NAPÚT 2009/6., 19–57. oldal
Tartalom
Kosztolányi Dezső
Csáth-versei
Dobai Péter
Marienbad, Ferdinándkút a Rudolf-forrással – 1914/II/2
1 Nota bene: ez abban a korban tk. a tbc igazi tünete lett volna, mármint a „kis apicitis” a. m. tüdőcsúcshurut, és akkoriban a tbc még gyógyíthatatlan volt! Plusz: tudjuk, hogy Csáth Géza (Dr. Brenner József) édesanyja tbc-ben halt meg!!!
2 Egyébként Debussyről is Csáth írta a honi első zenekritikákat, méltatólag, csakúgy mint Bartókról és Kodályról, itt majd a film zenéjében megjelenhet ez a vonzalom a XX. század eleji, úttörő (disszonáns) zenék etc. iránt Csáth, azaz Dr. Brandt rész-éről.
3 Ti. abban az időben – nemcsak a híres Moravcsik-klinikán, hanem általában is – az orvosok, a gyakorló medikusok (Csáth pl. az volt, alorvosi rangra emelése most volt éppen várható) bent laktak, ún. „orvos-szolgálati” lakásokban, a klinika külön e célra épített szárnyában. Főleg a vidékről jött orvosok, és Csáth a Bácskából jött.
4 A Csáth Géza: Napló és a naplószerű csapongó feljegyzések, töredékek ez időkből erre nagyon sok (gyakran már pathologikus) motívumot, helyzetet, je-lenetet tartalmaznak. (Mindezekre pontos, tragikus adalékokat meríthetünk a forgatókönyv-höz és a filmhez Csáth Naplójából, ám erre a film-novellában nincs szükség, mivel ez a drá-ma csak filmi jelenetekben, nem teljesülő fogadalmakban stb. ábrázolható.)
5 Lásd az ismert Csáth-Napló e tárgyú bejegyzéseit és Csáth ifjúkori írását, amelynek címe: Ópium. (Itt vetem közbe: számos Csáth-novellából integrálhatunk epizódokat a filmforgató-könyv jeleneteibe, ill. dialógusaiba, aminthogy /számos/ naplójából és levelezéséből is. Ez mérlegelendő, majd a film rendezőjével folytatott elemző konzul-tációk után, amelyek a film kompozícióját, dramaturgiai struktúráját, időrendjét etc. célozzák meg, kell tisztázni! D. P.)
Dobai Péter
A fürdőorvos
(Filmterv)
(Dr. Brenner József – Csáth Géza életéről és nagyságáról és tragédiájáról)
(Kevés helyszínre összpontosított ún. „képsor- és jelenetvázlat”. Ez a filmalkotás nem a nagy író életrajza, hanem sorsának szabad filmi megjelenítése, ezért számos név, helyszín stb. meg lett változtatva, kegyeleti, illetve a még ma is élő rokonok, hozzátartozók iránti méltányosság okán. D. P.)
Csáth Géza írja 1913-ból való önéletrajzában:
„1887-ben születtem Szabadkán. Ügyvéd apám, aki szenvedélyes zenélő, hegedűművészt akart belőlem nevelni. Valóban gyorsan és jól fejlődtem, de az alkotás vágya megölte bennem a gyakorlatozáshoz szükséges türelmet. Festő akartam lenni. Bizarr színkeveréseimet és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modoromat azonban rajztanárom kinevette, és elégségest adott… Ugyanígy jártam a dalaimmal is. Kezdettől fogva szabad atonális harmonizálást, aszimmetrikus ritmuskombinálásokat alkalmaztam bennök. Apám kijelentette, hogy amit írok, az nem zene… Az írással simán ment a dolog. Tizennégy éves koromban mutatkoztam be először a Bácskai Hírlap közönségének mint zenekritikus.
Tizenhét éves koromig azonban nagyon keveset írtam. Mint nyolcadikos gimnazista elküldtem Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének egy novellámat. A kályha volt a címe. Válaszolt rá. Azt írta, hogy küldjek mást is, jót, sőt feltűnőt vár tőlem. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással.”
A felemelkedés – fényes meteori-üstökösszerű „start” – első irodalmi sikerek – szakmai sikerek a Moravcsik-klinikán – jelentős és új terápiás eredmények – napi tizennyolc órai munka – publikációk a Gyógyászat című tekintélyes orvosi szaklapban (Csáth = Dr. Brenner = Dr. Brandt), tanulmányát maga a híres Freud-tanítvány: Ferenczi Sándor adja közre! – novellák és zenekritikai írások (Pucciniről, Bartókról, Kodályról, Debussyről etc.) – rajongó asszonyok és hajadonok veszik körül, ám ekkor még hősünk, Dr. Brandt József elme- és idegkórtani gyakornok, nem süllyed bele az önpusztító, tékozló „promiszkuitásba”, amely későbbi, oly rövid életét (a mindegyre fokozódó morphium-abusus mellett) külön is „segít” majd összeroppantani, lelkileg-testileg elroncsolni, kiégetni, a teljes tudati-akarati leépülés lejtőjére lökni…
A meteori-üstökösi start
| Nyitó jelenet | |
| Moravcsik-klinika, Prof. Dr. Moravcsik Emil udvari tanácsos, akadémikus (számos nemzetközi elme- és idegkórtani intézet tagja etc.) szokásos reggeli nagyvizitjét tartja klinikájának idegkórtani szárnyában, ahol tehát még folyik gyógyítás, van terápia (ha csekély eséllyel is), szemben az elmekórtani részleggel, ahol csupán „eset-megfigyelések” folynak. Moravcsik mögött mintegy 12 fős orvoscsoport halad, ágyról ágyra, kórteremről kórteremre, méltóságos ceremóniával. Itt csak Moravcsik beszél, csak ő kérdez, és az őt követő adjunktusok, docensek, tanársegédek, klinikai gyakornokok gyorsan és igen nagy tisztelettel adják meg rövid, szabatos válaszaikat, de Moravcsik rendszerint ezt sem hallgatja végig. Vele van régi barátja is, akit egyik betegéhez hívott be, a híres tüdőspecialista, Prof. Dr. Kuthy Dezső, egyetemi tanár, aki Moravcsikkal együtt tanulta a medicinát egykor; mellette halad az egész nagyvizit alatt, a többi kollégák két lépés távolból követik a két nagy hírű, nagy tekintélyű tanárt, és csak Moravcsik hívására lépnek oda egy-egy betegágyhoz. Dr. Brandt, klinikai gyakornok Dr. Anasztázy Konrád tanársegéd mellett megy a nagyvizit alatt. | |
| DR. ANASZTÁZY KONRÁD | Na, még csak ez hiányzott… Ez a nagyvizit hosszabb, mint egy nagymise az esztergomi bazilikában… legalább addig el fog tartani, mint a Szent Jobb-körmenet! Már fél órája kint kellene lennem a lóversenypályán! Tudod, mire fogadtam?! (Suttogva beszél Dr. Brandthoz) Az „Amazon”-ra! Tuti! Ő a befutó! (Anasztázy idegesen pillant a zsebórájára, és mélyen fölsóhajt.) |
| DR. BRANDT | „Amazon”?! Lóverseny?! Konrád… Konrád… hiszen tele vagy adóssággal! A lóversenyen soha nem lesz szerencséd… se a kártyában, pedig tudsz csalni, cinkelt lapokkal játszol… Ha már tényleg meg akarsz gazdagodni, kis Konrádom, nos, akkor fogadd meg baráti tanácsomat: évre, fél évre menj el fürdőorvosnak egy előkelő fürdőhelyre, Karlsbadba, Marienbadba, Herkulesfürdőre, Bad Ischlbe vagy a Szász Svájcba, Bad Schandauba, gyönyörű fürdő, kastély, fehér pavilonok, hirtelenszőke szász szépasszonyok, mindez az Elba-parton! Ott keress magadnak, Konrád, egy „Amazon”-t, egy gazdag amazont… vedd feleségül és akkor sine cura életet fogsz élni, egy csapásra megszabadulsz az adósságaidtól… Vagy: akaszd fel magad! Az is megoldás, Konrád! Igaz… kisszerű megoldás, de legalább méltó hozzád, Konrád… Vagy dőlj kardodba, halj meg római módra… |
| PROF. DR. MORAVCSIK | Csend legyen, uraim! |
| Egy külön kis kórterembe mennek, ahol csupán egy ágy van, azon fiatal nő fekszik. Hangosan köszönti a professzort és fölül az ágyán. | |
| Moravcsik meglepődve hátrafordul az őt kísérő stábhoz: | |
| DR. MORAVCSIK | Mióta beszél a kisasszony? Ki bírta szóra őt, uraim? Mióta ül fel az ágyán? Mióta mosolyog? Mióta eszik? |
| Látja ugyanis a bőséges reggelit. | |
| DR. ANASZTÁZY KONRÁD | Dr. Brandt, miután Bécsből visszatért… új, analitikus módszerrel, nos… ő bírta szóra, mosolyra és mozgásra ezt az ifjú hölgyet, professzor úr! |
| DR. MORAVCSIK (Dr. Brandthoz) A vizit után várom Önt az igazgatói szobába! Pompás! Hihetetlen! Érdekes… | |
| Valamennyi alorvos, orvos, tanársegéd, adjunktus, docens, köztük több orvosnő és főleg fehér fityulás (több közülük irgalmas nővér) fiatal ápolónő leplezetlen csodálattal, rajongó tekintettel nézi a feltűnően jóképű, atlétatermetű Brandt do k tort – akit íme, Európa egyik leghíresebb elme- és ideggyógyásza, Moravcsik professzor hívatott. | |
| Moravcsik professzor hatalmas, elegánsan bútorozott, könyvekkel teli dolgozó- és igazgatói szobája az általa vezetett Elme- és Idegkórtani Klin i kán. | |
| DR. MORAVCSIK | Kérem, foglaljon helyet, kolléga! Nos? A „Bécsi iskola” ilyen eredményekre képes? Freud… Jung… Adler… Tudom, Ön hallgatott néhány Freud-szemináriumot. Álomfejtés? Olvastam tanulmányát a Gyógyászat című lapban… Ferenczi szinte az egekig magasztalta Önt! Megvallom, arra még nem tudtam rászánni magam, hogy Jung professzor két vaskos kötetes munkáját is elolvassam, az Über Psychologie der Dementia Praecoxot… Ön nyilván olvasta, ugyebár? |
| DR. BRANDT | Olvastam, professzor úr. De, ami azt az ifjú hölgyet illeti… őt elsősorban a pszichoanalízis frissen és egyelőre távolról sem elsajátított módszereinek alkalmazásával kezeltem… |
| DR. MORAVCSIK | Summázza röviden a terápiát, amit alkalmazott azzal a nővel! Hiszen az… amikor idekerült a klinikára, már két sikertelen öngyilkossági kísérleten volt túl… Nyilvánvaló tünetei jelentkeztek nála a gócos eredetű, eszméletvesztéses rohamoknak, több… egyelőre ismeretlen eredetű, degeneratív központi idegrendszeri zavart diagnosztizáltam a viselkedésében, tompa reakcióiban… mensese szabálytalan, rendszertelen volt… semmi az égvilágon nem stimulálta… A status praesens szerint, amit Anasztázy kolléga adott, felállnak és jól diagnosztizálhatóak a következő symptomák: 1. paranoia hallucinatoria chronica, ennek súlyos formája: elhúzódó érzékcsalódásos üldözési téboly… 2. a neuraszténia sexuális, fokozott nemi vágy, amelyet maszturbációval küzd le… mármint Anasztázy kolléga véleménye szerint… 3. beteges félelem, iszony, egyszóval: phobia… 4. pseudo-izgalmak, melyek kóros lehangoltsággal váltakoznak… 5. a psziché funkcionális astheniája… a lélek működésének sorvadása, kezdődő elbutulás… mely Anasztázy kolléga úr szerint… 6. képzetek megtapadása hosszú időre, gondolatok, emlékek értelem nélküli ismételgetése, vagyis: perseveratio… Továbbá érzékelési zavarok… a külvilággal való korábbi súlyos összeütközésekből származó funkcionális és úgyszólván teljes körű ideggyengeség… 7. ingerlékenység, fáradékonyság és álmatlanság… 8. olykor ketalepsiás symptómák is megfigyelhetőek, súlyosan passzív állapot, merevség, dermedtség, végtagjait csak fölszólításra, csak segítséggel mozgatja… fekvő testhelyzetén változtatni nem akar… etc… et cetera… 9. a katatonia előjelei, amennyiben a tudathasadás egy megjelenési formáját észlelte nála Anasztázy Konrád kolléga… Kicsit túl sok symptoma ez, ugyanannál a betegnél… |
| Moravcsik professzor még tovább olvassa Anasztázy doktor jelentését. | |
| DR. MORAVCSIK | 10. három dolgot állít egyszerre, ha egyáltalán beszél: – terhes, de nem tudja, kitől… – szűz, habár anyai nagybátyja „játszott vele”, mikor ő még kamasz lány volt… alig 12 éves… – nem akar bevenni gyógyszereket, se altatót, noha képtelen aludni, mert fél az álmaitól, se nyugtatókat… És: kolostorba szeretne vonulni, „csak előbb meg akar tanulni írni-olvasni magyarul és latinul és énekórákat akar venni – így írja Anasztázy kolléga… |
| Ekkor – kopogtatás és „Tessék!” után – benyit prof. Dr. Kuthy Dezső egyetemi tanár, Moravcsik hellyel kínálja, de folytatja Dr. Anasztázy diagnózisának, anamnesisének felolvasását. | |
| DR. MORAVCSIK | …pedig hát ugye, írni-olvasni éppenséggel tud… érettségizett… latinból is érettségizett és korábban kórusban énekelt… 11. kéztremor… 12. hysteria, indulatkitörésekkel, főleg: a hysterikus állapotokat követő félelmi állapotokkal… Anasztázy kolléga úr elmulasztotta terjedelmes anamnesisében kidolgozni a differenciál diagnózist, az egyes kórisméket, az egyes leírt symptómákat egymástól nem elkülönítve summázta, az egyes betegségeket egymástól el nem különítve vizsgálta a hasonló tünetekkel járó betegségektől… 13. …itt azután, mármint a hystériáról szóló „diagnózisában”, Anasztázy kolléga úr bőven idéz Breuer könyvéből, a Tanulmányok a hysteriáról-ból… À propos, Brandt kolléga… Ez a Breuer, aki eredetileg belgyógyász volt… ha jól tudom, ezt a művét a maga által oly zseniálisnak tartott Freuddal közösen írta? |
| PROF. DR. KUTHY (közbeszól) | Ja… ja… közösen, de minek? Kinek? Az idegbeteg bécsi zsidó nőknek?! Ah! |
| Moravcsik odébb löki Dr. Anasztázy Konrád anamnesisét. | |
| DR. MORAVCSIK | Ennyi betegség? Ennyi degeneratio? Ennyi defectus? Ennyi trauma? És egyugyanazon páciensnél?! Ez egy egész ideggyógyászati osztálynak elég volna! |
| DR. BRANDT (nevetve) Ahogy mondani méltóztatott, professzor úr! De nincs kizárva, hogy Anasztázy kolléga úr még néhány, persze „képzelt” saját betegségét is beleírta a kisasszony anamnesisébe… | |
| Moravcsik jót nevet, Kuthy tanár szintén. Ekkor Dr. Brandt egész testét könnyebb, majd egyre erősebb köhögés rázza, egész a fullasztó, agresszív köhögési rohamig. Amikor lekü z di, arca halottsápadt, de ekkor már mellette áll Kuthy egyetemi tanár úr. | |
| DR. KUTHY | Ejnye-ejnye… kolléga úr, csak nem köhögünk? Na, vetkőzzön le derékig! Szerencséje van, hogy itt vagyok… Megkopogtatjuk a mellkasát. |
| Amikor ez megtörténik, Kuthy tanár úr látszólag derűs arccal, mégis valami „rejtett” komorsággal közli: | |
| DR. KUTHY | …Semmi… semmi! Egy kis jobb oldali apicitis… ja, hallottam a köhögésből… semmi… hegyi levegőre van szüksége, utazzon Svájcba, Ober-Engadinba… Ózon!1 |
| Moravcsik, aki ügyet sem vetett Kuthy tanár mellkaskopogtatására és villámgyors diagnózisára, máris visszatér az előző témához. Dr. Brandt közben felveszi ingét, nyakkendőjét, zakóját. | |
| DR. MORAVCSIK | Én ezt az Anasztázy kolléga úr által oly súlyos betegnek tartott kisasszonyt átadom Önnek, Brandt kolléga! Summázza röviden: miképpen bírta őt szóra egyáltalán? Miféle befolyással mozdította ki ebből a „rémes állapotból”, amit Anasztázy anamnesise tárt elénk…? |
| Dr. Brandt nyugalmat erőltet magára. | |
