NAPÚT 2008/3., 29. oldal
Tartalom
Tasnádi Edit
Turczi István
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Tornai József
1. Az eredeti versszöveg tökéletes megértése mind nyelvi, mind jelentésbeli értelemben a legfontosabb. Ezután kell ízig-vérig magyar verset fölépíteni, amennyire csak a fordító csúcsára juthat saját költői képességeinek.
2. Annak idején, mikor Rimbaud Oféliáját fordítottam, azt a paradoxont igyekeztem föloldani, hogy a vers mint vers lefordíthatatlan, mert a mágia csak az eredeti nyelven sikerül. Ilyenformán tettem föl magamnak a kérdést, mit tehetünk, mikor fordítunk? A válasz a vers és a költészet közti különbség tényében keresendő. A költészet – és ezt most ne kelljen meghatározni, úgyse lehet –, szemben a mindig egyedi verssel, általános, egyetemes, tehát fordítható. Függ a verstől, de nem véglegesen, teljesen kiszolgáltatva a nyelvnek, kultúrának. A költészet azonos az emberrel, a kozmosszal, a léttel. Amit elveszíthetünk az eredeti más nyelven való fölidézésével, lényegében visszanyerhetjük a költészet közvetítésével.