NAPÚT 2009/6., 14–18. oldal
Tartalom
A varázsló halála
Dobai Péter
A fürdőorvos
Kosztolányi Dezső Csáth-versei
Kosztolányi Dezső Csáth Géza unokatestvére, gyerekkori jópajtása, majd később igaz barátja volt. Alkotó barátság az övék, hiszen első, gyermekkori irodalmi szárnypróbálgatásaiktól kezdve őszintén bírálták és ösztönözték egymást művészi munkáikban.
Kosztolányi számos versében utal a gyerekként közösen átélt élményekre, Csáth halála után pedig szintén versekben emlékezik halott barátjára.
E versek legszebbjeit közöljük az alábbiakban.
(Elek Szilvia)
A rút varangyot véresen megöltük
Ó iszonyú volt.
Vad háború volt.
A délután pokoli-sárga.
Nyakig a vérbe és a sárba
dolgoztunk, mint a hentesek
s a kövér béka elesett.
Egész smaragd volt. Rubin a szeme,
gyémántot izzadt, mérgekkel tele.
A lába türkisz, a hasa zafír,
a bőre selymek fonadéka
s regés kincsével elterült
a gazdag, undok anya-béka.
Botokkal nyomtuk le a földre,
az egyik vágta, másik ölte,
kivontuk a temető-partra,
ezer porontya megsiratta,
s az alkonyon, a pállott alkonyon
véres szemével visszanézett.
Kegyetlenül, meredten álltunk,
akár a győztes hadvezérek.
Most itt vagyunk. A tiszta kisszobában.
Szép harc után. A szájunk mosolyog.
Maró fogunk az undort elharapja
s gőggel emeljük a fejünk magasra
mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.
A szegény kisgyermek panaszai ciklusból (1910)
Érdemes megjegyezni, hogy minden bizonnyal ez a gyermekkori közös élmény lehetett az alapja Csáth Géza A béka című novellájának is.
Sakkoztunk egyszer…
Sakkoztunk egyszer három nagydiákok
vörös tűznél, szigorú téli éjjel.
Az asztalon körző, tuss-csésze állott
s latin könyvek, kinyitva, szerteszéjjel.
Künn a fehér fák vártak, félve, halkkal,
a szél alighogy néha fölsohajtott
s mi majszoltuk fiatal-lágy ajakkal
az édes és bíbor birsalma-sajtot,
melyben dió volt…
Még alig tíz éve,
s szemem kutat az elborult határon,
megoldódott a kedves-régi kéve,
a nagydiák már eltünt, mind a három.
Az első az, aki e verset írja,
a második az Isten tudja hol van,
s a harmadiknak púpos már a sírja,
fejfája elvész a sötét falombban.
Jaj, mit tudtuk, három diák, az este,
hogy térden állva nézni kell a szépet,
csak én látom a múlt falára festve,
mi nem láttuk még akkor ezt a képet.
Türelmetlen vér nyargalt ereinkben,
szerettünk volna mindig menni, menni,
mit is sejtettük, hogy ez itt a minden
és ami aztán jött, a semmi, semmi.
Ha pitypang kelyhét fújtuk, semmiség volt,
unottan vártuk az időt, mely eljő,
hiába lángolt kelletőn az égbolt,
csak ő kellett, a koldusi jövendő,
mert azt hittük, az élet, mint a tenger,
bejárhatatlan, nem lesz soha vége,
előre néztünk nyugtalan szemekkel,
míg lábunknál hevert a csönd, a béke.
De én a tengerek végére értem,
vitorlámat fordítom újra vissza
s most megpihen e régi, téli éjben
szegény lelkem, a fáradt nihilista.
A bús férfi panaszai ciklusból (1924)
Gyerekkori naplóikban Kosztolányi és Csáth részéről is találunk feljegyzéseket a rendszeres sakkpartikról, amelyek legkedvesebb időtöltéseik közé tartoztak.
Csáth Gézának
Te sohase-jövő és sohase-beszélő,
várlak ma is, halott, e hosszú és e késő,
bús éjszakán.
