NAPÚT 2008/3., 17. oldal
Tartalom
Báthori Csaba
Csehy Zoltán
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Benyhe János
a) Több is van. A legfontosabbak:
Tisztelem az eredeti (prózai) mű tagolását. Nem szabdalhatjuk darabokra Proust, Cortázar vagy Claude Simon olykor többoldalas mondatait. Azok is a szerző és a mű stílusának és szemléletének szerves részei.
Tisztelem a nyelvünk Fogarasi János fölismerte és az indoeurópaitól teljességgel eltérő értelmi-hangsúlyozó törvényét: mindig az állítmány előtt álljon a mondatunk értelmi nyomatéka. Ha maga az állítmány a nyomatékos mondatrész, semmi se álljon előtte.
Tisztelem a mondat értelmi vázát. Még a leghosszabb bővített mondatban is. Arra a vázra, mint karácsonyfára aggatom föl a „díszeket”, a járulékos bővítményeket, hogy a legszövevényesebb stiláris bonyodalmak is áttekinthetők maradjanak (ha ugyan nem épp a zavarosság a szerző alkalmi célja, mert úgy kívánja meg a jellemrajz).
Tisztelem a szöveghangulatot és a megjelenítéséhez szükséges szóleleményt mint alapkövetelményt, valamint a találó fordítói megoldásokat, kerülöm az afféle lábjegyzetes fegyverletételt, hogy „Lefordíthatatlan szójáték…”.
Tisztelem a mondatépítészetet. Hogy lehetőleg mindig olyan szó következzék a mondatban, amely az előbbi szó (vagy gondolat) fölvetette (képzeletbeli) kérdésre válaszol. Így elégülhet ki az ember természetes logikaigénye, és így részesülhet az – érzékeny – olvasó stiláris „orgazmus”-sorozatban.
Tisztelem a mondat ívét. Nem bonthatók szét benne bizonyos (például a birtokos vagy az is-es) szerkezetek, mondjuk, így: „Petőfi – már a Toldi óta – barátsága mindvégig melengette Arany szívét”. Vagy „Mikes a száműzetésbe – pedig haza vágyott – is elkísérte Rákóczit”. A záró- vagy gondolatjelbe tett mondatszakasz sem idegen test, annak is illeszkednie kell az előzmény és a folytatás közé, a szöveg egészébe.
Tisztelem a nyelvünk hangzását, dallamát. Sosem tévesztem szem elől benne az e hangnak hangzóilleszkedés is fokozta, közismert túltengését. Ahol csak tehetem (különösen a színpad vagy fölolvasás kedvéért), szívesen élek színező lehetőségekkel, szópárhuzamokkal: fel helyett föl, csend helyett csönd, veder helyett vödör, seper helyett söpör stb.
b) Mindig úgy éreztem – Kosztolányi nyomán –, hogy ha művészet az írás, a műfordítás meg gúzsba kötött táncművészet.
c) Semmilyen szakmaiság sem tehet erőszakot a nyelvünk szerkezetén és szemléletén. Műfordító is lehet jó szakfordító, csak – a nyelven túl – a szaknyelvhez is értenie kell.