| DR. BRANDT | Analízissel! Ugyanis Anasztázy kolléga úr velem még többet közölt: ő még logoschisist is megállapított a kisasszonynál, igen komoly manifesztációban: szóhasadást, beszédhasadást egyfelől… másfelől: túlságos szemérmességet szexuális vonatkozásban, amelyet az ifjú hölgy, bizonyos vizsgálatok elvégzésekor úgyszólván közönséges exhibicionizmussal, testének mutogatásával, saját testrészeinek tapogatásával „igyekezett kompenzálni”, Konrád szerint legalábbis… Ami az analízist illeti, én a kisasszonyt eleinte édesapjáról, édesanyjáról, fivéreiről, tanárairól és főleg gyermekkoráról, kamaszkoráról kezdtem kérdezni… majd egyik-másik álmát mondattam el vele, eleinte terhére voltak ezek a beszélgetések, de amikor az elsötétítő függönyt behúztam és saját gyermekkoromról, saját szüleimről kezdtem beszélni neki, lassan felengedett, és minden „beszédhasadás”, „szóhasadás”, „logoschisis” nélkül, rendezetten kezdett felelni kérdéseimre, majd néhány hét múlva már közbevágó vagy segítő, „késztető” kérdezés nélkül, bizonyos dolgokról önmagától beszélt, folyamatosan, ha nem is teljesen zavartalanul… ezeket én mind följegyeztem. |
| DR. MORAVCSIK | Helyes! Majd gépelje le a jegyzeteit! Ja, gratulálok a Puccini-tanulmányához! És az Ópium című novellájához! Most elmehet, Brandt kolléga, köszönöm. |
| Majd halkan magának mondja: „Freud? Jung? Adler? Lehet, hogy övék a jövő?” Dr. Brandt meghajlással vesz búcsút a két egyetemi tanártól és egyen e sen a klinikának abba a szárnyába siet (rohan), ahol az orvosok szolgálati lakásai vannak. Beront az ajtón, hanyatt lerogy a díványára. Dr. Brandt sokáig, merően néz egy festményt, mely szobája falán függ: anyja képe, ifjúkorából. Igen szép nő, és a fiatal orvos arcvonásai föltűnően hasonlítanak az anyai arcvonásokra. Később csenget. Kisvártatva ápolónővér lép be a szobájába. | |
| DR. BRANDT | Dominica! Hozzon nekem lázmérőt… meg brómot… meg valeriánát… Aludnom kell, fáradt vagyok. Lehet, hogy van némi hőemelkedésem… talán megfáztam… Kérem! |
| DOMINICA NŐVÉR | Máris, doktor úr! |
| Dr. Brandt fel s alá járkál könyvekkel teli szobájában és hangosan go n dolkodva beszél: | |
| DR. BRANDT | Így vagyunk…?! Utazzunk Svájcba? Ober-Engadinba? Anyám! Tehát mégis elért az, amitől legjobban rettegtem. Erőt fogok venni magamon, azért is! Kuthy Dezső is tévedhet… hiszen mit művelt, alig kopogtatott meg, máris kész volt a tbc-diagnózissal, máris Svájcba küldött a vén hülye! Ő talán csalhatatlan, mint a pápa Őszentsége?! Ugyan… Vén szoknyavadász! Nem szabad félni… A félelem nem segít! Dolgoznom kell tovább, mintha mi sem történt volna! És ha fiatalon halok meg?! Mint anyám… tüdőbajban… akkor kiírja meg a drámákat? Az operákat?! Ki írja meg a disszonáns zene esztétikáját?! Ki írja meg a VARÁZSLÓ HALÁLÁT?! A nagy novellaciklust?! Ki gyűjti össze és ki foglalja rendszerbe az új analitikus gyógyítását a neurózisoknak, a vízióknak, a hallucinációknak, a hysteriás neurózisoknak, a pszichikus depresszióknak, a mániákus depresszióknak…? A mélakórnak… a búskomorságnak…? És ha fiatalon halok meg, ki vezekel és ki kér bocsánatot bűneimért, gyerekkori, kamaszkori súlyos vétkeimért, amiket Szabadkán követtem el, gátlástalanul, skrupulusok nélkül a kis Kató, Lyca és a szőke Irénke ellen?! Adieu, medicina? Adieu, irodalom? Adieu, világsiker? |
| Dominica nővér hozza a lázmérőt és a kért gyógyszereket, azután nesztelenül távozik a magában beszélő Brandt doktor szobájából. Aki éppen leakasztja a falról az édesanyját ábrázoló festményt és a fa l nak fordítja a szoba sarkában. Dr. Brandt magához veszi az első brómadagot. Kedélye nem nyugszik, újra brómot vesz be, aztán csaknem egy fél marék valeriánát. V e rejtékező arcát nem törli meg. Hideg rázza. Dr. Brandt jamaicai rumot vesz elő a szekrényéből, jó nagy kortyot húz belőle. | |
| DR. BRANDT | Aha! Ady Endre úr, a szilágysági dzsentri… he! Ő egész éjszaka issza a kocsisborokat, délelőtt persze fáj a feje, görcsöl az agya és akkor valeriánát töm magába… Nem! Az én utam nem lehet ez! Ady tíz évvel idősebb, mint én, és szifiliszes, vérbajos… csináljon, amit akar! Mit érdekel engem Bródy Sándor dicsérete?! Puccini? Csak komponáljon… Wagnert pedig vezényeljék őrjöngő dirigensek… Engem ne veregessen vállon Móricz Zsigmond a szerkesztőségekben! Én más vagyok, én több vagyok, mint ők! Bartók? Kodály? Debussy? Túl fogom szárnyalni őket! |
| Újabb hatalmas kortyot iszik a méregerős jamaicai tengerészru m ból. | |
| …és ha már „verseny” – hát legyen verseny! Elfogadom, uraim, a kihívást, mind az irodalom, mind a muzsika, mind a medicina területén! Nem Ober-Engadinba utazom, hanem Bécsbe! Egon Schiele kiállítására, és jó néhány festményt és rajzot vásárolok tőle, mielőtt dúsgazdag műgyűjtők föl nem fedezik Schiele géniuszát! Mit is mondott Ferenczi, a Freud-rajongó, miután cikkét dedikálva átadta nekem, amit tanulmányomról írt…? Ja… ja! Azt, hogy „hagyja itt Ön a klasszikus-konzervatív Moravcsik-klinikát és utazzon Bécsbe, hallgassa, jegyzetelje Freud, Adler, Jung, Breuer szemináriumait, és legyen Ön psz i choanalitikus, legyen Ön az Unterbewusstsein kutatója, legyen Ön léle k búvár, döntse halomra Krafft-Ebing elavult szexuálpathológiáját, dolgo z za ki a szexuálpathológia modern therápiáját!”… igen, igen, ezt akarja belém szuggerálni Ferenczi Sándor! És igaza is lesz! Bízom a tehetségemben!!! | |
| Dr. Brandt egy újabb korty jamaicai rum után Uppman szivarra gyújt, az első szívás után köhögési roham görnyeszti le a díványára, elnyomja a szivart, helyette King cigarettára gyújt, sötét mephistói vigyor jelenik meg és marad az ajkán. (Monológ folytatása): | |
| Talán nem is kell itt semmiféle „ózon”… Ober-Engadin, mire való nyolcvan-kilencven sorvasztó évig élni, végül elhülyülni?! Morphium! Lehet… hogy csak tíz évig élek, ha kábítószerhez folyamodok! Lehet! De micsoda tíz év…. Micsoda tíz… Én! Micsoda tíz ego lesz az!!! Intenzív, elsöprő, totális, mint Nagy Frigyes brandenburgi gárdájának szuronyrohama! | |
| Jól hat már a rum, Dr. Brandt folytatja: | |
| DR. BRANDT | …Micsoda wagrami, jénai, austerlitzi roham! Irodalomban, medicinában: egyaránt! Sokáig élni? He… Mozart alig élt… Pergolesi, aki tán a legszebb Stabat Matert írta, Pergolesi huszonhat évet élt! És Schubert harminc évet élt… Ha megfelelő kontrollal és szigorú diszciplínával csinálom végig kísérletemet a morphiummal, ópiummal, márpedig én képes vagyok kontrollra és akaraterőm, önfegyelmem mindenki figyelmét fölkeltette, akkor ugyan lehet, hogy csak tíz évet élek, de ebben a tíz évben olyan extázisban, kreatív extázisban, ahogyan Nietzsche írta, olyan alkotó euphoriában, ami azt jelenti, hogy naponta én: ötezer esztendőt élek… azaz egy esztendő alatt cirka kétmillió évet, tíz év alatt húszmillió évet… ezt persze pontosan ki fogom számolni! |
| Újabb rum, újabb cigaretta. | |
| …És akkor… (felnevet) …már igazán nem fog kelleni Ober-Engadinba utaznom… Ózonért… Már csak azért sem, mert húszmillió év múlva egyszerűen nem lesz Ober-Engadin, nem lesz Svájc, nem lesz „egy kis jobb oldali apicitis”… tengerek sem lesznek, hegyek sem, nők sem, mi lesz? Teremtés előtti nagy, kozmikus csend lesz… | |
| Újra csönget, kisvártatva megjelenik Dominica nővér. (Ekkor már hajnalodik, az áprilisi-tavaszi napsugarak fénnyel árasztják el Dr. Brandt sz o báját.) | |
| DR. BRANDT | Carissima, Serenissima Dominica! Animula, Vagula, Blandula… Mia cara Dominica, most már alvásra nincs időm, Gizella kisasszonyt kell megvizsgálnom, kérem statim! hozzon föl nekem morphiumot… és pantoponampullákat és persze injekciós tűt is! |
| Odaadja a gyógyszerszekrény kulcsát Dominicának. Mikor Dominica kimegy, Dr. Brandt „régi vétkeinek” áldozatait sorolja név szerint – igen kábult állapotban, a rumtól, a brómtól. | |
| DR. BRANDT | …Szabadka, Palicsi-tó, kis Kató, Lyca… hogy könyörgött, mégis megtette… és a szőke Irénke… vajon milyen sors jutott nekik osztályrészül, azok után, hogy engem megismertek? Bizonyára rémes… |
| Dominica hozza, amit Dr. Brandt „rendelt”, a szép nővér mit sem sejt, egyáltalán nem gyanakszik a furcsa, szokatlan „hajnali rendelésre”. S i etve elhagyja az orvos lakását, az pedig (subcutan) bőre alá fecske n dezi élete első morphiumadagját, mely a későbbi dózisokhoz mérten, minimális: 0,002 cg. | |
| Ezek után (azonnal hat a morphium) olyan tempóban, mint aki újjászül e tett, elindul a még üres folyosókon, abba a külön kis kórterembe megy, ahol a reá bízott beteg, a „Kisasszony” fekszik, és amikor az orvos belép, a fiatal leány oly kitörő örömmel üdvözli őt, hogy Dr. Brandt egy pill a natra meghökken, hátralép, de azután a fiatal nő ágyához megy, leül ágya szélére. | |
| ZEITSPRUNG | |
| I. | |
| Ma közösülnöd kell. Felírtad tegnap az Agenda füzetbe. Kivel? Mindegy. Mondjuk Médivel, aki a folyosókat, lépcsőházakat, WC-ket mossa… Igen, Médivel! Vagy…?! Hortenzia főnővérrel. Ő mindig kész a közösülésre, akár ruhában, hátulról, állva, guggolva és orgazmusa: totális! Különben is szerelmes beléd. Ez kellemetlen, de mellékes körülmény. Vagy: Amadeával, a prof. asszisztensnőjével, aki frigid nő, de ezt leküzdendő, ennek ellenkezőjét bizonyítandó, valószínűleg odaadja magát. Vagy: az emdeni fríz-német colleginával, akit a prof most vett fel a kl i nikára… Ó! Igen! Silke… Silke! Előbb is eszedbe juthatott volna, ke d ves Don Giovanni! Silke szőke, mint a valkűrök, mint a Rajna sellője, Loreley! Ma közösülnöd kell! Hajnalban, reggel, még a nagyvizit előtt! Igen… de hát megittál egy fél üveg Napoleon konyakot. Elszívtál egy… nem, másfél doboz Memphist… Ettől van a fejgörcsöd, carissimo Casanova doktor… És a két adag? Egyik éjfél előtt, a másik két óra múlva! Igaz, nagyon enyhe adagok voltak… de mégis pusztítják a szexuális potenciát, esetleg gátolják az erectiót vagy minimum túl gyors ejaculatiót idéznek elő, ami azután napokra, sőt hetekre depresszióba dönt, barátocskám! Mindegy. Ma közösülnöd kell. Szeresd magad, egy végső méltóság szégyenével akkor is, ha nem is sikerülne a ma hajnali coitus… Este koncert! Elmenni! Ho-hó! Hát harangozó Dominica nővér eszedbe se jutott! Fő szövetségesedet, cinkosodat már kihagyod az Agendából!? Hiába… sok konyakot ittál, barátocskám! Ma már kétszer is hozta az ampullákat… Milyen szépen énekel… Megígérted neki, hogy elviszed Abbáziába! A tenger: therapia! A tér, a horizont: therapia! Mennyire tetszett erről írt dolgoz a tod a profnak! Persze, az lehet, hogy a tenger: tragédia, mint a part, mint a szárazföld, mint a város, mint egy éjszakai ügyeletes orvos ügyeleti szobája… És még az ampullákat sem tüntetted el! A fiumei gyors! Irány: az Adria, Abbázia! Dominicával! Szabadságot kell kérned a proftól… Indoklás? Me gírod a dolgozatot: „Tér-therapia”. Boldog napok lesznek… Ó, az a promenád, a pálmák, az oleánderek, bécsi, prágai, müncheni úrinők, akik megunt férjeik elől menekülnek, telítve hisztériával, akik a tenger látványától euphoriába esnek… Mind a melankóliából meríti az erőt, a vitalitást, a férfiakat, különösen a haditengerészet kadétjeit és tisztjeit, nőstény párducok zöld szemével nézik, miközben testük, mint az antilopé, impaláé… Abbázi a! Souvenir avant et aprčs ma mort! Vitorlás jachtot bérelni, és kifutni a quarnerói öbölbe! Borozni olasz pergolák árnyékában. Márván y szobrokkal díszített teraszokról, villásreggeli közben, tanulmányozni a tenger fényeit! Pénz? Kölcsön! Ma közösülnöd kell, fiam! Ezzel tartozol a női nemnek! Közösü l ni, és ha másképp nem megy, akkor hát: per os! Halk kopogás veti ki a nagyszabású tervezésből az ügyeletes orvost. Dominica nővér lép be, nesztelenül becsukja maga után az ajtót, azonnal összeszedi az ampullákat, injekciós tűket, eltünteti a konyakot, a cigare t tát, kiüríti a hamutálat. Arca riadt, mozdulatai azonban határozottak és gyorsak. Dr. Brandt kiissza poharából a maradék konyakot, és rá akar gyújtani egy cigarettára. | |
| DR. BRANDT | Mi történt, Dominica? |
| DOMINICA NŐVÉR | Skandalum van! Ne igyon! Tessék, mentolos cukorka, egye meg az egész dobozzal! Hátha nem érződik a konyak szaga… Ne gyújtson rá, az isten szerelmére! Az ampullákat se volt képes eltenni! Bejött a prof… |
| DR. BRANDT | Éjszaka? |
| DOMINICA NŐVÉR | Ahogy mondja. Éjszaka. Tessék. Egy cédulát küldött magának: Raportra hozzám 6 óra 15 perckor! – és az aláírása… |
| Dominica átadja az orvosnak a cédulát. Elolvassa, de az alkohol okozta mámor kiolt benne minden félelmi gátlást, olyannyira, hogy újra előveszi a konyakos üveget, nagyot húz belőle, azután rágyújt. Majd eldobja a cigarettát, megragadja Dominica nővért, erővel a fehér, vasvázas ágyhoz vonszolja, maga alá gyűri, fölgyűri a lány combján a köpenyt, az alsószoknyát, eltépi harisnyakötőjét, h a risnyáját, ő maga is szabadulni igyekszik nadrágjától, amikor kopo g tatás nélkül kivágódik az ügyeleti szoba ajtaja, Zsablyay Amadea, a klinika igazgató professzorának vezető asszisztensnője lép be. | |
| AMADEA | Milyen szép pár! Magát, Dominica, még ma elbocsátom! Új munkahelyet hamar fog találni, attól nem félek… ha nem is a medicinában, de a Magyar utcában vagy a Conti utcában, vagy valamelyik tabáni, óbudai kuplerájban biztosan… és oda még ajánlást sem kell írnom, kis ringyó! Öltözzön fel! A professzor úr bent van! Önt, doktor úr, raportra hívatta, pontosan hat óra tizenöt perckor jelentkezzen nála! Valaki föltört, fölfeszített két szekrényt… fájdalomcsillapítók, altatók hiányoznak, és főleg két ampulla morphium! Én sejtem, ki tette. Ne féljen, Brandt doktor, nem fogom elárulni. Én nagyra tartom Önt, én zseninek tartom Önt… |
| Hirtelen sírás szakítja meg Amadea szavait, erős zokogás rázza egész testét. A helyzetet kihasználva, Brandt doktor ismét konyakot iszik, és a legnagyobb nyugalommal cigarettára gyújt. Eközben Dominica lázas sie t séggel, kapkodva öltözik, rendbe szedi harisnyáját, kibomlott hajfonataiba visszatűzi a csatokat, aztán Amadeához megy, vigasztalja, nyugtatja, de az egyre csak zokog tovább. | |
| AMADEA | Egy zseni… igen, azt mondta a professzor úr, hogy Ön egy zseni… és milyen fiatal még! Azt is mondta, hogy talán még egy utolsó lehetőséget ad Önnek! Ó, bárcsak adna is… |
| DR. BRANDT | Igyon egy kis konyakot, Amadea! Jót tesz… vegye úgy, hogy orvosi utasításra teszi, kiváló és ősi therapia a szesz! Még hogy én iszom? (És iszik is közben.) Tudják maguk, hölgyeim, hogy mennyit ivott Rembrandt? Mennyit ivott Frans Hals? Vagy Caravaggio? Mozartról, Schubertről nem is szólva… Beethoven pedig májcirhosisban halt meg! |
