NAPÚT 2009/7., 52–57. oldal
Tartalom
Tarlós István
Óbudáról és a braunhaxlerek szerepéről
Gyimesi László
Ez egy másik folyó • Zene
* Az Óbuda tévében és a Főnix tévében elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
Felelő leletek
Gyimesi László és Czakó Gábor beszélgetéséből*
Gy. L.: Szeretettel köszöntöm az Írástudók sorozat mai adásának nézőit, vendégünk Czakó Gábor író, akinek számos díja is van, de nem ezért szeretjük, és nem ezért hívtuk meg. A békásmegyeri irodalmi esték egyik legsikeresebb beszélgetése volt, amit vele sikerült lefolytatnunk, ezt a beszélgetést mentjük át egy kicsit a mai adásba. A Beavatás a magyar észjárásba című kötetéről szólt. Nyelvédesanyánk kötete ez. Csodálatos szép, és majd erről ejtünk még szót. Oly gazdag életművű íróval van dolgunk, akit nem lehet egy este bemutatni, én már most is megkérem arra Czakó Gábort, hogy a közeli jövőben még egyszer beszélgessünk.
Cz. G.: Örömmel, helybéli vagyok Békásmegyeren.
Gy. L.: Akkor nem lesz ilyen lelkiismeret-furdalásom, hogy sok mindent kihagyunk most. A szépíróból csak egy arcát szeretnénk felvillantani, mégpedig a négy kötetből álló Rémmese sorozatának első kötetéből, a Hetvenhét magyar rémmeséből szeretnék egy nagyon rövid írást felolvasni, szembesítve mai valóságunkkal ezt az írást. Ez a kötet ’88-ban jelent meg, igen, ’88-ban. Hát akkor az Ezt add össze írás ’88-ból:
„Ott, ahol mindenkinek kétfelé áll a füle, élt egy asszonyka a kislányával egy takaros mosókonyhában. A mosókonyha akkora, de akkora volt, hogy amikor a gyerekecske rácsos ágyikóját felállították, a házastársi rekamiét többé nem lehetett kinyitni. A férj, ezért, ezért nem, kitántorgott a Tonga-szigetekre, az asszonyka pedig beadta a lakásigénylését, mert a csukott rekamiét magányosan is keskenylette. Öt év telt el, vagy hat, tudjuk, hogy röpül az idő. Megjött a kiutalás a kétszobás szövetkezeti lakásra. Potom 51 700 forintot kellett lepöngetni beugró gyanánt. Nosza, ment a zaciba karikagyűrű, fülbevaló, adott kölcsön mama, nagynéni, barát, barátnő, lehetett költözni. Azóta a mi asszonykánk havonta fizet 1340 forint lakástörlesztést, 500 forint közös költséget, 640 forint fűtésdíjat, 710 forint melegvíz-díjat, 50 forint gázdíjat, 750 forint villanyszámlát, 1380 forint bútorrészletet, 980 forint személyikölcsön-törlesztést. Könyvkötői fizetése 5500 forint, levonások után. Kap még 750 forint családi pótlékot. Harmadikától harmadikáig marad a bukszájában kerek 900 forint. Ha nem vesz villamosbérletet, úgy él belőle, mint Marci Hevesen.” Ha százzal megszorozzuk a különböző részleteket, itt tartunk most is, nem?
Cz. G.: Nagyjából igen. Nem sok változott.
Gy. L.: Nem sok változott ebben a rendszerváltó húsz esztendőben. Azt szeretném kérni, hogy a legújabb rémmeséid közül te örvendeztess meg bennünket eggyel.
Cz. G.: A négy 77 után megjelent egy 99 is, ebből egy erdélyi rémmesét olvasok fel, mert a magyar rémmese-gyűjtés az valójában anekdotagyűjtés az egész magyar világból. Mégpedig nagyjából száz évre visszamenőleg, amennyit az én adatközlőim elhoztak hozzám. Szóval az a címe, hogy Gyónási tanács. „Béni atya zetelakai pálinkája maga volt a gyümölcs. Párlat, iható, a pohár szélén gyűrűt rajzoló, a torokban csurranó, de olyannyira sűrű a nyár végi kert illataitól, hogy aki a szájába vette, az úgy forgatta a nyelvével, mintha magát az érett szilvát dédelgetné. A szilva pedig, tudjuk, a Hargita környéki kertek fejedelemasszonya. Egyszerű, szerény, az édesnek, a mámorítónak és a keménynek a legkülönösebb egyesítője. Országában minden szónak helye van, aki meggondolatlanul beszél, az kárát látja. A jó gyóntatónak egyetlen hebehurgyán kimondott szava is bajt okozhat, különösen, ha gyermek a gyónónk – kezdte történetét Béni atya, miután körbekínálta a társaságot. Történt egyszer, hogy egy kisfiú váltig állította, hogy őneki ugyan semmi bűne nincsen. Óvatosan kérdezgettem: Szoktál-e verekedni? Nem. Előfordult-e, hogy haragudtál rájuk, ha megszidtak a szüleid, esetleg megbüntettek? Nem. Soha? Soha. És megesett-e, hogy benyúltál a pénzes fiókba? Nem. Majd kisvártatva hozzátette, de jó gondolat.”
