NAPÚT 2009/7., 36–37. oldal
Tartalom
G. Komoróczy Emőke
Papp János
Óbuda. Egy emlék, egy hely… S talán egy ötlet, hogy Óbudán legyen…
E jelzésszerű szavakkal – emlékfelelevenítésre sarkallottunk többeket: egy kedves hely, egy volt esemény megidézésére, vallomásra, és… akár ötlet is születhet: mi lenne érdekes, szellemes, emlékezetes Óbudának (és Békásmegyernek), valami, ami ezután valósulhatna meg?
Konczek József
A Krúdy-ház előtt (őszi óbudai nosztalgia). Én a „cudar” szónak sokáig csak olyas jelentését ismertem, mint cudar idő, cudar világ. Vagyis a tréfálkozót. De van egy olyan jóízű is, amit Krúdytól kaptam.
A szó megtelik a képzeletemben Krúdy Gyula történetkéjével. Egyszer a budai Vár alatti labirintus egyik Dunára néző letört rácsos lőrésén vagy micsodáján az utcára kituszakodik egy karcsú lánytest, a nő a bokáig érő szoknyáját markolja, a papucsát tán el is ejti, és igyekszik messze kerülni a háta mögött öklét rázva ordítozó asszonyságtól, aki: „Te cudar!” – kiáltja utána, belátva, hogy nem érheti utol.
Az történt, hogy férjeurát rajtakapta egy kis enyelgésen az artistalánnyal a labirintusban, amelynek – mint tudjuk – a Várbéli udvarokról is bőségesen van sok lejárata… hahá… Ezt használták ki a turbékolók, de „résen volt” a feleség is…
Elmegyek az óbudai templom mögé a Templom utca négybe, ahol (is) lakott a Mester. A márvány emléktábla melletti szoba úgy áll, hogy igen kellemes, nem túl magas. Valószínűleg ebben a szobában írt Krúdy, s néha átballagott a szemközti házba (most művelődési központ), amely akkor bizonyos illatos-kedves-jószívű lányok „műintézete” volt. De nem azért… az idős Mester melegedni járt oda, mert otthon nem mindig jutott tüzelőre…
Nagyon szeretem Óbudát, a Templom utcát, Krúdy álomvilágát. Amint álldogálok, elgondolom, hogy az a történetbéli karcsú lány – valószínűleg artista, „művészné” – bizonyára egy könnyed lábemelintéssel – afféle huszárugrással – puhán, mint a szellő, belibbenhetett (volna) a Mester szobájába is az ablakon. Olyan alacsony. Háttal a saroknak fordulva, bal könyökkel az utca felé dolgozhatott itt ebben a földszinti szobában – az asztallap mint a háromszög átlója, a két fallal… és akkor „befelé írt”, amint az utca felől a lakás belseje felé vezette az írást… Ez lélektanilag egészen más, mintha jobb könyökkel támaszkodnék (támaszkodott volna) a párkányra belülről. Azt hiszem, hogy ez befolyással van az írás hangulati „irányára”… Befelé írni elmélyedő-meditáló, kifelé pedig nyitott, találkozni vágyó… valami ilyesmi, azt hiszem…
Nem messze a parókiától áll, csókolózik egy pár. A fiú magasabb, kissé felülről öleli a molett, jó idomú lányt.
A dologban mélységesen érdekelt vagyok, mert én is pontosan így szeretem felülről ölelni a molett, jó alakú lányt, no jó, lányokat…
Krúdy elég magas volt… Itt jár, lebeg, mosolyint a szelleme…