| Mindezt harsány hangon mondja Dr. Brandt és élvezettel nézi, hogy issza üvegből a konyakot Amadea. Dominica eközben észrevétlenül elhag y ja az ügyeleti szobát. | |
| DR. BRANDT (sötét arccal) | Ki hívta be a professzor urat éjszaka? |
| AMADEA | Én nem, az hétszentség… Csak úgy magától jött be… azt mondta, egész éjszaka nem tudott aludni, ezért aztán bejött. Már volt erre példa. Szereti magát… Csak azt a kurva szekrényt ne törték volna fel! |
| DR. BRANDT | Már arra is volt példa… Megtiltom, hogy Dominicát belekeverje ebbe az ügybe! Megtiltom, hogy elbocsássa a klinikáról! Mindenért én vagyok a felelős. Világos? |
| AMADEA | Világos… doktor úr… nem teszek semmit, nem mondok semmit, Dominica marad… |
| DR. BRANDT | Helyes. Ezt megbeszéltük. Néhány nap múlva Abbáziába utazunk! Az Adriára! És ne felejtsd el, Amadea, hogy te hányszor szereztél nekem ampullákat! Igaz?! |
| AMADEA | …igaz… igen, de én nem tudtam, hogy Ön saját magának adja be… én… |
| DR. BRANDT | Eh! Ugyan már! Eredetileg Dominicával akartam Abbáziába utazni, de tiszta, sebezhetetlen intuícióm most azt súgja, hogy veled kell Abbáziába, az Adriához utaznom! Szent intuíciók! Eljössz velem Abbáziába? (Hol tegezi, hol magázza a kisasszonyt.) |
| AMADEA | El! Boldogan! |
| DR. BRANDT | Nos, akkor ma délután napernyőt veszünk neked, japán legyezőt, pompás olasz szalmakalapot, fehér vagy berlini kék színű szalaggal! |
| AMADEA | Jó! Milyen gyönyörű cikket írt Ön az Estben Wagner Richardról! |
| DR. BRANDT | Cikket! Hogyan? Cikket? Hamarosan operát fogok írni. Bemutató: Bayreuthban! |
| Amadea rajongó csodálattal kérdi: | |
| AMADEA | Operát? |
| DR. BRANDT | A librettót már megírtam. Egy gyilkosról szól, aki történetesen orvos… |
| AMADEA | Kit öl meg? Ki az áldozat? |
| DR. BRANDT | Még nem tudom… Talán az anyját fogja megölni… |
| AMADEA (őszinte rémülettel) | Miért? Miért az anyját?! |
| DR. BRANDT | Miért? Egy ok elég. Azért, mert megszülte! Azért, mert a világra hozta! Mondd csak, de őszintén, Amadea, te szoktál maszturbálni? |
| A lány erélyes fölháborodással válaszol: | |
| AMADEA | Nem! Soha! |
| DR. BRANDT | Hazudsz. Na és korábban? Kamaszkorodban? Akkor se maszturbáltál? |
| AMADEA | Lehet. Játszottam… Mint minden lány… Az nem bűn. |
| DR. BRANDT | Nem hát! Önmagunk fölfedezése! Kutatómunka! És… amikor kamaszkorodban maszturbáltál, mire gondoltál közben? A Göncölszekérre? Vagy valakire, egy férfira… |
| AMADEA | Igen… az unokaöcsém testére gondoltam közben. Fantáziáltam…. |
| DR. BRANDT | Orgazmusig eljutottál? |
| AMADEA | Néha… de nem mindig. Sokszor egyszerűen elaludtam közben. |
| DR. BRANDT | Őszinte beszéd. Én is hasonlóképpen voltam ezzel… persze mutatis mutandis… |
| AMADEA (őszinte aggódással) | Nem fél a reggeli raporttól? |
| DR. BRANDT | Nem. Mondja, hogy lehet egy nőnek ilyen vörös haja?! Jobb évszázadokban, amikor még bölcsek irányították a világot, az ilyen vörös hajú nőket azonnal!…érti? azonnal máglyára lökték! |
| Dr. Brandt harsogó hangon beszél, egész teste remeg, csak soká, hosszú percek múlva, minden akaraterejével és intelligenciájával képes úrrá lenni a hirtelen rátört, egész valójára rázúdult dührohamon. Amadea rémületében a siváran berendezett inspekciós szoba egyik sarkába húzódik. | |
| DR. BRANDT | Pardon… |
| – morogja, a vízcsaphoz megy, hideg vízzel sokáig mossa arcát, halántékát, azután markából vizet iszik, amit nyomban azután ki is öklend. | |
| …pardon, kisasszony! Hát ez a tudomány! Csak ilyen áldozatokkal, amilyeneket egyes bátor emberek hoznak meg… önfeláldozással, érti?… csak ezen az áron halad a tudomány… Ez a fejlődés ára! De hát hová az isten poklába akar „fejlődni” még az emberiség?! Hová?! Én már nem akarok tovább fejlődni, kisasszony! Még van mersze megijednie tőlem, mikor én magam vagyok a félelem! Vörös haj… Aha! Mozdonykazánba az ilyen vörös hajú boszorkányokkal! | |
| AMADEA | Így akar a professzor úrhoz raportra menni? Ilyen állapotban? Vizes ingben, leszakadt inggombokkal? Jöjjön, fölvarrom, kérem, vegye le az ingét… |
| DR. BRANDT | Így megyek! Egész éjszaka dolgoztam! Rembrandt is a ruhájába törölte a festéket, nem volt ideje mosakodni… Hogy is lett volna? Van magának vasúti menetrendje, Amadea? Mikor indul a fiumei gyors? |
| AMADEA | Délután megérdeklődöm… ha még Ön egyáltalán komolyan gondolja az utazást, uram. |
| DR. BRANDT | Csak ne lenne a haja tűzvörös! Maga még virgo? |
| AMADEA | Nem… nem, uram… |
| DR. BRANDT | Sejthettem volna. Emancipáció! Fejlődés! Visszafelé, vissza a matriarchátusba… Maga amazonnak képzeli magát? Vagy Saloménak? Juditnak?! Maga a professzor besúgója! |
| AMADEA | Kikérem magamnak ezt a hangot, ezt a vádat, uram! |
| DR. BRANDT | Vád? Ez tény. Magának a szeméremszőrzete is ilyen vörös, mint a haja? |
| AMADEA | Igen, uram. „Ez tény” |
| – ismétli gúnnyal az orvos iménti szavait Amadea. Az orvos eltűnődve mondja: | |
| DR. BRANDT | Különben Rembrandt felesége… Saskia is vörös volt… |
| AMADEA | Milyen szerencse… Legalább igazítsa meg az ingét, két gombját is leszakította. |
| DR. BRANDT | Bagatell! „Raport”… Holnapután osztrigát, homárt eszünk Abbáziában és rajnai borokat iszunk, és kutatunk, kutatunk, kísérletezünk tovább, mert ez a fejlődés követelménye, ez a haladás ára, Amadea kisasszony! Áldozat? Meghozzuk! |
| Dr. Brand kifulladt. Mély sóhajjal, ezúttal idegesség nélkül, elegáns mo z dulattal vette elő arany zsebóráját, fölkattintotta a monogramos fed e let és sokáig nézte az aranymutatókat. Mintha az idő látható múlása, a másodpercmutató gyors körbeívelése megnyugtatta volna, ajkán magabi z tos mosoly jelent meg, és ez a mosoly visszaadta, rövid pillanatra bár, a fi a tal férfi elgyötört arcvonásainak az ifjúságot, életerőt, a készenléthez szükséges feszültséggel telítve az imént még oly zavaros tekintetet. | |
| DR. BRANDT | Egy szép, pontos óra… igen, kisasszony, egy arany óralap, arany római számjegyek, aranymutatók nézése, szintén therapia! Erről is írok majd, mármint az időről, egy dolgozatot! Remélem, lesz hozzá időm… |
| Hirtelen újabb dühroham zúdult alig lecsillapult kedélyére. | |
| …Raport! Eh! Hát aztán?! Még arra is van időm, hogy átöltözzek! Prof. Dr. Moravcsik Ernő Emil orvostanár… félelmetes az önfegyelme, a munkabírása! Micsoda karrier! Pedig első stalluma nem ígért valami nagy ívű pályát, kedves kisasszony… a pesti egyetem… a gyógyszertani tanszéken volt tanársegéd… de aztán! Mekkora váltás! A Szent Rókus Kórházban már a bőr- és bujakórtani osztályon tűnt fel… aztán segédorvosként működött a szülészeti és nőgyógyászati osztályon, minden reggel ötkor ébredt: uszoda, aztán reggeli, aztán irány a kórház, ott késő estig munka, belemenekült a munkába… semmi „morbidezza” nem volt benne… mely oly szép energiákkal jelenik meg Coreggio festményein… Nem, ő nem vette észre, hogy egy totálisan beteges korban él, ő hitt a gyógyításban, és mindig cum grano salis… igen mértéktartóan élt… Eredmény? Fényes: otthagyja a szülészeti és nőgyógyászati osztályt, már nem izgatja a bujakórtan, a szifilisz, új utakra lendül, az egyetemi elmekórtani tanszéken bukkan fel, újra és újra: tanul! És dolgozik, éjt nappallá téve, mint egy Balzac, mint egy Rembrandt, igen, mint egy Bismarck! Így azután hamar ki is nevezik az elmekór- és gyógytan magántanárává! Alig későbben a Budapesti Királyi Törvényszék elmeorvos-szakértője lett! 1895-ben… | |
| Dr. Brandt már extázis-határig fokozódó hévvel-lázzal folytatja monoló g ját, Amadea hallgatja, noha az orvos láthatóan csakis magának beszél, ha n gosan gondolkodik. | |
| DR. BRANDT | …már 1895-ben a csúcsokra jut: a letartóztatottak és a legsúlyosabb elítéltek megfigyelő osztályának vezetőjévé nevezik ki! Kisvártatva Moravcsik Ernő Emil nagy visszhangot tartó előadást tart egy brüsszeli kongresszuson. Tudása elsöprő, kinevezik, egyhangú, titkos választással a Nemzetközi Bűnügyi Embertani Kongresszus tiszteletbeli elnökévé… ugyanakkor itthon kinevezik az elmekór- és gyógytan nyilvános rendes tanárává, és ezzel a ranggal átveszi a Szent János Közkórház ultramodern berendezésű Elmebeteg-megfigyelő osztályának vezetését… Előadások: Bécsben, Münchenben, Heidelbergben, Freiburgban, Berlinben, Párizsban! Az ő utasításai szerint építik fel az építészek a budapesti Elme- és Idegkórtani Klinikát, és annak igazgatója: maga Moravcsik Ernő Emil professzor úr lesz. Ki más lehetne? Megkapja mindezekért az udvari tanácsosi címet! Vagyis cs. és k. udvari titkos tanácsos lesz… Ezzel egy időben kinevezik – vagy jobban mondva: ő maga kinevezi magát… – az Igazságügyi Orvosi Tanács elnökévé… Rendes és nyilvános tagja lesz az Országos Közegészségügyi Tanácsnak és a Törvényszéki Orvosi Vizsgálóbizottságnak, ezzel egy időben titkos szavazással megválasztják Moravcsik Emil Ernő urat a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyar tagozata elnökének! Közben tanulmányok sorát publikálja a legexkluzívabb német, brit, francia szaklapokban, csak úgy mellesleg egy sor szakmunkát fordít franciából, németből, egy sor egyetemi tankönyvet ír… lefordítja magyarra báró Dr. Prof. Krafft-Ebing Psychopathia Sexualis című korszakos művét, különös tekintettel a Rendellenes nemi érzésre, a Törvényszéki Orvostudomány eddigi eredményeire, a Szerelem élettanára, és főleg: A kóros nemi élet a törvény ítélőszéke előtt! És a Nekrophilia… a holtakkal való közösülés… a női alsóneműk fetisizálása… az onánia és a masturbatio! A sexuális bűntettek módszeres elemzése… Az állatgyalázás… A promiszkuitás… A Päderastia. Nőknél… Hallja, Amadea kisasszony?! Leszbikus kapcsolatok, fiatal leányok között, svájci apácák által vezetett zárdákban! Micsoda fényes téma! Aberrációk végtelen sora… „A nőgyűlölők bálja Berlinben” – ez az én legkedvesebb fejezetem! No meg az Amor Lesbicus… Természetesen… És közben maga is közreadja híres tankönyvét, amelyet majd minden világnyelvre lefordítanak, egymás után több kiadásban: Gyakorlati elmekórtan és az idegbetegségek gyógyítása… És mit művelek én? Debilek vérnyomását mérem… a kifolyó nyálat törlöm a hülyék szájáról… De egyetlen írásommal többet lendítettem az egész elmekórtan fejlődésén, mint a mindenható Moravcsik Ernő Emil udvari tanácsos úr… Én, kisasszony, mindössze egy nyár… egyetlen nyár leforgása alatt írtam meg munkámat: Az elmebetegségek psychikus mechanizmusáról… Közben novellák sorát publikáltam, hegedűkoncertet adtam a barátaimnak… beléptem a Szabadkőműves Páholyba… fölfedeztem Bartók Béla géniuszát… Bécsbe utaztam, hogy Freud analízisével és álomfejtésével megismerkedjek… Megírtam egy elmebeteg nő – persze fiktív – naplóját! Egy nyár alatt túlszárnyaltam Moravcsik udvari tanácsos úr Őexcellenciáját! Na, mit szól ehhez a leistunghoz, Mademoiselle Zsablyay?! Puccini operáiról írt tanulmányomat német nyelven is kiadták, óriási visszhangot keltett Bécsben, Münchenben! Most majd olaszul is meg fog jelenni! Ampullák…! „Raport”… Tudja maga, Zsablyay Amadea kisasszony, mi a morfinizmus?! Tudja, mi a morfium?! Én most elárulom magának: A MORFIUM A BÁTRAK DESSZERTJE! Megjegyezte? |
| A szép fiatal leányzó alázattal, megadással és rajongó tekintettel felel. | |
| AMADEA | Meg, doktor úr. De most mégiscsak át kellene öltöznie, így mégsem mehet Moravcsik professzor úrhoz raportra… Kérem, nagyon kérem! |
| DR. BRANDT | Morfium? Tapasztalati képlete: C17H19O3! Sertürner állította elő elsőként, 1816-ban! Egysavú tercier bázis! A hidrált fenantrén magszármazéka, amely két hidroxilcsoportot tartalmaz, a harmadik oxigén különös, híd alakú kötésben van benne… A morfium az ópiumnak, a papaver somniferumnak éretlen tokjaiból kicsorgó, beszárított tejnedvnek fő alkotóeleme… Tény, hogy kiválóan bódítja a központi idegrendszert. Kiválóan csillapít minden fájdalomérzetet! Más dózisokban általános jó érzést vált ki, aki merészeli, eljuthat általa az eufóriáig. Ezért mondtam Önnek, Frauläin Zsablyay, hogy a morfium a bátrak desszertje! Megszünteti a fáradtságot, az éhségérzetet, az álmatlanságot! Fokozza – persze csak a zsenik esetében – az alkotó intelligencia teljesítményét, úgyszólván korlátlanul… Hiszen a psychét megszabadítja a mindennapi gondoktól, nyűgöktől, kisszerű feszültségektől, aggályoktól, ezáltal a lélek, a tudat tisztultan törhet magas célok felé! Tény, hogy magamon, mint kutató, kísérletezve, lesújtva tapasztaltam, hogy a morfium a fönti előnyök mellett, az akaratlagos tevékenységre nézve bizonyos fokú iszonyt, gátlást fejlesztett ki, de ez kontroll alatt tartva: kivédhető! Magam kísérleteztem ki saját magamon, pedig hát itt… ugye… ezen a „híres” klinikán lett volna épp elég idióta, hogy azokon végezzem el kísérleteimet, ám én magamat választottam kísérleti alanynak. |
| Zsablyay Amadea közbeszól: | |
| AMADEA | Milyen kár, milyen kár! |