Gy. L.: Említetted, hogy adatközlőid vannak, mégis olyan egyedi és csak rád jellemző művi egység jön létre mindegyik kötetben, amit én mindenképpen Czakó Gábor-műnek érzek. A Beavatás a magyar észjárásba az első igazi magyar nyelvrégészeti könyv. Valószínűleg a tudományos nyelvészet nem ünnepli ezt a könyvet, de akivel én beszéltem, mindenki rettentően fontosnak, sőt jelentősnek érzi a gondolataidat. Mi a nyelvrégészet?
Cz. G.: Ahogy a földben vagy a vízben találhatók régi tárgyak, amelyek a régi időkről tanúskodnak, ugyanúgy a nyelvben is vannak olyan szavak és összefüggések, amelyek a régi időkre emlékeznek. Van ebben a könyvben egy kis esszé arról, hogy hol lehetett a régi Magyarország központja. Nos, a magyar nyelvben megmaradtak azok a szavak, amelyekből ez kikövetkeztethető, nevezetesen, az országközpont ott lehetett, ahol a fejedelem és udvara tanyázott. Mert onnan volt valami keletre, nyugatra, túl vagy innen. Nézzük a magyar tájak neveit: Dunántúl, Tiszántúl, Fölvidék, Észak-Magyarország, Délvidék, Dél-Magyarország. Ha megnézzük a Kárpát-medence térképét, akkor nyilvánvaló, hogy a Duna–Tisza közén van az a hely, ahol ezek a kifejezések használhatók. Szülőfalum, Decs, a dunántúli Sárközben van, tehát Kalocsától kicsit délre, Szekszárd közelében. Decsen mi soha nem mondtuk a Duna szemközti partján lakókra, hogy dunántúliak, hanem azt mondtuk, hogy túladunaiak. A szentesiek se nevezték a kiskunfélegyháziakat tiszántúliaknak, hanem túlatiszaiaknak. Vagyis Magyarország központja ott lehetett, ahol ezek a kifejezések használhatók. A helynevek emlékeznek Árpád utódaira, és ugyanezt tanúsítják: Solt, Fajsz, Taksony. Mondok még egy másik példát. Az ujgurok bennünket rokonoknak tartanak, hun ivadéknak saját magukat és bennünket is. Nyilván olvasták a középkori nyugati krónikákat… Engem személyesen ölelt át két ujgur író egyszer Alma-Atában mint nyugatra szakadt rokont. Őnáluk szokás temetéskor a sírba belelőni, hogy a halott szelleme ne járjon vissza, és más rossz szellemek se jöjjenek ki a sírból. Ha valaki fölüti A magyar nép művészete című könyvet, amelyet Malonyay Dezső szerkesztett, akkor a második kötet 277. oldalán megtalálja, hogy a székelyeknél is élt ugyanez a temetési szokás. Ezért mondjuk a halottra: lőttek neki.
Gy. L.: Igen, ez nagyon meggyőző. A nyelvrégésznek egy kicsit nehezebb a dolga, mint az ásató régésznek, mert az élő nyelv rétegeit sokkal nehezebb lefejteni, mint leporolni a tárgyi leletet. Ezt a munkát nagyon érdekesen végzed, folyamatosan gyönyörű eredményekre jutsz, és bevonod a kutatásokba – amit szinte játékként ajánlasz – az olvasót. Ezért ajánlom azt, hogy vegyék kézbe és vegyék meg, mert a saját kötet azért jó, mert akkor lehet firkálni itt a hátsó részekben, ahol névsorok, szókapcsolatsorok vannak, lehet ezeket kiegészíteni. Nagyon-nagyon hasznos munkatankönyv is. Te tisztogatod a nyelvet, és eljutsz egy, a magyar tudományból többé-kevésbé száműzött szerzőpárosig, a Czuczor–Fogarasi nyelvész párosig, és az ő egyik, számomra is meggyőzően eredeti elméletükhöz, amely nem a szótövekhez, hanem a szógyökökhöz vezeti vissza a magyar nyelv lényegét.