Mert mészfehéren ég távolban a hegyoldal,
s befestve a falam a bandzsal, csorba holddal
oly halavány.
Nem kell-e szólnod, mondd? Nincs semmi hír amonnan,
hol fejfa és kereszt elvész a sűrü lombban
és sír a táj?
Én tudtam, hogy közöny s merev csönd van az éjben,
de hogy ilyen soká tart, azt most meg nem értem
és fájva fáj.
Alvó, emeld lassan nehéz és hosszu pillád
s a végtelen felé táguló nagy pupillád
szögezd felém.
Most a palicsi tó úgy fénylik, mint az ólom
és a beléndeken s a vad farkasbogyókon
alszik a fény.
Ah, jól siess. Szíved még egyszer megszakad tán,
ha hosszan bolygasz a cirillbetűs Szabadkán
s nem értenek.
És űznek majd tovább idegen, bús hazádban,
zsákutcán és közön, idegen és hazátlan
kísértetet.
Itt nyiss be csöndesen. Isméred a kilincsem.
Tudod, hogy portámon és a szivembe nincsen
semmi gonosz.
Mert nem feledtelek. A fülledt estbe úszó,
ablakból fölsíró, homályos hegedűszó
eszembe hoz.
Így látlak mindig én, édes, fiatal orvos,
fehér köpenyben, a kavicsos és porondos
kertudvaron.
De jőjj akárhogy is. Vérrel, sárral, te lélek,
férgek gyűrűivel. Ha a láttodra félek,
eltagadom.
Szemedbe bámulok és csellel kényszerítem
kezedbe a kezem és a szivedre szívem,
ha nem merem.
Igen, eléd megyek és régi orvosomnak
csuklóm odanyujtom, hogy vizsgáld meg, mint szoktad,
ütőerem.
Oly jó az, aki ad s te élted odaadtad,
angyali gyilkosa nődnek s tennen-magadnak,
szelíd barát,
ki végtelent ittál s a lelked égre lázadt,
majd összetörted a tébolyok és a lázak
szent poharát.
Lásd, itt leülhetnél. Nincs bontva még az asztal,
kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal
s a múlt, a csend.
Halkan beszélgetnénk. Elmondanám, mi történt,
s fölfedném szótalan a fájó, néma örvényt,
a névtelent.
Síró Hungáriánk ma porba fekszik árván,
fölötte az átok, mint fekete szivárvány,
gyászt bontogat.
Anyáink, húgaink járulnának elébed,
kik éhesen rágják, elfáradott cselédek,
a csontokat.
Jaj, megmutatnám én a szívem is, e szörnyet,
mely nappal céltalan, halott vágyakra görnyed
s éjszaka sír.
Mert életem felén nem is vagyok, de látszom,
s reggel, ha öltözöm, csak játszom, egyre játszom
és vár a sír.
Ó, vad szerelmese az őrült morfiumnak,
adj ágyat most nekem és az éjféli búmnak,
akár a pap
kérlek kiáltozván és íróasztalomra
fantasztikus lázban görbedek lehajolva,
hogy hívjalak.
Hisz a semmit tudod, gazdag, végzett, hatalmas,
ki célhoz értél már, kell, hogy valamit adhass
annak, ki él
s álomtalan éjjel kétségbeesve vár rád,
a múltnak koldusa és százszorosan árvább
a semminél.
Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,
ki bátran indultál, kapudat megtaláltad
az éj felé.
De én, jaj, itt vagyok a fényben és hitetlen
feledve önmagam, jajokba fúlva lettem
az életé.
1920, egy évvel Csáth Géza öngyilkossága után
Írás régi könyvben
Csáth Géza
Egy régi könyvben megtaláltam
halvány írásod.
S úgy rémlik, hallom a sírodból
fojtott sírásod.
Pár kóta volt csak, egynehány szó,
egy régi jegyzet,
de a szívem följajgatott rá,
és fájni kezdett,
Úgy ültem ott, hamut kaparva,
kihúnyt tüzednél.
Kísértet járt ma a szobámban,
miért üzentél?
1921