| DR. BRANDT | Kár?! Vannak veszélyei a morfiumnak… ugye a súlyos morfinistáknál nagyon súlyos függés, dependentia alakulhat ki… minden alapot nélkülöző tervezgetések szintén a tünetei közé tartoznak… bizonyos infantilizmus is felléphet… amely cselekvési képtelenséggel jár együtt, előbb-utóbb… Jól felismerhető szervi tünetek: szűk pupilla, szívverés-ritkulás, de ezeket lehet ellensúlyozni, kisasszony, és én éppen ezekkel kísérletezem! Atropint használok mint ellenmérget… kávét iszom, kámfort szagolok, ezek is csökkentik a morfiummérgezés veszélyét… amely már 20 cg dózisnál fölléphet, ha ilyen adagot valaki mondjuk háromórás közökben fecskendez a bőre alá: coma, halál, megáll a légzés… A függés veszélye abban rejlik, hogy a szervezet, ha hozzászokik, akkor mind nagyobb, egyre nagyobb adagokat kíván, mivel a kívánt hatás küszöbe emelkedik… A morfinéhség őrjöngést, tébolyt, halált okozhat… de uralható, szabályozható, lényeg a ciklusok kontrollja… Kontroll hiányában ugyanis a morfium, nap nap után növekvő adagokban… ugye… a munkaképesség teljes összeomlásához, megszűnéséhez vezet. A baj az, hogy a morfium pozitív hatásának szinten tartása igen nehéz, nagyon precíz adagolást, a ciklusok beállítását és betartását követeli meg, mivel, mint azt én megállapítottam, a morfiumtól való függés, a morfiummegszokás oka az emberi szervezet fokozódó morfiumelbontó képességében rejlik! Gondolja meg, Amadea: a bőr alá fecskendezett morfium, mondjuk akár mindössze 5 cg, ugye… kétszer hat: első hatása szinte azonnali, a befecskendezés után és hamar kiváltja az eufóriát… a második hatás akkor megy végbe, amikor a szervezetben lévő morfium a gyomorból és a belekből fölszívódik… ekkor kis hányinger mellett, megkezdődnek az olykor elviselhetetlen absztinenciális tünetek: étvágytalanság, halálfélelem, üldözési mánia, féltékenységi rohamok, akár fuldoklás, ájulás… akár kollapszus is… Figyelni kell tehát a székletet! A defecatiót pontos ciklusokban kell végrehajtani, mivel a bélsár rátapad, ráragad a belekre, kínlódás ilyenkor a WC-n üldögélni, ez a morfium és az ópium egyik mellékhatása… kínszenvedés ilyenkor a WC-n ülni… fájdalmas székrekedés, vérzés, aranyérfájdalmak, és nem és nem tisztul a bélsár… na de erre vannak ugye olajos hashajtók, a bélműködés renyheségét és az étvágytalanságot részben enyhítő szerek, egyszóval, bármily gyilkos méreg is az M! és a hozzá adagolt különféle morfinszármazékok, és a legveszedelmesebb, még a morfiumnál is gyilkosabb: pantopon! Most készülő és e témában új korszakot nyitó művemben kidolgozom a Narcotica klasszikus és modern elméletét és praxisát! Kísérleti alany: én magam! A szűk pupilla atropincseppekkel gyógyítható… a fénymerev pupilla, amit az alkohol-abusus okoz és annak tünete, gyógyítható! Ezt a Kapitelt már meg is írtam! Elég volt látnom Cholnoky Viktort és Cholnoky Lászlót! De a fejgörcs, az izomgörcsök, a hidegrázás, a verejtékezés, a hasmenés, hányinger, a cselekvésre való minimális alá süllyedő készség… az alkotásról, a kreativitásról nem is szólva… a gyér pulzus, a bőrerek kitágulása, az extrém, már-már suicid depressio, a jéghideg verejték a kiszáradt bőrön, a színvakság, a bélsár ráragadása a belekre, a simaizom-görcsök, aluszékonyság, halálfélem, üldözési mánia… légzés-depresszió… ólomkólika… bél-spasmus… szóval a bélsár beleragadása a belekbe, a szédülés, a hányinger, a hasmenés, a psychés, valamint az önfegyelmező akarati cselekvés hanyatlása, a teljesítmény csökkenése, a helyes célkitűzés és a célhoz szükséges eszközök kiválasztásában gátolt morfinista, ópiumevő, bármilyen más narkomániával összefüggő mellékhatások, szövődmények!!!! Igenis, Mademoiselle Zsablyay: mind kontroll alatt tarthatóak, ellenszerekkel egyensúlyba hozhatóak, és a megszokás, a dependetia is: leküzdhető, Fräulein Amadea! Nos, most már tudja, min is dolgozom én. Egyszerűen nincs időm arra, hogy mindezt állatkísérletek végtelen sorozatán kutassam végig, nem! Én magamat találom oly optimális fizikai-pszichikai kondícióban, hogy magamon kísérletezzek! Ez az én küldetésem! Misszióm! Érti, szép kisasszony?! |
| AMADEA | Értem, uram… |
| Dr. Brandt ezt a halk és aggódással teli választ nem hallja meg. Föl, s alá sétál a sivár ügyeleti szobában és előbb Puccini Cavaradossi-áriáját (Tosca) dúdolja, majd énekli: „Ó, meg kell halnom, bár úgy vágyom élni…” Azután, mintha teljesen egymaga lenne, folytatja a dúdolást, az éneklést, ezúttal Claude Achille Debussy Baudelaire-dalciklusából.2 Majd miután ismét konyakot iszik, Vincenzo Bellini Norma c. operájából énekel… – különben szép baritonhangja megcsuklik, olyan köhögési roham rázza egész testét, vonagló állatot rejtő zsákként zuhan le, l e roskad egy székbe. Amadea vizet visz neki, de Dr. Brandt már képtelen vi s szatartani agresszív hányingerét, lehányja saját ruháját és Amadea hozzá hajló arcát is, és a lány ruháját is. Mikor végre valamit csillapodik a köhögési roham, akkor Amadea lemossa az orvos arcát (sír közben a szép lány) és igyekszik vízzel itatni, de az újabb öklendési rohamot vált ki. | |
| AMADEA | Még nem késő, alorvos úr! Átmehet… (hirtelen az órájára néz) …a másik szárnyba, ahol a lakása van.3 Átkísérem a lakásába! Vesz egy gyors fürdőt, tiszta inget, nyakkendőt, másik ruhát, senki nem fog észrevenni minket… Siessen, elkísérem… segítek az átöltözésben! És még odaér a professzor úrhoz, a raportra! Csak ne igyon többet és most ne énekeljen… Jöjjön! |
| Dr. Brandt alorvos szédelegve, megadóan követi Zsablyay Amadeát a klinika lakószárnyába, át újabb és újabb folyosókon, ha lépéseket hallanak, akkor behúzódnak egy ablakmélyedésbe. Az alorvos lakásában Amadea pi l lanatok alatt megnyitja a zuhanyt, mezítelenre vetkőzteti a magateh e tetlen férfit, megmosdatja, megtörli testét és a szekrényhez siet, tiszta fehérneműt, inget, nyakkendőt, öltönyt, egy másik cipőt keres, zoknit is, és úgyszólván ő maga, Zsablyay kisasszony öltözteti fel tetőtől talpig az egyébként atlétatermetű, kisportolt, izmos, fiatal férfit, aki tűri, hagyja, engedi, mivel jómaga szinte teh e tetlen, de azért annyira mégsem, hogy az öltöztetés közben a vele elfoglalt Amadea melleit, sőt ágyékát is, meg ne fogdossa – ha csak ruhán át is –, és az asszisztensnő, mivel siet, most nem háb o rodik fel, tűri, engedi, hagyja az alpári, tökrészeg viselkedést, hogy mielőbb rendbe hozza azt a férfit, akiről tudja, kicsoda: lángész. | |
| II. A „raport”. | |
| Brandt doktor pontos időben érkezik, öltözete kifogástalan, hála Amadea villámgyorsan végrehajtott mosdatásának, erős dörzsöléssel végrehajtott törölköző „tevékenységének” (közben az orvos kétszer is megrogyott, de Amadea magához ölelve a csuromvizes testet, megtartotta a férfit), azután gyorsan és mégis gondosan tiszta ruhába öltöztette. A nyakkendőt előbb magán kötötte meg, laza csokorra, majd áttette a férfi nyakába és ott igazította szorosra a csokrot. Hirtelen lehajolt és gézzel letörölte az orvos poros és főleg: sáros szegélyű, sáros sarkú, egyébként igen elegáns, drága cipőjét. Dr. Brand – hiszen nem frissült fel teljesen még a fürdőtől sem – mereven néz a klinikaigazgató-udvari tanácsos etc. professzor szemébe, az derűs tekintettel viszonozza ezt az egzaltált, mégis – habár kínnal – fegyelmezett, fix és üres, csaknem bárgyú nézést. Int, hogy üljön le. Dr. Brandt állva marad. A prof is. | |
| DR. MORAVCSIK | A fiam lehetne… Dr. Gorove Gábor, a vezető ügyeletes telefonált nekem éjszaka… bent járt Önnél az ügyeleti szobában… Ön a padlón feküdt, eszméletlenül vagy önkívületben. Gorove kolléga megijedt, Perneszi doktort riasztotta, de az csak annyit mondott: „Dr. Brandt? Dögöljön meg ott, ahol van…” – azzal tovább aludt. Ekkor hívott engem. Ezért jöttem be. Láttam abban az állapotában, beadtam magának egy injekciót, azután magára hagytam… Később rendelkeztem a raportról. Ezt csak azért bocsátottam előre, fiam, nehogy azt higgye, hogy a nővérek vagy az asszisztensnők besúgók… hogy maga után kémkednek, az én megbízásomból. Ellenkezőleg: mind rajonganak magáért! Hm. Ifjúság… Megőrült maga? Mit művelt? Föltöri a klinika patikáját, a gyógyszeres szekrényt…? Konyakot vedel, miközben maga az ügyeletes… És vágni lehetett a cigarettafüstöt abban a szobában… Mondja, fiatalember, mikor szúrt először a bőre alá morfiumot és ahhoz még pantopont is? |
| DR. BRANDT (halkan, szórakozottan) Egy éve, professzor úr… | |
| DR. MORAVCSIK | Első adag? |
| DR. BRANDT | 0,002 cg. Ismételten ugyanez este… és elalvás előtt is… illetve délben is… és éjfélkor is… |
| DR. MORAVCSIK | Jelenlegi dózis? |
| DR. BRANDT | 3,2 cg morfium és 3,8 pantopon… |
| DR. MORAVCSIK | Brávó! Maga máris halott, csak még nem temették el. A végrendeletét, remélem, azért már megírta, Brandt doktor úr? |
| DR. BRANDT | Még nem… Miről? Nincs vagyonom. |
| DR. MORAVCSIK | Magánügy. Azonban két fontos művet alkotott, az már nem magánügy. Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusára és az Egy elmebeteg nő naplójára gondolok. Ez utóbbiban már érezni véltem a morfium okozta eufória csapongását, de még ura a tárgyának. Ez a két elaborátum: nem magánügy. |
| Dr. Brandt gúnnyal és öngúnnyal mondja: | |
| DR. BRANDT | Az Ön klinikájára hagyom… az Ön máris híres tanítványaira hagyom… |
| DR. MORAVCSIK | Csak ne legyen cinikus, Brandt! Ismeri a porosz bölcsődalt? Nincs még egy olyan nép, mint a porosz! Már a bölcsőben is ilyen dallal ringatják a kisdedeket: „Schlaf, schlaf ein, Mein Kinderlein… Pommerland, Pommerland… Pommerland ist ausgebrandt…” …Nos? Brandt sind Sie schon aus-ge-Brandt? Kiégett? Kapitulált egy méreg előtt? Olvastam néhány novelláját is: csupa gyilkosság… Anyagyilkosság! Ópium… Halál. Halál. De olvastam zenei kritikáit is, Debussyről, Pucciniről, Bartókról… azokban ott szikrázik még a maga elvitathatatlan kreatív intelligenciája! El fog butulni… Mik a tervei? Miben segíthetek? Én ragaszkodom magához. Bízzon meg bennem! |
| DR. BRANDT | Hálásan köszönöm, professzor úr… de… én…. már… döntöttem… én… megpályázok egy jól dotált fürdőorvosi állást, elhagyom az Ön klinikáját, ahol annyit tanultam, elsősorban Öntől, természetesen! Mindig hálával fogok gondolni Önre! |
| DR. MORAVCSIK | Nyilván eufóriás állapotában döntött így! Morfium, ópium, pantopon hatása alatt. Vagy: alkoholhatás alatt, más szóval részegen. Esetleg delíriumban… De én, mindaddig, amíg maga, Brandt, „csak” önveszélyes, meg fogom próbálni, hogy megvédjem magát önmagától. Tudja jól, hiszen ismeri a kábítószer-élvezet, a gyógyszermegszokás, a droghatású anyagoktól való dependencia, az alkohol-abusus minden mellékhatását és következményeit a központi idegrendszerre, a pszichés leépülésre, a fizikum összeomlására nézve, etc… et cetera… igen, sajnos, nagyon is jól ismeri… ez ugyanis kiderül e tárgyú orvosi értekezéseiből, méghozzá szakmai szempontból: fényes, úttörő rezultátumokkal!… Nos, amíg Ön csak önveszélyes, addig számíthat védelmemre, én képes vagyok Önt, kedves Brandt, persze csak az Ön maximális együttműködésével: megmenteni az orvostudomány számára és a művészet, az írás, a zene és főleg: az élet számára. Ha ellenben közveszélyessé válna az állapota, akkor adieu! Akkor elbocsátom, még akkor is, ha ez a saját kudarcom beismerésével lesz egyenlő! |
| DR. BRANDT | Hálásan köszönöm, professzor úr… Mint mondtam, már döntöttem. Nekem, aki művész vagyok, innen sine mora mennem kell! Nekem: Sine cura élet kell, pontos napi munkaidővel nem együtt járó, gond nélküli élet, úgyszólván ellenszolgáltatás nélküli jövedelem, hogy szabadon alkothassak, írjak, komponáljak, fessek, ami tetszik, azt, ahogy tetszik, úgy! Egy jól dotált fürdőorvosi állással mindezt hamar elérhetem! Festményeket, szobrokat akarok vásárolni, elvégre műgyűjtő vagyok… hatalmas, tízezer kötetes könyvtárra van szükségem, ha másért nem, hát azért, hogy egy szép napon porig égessem a klasszikusokat, és én magam írjam meg az új „emberi színjátékot”, mert bennem balzaci energiák vannak! Elegáns rendelő, néhány előkelő nő… aztán váratlanul egy operabemutató: Bécsben, Münchenben vagy Milánóban, az én… az én operám! |
| DR. MORAVCSIK | Ami Balzacot illeti, nos, ő napi 16-18 órát dolgozott, nem élt sine cura! |
| Dr. Brandt eltűnődve, esze, bódult agya máshol, messze jár: | |
| DR. BRANDT | Eleinte persze dolgozni kell… |
| Moravcsik fel s alá járkál a tágas, elegánsan berendezett szobájában. Hosszan nézi egy fiatal nő portréját, egy szép rokokó festményt. | |
| DR. MORAVCSIK | Nos, ha így van… Legyen! Holnap, nem is… még ma elintézek magának egy hosszabb, mondjuk egy- vagy kétéves bécsi és müncheni stipendiumot, persze a medicina területén, de az ösztöndíj szabad lesz, Bécs, München tele van képtárákkal, koncerttermekkel, operaházakkal, egyik kiállítás a másikat éri, írhat és komponálhat és főleg: látogathatja Freud tanár úr szemináriumait. Tudom, ismeri Freud most divatba jött új tanait, elméleteit, én nem. Kiutazik? Itteni klinikai állását nem töltöm be mással, megvárja Önt, dr. Brandt. Rendben? |
| Dr. Brandt is a rokokó festményt nézi, mintha a régen élt, szépséges, ifjú hölgyhöz beszélne. | |
| DR. BRANDT | Köszönöm, hálásan köszönöm, professzor úr! De már döntöttem! Elutazom! Talán Karlsbadba, talán Marienbadba, ahová Goethe járt, Arany János járt… talán Batiz fürdőbe, a szülőföldemre, Bácskába, vagy Herkulesfürdőre, Bártfafürdőre, vagy Ó-Tátrafüredre… esetleg Bad-Ischlbe… és ott mint fürdőorvos, mellesleg működni fogok mint idegorvos, mint pszichiáter, mint lélekbúvár, mint analitikus… persze csak „Parerga und Paralipomena”, ahogyan Schopenhauer filozofált… Közben modern festők műveiből gyűjteményt hozok létre, régi hangszereket vásárolok, régi, szép empire és reneszánsz bútorokat, kínai és japán porcelánszervizeket… (nevet) …középkori aranyholmikat… régi fegyvereket, mellvérteket, lovagi sisakokat, mint Rembrandt van Rijn! |
| Moravcsik gondterhelten, mégis valami fatalisztikus flegmával, szórak o zottsággal jegyzi meg: | |
| DR. MORAVCSIK | Rembrandt is nyomorban, magányban, éhségben halt meg… Még csak morfium se kellett hozzá, elég volt a „vállalkozó kedve” és tékozló, könnyelmű életmódja… Most elmehet, Brandt. Én, a maga helyében még gondolkodnék az ösztöndíjon… Menjen! |
| III. | |
| Dr. Brandt azonnal a klinika lakás-szárnya felé tart, szolgálati lakásába belépve sürgősen (subcutan) bőre alá szúr egy adag morfiumot, kezét összevérzi a lázas sietséggel föltört ampulla. Leül, várja a hatást, az eufóriát. Magában beszél, öngúnnyal, mégis mintha valami utolsó, végső méltóság szégyenével, szeretné önmagát. | |
| DR. BRANDT | A kocka el van vetve! Elvégre is: ha nem mi lépünk át a Rubiconon, akkor Rubicon lép át mirajtunk… Ez az! Ha mi nem lépjük át a Rubicont, akkor Rubicon lép át rajtunk! Ez mától a vezéreszme! Az ópium? Morfium? Csak segédeszközök! Még ma elutazom! |
| Már hat a kábítószer, már ível föl – csúcsig – az oly nagyon várt eufória. Ekkor kopogtatnak az orvos szolgálati ajtaján. | |
| DR. BRANDT | Tessék!? Ki az? Az ajtómat én soha nem zárom kulcsra… Herein! |
| Magas termetű, szőke hajú – kontyba font, dús haj –, kék szemű, telt, már-már rubensien robusztus idomú, fiatal nő lép be. Dr. Brandt fölugrik karosszékéből: | |