Cz. G.: A gyök nem Czuczornak és Fogarasinak a találmánya, hanem a Magyar Tudományos Akadémiáé, amely művüket, A magyar nyelv szótárát (1862–74) e szellemben rendelte elkészíteni. Sajnos az akkor kitört ugor–török háború következtében a pótkötet már nem jelenhetett meg. Szeretném most előrebocsátani, hogy a magyarnak a finnugor népek nyelvei tényleg rokon nyelvei. Nem a finnugrizmussal van baj, hanem a hunfalvyzmussal, tehát azzal a diktatúrával, amit középszerű és nagy hatalomra vágyó tudományos emberek gyakoroltak a magyar tudomány fölött, s amely máig meghatározó. Az MTA 1840-ben kelt rendelete azt mondja, a magyar szavak vagy gyökökből állnak, mint például rom, vagy toldalékoltak, mint például romlik vagy romos, vagy pedig összetételek, mint várrom. A nyelvújítás is erre épült, mert a nyelvújítás során sok-sok ezer szót gyártottak különböző emberek, és ezek közül a szavak közül azok maradtak meg, amelyek a gyökökre épültek. Például a von gyökre épült a vonat, a vonalzó stb. A gyökök a magyar számára szemléletesek. Az új szavak azért tudtak elterjedni, mert minden magyar értette őket. A gyök az a magyar szónak mintegy az atomja, amely aztán molekulává alakul, ahogy ez a rom>romlik>romladékok sorból is kiderül. Ha nem volna gyök, akkor mi a csudát toldalékolnánk?
Van a könyvben talán tudományos fölfedezés is, nevezetesen a magyar szóhangsúly. Fogarasi János nevéhez fűződik a magyar mondathangsúly megállapítása, ő volt a szótárnak a társszerkesztője és -szerzője, Czuczor halála után ő fejezte be. Azt mondja ki a Fogarasi-törvény, hogy az állítmány előtti szavunk hangsúlyos, vagyis azt a szót tesszük az állítmány elé, amit hangsúlyozni akarunk. Más nyelvek nem tudnak oly szabad szórendeket alkotni a mondatokban, mint mi, mert például a francia nyelvben az alany, állítmány, tárgy sorrend határozza meg, hogy mi a tárgy. Tehát, macskát láttam, franciául csak úgy mondható, hogy a macskát szó a végén van, mert nincs tárgyrag. Magyarul szinte bármilyen sorrendet alkothatunk. Úgy mondják ezt, hogy a magyar értelemhangsúlyos. Ha megkérdezel egy egyetemi tanárt, egy akadémiai tagot, hogy miért hangsúlyos a magyar szó eleje, nem tudja.
Gy. L.: Igen, vagy pedig úgy tesz.
Cz. G.: Lehetséges, de ő és mindenki tudja, hogy a magyar szó eleje a hangsúlyos, de hogy miért, azt nem tudják az Akadémia tagjai se. Nos, azért hangsúlyos a magyar szó eleje, mert ott van a gyök.
Gy. L.: Ebből egyébként következik egy másik érdekesség, te teszed igazán szóvá hosszú idő után először, hogy a magyar nyelv nyelvjárásai éppen azért értik egymást nagyon jól, mert ezek a szógyökök viszik az értelmet a különböző tájegységhez. Egy székelyföldi kitűnően beszél egy csallóközivel, egy palóccal vagy egy délvidékivel, ami más nyelvekben koránt sincs így, a németben sem, ahol pedig az irodalmi nyelv terjesztésére hatalmas apparátust fordítottak.
Cz. G.: A pontosság kedvéért a szóhangsúlyhoz annyit hozzá kell tenni, hogy az elöl toldott, például az igekötős szavakban az értelmet elragadja az igekötő, pl.: fekszik – befekszik, áll – átáll és így tovább.
Gy. L.: Ez rettentő meggyőző, és hogyha valaki végig fogja lapozni a példáid tömegét, mert nagyon sok példa van benne, valószínűleg maga is meggyőződik igazadról. Még annyit ezekről a gyökökről, hogy te hívod föl a figyelmet hosszú idő után először arra, hogy a toldalékok részben maguk is gyökökből származnak.
Cz. G.: Gyakran igen.
