhány ember, aki nagyon sokat tett és tesz a hagyományok megőrzése érdekében. Érdemes talán néhányuknak a nevét is megemlíteni: Tauner Tibor, Fehérvári József, az óbudai Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Millinger Alfréd, és mindenekelőtt talán a négy éve elhunyt leglelkesebb és legodaadóbb híve ennek az eszmeiségnek, aki azóta posztumusz Óbuda Díszpolgára is lett, Neubrandt István.
Lejegyezte Godány Judit