| DR. BRANDT | Ó… oh! Totus floreo… Totus ardeo! Ön az? Ön, Gräfin Catherina von Dohna zu Schlodien doktornő? Med. Univ. Oh! Micsoda eredménye Ön az emancipációnak! Egy porosz… egy brandenburgi grófnő, aki hagyja a birtokait és orvosnak tanul, és milyen orvosnak ráadásul?!!! Oh! Hol vagyok én magától, grófnő… pardon… doktornő, a tudásban, a modern medicinában! Sehol. Kér konyakot? |
| DR. CATHERINA VON DOHNA ZU SCHLODIEN | Nem kérek. Hallottam, hogy itt hagyja a klinikát. Kár. Sajnálom. Önben láttam a modern elmekórtan ígéretét… És maga most fürdőorvosnak megy… Az eszem megáll! |
| Dr. Brandt nevet, konyakot tölt magának, iszik. | |
| DR. BRANDT | Igen. Elmegyek erről a klinikáról, mert maga frigid! Nem viszonozza őrült szenvedélyemet, amit Ön iránt érzek! |
| DOKTORNŐ (leül egy karosszékbe) Én frigid? Maga inkább a nővérek és a mosónők iránt érez lángoló szenvedélyt… De ez privát ügy, meg ízlés dolga is. Azért jöttem, mert Moravcsik professzor úr három ajánlólevelet írt Önnek, Karlsbadba, Marienbadba és még egy harmadik fürdőbe, annak igazgató főorvosaihoz! Azonkívül pedig a klinika kutatási keretéből vissza soha nem térítendő összegre állított ki csekket az Ön számára, már ma felveheti az Osztrák–Magyar Kereskedelmi és Hitel Banknál vagy az Angol–Magyar Banknál, ahogy tetszik. Hogy… amint a professzor úr mondta, már mindjárt az elején vásárolhasson néhány modern festményt, mondjuk Egon Schiele festményei közül… Tudom, hogy Ön nagyra tartja Egon Schiele műveit. Én is. | |
| Előveszi a csekket és az ajánlóleveleket és átadja Brandt dokto r nak. | |
| …Kár, nagy kár, uram… kár, Dr. Brandt, hogy elmegy a klinikáról! | |
| DR. BRANDT | A maga frigiditása az oka! Grófnő… boruljak a lábai közé? Legalább plátói szerelemmel viszonozná testi kínokat okozó szenvedélyemet, amit az Ön puszta látása azonnal indukál… |
| Végtelen gúnnyal és mégis: bájjal mondja ezt a férfi, miközben újabb pohárka konyakot hörpint fel, rágyújt egy cigarettára, beleolvas az ajánlól e velekbe és hosszan tanulmányozza a csekken látható összeget. | |
| …Nem tart velem, grófnő? Mehetünk akár a maga hazájába, egy porosz… egy brandenburgi… egy mecklenburgi… vagy pommerlandi fürdőhelyre is?! Nos? Nincs honvágya ridegségében is szépséges hazája után? Ó, hogy szeretem én Theodor Fontane regényeit… Hajó Koppenhága felől… Effie Briest… Hogy szeretem Theodor Strom verseit, amit a balti partok dűnéiről írt… Ó, hogy szeretem én Friedrich festményeit Rügen szigetéről, Kap Arkonáról, a mészkő szirtekről, a temetőkről, a templomromokról, Ulrich von Hutten sírjáról… és a fő művét: A szerzetes a tengerparton! Istenem, észak! Észak! Köd, pára, hideg, kék szemű, szőke hajú, hatalmas nők! És mindennap térzene, rézfúvók, katonazenekarok, és az őrségváltás Nagy Frigyes sírjánál Potsdamban, a Helyőrségi Templomban! Igen! Velem jön? | |
| DOKTORNŐ | Nem megyek magával. Hiányozni fog, nem tagadom. Mondja, maga már eszi az ópiumot? Per os… Már nem is tudja kivárni a hatást, ha csak a bőre alá szúrja a mérget?! |
| DR. BRANDT | Enyhe semmi adagocska… extractum opii aquosum… naponta 2 cg maximum… Persze az is pontos ciklusok szerint elosztva, és ekképpen mint Treibstoff funkcionál… nem mint kábítószer. Fokozza az agy asszociációs teljesítményét! A maga helyében kipróbálnám… |
| – mondja sötét, baljós mosollyal Brandt. A német orvosnő lehúz az ujjáról egy szép, régi, családi gyűrűt. Átnyújtja az orvosnak. | |
| DOKTORNŐ | Ezt magának szeretném ajándékozni, Brandt doktor. Legyen a talizmánja! Óvja, védje magát, bárhová is megy „fürdőorvosnak”… Kérem szépen, fogadja el. |
| Dr. Brandt figyelmesen tanulmányozza az ősi, családi gyűrűt. | |
| DR. BRANDT | Egy föltétellel elfogadom. Tessék: ez legyen a magáé! |
| Átadja az orvosnőnek arany zsebóráját. | |
| DR. BRANDT | Idő-terápia… jót tesz néha, tapasztaltam, ha az ember sokáig nézi, figyeli a mutatók körbeforgását, főleg a másodpercmutató rohanását… |
| DOKTORNŐ | Elfogadom. El. A viszontlátás, mégpedig a mielőbbi viszontlátás reményével! Most mennem kell. Kezdődik a nagyvizit! Isten vele! (Elmegy.) |
| DR. BRANDT | „Nagyvizit”. Itt… a debilek osztályán. Itt… ahol nincsen gyógyítás, se gyógyulás… Menj csak, te emancipált porosz némber… te frigid szukája Nagy Frigyes hadseregének… Én átlépem a Rubicont! |
| Hirtelen utána rohan a német orvosnőnek, még a folyosón utoléri. | |
| DR. BRANDT | Kérem… kedves Catherina… ha megtenné… rendeljen nekem azonnal egy fiákert! Nyitottat! |
| DOKTORNŐ (kedves mosollyal) | Zum Befehl, Herr Brandt! De miért nyitottat? Nem vette észre, hogy tél van, hogy odakint zuhog a hó, hófúvás van, gyönyörű, fehér hóörvények… mint drága porosz hazánkban, fent északon?! |
| DR. BRANDT | Hófúvás! Hát akkor még inkább nyitottat! |
| DOKTORNŐ | Ahogy akarja… Nyitott fiákert rendelek magának, hófúvásban… |
| Elindul a hosszú, homályos folyosón. | |
| IV. Karlsbad (v. Marienbad – Csehország) | |
| Fehér pavilonok, szökőkutak, fasorok, ivókutak, gyógyfürdő- és thermál-márványkádak, elegáns hotelek és panziók, villák, amelyek fekete fenyvesek övezte völgyben épültek. A Monarchia, a „boldog békeidők” ismert (és oly hamar majd eltűnő…) fürdővárosi atmoszférája. Dr. Brandt (= Dr. Brenner József = Csáth Géza író) ebben az idillikus-melankolikus (preraffaelita) „k. u. k.” miliőben, miközben valóban lázasan dolgozik, éspedig ajzószerek segítségével, egyre nagyobb morfiu m adagokkal, amelyeket még kiegészít pantoponnal is (olykor alkoholizál is), „ezalatt”: önpusztító promiszkuitásban (ahogy ő írja: promiscuitas) él, és ehhez hölgypartnerei – leányok, asszonyok, özvegyek – bőven adódnak – többnyire önként! – (némelyeket p e dig Dr. Brandt fortéllyal, találékonysággal, naivitásukkal éppen úgy visszaé l ve, mint visszaélve az ő orvosi pozíciójával: egyszerűen „rávesz” arra, hogy neki odaadják magukat, pl. nőorvosként is „praktizál”, jó l lehet ilyen szakképzettsége éppenséggel nincsen…).4 Ne feledjük, hősünk ekkor még vonzó, atléta-testalkatú, szu g gesztív beszédű és tudásának, nagy műveltségének birtokában lévő férfi. Kevés nő áll ellen olykor drasztikus, brutális (deviáns, perverz) „óhajainak”. Esténként olykor zongorakoncerteket ad, a fürdő igazgató-főorvosának feleségét is sikerül elcsábítania. Közben előadásokat tart a narkózis veszélyeiről (kár, hogy ő maga nem tanult saját, e téren szerzett nagy tudásából…), továbbá: az ópiumevés és az ópiumszívás közötti különbségről, vagy: A gyógyszerek kiürülése a szervezetből cím alatt, etc. Az orvoskollégák (legalábbis eleinte) mi n den gyanakvás nélkül hallgatják előadásait, különösen a freudi álomfejtésről, „analitikus lélekfelszabadításról”, a gyermekkori primer sexuális élményekről, az apa-komplexusról, (pl. a kasztráció-elmélet), az Oedipus-komplexusról az ún. „Unterbewusstsein”-ról, a „tudatalatti”-ról, etc. etc. Ezen dolgok, ill. előadások forgatókönyvi leírása és filmi megj e lenítése egészen speciális, gyorsan pergő idősík-váltás techn i kát kíván, sőt: én odáig is elmennék, hogy ezeket a fent sorolt „bo l dog”, mindenesetre még háború előtti, Ferenc József-i fürdővárosi és fürdőorvosi előadásokat (koncerteket, előkelő hotelek drága zongoráin adott, szűk körű koncerteket) lehet nem kronologikusan, hanem: retrospektív ábrázolni, pl. amikor az író-orvos már mint feleségének gyilkosa a bajai (rémes) tébolyda falai-rácsai között van, és olykor, tisztább pillanataiban: az orvos visszae m lékezik e „fényes időkre”. Mindaddig, amíg azután a bajai őrültekházából meg nem szökik (utolsó életerejével), mert bizony megszökött, habár csak a halálba, az öngyilkosságba szökhetett onnan… Miközben – és talán éppen ezért – a morfium- és pantopondózisok egyre fokozódnak, Dr. Brandt még fokozza a promiszku i tást, amit sikerrel terjeszt ki az előkelő gyógyintézet nővéreire is. De lényegesebb, hogy a fürdővárosban az Osz t rák–Magyar Monarchia (de jönnek ide Bajorországból is szép nők, és talán még szebbek: Itáliából, Franciaországból, sőt: Skandináviából is) szinte minden rétegének unatkozó, előkelő (olykor kevésbé előkelő) hölgyei: anyák, hajadon leányaikkal, „vígözvegyek”, operai, teátrumi dívák, emancipált úrinők, arisztokrata (nemegyszer főrendi) hölgyek, dúsgazdag polgárok feleségei, bankárok, könyvkiadók, lapkiadók (sőt: k. u. k. katonatisztek és tengerés z tisztek) feleségei, leányai, Magyarország vidéki városaiból, Budapestről, Erdélyből, Bécsből, Prágából, Fiuméből etc., és jönnek persze kevésbé tehetős hölgyek is, ám a promiszkuitás itt sem válogat, aminthogy az érintett nők életkorában sem válogat Brandt dr. – teszem azt, délelőtt az anya és délután a leánya a partner… Vagy: egy leány ikerpár… Azután korosodó dámák is belépnek ebbe a fényes, előkelő „Szodomába”, amel y nek Lótja: maga dr. Brandt. A fürdőorvos – noha az emelt dóz i sok testi erejét rohamosan aláássák és ezzel együtt szexuális potenciája is gyorsan hanyatlik – terveket kovácsol, egy igen előkelő, és főleg nagyon gazdag nőre „vár” (annak életkora őnéki éppenséggel nem számít…), akit feleségül vesz és akivel bejárja a világot, eljut Polinéziába vagy a Tokelau-szigetekre, ahol tervei szerint, „új életet kezd” és „tabula rasá”-t csinál, sorselemzésekkel fog foglalkozni, és főleg: regényeket, novellákat, drámákat, operákat fog írni! (Ezek már a morfinizmus jellegzetes tünetei: ti. az úgyszólván minden alapot nélkülöző tervezések etc.) Dr. Brandt „aranykora” ez még, sok asszony és leány viszonozza a sz e relmét. Egy Schärding-a. – Innből Karlsbadba érkezett dúsga z dag özvegy pl. öngyilkosságot kísérel meg, ami Brandt doktornak újabb életerőt ad, ha csak röpke órákra is… Ezekben a „fürdőorvosi” orgiákban, amelyeket olykor kemény tudományos, máskor szépírói munkával szakít meg, habár egyre rövidebb időkre – sajnos –, Dr. Brandt hatalmas harcot folytat a morfium okozta testi hanyatlás ellen (lásd: Cs. G. Napló), ám a harcot elv e szíti. Egy véletlen eset szolgáltat arra lehetőséget, hogy a fürdőhely igazgató-főorvos professzora végre megszabaduljon a mind több botrányt okozó fiatal doktortól: Brandt ugyanis egyszerre két nőt – anyát és leányát… – vesz rá a kábítószerek élv e zetére (mintegy „játékképpen”), ám a két hölgy igen rosszul lesz, nyomozás (rendőri!) kezdődik, és Dr. Brandtot elbocsájtják Karlsbadból. Éppen akkor, amikor kitör a világháború… Szarajevói merénylet, kettős „királygyilkosság”…! – harsogják az újságárusok. | |
| V. | |
| Dr. Brandt Pestre érkezve hirtelenül, váratlanul (senki ismerőst tanúnak fel nem kérve, vendégül meg nem híva) megnősül. „Kispolgári életre vágyik.” (Csáth azt mondta unokatestvérének, Kosztolányinak: „Nem érdekel az írás. Sem a tudomány. Egyszerűen boldog akarok lenni.”) Nászút helyett azonban (és ez éppoly váratlan akció, mint a házasságkötés volt) dr. Brandt önként jelentkezik katonaorvosnak. Jóllehet ugyanezt a munkát Budapesten is végezhetné, a keleti frontra vezénylik, ún. „tábori kó r házba”, ún. „mozgó tábori kórházvonat” ez, tk. sebészeti műtétek vé g zésére alkalmassá tett két-három vasúti vagon, a „véres szerelvény” közve t lenül az arcvonal, a front mögött van, a sebészek úgyszólván csak amputá l nak itt. (Munkahipotézis: dr. Brandt itt a kórházban ismerkedik meg Georg Trakl /salzburgi patikus/ költővel, aki morfinista.) Ez a forgatókönyvben lesz kidolgozva. Trakl ott is hal meg a galíciai tábori kórházban, miután (alighanem öngyilkossági szándékkal) túladagolta a morfiumot. Szintén munkahipotézis: dr. Brandt itt ismerkedik meg Oska Kokoschka festővel, aki súlyos fejsebbel fekszik a tábori kórházban. Ennek kidolgozása jelenetben és dialógusban: a forgatókönyvben lesz, föltéve ha nem vetjük el ezt a „hipotézist”. | |
| A fürdőorvosi „stáció”, Dr. Brandt oly igen remélt aziluma („asylum”), menedéke: KARLSBAD-ban. Ápolónővér kopogtat csendesen – és jó időbe telik, amíg morfium-eufóriájából Dr. Brandt annyira magához tér, hogy azt kiáltsa vidáman: „herein!” – ekkor a szeplős, pisze, mégis bájos arcú, csinos nővér halkan szól a diadalittasan előtte álló férfihoz: | |
| NŐVÉR | Doktor úr… bocsásson meg a zavarásért, de… a fürdőnk egyik legelőkelőbb vendége óhajt… szeretne Önnel beszélni, konzultálni… Friderike Wilhelmine Wenckheim von und zu Schweidnitz baronesse… Sürgősen… |
| DR. BRANDT (derűsen) | Soha jobbkor, soha jobbkor! Mankón jött? Vagy tolókocsin? Mototerápiára…? |
| NŐVÉR | De doktor úr! Hiszen a baronesse tökéletesen egészséges, csak az idejét tölti itt a fürdőkben… |
| DR. BRANDT | Um so besser! Küldje be! Várom! |
| Leül a pianínóhoz és szép futamokat játszik, ezúttal Schumanntól, a „Papillon”-ból, de itt-ott „beleimprovizál” a klasszikus műbe, igen nagy élvezettel. Meg sem hallja, hogy a baronesse már belépett a szobájába és élvezettel hallgatja az orvos játékát. Az azonban hirtelen lecsapja a pianínó fedelét, megfordul, a pianínó tetején csillogó cseh metszett kristálypohárból kis konyakot hörpint, rágyújt, ekkor veszi észre a hölgyet. | |
| DR. BRANDT | Ó! Őrült volt Nietzsche! Még hogy „Übermensch”… Egyetlen a jövő: Üverwiblichkeit!!!! Kér konyakot, Hortenzia? |
| Az előkelő hölgy mosolyogva mondja: | |
| BARONESSE | Az én nevem, uram, a keresztségben: Friderike Wilhelmine… sajnos nem Hortenzia… |
| DR. BRANDT | Bocsásson meg… A nővérke biztosan eltévesztette, megengedi, hogy én mégis Hortenziának nevezhessem? |
| A baronesse az előbbi kedves, magabiztos mosollyal mondja: | |
| BARONESSE | Nihil obstat, uram! Tényleg, uram, részemről semmi akadálya… |
| DR. BRANDT | Madame! Ön olyan szép, olyan intenzíven szép, mint egy ultimátum! Gnädige Frau! Ön olyan szép, mint egy hadüzenet, amire azonnali mozgósítással kell reagálni! |
| BARONESSE | Ó! Uram, micsoda bók!!! Ön költő! Szóval úgy hatok Önre, mint egy ultimátum?!… mint egy hadüzenet?! Ezt nevezem merész bóknak! Köszönöm! |
| Dr. Brandt hirtelen komor, nyers hangra váltva kérdi: | |
| DR. BRANDT | Mit akar tőlem? Mototerápiás kezelést? A beteg testrészek mozgatással történő gyógyítását? Vagy masszázs-kúrát? Itt most morte saison van… tényleg: holt szezon! Szerencse, hogy Egon Schiele néhány festményét, rajzát megvettem Bécsben… azokban gyönyörködöm… Itt annyi a rút nő, hogy az ember bujkál a betegek elől… Itt, Madame, nem folyik gyógyítás… Persze ezt a betegek nem tudják. Sőt… |