Gy. L.: Szóval, az anyanyelv mint egyszerre szerelem és egyszerre munkaeszköz, egyszerre munkánk anyaga és félelmünk, féltékenységünk tárgya, azt hiszem, feljogosít minden írót, téged pedig, aki el is mélyültél benne, különösen, hogy ezekbe a nyelvészeti háborúkba a magad szabadcsapatait vezessed, mert egyszerűen szükség van rá. Mostanában rettentő divatos a délibábos nyelvészet. Ez a könyv szavakban is elzárkózik ettől a délibábosságtól, meg a lidércestől is – így használod…
Cz. G.: Igen.
Gy. L.: Könyved nagyon következetesen csak tényekre, és valamennyiünk által megtapasztalható nyelvi tényekre épít. Én ezt akkora erénynek tartom, amit egy írónál nem lehet fokozni, ez a legfontosabb.
Cz. G.: Én a Czuczor–Fogarasival Mészöly Miklós révén ismerkedtem meg. Ő hivatkozott rá folyton. Sajnos a Czuczor–Fogarasi azóta se jelenhetett meg, noha…
Gy. L.: …van egy DVD-változata…
Cz. G.: …igen, igen, de a Történeti etimológiai szótár legtöbbet hivatkozott forrása. Félretehetetlen, 113 000 szócikk, a legnagyobb magyar szótárunk. Áldás a DVD-változat, mert több százezer forintba kerül egy eredeti Czuczor–Fogarasi. Azt gondolom, hogy nincs olyan író, aki ne a gyökrend felől közelítene, akár tudatosan, akár tudatlanul a magyar nyelvhez. És ez rettenetes nagy problémára mutat rá. Sokszor tartok előadást iskolákban…
Gy. L.: Vagy más televíziós csatornákon.
Cz. G.: És mindig megkérdezem a gyerekeket, hogy szeretik-e a magyar nyelvtant. Nos, a túlnyomó többség közömbösnek tartja vagy utálja. A hunfalvyzmusnak a legmélyebb elítélése valójában ez. Emlékezetes, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát a magyar nyelv ápolása végett hozták létre, és egy olyan nyelvtant sikerült összehozni, ami nem találkozik a magyar ajkúak nyelvi élményeivel, hanem valami egészen mást sulykol a gyerekekbe. Erre sok író felhívta a figyelmet. Szeretnék ebben a könyvben a nyelvrégészettel kapcsolatban megemlíteni még valamit, ami szintén nem fér be a mostani magyar tudományosságba. Az úgynevezett őskorban – Hamvas Béla szava –, körülbelül 2500-2600 évvel ezelőtt, Buddha, Püthagorasz, Zarathustra korában élt egy különös számfelfogás, az ún. pitagoreius matematika, amely azt mondta, hogy a legmagasabb szám az egy, az Istennek a száma, amelyben minden egyesül. A kettő a meghasonlás száma, nem két egy, hanem az egynek a meghasadása. A három a tökéletesség száma, a négy a teljességé. Ezt analógiás vagy „minőségi” számfelfogásnak is nevezik. A magyar nyelvben ez a matematika hiánytalanul megvan, ötszáznál több egy-gyel kezdődő szavunk van, és csekély kivételtől eltekintve mind azt jelentik, hogy egyesül, egyetemes, egységbe von és így tovább. Tehát az egy a legnagyobb szám. Ráadásul él e fölfogás, mert az új szavak is e szerint képződnek. Például az egyenlet nyelvújítás kori szó. A kettő a meghasonlás száma: kétséges, kétkulacsos, másodhegedűs, másodlagos frissességű, máslás, féleszű és így tovább. A három a népmesék száma: három királyfi, három kívánság, háromlábú suszterszék, ugye az a legtökéletesebb ülőalkalmatosság, ami sosem billeg. A négy a teljesség: a kör, a kereszt, az év, a Nap, mind kör alakú, ugye körbejár a Nap, de négy osztata van, tavasz-nyár-ősz-tél, éjszaka-nappal, este-reggel, és így tovább. Ez a számfelfogás a magyarban, mondom, hiánytalanul megvan, de nem tudom ennek az okát, hogy honnan jöhetett.
Gy. L.: Tulajdonképpen megtaláltad valahol énszerintem ebben a könyvben, mikor kijelented azt, hogy minden nyelv ősnyelv, a magyar is. Valahol ezt együtt találták ki akkor még az ősök, amikor nem széledt szét a világban az ember.
