NAPÚT 2008/5., 114–115. oldal
Tartalom
Nyina Obrezkova
versei
Sztella Morotszkaja
Postscriptum
Vlagyimir Cibin
Szuzdáli harangok
Hajnalonta hosszan,
újra meg újra
utcai csöndet feldúlva,
most is, mint egykor,
ugyanúgy szólnak
a szuzdáli harangok.
Melyik századból,
milyen háborúról,
miféle bajról
zúgnak idáig,
félelmetesen s nyugtalanul
hírelve, hogy vész jön?
Előbb mindig – a mindenütt zengő –
kisharang csendült,
majd a Nagyharang kondult,
hordták a lombok
házról házra a hangjuk.
S zúgni kezdett Szuzdál
súlyos rézharangoktól,
csengtek a tetők, dalolt a lég,
s még a sasok
szárnya is felsuhogott.
Hajnalonta hosszan félreverve zúgtak
sztyeppei barbár ellenség láttán,
zúgtak mind erősebben,
fülsiketítőn
a rézharangok,
s mindjük hangjától megremegett
Szuzdál aranykupolástól.
Most már az lenne szörnyű,
ha baljós órán
elhallgatnának.
Nagyharang,
üss hát még hangosabban,
szaggasd le minden lombról a csöndet,
s hadd siketüljek meg
hangodtól én is,
mint ama hajdani harangozó!
Hajnalonta hosszan
úszik a szuzdáli harangszó,
nem lebeg,
oda úszik, ahol
tavasztól őszig,
mint a harangok,
zengnek a nyírfák.
Cseh Károly fordítása
Vlagyimir Cibin 1932-ben született, az orosz valóság és a paraszti világ „kései Jeszenyinje”. Most közölt verse az Izbi (Kunyhók, Moszkva, 1971) című kötetben található eredetiben.