| BARONESSE | (igen kedvesen) Tudom, doktor úr… És én, hála Istennek, nem is vagyok beteg! Nincs szükségem mototerápiás kezelésre, se masszázsra, se lelki vigaszra, és a reflexeim is prímák! |
| DR. BRANDT | Ön gazdag, ugyebár? Én… mint Balzac is… mindig egy nagyon gazdag nőről szoktam itt álmodozni, aki szép, mint egy ultimátum, fatális, mint egy hadüzenet, bref: aki nagyjából olyan, mint Ön, Signora! Silány munkámat à jour elvégzem ugyan, és szerencsére fölbukkant itt azért egy-két igazi narcisztikus hajlamú hölgy… és ez jó, mert a narcizmus, főleg a férfiaknál: gyakran vezet öngyilkossághoz! Így azután mi is produkálunk hullákat… úgyhogy itt is van… persze fehér márványból: hullaház, van halottkém… Oh, Ön, Gnädige Frau, úgyszólván archetípusa Narcissusnak, nőben! Tudom… soha nem lesz öngyilkos, ahhoz Kegyed túlságosan is frigid, és jól fejlett világnézete van, valószínűleg atheista hívő… netán titkos női szervezet tagja… esetleg irodalmi szalont vezet egyik szép kastélyában, ahol oly sok hülye író és költő gyűlik össze kaviárt zabálni és rajnai bort inni, hogy Ön már unja a fölolvasásokat, a „szenvedélyes vitákat” a modern irodalomról, két kaviáros szendvics között… kérem, üljön le! Vagy feküdjön oda a díványra… tudja, mi a legjobb terápia, kedves Ultimátum, kedves Hadüzenet? Nos, a hanyatt fekvés a legjobb terápia… Ezen állapotban személyiségünk végre fölszabadul és nem a világ, nem a társadalmi rend amúgy sem létező logikáját követi, hanem a Semmi logikáját, fölismerve, hogy a Semmi, a Nihil: szintén teljesen logikátlan, amiképpen az a mindennapi valóság is, a „hétköznapi élet” is, a sok kis hülye tennivaló, és a többi… |
| A baronesse hanyatt dől a díványon, két karját feje alá teszi, ke d ves mosollyal nézi az orvost, aki cigarettázik, konyakozik, mintha ő ott se lenne nála, az ő díványán hanyatt fekve, ahogy az orvos tanácsolta mint „terápiát”. Elegáns cipellőjét mindenesetre lerúgja lábáról. A férfi észre sem veszi. | |
| DR. BRANDT | Szóval van itt minden, Madame! Hullaház, annak egyik termében igazi morgue, vagyis tetemnéző… ahol az elhunyt személyazonosságának megállapítása végett az ismeretlen tetemeket szemlére teszik ki… Ha adódik olykor ilyen eset, szólnak nekem, a kollégák tudják, hogy szívesen időzöm ott a tetemnéző kamrában… Sajnos, mostanában ritkán adódik ilyen kikapcsolódás a számomra… |
| BARONESSE | Oly sok érdekeset hallottam Önről, doktor! Mondják, hogy Ön híres író, prózát is és operát komponál… elméleti műveket ír… Mondják, hogy… nos, hogy morfinista… Én jobban szeretem a heroint! És ismerek néhány olyan izgatószert, amit vízipipával lehet beszívni… Pompás a hatásuk… Állítólag George Sand is ezzel élt… Fölolvasna nekem valamit egy éppen most készülő művének kéziratából, kedves, szép uram?! Kérem! Megteszi? |
| Dr. Brandt keres pár papírlapot a rendetlen, poros íróasztalán, aztán b e leolvas az egyikbe. | |
| DR. BRANDT | Ha óhajtja, Gnädige Frau… Nos, ez még egy készülő írás… Novella lesz? Elbeszélés? Vagy egy drámában használom fel mint monológot? Meglátjuk. Az a legvalószínűbb, hogy kidobom a szemétbe… |
| Dr. Brandt az íróasztal szélére ül, iszik egy korty konyakot, rágyújt egy cigarettára, éles, kutató pillantást vet a díványon hanyatt fekvő nőre, azután olvasni kezd. | |
| BARONESSE | Semmit nem hallok, uram! Kérem, olvasson egy kicsit hangosabban, ha nem túl terhes Önnek… |
| DR. BRANDT | (teljes hangerővel – majdnem) Ahogy kívánja! Maga megkésett ultimátuma az én kisiklott életemnek! – Kolostorban szeretnék élni – mondja türelmetlen ö n ismerettel a lány –, férfikolostorban. Velencében láttam, a San Giorgio hatvan méter magas harangtornyából egy régi kolostor két négyszögű udvarát: a belső udvaron négy sötétzöld ciprus áll, phallikus szomorúsággal, mozdulatlanul. Zárt, fegyelmezett, eg y szerű oszlopsor keretezi az udvart: in more geometrico, középen kút. Nincs mozgás, nincs hang. A színek: zöld, barna és fehér. A második udvar később épülhetett: a négyszöget itt páros oszlopsor alkotja, szigorú, de mégsem olyan kemény rendben, mint a belső udva r ban. Egy ilyen világ létrehozásáért érdemes volt hinni és tudni. A két k o lostorkert a magasból széles, bíborszínű tetők mélyében látszik. Körülötted a száraz, kék ég olyan közelről-végtelen, anny i ra a szemednél, a szédületednél kezdődik, mintha a koponyád fo g lalata volna, és a horizont csak egy harmadik négyszög: úszómedence. Éles kék villogása annyira elüt a két kolostorudvar tompa, fénytelen színeinek mozdulatlanságától, mint amennyire hasonló hozzájuk a nég y szögletes, geometrikus formában. A medence körül narancssárga, kék, vörös, lila napernyők duzzadnak a széltől. Túl a k e rengők és a két udvar mértanán a medence négyzete csupa mo z gás, vibrálás, feszültség és sugár, tele fénnyel, rezgéssel. A kolostor túlv i lági egyensúlyával szemben a medence és környéke aszimmetrikus, lab i lis: a profán, érzéki világ ultramarin játéka az eksztázis és a transzce n dencia közvetlen közelében. |
| Közben, amíg az orvos felolvas, a hanyatt fekvő hölgy könnyít szoros ruházatán, két melle hamar mezítelen lesz, azután combja is, de a férfi semmit nem vesz észre. Olvas, monoton hangon. A hanyatt fekvő német nemesnő a felolvasás közben két mellbimbójával játszik, a mellbimbói az ujjakkal tett izgatástól keménnyé, nagyra merednek, sötétbarna színükkel elütnek a hölgy hófehér bőrétől. Amikor a férfi abbahagyja a felolvasást, rászól, igen nyersen: | |
| DR. BRANDT | Öltözzön fel! Azt hiszi, hogy én semmit nem tudok magáról, Hortenzia?! He-he-he… (sötét, baljós nevetéssel folytatja) …maga itten a szép, fiatal ápolónőket nézegeti és egyiket-másikat már rá is vette, hogy a szobájába menjenek, de mondja meg nekem, hát olyan érdekes az? |
| Baronesse hanyatt fekve szedi rendbe a ruháját. | |
| BARONESSE | Rosszul tudja, kedves doktor! A dolog fordítva igaz! Úgy ám! Az a kis ápolónő, aki az imént jelentett be magának engem, nos, ő volt az, aki a fürdőben simogatni kezdett engem… a mellemet, az ágyékomat, és minthogy én hagytam, engedtem, akkor a kisasszony a szeméremajkaimat kezdte simogatni, később meg harapdálni… és láttam rajta, amikor elérte az orgazmust, mármint ő… Én nem… |
| Hirtelen felül a hanyatt fekvésből. | |
| …Van egy villám Itáliában, a Garda-tó partján, Riva sul Garda városkában. A terasza a tóra néz. Volna kedve eljönni velem oda? Pihenne, írna, komponálna, ha ragaszkodik hozzá: szerzek magának pácienseket is… Elutazunk Sirmionéba, Catullus villájának romjaihoz… sőt, oda vitorlás hajóval megyünk, a tó déli öblében van Sirmione félszigete… Onnan Veronába utaznánk… Onnan? Onnan: Ravennába! Nos, mit szól hozzá, doktor? | |
| DR. BRANDT | Sirmione! Catullus… Verona! Ravenna! Mikor induljunk? Én útra kész vagyok, Hortenzia! |
| BARONESSE | Ó, ezt reméltem! Holnap indulunk, Bécsen, Klagenfurton, Velencén át… gyorsvonattal… |
| DR. BRANDT | (elkomoruló kedéllyel) Talán mégse mindjárt holnap, Hortenzia… van itt egy idős nő… lehet, holnap exitál… annak a boncolásánál szeretnék jelen lenni… Ugye megérti, Hortenzia? |
| BARONESSE | Érthető. Jó. Akkor kivárjuk az idős hölgy halálát, és utána azonnal indulunk! Ha örömet szerezne Önnek, doktor, Veronában, vagy már Riva sul Gardában előadatom valamelyik színművét! Csodálatosak az olasz színtársulatok! „Teatro mobile…” De nem muszáj okvetlenül dolgoznia, nem fontos a kultúra, kérem, nehogy félreértsen engem! Ha jobb szeretne egész nap hanyatt feküdni, hát azt fogja tenni. Szabad lesz. Vendégül látom Önt, de ez Önt semmire nem fogja kötelezni. Közösülnie sem lesz kötelező velem, de ha mégis akar engem, én ott leszek mint egy testi „alkalmatosság”, egy „talált tárgy”, szexuális objektum… és akkor maga a maga kénye szerint használ engem… Ennek fordítottjára soha nem fogok igényt tartani, ne féljen ettől… De minden kívánságát teljesíteni fogom. A legextrémebbet is. „Barbarizálhatja”, „konzumálhatja” a testemet, és az én reakcióim igen aktívak, hevesek, extatikusak lesznek, ha úgy ideális, ha úgy izgató magának; vagy: passzív leszek, mint egy „dolog”, egy „tárgy”… puszta, csupa hús, ha magának az lesz az izgatóbb, az érdekesebb. De lehet kapcsolatunk teljesen platonikus is. Sie werden alles bestimmen, mein lieber Doctor! Van két szép unokahúgom is! Róluk majd elfeledkeztem! Ó, hogy fognak azok a leánykák tetszeni magának! És Ön is nekik… Megmutatom magának a versenylovaimat! A vadászagaraimat! És a fenséges vadászsólymomat! |
| Fenti jelenetet a maga teljességében (a dialógust, a színészek játékát, az egész novellarészlet-felolvasást, minden egyéb „apró” részletet) úgy kell fi l mileg megjelenítenünk, hogy a néző képtelen legyen arra, hogy e l döntse: mit lát. A morfinista Brandt doktor vízióját és hallucinációját, amel y ben ez a nő megjelenik; ez az egész jelenet és beszélgetés és felolv a sás etc. mint vizionált „vágyképzet” minősíthető – avagy: valóban reális az egész szcéne! Vagyis: így történt valóságosan min d ez akkor és ott, Karlsbadban, Dr. Brandt és Friderike Wilhelmine Wenckheim von und zu Schweidnitz baronesse között, és szólt, szól a művész-orvos pianínóján Schumann „Papillon”-ja. | |
| Amikor a szeplő sarcú, szőke hajú, pisze ápolónőt Dr. Brandt dolgozó- (és egyben háló-) szobájában, elegáns karslbadi lakásában ismét megjelenni látjuk, akkor a férfi hanyatt fekszik a drága szőnyegen, mellette üres konyakosüveg, ólomkristály hamutartó, tele szivar- és cigarettacsikkekkel, nincs ruha rajta, csak egy fehér fürdőlepedő, haja nedves, kócos, álmában beszél, ám magyar nyelven, amit a cseh kisasszony nem ért meg. Szesszel, aetherrel dörzsöli az orvos homlokát, halántékát, fölsegíti a szőnyegről a díványra, közben a fehér fürdőlepedő lecsúszik az anyaszült mezítelen férfitestről. Dr. Brandt, noha lassan magához „eszmél”, aztán mégsem tudja egészen „egzaktul”: mi történt vele? hol van? és a többi. Éppen ezért a csinos nővérkét Hortenziának nevezi, mint alig-imént a baronesse-t nevezte – akár valóságos történésben, akár a morfium és konyak okozta víziókban, látomásokban, „vágyképzetekben” jelenítjük meg a filmen a fent leírtakat. | |
| DR. BRANDT | Hortenzia! Ó, Hortenzia, Hortenzia… |
| Az ápolónővér az orvos erőszakos kérdéseire engedelmesen, alázatosan mondja: | |
| NŐVÉR | Igen, igen, doktor úr… igen, Hortenzia a nevem! Nevezzen a nevemen: hívjon Hortenziának! |
| Közben a leányzó azon fáradozik, hogy a mezítelen férfinak legalább a hímvesszőjét betakarja, e célra saját kicsiny selyemkendőjét v e szi le a nyakáról és azt teszi rá, finom, de igen biztos kézmozdulattal a férfi nemi szervére. Aztán szépséges altatódalt kezd énekelni – cseh nyelven –, és Dr. Brandt, aki nemrégen még Riva sul Gardában, Sirmionéban, Catullus villájának romjainál „időzött”, mélységes álomba merül, ajkán mosoly marad, mint a kisgyermekeknek, oly szép az altatódal… „Hortenzia” ápolónővér kivárja, amíg a férfi elalszik, és gyorsan rendet csinál a fe l dúlt szobában. | |
| Dr. Brandt olykor odáig süllyed (csak nagyon ritkán!), hogy egy súlyosan sebesült – tk. haldokló – fiatal magyar tiszttől, aki mo r fiumért könyörög neki (még inkább azt kéri, hogy ölje meg! – „auf der Stelle töten Sie Mich!”), egyszerűen elveszi a már odakészített morfiumadagot és elrejtőzve azt magának adja be. Rosszul lesz, rövid időre elveszíti eszméletét is. A vagonkórház magas rangú fősebésze ekkor proponálja Dr. Brandtnak, hogy kérelmezze azonnali leszerelését, sőt: később paranccsal le is szerelteti az egyre hanyatló idegállapotokba (néha sírásrohamok verik le lábáról, máskor his z tériás dührohamba esve, azt követeli, hogy azonnal vezényeljék ki őt a lövészárkokban harcoló első lépcsős alakulatokhoz) zuhanó (hadnagyi rangú) orvost. Ekkor szerzi meg a Frommer pisztolyt, amellyel később féltékenységből – amely teljesen alaptalan – két lövéssel meggyilkolja a feleségét. (Ez az állapot, mármint a l e szerelés, esetleg egybeeshet Georg Trakl morfium-túladagolással végreha j tott öngyilkosságával.) | |
| VI. | |
| A harctérről hazatérve dr. Brandt egyenesen egy irodalmi lap sze r kesztőségébe rohan be, senkit nem üdvözöl, azonnal – hisztérikusan – visszaköveteli egyik írását (és több más tudósítását is), amelyet még a frontról küldött a lapnak. Terve most az: vidékre utazni, és ott boldogan élni, ott: „pontos pro g ram szerint, számolva a várható súlyos elvonási tünetekkel, leszokni a mo r fiumról”. Ez – sajnos – nem sikerül, de a leszokás oly erőszakos, az elvonási tünetek annyira kínzóak és agresszívek, hogy ez a periódus minimum két-három külön jelenet lesz a forgatókönyvben. Ez idő alatt figyeli és figyelteti a feleségét, hogy az kivel csalja meg őt… És – sajnos – ez köti le úgyszólván minden ene r giáját. Minden éjszaka rémálmokból riad föl, és nappal is: víziói és hallucinációi vannak, rémképeket lát, IDEGEN FÉRFIAKKAL „LÁTJA” COITÁLNIA FELESÉGÉT, rendkívül obszcén „állati” pozitúrákban, etc. Ő maga – ha ereje, ideje engedi – a lakásukban szolgáló fiatal sváb cselédlánnyal szeretkezik, és egyben – egy mon o lógban – a promiszkuitás „terápiájáról” beszél. (Mármint: hogy számára terápiás hatása van a promiszkuitásnak.) | |
| VII. | |