Cz. G.: Ezt gondolom. Nagyon örülnék, ha akadna valaki, aki esetleg ismer olyan nyelveket, kultúrákat, matematikai elképzeléseket, amelyekből további bizonyítékokat lehet találni arra, hogy mikor és miként éltünk együtt, majd szakadtunk el ezektől a kultúráktól, ahol ez a számfelfogás létezett.
Gy. L.: Igen, hátha segít valaki. Nagyon fontos eleme a könyvednek, hogy amikor a nyelvünk, az anyanyelvünk iránti elkötelezettségről vallunk vagy ilyen kutatásokat végzünk, amik ezt az elkötelezettséget feltételezik, akkor a nyelv használói, a nyelvet hordozó kultúra képviselői iránti elkötelezettségről is kell beszélni. Tehát azokról az emberekről, akiket a hivatalos tudomány ebben a kérdésben is magára hagy vagy mellékösvényre vezet. Nagyon erős benned a nyelvet használók iránti tisztelet és elkötelezettség.
Cz. G.: Természetesen. Hat gyerekünk van, mindenféle magyar népmesét sokszor felolvastam az összes gyereknek, és megdöbbentem azon, hogy a magyar nyelvet milyen hihetetlen magas színvonalon beszélik roppant egyszerű emberek. Azt olvastam különféle szakcikkekben, hogy angol, német munkások pár ezer szón tengődnek, egy-, két-, háromezer szó az egész szókincsük. A magyar nyelv szókincse egymillió körüli, és a magyarul beszélő embernek a szókincse gyakorlatilag teljes. Mert a gyökrend következtében minden értelmes magyar minden magyar szót azonnal ért. Az egyszerű, iskolázatlan emberek bámulatos szavakat használnak a beszédükben, énekükben, meséjükben, bennük lappang mind az egész magyar szókészlet.
Gy. L.: Decsről származol, a kötődésedet tartod is, de most már elég hosszú ideje Békásmegyeren élsz, egy nagyvárosban, ami azért falu is egyben. Jól érzed itt magad, befogadott ez a közeg? Igazi békásmegyerinek érzed-e magad?
Cz. G.: Decsinek is érzem magam, sőt temerininek is érzem magam, mert nagyapám onnan menekült el 1921-ben. Óbudán elég régóta lakunk, Békásmegyeren pedig több mint tíz éve, és ez nagyon nagy szerencse. A békásmegyeri egyházközségben hihetetlenül eleven társaság van, nem az én jóvoltamból, hanem mások szervezik. Rendszeresek az előadások, a hangversenyek, és például télen disznót vágunk. Földolgozzuk, és azonnal megesszük. Felekezetre vagy templomba járásra való tekintet nélkül bárki jöhet és ehet. Nem teszünk el belőle semmit, hogy a hajléktalanok is jóllakhassanak.
Gy. L.: Egy igazi emberi közösség.
Cz. G.: Télen nagyjából kéthetenként jövünk össze, nyáron ritkábban. Egyik egyesületünk, a Keresztény Nemzeti Kör mindig megüli a László-napot, a te névnapodat, mert a legtöbb tagja László. De az egyesületi Csabák, a Pisták és a Jóskák is ekkor ülik a névnapjukat, szóval nagy a sütés-főzés Szent László napja alkalmából.
Gy. L.: Ezt az emberi közösséget szeretné megteremteni a maga szűkebb vagy tágabb környezetében mindenki, aki igazán felelősséggel gondolkodik. A napokban megtiszteltél engem is azzal, hogy elküldted az Antikrisztus-tanulmányodat, ragyogó munka.
Cz. G.: A dolog lényegét ha szabadna összefoglalnom a kedves néző számára pár mondatban. Válság van. Omlik össze a bankrendszer, a termelés, elromlik a pénzünk, a nyugdíj elértéktelenedik, nem is fogják tán kifizetni, és így tovább. Tehát elpusztulunk, ha így megy tovább. De mi van, ha megjavítjuk? Akkor újraindul a termelés, növekszik a szén-dioxid-kibocsátás, még több erdőt irtunk ki, összeomlik a bolygónak az életfenntartó képessége. Csiki-csuki. Világunkat gazdaságkornak hívom, melyben a gazdaság az egyetlen létező dolog, amely minden mást elnyel, máris fölfalta az ember metafizikai dimenzióit is. Istennel együtt eltüntette a világból a kultúrát, az egészséget, a szeretetet, a családot, a barátságot, minden emberit. És ez – gondolom én – az Antikrisztus műve, ez a válság alapvető oka.