| Fordulat áll be. Megjelenik abban a kávéházban, ahol Dr. Brandt az újságokat szokta kiolvasni (és amelynek WC-jében a ciklusokra osztott morf i umadagokat adja be magának) a Moravcsik-klinikán megismert porosz orvosnő, Catherina von Dohna zu Schlodien grófnő. Nem véle t lenül jön. Hosszan beszélgetnek (jelenet és dialógus kidolgozása a forgatókönyvben), mely beszélgetés eredményeképpen a doktornőnek sik e rül rávennie – igen nehezen – Dr. Brandtot, hogy önként ve s se magát alá egy jól felügyelt kényszer-elvonókúrának. Eleinte jól halad a dolog, az „elvonást” azonban (amelyet az orvosnő maga vezet, más kollégák segítségével) Dr. Brandt eleinte kijátssza, újra morfiumot szerez, ha nem sikerül, akkor igen sok konyakot iszik, végül pedig a SAJÁT FELELŐSSÉGÉRE – nem kis botrány közepette – elhagyja az intézetet és vidékre menekül. Feleségére továbbra is féltékeny – továbbra is teljesen alaptal a nul –, és ezért ő maga is figyeli (követi) a szerencsétlen a s szonyt, de nőkkel és férfiakkal, akiket ezért fizet, figyelteti is a hitv e sét. Bármit lát, kombinációi egyre vadabbak abban a tekintetben, hogy a felesége „zseniálisan becsapja őt… a házban csalja meg… a házme s terrel vagy… a suszterrel vagy a suszterinassal…” (etc.). A hölgyfodrászokat (azok boltjait) külön előszeretettel kémleli… de sokat időzik manikűr-, pedikűrszalonok előtt is (kérdezősködik…), és cukrászdákban, etc. Nagyon ritkán – amikor egy-egy délelőttre kitisztul tudata – ír, komponál, de délután, este, leginkább éjszaka, jól időzített eufória-csúcspontokon MEGSEMMISÍTI EZEKET A MUNKÁKAT, méghozzá lá t ható élvezettel. Fontosabb ugyanis számára: a feleségének érkező levelek fölbontása, elolvasása, visszaragasztása. Hiába jönnek a levelek régi barátnőktől, nagynéniktől (etc.), Dr. Brandt „tudja jól”, hogy ezek csak közvetítenek (titkos üzeneteket, találkahelyeket biztosítva) a felesége és „mintegy tucatnyi szeretője” között. Mit tehet? Fokozza a figyelést, és a figyeltetést! És mivel nem talál semmi terhelő bizonyítékot, hihetetlenül ravasznak, zseniálisnak kezdi tartani a különben rendkívül szimpla nőt, aki a felesége. Még egyszer fölbukkan Dr. Brandt életében a Moravcsik-klinikáról a német orvosnő. Ám e rövid beszélgeté s ben Dr. Brandt a szemébe vágja az orvosnőnek, hogy ő is a feleségének a „cinkosa”, ezúttal azonban fantáziája még merészebb társítás hamisképzet-terébe röpíti Dr. Brandtot: ugyanis azt állítja, hogy a német collegina nemcsak „cinkosa” az ő feleségének, hanem a sz e retője is, hogy „leszbikus” kapcsolatban állnak egymással, éspedig már régóta… Ő ugyan szintén régóta sejtette ezt a nő-nő vonzalmat, de csak most tudott bizonyítékokat is szerezni erre vonatkozólag. Bizonyítékai: megcáfolhatatlanok. (Bár egyet sem említ közülük, csupán annyit mond a szánalomtól megrémült német orvosnőnek, hogy „majd eljön az ideje a bizonyításnak is”.) | |
| Dr. Brandt mindenesetre néhány napig elrejtőzik egy kibérelt ga r zonlakásban, hogy ezúttal „végleg megszabaduljon a morfiumtól”. Újabb – összeroppantó – kudarc. | |
| A rezultátum kétségbeejtő: 1. A feleségét rendszeresen állatias aktusokra kényszeríti, de mivel a morfium nemi potenciáját a minimumra csökkentette (erekció nem a kívánt időben), ezek a feleségével erőltetett szeretkezések újabb frusztrációt, félelmet, szorongásokat és totális kisebbrendűségi érzést (etc.) eredményeznek. 2. Hogy ezektől a szorongásoktól, félelmektől, hisztériás dühr o hamoktól, önmegvető érzésektől (etc.) „szabaduljon”, egyre fokozza a bőre alá fecskendezett morfiummennyiséget. Egész lábszára, combja: csupa szúrásnyom, elfertőződött kelések, fekélyek borítják; hogy járni tudjon, erős bandázzsal és bőrszíjakkal köti be a lábát. És mint egy utolsó – ha ugyan nem a legutolsó – esély, hosszú szünet után (ezúttal valóban utoljára, és már nem Moravcsik profe s szor kérésére vagy egyenes utasítására) megjelenik – önként, ö n szántából – a német orvosnő. Egyszerűen becsönget Dr. Brandt „rejtettnek vélt” kis legénylakásába. Az orvos – arcán többn a pos borosta – először megfenyegeti, hogy „auf der Stelle” lelövi, ha nem távozik azonnal. Nyomban utána az orvosnő lábai elé veti magát és összevissza beszél neki, kérlelve, hogy költözzön hozzá. Némi h a bozás után a német nő még ezt is megígéri, miközben gyorsan kitak a rítja a rendetlen, poros, piszkos, elhanyagolt legénylakást, Dr. Brandt „re j tekhelyét”. Amikor lehajol – mélyen –, a szoba sarkát söpri, akkor a morfium-mámorban – eufóriában – leledző férfi hátulról ráveti magát, fölnyomja a szoknyát, letépi a harisnyakötőt, a harisnyát, a csipkés szegélyű fehér nadrágot, és az eufória erejével azon van, hogy erőszakkal, hátulról a magáévá tegye a doktornőt. És az: hagyná, engedné, mindenesetre és minimum: tűrné, de az egyesülés, a közösülés még erőszakkal sem megy végbe, legalábbis nem teljesen. Dr. Brandt képtelen arra, hogy a magáévá tegye az előtte előrehajló, fejjel a falnak szorított nőt. Az türelmesen vár. Nem megy. Hisztérikus tombolás tör ki Dr. Brandtból, akit a doktornő csak nagy nehézségek árán tud a díványhoz vonszolni, ahol azután bead neki egy kis adag morfiumot. A férfi lassan megnyugszik. Sír. Aztán nevet. „Megölöm… holnap me gölöm…” – ezt hajtogatja egyre, de nem mondja meg annak nevét, akit meg akar ölni. A német orvosnő, miután megnyugtatja valame n nyire a férfit, ledől mellé a díványra, mivel Dr. Brandt azért könyörög neki: „Nehogy eszébe jusson most elmenni! Most és így itt hagyni engem!” Mindketten elalszanak. (Reggel, mielőtt távozna, az orvosnő a férfi pulzusát t a pintja, kávét főz, reggelit készít. Pár soros levelet hagy a férfinak: azt a lakáscímet, ahol bármikor k e resheti, ahol ő várja, kész mindenre érte, stb. Név, aláírás.) | |
| VIII. | |
| Dr. Brandt egy megszokott, „kedvenc” figyelőállásában tartózk o dik, feleségét lesi, aki a hölgyfodrásznál ül. (Előzőleg azonban: injekció jobb combba, hatáskivárás, könnyebb – „elsőfokú” – eufóriaszint elérésekor, vigyorogva darabokra tépte és a vaskályhában elégette a német orvosnő üzenetét, lakáscímét és üdvözletét őrző, gondosan, precízen hajtogatott kis levelet.) Arcát hetes borosta borítja, haja fésületlen, életkora jóformán megh a tározhatatlanná vált, magas alakja megtört, vázizomzata már-már csontig elpetyhüdött, vékony, formátlan lett, hasa megnőtt, járása bizonyt a lanná vált, öltözete teljes mértékben elhanyagolt, ingujja, gallérja kirojtos o dott, egyik cipőjének talpa lóg. Amikor ezt észreveszi, be is megy nyomban a suszterhez, hiszen ez kiváló ürügy, hogy „jobban, közelebbről szemügyre vehesse a szép suszterinast, aki a felesége szeretője…” A susztertől fizetés nélkül távozik, a cipész utána szól, a távozó nem hallja meg, a suszter legyint, kiköp utána. Dr. Brandt elhalad egy utcasarkon, ahol egy hasadozott autókerék f e kete gumiköpenyén ülő – tőből mindkét lábát amputálták – hadirokkant, katonakoldus hegedül, rémesen hamis hangokat csalva ki hitvány hangszeréből. Dr. Brandt megáll, befogja a fülét. Aztán odamegy a koldushoz, rákiált: „Miért játszik ilyen hamisan?!” A hadirokkant tovább játszik: „Estére indul az ezred…” Aztán: …ahová le fognak tenni, Síromra nem borul senki, …senki… aki él… Tavasz sem köszönt rám zöldet, Lemossa rólam a földet… Az eső… a szél… Elesett katonák teste Lesz a vánkosom… Dr. Brandt kiragadja a hegedűt a hadirokkant, amputált lábú ko l dus kezéből. Gondosan, húrról húrra fölhangolja a hegedűt, finoman csavarva a húrok feszítő kulcsait. Közben a fiatal koldus eg y re azt kiabálja: „Tolvaj! Tolvaj! Kirabolt egy koldust!” Egyetlen járókelő sem figyel rájuk. Dr. Brandt végre felhangolta a hegedűt. (Nota bene: tudjuk, hogy Csáth hegedülni, zongorázni tanult már gyermekkorában és apja eredetileg hegedűművésznek szánta.) Játszani kezd. Tk. „improvizál”, amennyiben Beethoven (vagy egy másik klasszikus, „nagyr o mantikus” mester) hegedűversenyét játssza, amennyire a hangszer minősége ezt „engedi” – de „kádenciákkal”, saját „hozzátétellel” játssza a végtelenül szomorú melódiát. A koldus abbahagyja a kiáltozást, sírva hallgatja a hegedűjátékot. Néhány járókelő – kö z tük egy igen elegáns hölgy – megáll, ők is felfigyelnek a szé p séges, keserű dallamra és pénzt dobnak a koldus aszfaltra tett, kopott, kirojtosodott szegélyű csákójába. Amikor Dr. Brandt abbahagyja a játékot és visszaadja a hangszert a hadirokkantnak, az vadul megragadja a karját: | |
| HADIROKKANT | Hol szolgáltál, pajtás? Hol lőttek meg? Nagyon szépen játszol! Kolduljunk együtt!… Ez az utcasarok az enyém! Itt fogunk játszani, te hegedülsz, én meg énekelek és koldulok, előretartom a csákót, a pesti madámok bokájához nyomom átlőtt huszárcsákómat… Én Galíciában sebesültem meg… egy orvos levágta tőből mindkét lábamat, pedig én még az eszméletemet sem veszítettem el… Könyörögtem neki, hogy legalább az egyik lábamat hagyja meg, hogy hát… ha már a hazáért adtam az egyiket… a másikkal, mankóra támaszkodva, legalább haza tudok menni a falumba… De nem, az az orvos levágta mind a két lábamat… Kitüntettek, vitézségi nagy ezüstéremmel, Károly csapat-kereszttel, hogy a rosseb egye meg… Így félbevágva már én mégse megyek haza, pajtás… A menyasszonyom várt… De megtudtam, hogy azóta felbontotta a jegyességet, férjhez ment egy részeges molnárlegényhez… Hát én már maradok Pesten, ezen az utcasarkon, a kincstártól kapott vasútjegy árán vettem ezt a hegedűt… Te hol harcoltál? Maradj itt, pajtás! Együtt fogunk koldulni, nagyon szépen játszol, pajtás! |
| Dr. Brandt pénzt ad a hadirokkant katonakoldusnak, szó nélkül otthagyja. Egy fiatal nő (mintha Harangozó Dominica lenne – vagy Zsablyay Amadea? –, az orvos képtelen azonosítani, a kisasszony arca elmosódik, elhomályosodik a szemében) áll Dr. Brandt útjába. | |
| KISASSZONY | Uram… Dr. Brandt! Jöjjön velem! Kérem! A ruhája! Az inge csupa… csupa kosz, hányás, az ajka cserepes… Talán láza van! A cipője nincsen befűzve… Jöjjön velem, kérem! |
| Dr. Brandt válaszra se méltatja a jól öltözött, csinos, vele csaknem egymagas, karcsú termetű ifjú hölgyet. Sőt, amikor az újra könyörgéssel elébe áll, félrelöki az útjából, és amennyire erejéből telik, kilép, sietve távozik az utcasarokról, de még hallja, hogy a hadirokkant katonakoldus újra játssza és énekli (hamisan) a katonanótát: Estére indul az ezred… …ahová le fognak tenni, Síromra nem borul senki, Senki, aki él… Az ifjú hölgy – nem törődve az iménti durva félrelökéssel – szorosan követi a férfit, szinte a sarkában jár, noha annak tempóját alig-éppen képes tartani. A férfi hirtelen fordul hátra, meghallva a kemény, magas sarkú női cipők rohanó kopogását az aszfalton. | |
| DR. BRANDT | Mit akar tőlem? Kicsoda maga, Mademoiselle? Netán hegedűleckéket akar venni tőlem? |
| Nevet, de ez a nevetés nem mosoly, ez csak gyilkos, kegyetlen vigyorra széthúzott száj, a kiszáradt, berepedt, herpeszes ajkakból vér szivárog. | |
| …Én nem adok hegedűleckéket, én… tudja, Mademoiselle, én… négyszáz éves vagyok már…5 | |
| KISASSZONY | Én nem akarok hegedűleckéket venni, Brandt doktor úr! Én… én tudom, kicsoda Ön: Magyarország legjobb írója! Én magam énekesnő vagyok… a híres (Dr. Brandt felröhög, nem halljuk a „híres” női kórus nevét) …?kórus mezzoszoprán szólistája! |
| Dr. Brandt egész elroncsolt testét gyilkos-hisztérikus kacagás rázza, szeméből könnyek csorognak le borostás arcára. | |
| DR. BRANDT | Igazán?! Ó! Miért nem ezzel kezdte?! Um so besser! Menjen szépen vissza ahhoz a tőből amputált lábú hadirokkanthoz… ahhoz a katonakoldushoz, ahol az előbb én Beethovent játszottam… Menjen és énekelje: „Estére indul az ezred…” Menjen! Akkor a nyomorult közvitéz biztos több pénzt fog kapni az átlőtt huszárcsákójába, ha egy ilyen szép kisasszony énekel katonanótákat… egy mezzoszoprán… Menjen! Énekeljen a koldussal! Különben lelövöm! |
| KISASSZONY | Rendben. Megyek. Ha maga kéri, Brandt doktor úr, akkor megyek… egy feltétellel. Megyek, éneklek, de csak akkor, ha megvár! Megígéri? |
| DR. BRANDT | Meg. |
| Nemsokára felhangzik a fiatal hölgy gyönyörű hangja: „Estére i n dul az ezred…” Dr. Brandt egy darabig hallgatja, azután nyomtalanul eltűnik a járókelők tömegében. (Egy kapu alatt letolja nadrágját: morfiumot fecskendez a tűszúrásoktól, fekélyektől, tályogoktól sebzett lábszárába.) | |
| Idősík-váltás („éles vágással”) | |
| ZEITSPRUNG | |
| Vidéki (alföldi) kisváros plébániatemploma, zsúfolásig telt padsorok, csak leányok, asszonyok vesznek részt a szertartáson, a kövér, testes pap a szószékről beszél, egyszer harsogó, másszor suttogó hangon emleg e ti a háborúban elesett hősöket, a magukra maradott özvegyeket és árvákat, a békéért könyörög, az Újszövetségből azt emlegeti, hogy a háborút gonosz emberi erők idézték elő és a jóságos Jézus Krisztus-i mindenható erő vethet csak véget a vérontásnak, a töme g gyilkosságnak, a nyomorúságnak, éhínségnek, fagyhalálnak, járványoknak és a gyűlöletnek (etc.). Dr. Brandt belép a fekete ruhába öltözött nőktől zsúfolt kis falusi plébániatemplom főhajójába. Egy percig hallgatja a dö r gedelmes-áhítatos prédikációt. Mielőtt a totális kimerültségtől lerogyna egy imazsámolyra, Frommer pisztolyából tüzet nyit a prédikáló papra. A lövések két, festett gipszangyal fejét és szárnyát lövik porrá. A pap lerohan a szószékről, a sekrestye felé iramodik, de elesik – a nők tébolyultan a rémülettől, rohanva hagyják el a templomot. Dr. Brandt már az imazsámolyra rogyva kiáltja a papnak: | |
| DR. BRANDT | Te… Te hitvány kenyérpusztító! Te prédikálsz a békéről?! A Megfeszített Megváltó, a Salvator Mundi szavaival a mocskos szádon? Mit zabáltál ma? Csülköt? Töltött csirkét? Libamájat!? Netán orosz kaviárt?! Francia osztrigát? Homárt? Langusztát!? Pisztrángot?! Vagy vért vedeltél?! Kotródj Krisztus közeléből, kenyérpusztító! |
| A templom már teljesen üres, néptelen, a fekete ruhás, fekete fejkendős nők mind kirohantak a pisztolylövésektől a n nyira megijedve, hogy a csak fél kapuszárnyra nyitott ajtóban majdnem e l tapossák egymást. Néhány idősebb nő össze is esik, de a fiat a labbak magukkal vonszolják őket, egy darabig még kintről ha l latszanak a sikolyok, a segélykiáltások, azután néma csend támad. Dr. Brandt a főoltárt nézi, Szűz Mária képe – víziók ezek – többször „arcot cserél”, amíg nézi: egyszer anyját látja, később a német orvosnőt, azután a feleségét, majd a Moravcsik-klinika nővéreit, asszisztensnőit: mind Szűz Mária, Magyarország Nagyboldogasszonya képében. Lassan az oltár felé vonszolja magát. Ott visszafordul: az üres padsorok megtelnek nőkkel – az orvos vízióinak képeivel –, a karlsbadi, marienbadi, ó-tátrafüredi, bártfafürdői úrinők, úrleányok, csillagkeresztes u d vari dámák, „vígözvegyek”, bankárfeleségek, katonatiszt-feleségek, gazdag polgárasszonyok és -hajadonok „népesítik be” az üres imapadsorokat. A vízió teljesen reális és tiszta, ezeket a nőket „kezelte” és „gyógyította” Dr. Brandt egykoron mint fürdőorvos. Valamennyi nő imára kulcsolt kézzel ül és imát mormol, azután énekelnek (Dr. Brandt hallucinálja az éneküket). A férfi lassan fölkapaszkodik a szűk csigalépcsőn az orgonához. Játszani kezd. (Pl. Anton Bruckner valamelyik egyházi művét.) Megjelenik a templom kapujában (mivel ez lehet vízió is, de lehet valóság is, Dr. Brandt egy pillanatra abbahagyja az orgonajátékot) az a magas, karcsú kisasszony – a „mezzoszoprán szólista” –, aki a had i rokkant katonakoldusnál állt – könyörögve – dr. Brandt útjába, közeledik – két padsor között – az orgonához v e zető csigalépcsőhöz. Dr. Brandt elveszíti az eszméletét, arccal rázuhan a billentyűkre, egy pillanatra fölzúg (immár melódia nélkül, mint harci riadójel…) az összes orgonasíp. A templomhoz csendbiztos és katonai járőr közeledik, a megrémült nők riasztották őket az őrsön. A „mezzoszoprán kisasszony” minden erejét megfeszítve, a lassan m a gához térő férfit levonszolja-letámogatja a szűk csigalépcsőn, és egy kis oldalajtón kimennek a templomból, mielőtt a katonai járőr belépne. | |
| Idő- és helyszínváltás | |
| ZEITSPRUNG | |
| Dr. Brandt maga elé motyogva magában beszél: | |
| DR. BRANDT | Kolostorban akarok élni… vezeklő szerzetesként… a legszigorúbb kolostorban van a helyem… én fogom fölmosni a folyosókat, én fogom fölmosni a vért… |
| Lassan halad fölfelé a lépcsőkön, haza, az otthonába, alig képes vo n szolni a testét, arca borostás, szemében azonban gyilkos, őrült harag fénye vágja át a téboly homályát. A lakásajtó zárjába beletöri a kulcsot, ezért egy pisztolylövéssel nyitja ki a zárat. Lakók jelennek meg – rémülten – a gangon. Dr. Brandt végigmegy a lakáson. | |
| DR. BRANDT | Olga! Hol vagy?! Ki van nálad?! |
| Hamar meglátja a szalonban ülő feleségét, aki éppen szoptatja kisdedét. | |
| DR. BRANDT | Aha! Még fel is csinált a suszterinas! |
| Azonnal tüzet nyit a feleségére, két lövéssel megöli. Amikor a pisztolyt a saját halántékához szorítaná, hogy végezzen magával, akkor rontanak be a szomszédok, rávetik magukat, a földre gyűrik, kicsavarják kezéből a pisztolyt. Rendőrért, orvosért rohannak néhányan. | |
| A rendőrorvos levetkőzteti a férfit. Legyint. Látja a rengeteg (elfekélyesedett) tűszúrás nyomát. Megparancsolja a mentősöknek, hogy húzzanak rá kényszerzubbonyt. Azután a meglőtt asszonyhoz megy, megállapítja a halált. Dr. Brandtot kén y szerzubbonyban szállítják el, közben ütlegelik. | |
| X. | |
| Baja. Tébolyda. Igazi „Inferno”, túltesz Csehov „6-os számú kórtermén” és a főápoló túltesz a Csehov által leírt Nyikita főápolón. A főápoló alacsony, szinte törpe termetű, ám brutális erejű, izomzatú, bikanyakú férfi. Itt már nincsen az a „kollegiális légkör”, mint ama első önkéntes elvonókúrán, ahonnan Dr. Brandt a „saját felelősség” jogán oly hamar távozott. Cella. A főápoló vigyorog: | |
| FŐÁPOLÓ | Ez valamikor orvos volt ám… úgy bánjatok vele! |
| Ezt három nőnek mondja, akik idétlenül vigyorognak, fehér köp e nyük koszos, véres, és látszik, hogy éppoly részegek, mint maga a főápoló. A három nő – a főápoló parancsára – leveszi a férfiról a kényszerzubbonyt. Ekkor a főápoló egy sorozat ökölcsapással – állcsúcsra, gyomorszájra mért hatalmas ütések ezek – a földre teríti Dr. Brandtot. Ott még a fekvő, fe t rengő testbe belerúg Ötször-hatszor. Megparancsolja a három részeg „nővérnek”, hogy vetkőztessék le a „doktor urat”, anyaszült meztelenre. A nők hamar elvégzik ezt a munkát – és igen nagy élvezettel teszik –, a magatehetetlen, összevert, összerugdalt férfi nem képes ellenállni. | |
| I. ÁPOLÓNŐ | Milyen kicsi, töpörödött pöcse van… |
| – mondja az egyik – igen részeg – „ápolónő”. A főápoló újabb parancsa: | |
| FŐÁPOLÓ | Állj négykézlábra, te disznó! |
| Belerúg a férfiba. Az lassan – félig öntudatlanul – négyké z lábra áll. | |
| FŐÁPOLÓ | Na, úgy… Most ugass, kutya! Ugass! Különben kiheréllek! Kinyomom a szemedet, kiverem a fogaidat! |
| Olyasféle „pozíció” ez, mint amilyen pozitúrákba Dr. Brandt „kényszerítette” (persze más módszerekkel) azokat a nőket, akiket mint fürdőorvos, Karlsbadban, Marienbadban elcsábított és magáévá tett. Lassan mászik négykézláb, a három részeg ápolónő és a még részegebb főápoló lábai előtt, és ugat. | |
| FŐÁPOLÓ | Nem hallom! Nem hallom, professzor úr, az ugatást! |
| Hatalmasat rúg a férfi farába, aztán a fejébe. Dr. Brandt mind hangosa b ban ugat. A három „grácia” kacag, majd megszakadnak a nevetéstől. Pálinkát isznak közben és folytatják a férfi kínzását, a legváltozatosabb es z közökkel, amíg csak az el nem veszíti az eszméletét. | |
| Cella. Egyetlen vaságy. Egy vödör: vizelni és üríteni. Dr. Brandt színlelt ájulá s sal fekszik a vaságyon, akárhányszor benyit hozzá a főápoló, vagy a három „ápolónő” közül az egyik vagy olykor mind a három. Amikor magára hagyják, iszonyú fájdalmán (és morfiuméhségén) minden erejének megfeszítésével igyekszik úrrá lenni. A cellát tanulmányozza. Az ablakon: vasrács. Az ajtó nagyon masszív, mintha börtönajtó lenne. Kintről olykor női sikolyok, férfiak kiáltása hallatszik be: ezeket éppen most „kezelik” a főápoló utasításai és módszerei szerint. | |
| Dr. Brandt nem tudja, éjszaka van-e vagy nappal, nem tudja, mennyi az idő. Hanyatt fekszik a vaságy drótsodronyán, mert „büntetésből” a matracokat, a lepedőt, párnát, a durva lópokrócot, mindent megvontak tőle. Öltözete: csak egy női – csipkés szegélyű – kombiné, ezt is kényszerrel adták rá, ezt is a főápoló találta ki, és az öltöztetésben a három (mindig részeg) „nővér” segédkezett… Kintről hirtelen kiáltás hallatszik: „Tűz! Emberek! Tűz van! Grossmann úr lakása ég!” (Grossmann a törpe termetű, bivalyerős főápoló neve.) A főápoló éppen ekkor nyit be Dr. Brandt cellájába, vele az egyik „nővér”, ekkor hallja meg a kiáltást: „Grossmann főápoló úr lakása ég! Tűz van!” A főápoló nyomban kirohan a cellából, e k kor ugrik fel – minden erejét összeszedve – Dr. Brandt a va ságy drótsodronyáról, és a részegségtől lábán alig álló „nővérrel” (aki Grossmann főápoló kedvenc szeretője) hamar végez, két ütéstől ájultan esik össze az ittas nő. Dr. Brandt elveszi a nő zsebéből a kulcscsomót, lerángatja róla a koszos fehér köpenyt és fejéről a fehér fityulát is, ezt veszi magára, és kiles a folyosóra, mely teljesen néptelen. A megszerzett kulcscsomóval minden egyes va s rácsos ajtónál sokat kell vesződnie, amíg a zárba illő kulcsot megtalálja. De nem üldözi senki, mindenki Grossmann (a tébolyda egyik „szebb” szárnyában lévő) égő, lángoló lakásában van, tüzet o l tanak. Dr. Brandt végre bejut a „ruhaőrzőbe” is, saját ruháját pe r sze nem találja, de a női kombinétól, a fehér köpenytől, a fity u lától meg tud szabadulni és egy igen ócska, rongyos férfiruhába öltözik, fehérneműt nem talál, csupasz testére húzza fel a nadrágot, az inget, a szakadt felöltőt. Behatol a főápoló szobájába, pénzt keres, nem talál. Letolja a nadrágját és kínlódva egy ampullát kotor ki a végbeléből. Cián az, amit még korábban szerzett be, és azt még a b a jai tébolydában, minden ütleg, minden megaláztatás közepette is sikerült megőriznie. Benzint, alkoholt és petróleumot azonban nagy menny i ségben talál, sőt más gyúlékony anyagokat is, hamar talál gyufát is, sőt: cigarettát is, és arra olyan hidegvérrel gyújt rá, mintha máris sz a bad lenne… Pálinkát is talál, abból – épp csak szíverősítőnek – két-három kortyot iszik, azután azt is a padlóra locsolja, a petróleum és más tűzveszélyes anyagok közé, majd odadobja a még lángoló gyufaszálat. A ciánampullát a zsebében rejti el. Grossmann-Zwerg főápoló „dolgozószobája”, irodája lángokba borul. | |
| XI. | |
| Dr. Brandt a részeg nővértől szerzett kulcscsomó legnagyobb kulcsával kinyitja a főkaput. Itt sem állja senki az útját, mert mindenki Grossmann főápoló lakásában segít a tűzoltásban. A tébolyda Baja város szélén áll, ahonnan hamar elérhető az országút. Ám Dr. Brandt egy szekérnyomokkal barázdált, sáros mellékúton halad – vonszolja magát –, ez a mellékút nagyjából párhuzamosan fut az országúttal, de bokrok, cserjék, fák rejtik, ez biztonságosabb útja a szökésnek. Dr. Brandt, mintha teljes, régen eltékozolt-elroncsolt géniuszának mi n den fortélyát, találékonyságát, fantáziáját, rögtönzőkészségét, intell i genciáját visszanyerte volna, magában-magához beszélve, tervez: | |
| DR. BRANDT | Most?! Hová? Haza! Haza! Kimegyek a Palicsi-tóhoz… Hazatérni Szabadkára… ott? Kimegyek anyám sírjához, a régi, akácos temetőbe… |
| Egy szekerező fuvaros fölveszi. | |
| FUVAROS | Bácsalmásig tán el tudom vinni… hogy onnan hogyan megy tovább és hogy hová megy, nem az én dolgom… ott már szerb patrujok mozognak, szerb előőrsök járőröznek… és mögöttük meg már ott van a demarkációs vonal, hogy az isten verje meg, az egész családom odavaló… Mi lesz itt? |
| A fuvaros egész úton iszonyatosan káromkodik, utasával nem is törődik. Mindez a Csávoly és Bácsbokod közötti, alig járható földúton történik. Azután a fuvaros rászól az utasára: | |
| FUVAROS | Na! Szálljon le! Én nem megyek tovább… de az úrnak se tanácsolom, hogy továbbmenjen. |
| Dr. Brandt leszáll a szekérről, inkább leesik a gödrös, hitvány a l földi földút porába, és sokáig ott is marad, a földnek arccal esve. A fuvaros megindítja a két sovány lovat, hátra se nézve továbbdöcög, egy faluvégi, zsúptetős tanya felé. | |
| XII. Az utolsó STÁCIÓ | |
| Brandt doktor egy keresztútnál kidöntött keresztre és corpusra talál. Hátára veszi a keresztet a corpusszal, úgy halad tovább elroncsolt testét vo n szolva. | |
| DR. BRANDT | Haza. A Palicsi-tó partjára… ki, a szabadkai, régi, akácos temetőbe, anyám sírjához… hogy is szól az a vers?… Dezső verse: …várnak ránk akácos temetők… Jó ott, édesanyám? Oda megyek. Kialszom magam melletted, mint régen, gyerekkoromban… Szép voltál, Anyám! Szép voltam én is… The game is over… Ehhez már nem kell cigány jósnőhöz menni… (nevet) …Meghalok? Igen. De ez… ez, hogy meghalok, azt bizonyítja, hogy éltem! Létezem, mert meghalok… Még mindig van úti célom: az az akácos temető… a régi, Szabadka… visszatértem… A visszatérés, a viszontlátás: az a bátor alázat! Minden könyv, minden könyvtár úgyis porig fog égni, mint „dr.” Grossmann-Zwerg főápoló „dolgozószobája”… |
| Katonai vezényszó: „Állj!” Járőr jelenik meg, élén szerb tiszt. „A papírokat!” „Hová tart?!” Dr. Brandt futni kezd a ritka, könnyű lombú ligeterdő felé, de a katonák utolérik, karját hátracsavarják, a szerb százados elé vonszolják. | |
| DR. BRANDT | Szabadkára megyek… anyám sírjához… magyar orvos vagyok… magyar író vagyok, kérem, kérem, uram, engedjen tovább… |
| SZERB SZÁZADOS | A papírjait! |
| DR. BRANDT | Szabadkán tudom magam igazolni, uram… |
| TISZT | Itt nem léphet át szerb területre! Ez a demarkációs vonal. Forduljon vissza! |
| A tiszt int a két katonának, hogy engedjék el a fogoly hátracsavart karjait. Ekkor Dr. Brandt utolsó életerejével futni kezd, előre, inkább vissza: a múltba, a gyermekkorba, a kamaszkorba, az ifjúságba… az „akácos temetők” felé. Az árok partján rohan, meg-megroskadva. Az egyik szerb katona vál l gödrébe emeli puskája tusát, céloz, de a tiszt lenyomja a fegyvert. | |
| TISZT | Hagyd! Ne lőj! Elesik mindjárt magától is… |
| A járőr, élén a tiszttel utoléri Dr. Brandtot. A menekülő férfi ekkor dulakodni kezd a katonákkal, ám mielőtt azok legyűrik őt az árok szélén, hirtelen kirántja zsebéből a méregampullát és szétharapja maradék fogaival. Belezuhan az árokba, fuldoklik, nyál és vér folyik ki szájsarkán, egész teste iszonyú görcsökben ráng, azután hátáról a hasára fordul, a görcsös rángás enyhül, majd megszűnik. Arccal fe k szik az árokban, arca a vadvirágokra, a fűszálakra nyomódik. | |
| SZERB TISZT | Vége van. Bevisszük Suboticára. Emlékszem, apám mondta mindig, hogy a magyarok mennyire szeretnek végezni magukkal, szívesen választják az öngyilkosságot… akár egy kis kártyaadósság miatt is… Érdekes… |
A fürdőorvos című filmforgatókönyvet András Ferenc filmrendező felkérésére írtam a DIALÓG filmstúdiónak. Az első változatot a kilencvenes évek elején írtam, később még két rövid változatot írtam, pl. Csáth katonaorvosi működéséről, ekkor ő már Olgával élt és már igen súlyos morfiumfüggő volt, ezért egy év szolgálat után le is szerelték mint megbízhatatlant, főleg háborús szolgálatra. Az első változatokból pénz hiánya miatt nem készült film. Más rendezők is megfilmesítették Csáth tragikus életét, mely téma azokban az években úgyszólván divatba jött: tv-filmek és egy játékfilm is készült az ő oly gyorsan és oly magas szellemiségből aláhanyatló életéről. A Fürdőorvos (1999-es változat) c. forgatókönyvből készült egy rövidfilm: Morfium címen. Ezt a filmet többször is vetítette a televízió. És mindezek után nem történt más, mint ami oly sok filmforgatókönyvemmel történt (Radetzky-induló, IV. Károly és Zita, Rembrandt, Amrita Sher Gil, Budavár visszavívása, A. D. 1686 etc. etc.), kosztümös film lévén és a nagy, békebeli (XIX–XX.) századforduló kávéházaiban, bordélyaiban, a Monarchia híres gyógyfürdőhelyein (Karlsbad, Marienbad, Herkulesfürdő etc. etc.) kellett volna forgatnunk, erre persze producerek nem találtattak, és a Magyar TV-nek, főképpen az egykori MAFILM rendszerváltás után is fennmaradt és kommerciálisan máig működő filmstúdióinak Csáth Géza (az egyik legnagyobb magyar novellista!) hirtelen fölragyogó, azután oly hamar besötétedő élete nem ért meg egy misét, nyilván nem láttak e témában és az ő személyiségében garanciát: az oly hőn áhított „kasszasikerre”, a magyar kultúra nagy magányosáért, egy kevésbé ismert, de igen jelentős nemzeti érték, a Csáth-életmű és persze a Csáth-„halálmű” filmi megjelenítésére áldozatot hozni nem óhajtottak. Ekképpen maradt torzó a Fürdőorvos-forgatókönyv. Egy ideig meditáltam azon is, hogy regényt írok (ahogy tettem ezt a Redl ezredes forgatókönyvéből: A Birodalom ezredese) Csáth önpusztító életéről, amelynek kezdetén géniuszának hatalmas ígérete lenyűgözte kortársait és nagy rokonát: Kosztolányit is. Végül nem írtam meg ezt a regényt, de még lehetséges, hogy mégis megírom valaha!
(D. P.)