NAPÚT 2008/3., 15–16. oldal
Tartalom
Bánki Éva
Báthori Csaba
Gúzsba kötve táncolni? Szépen hűtlenkedve? Öncélú magamutogatás? Hosszú kirándulás? Mondatépítészet? Újjászületés?
Hogyan fordul a mű? Húszan fejtik ki, gyakorló interpretátorok, a maguk válaszát az alábbi kérdésekre:
a) Van-e belső szabálya, amelyet műfordítói gyakorlatában követ: saját használatú öt-, hétparancsolat?
b) Születhet-e szellemes személyes megfogalmazása - akár most, kérésünkre - a műfordítás mibenlétének?
c) Meddig ér egy szakfordító kompetenciája, és állhat-e helyt műfordító szakfordítóként?
Barna Imre
a) Egyetlen szabályt követek, Lator László felülmúlhatatlanul bölcs útmutatása alapján: „Azt kell lefordítani, ami ott van.” Azt tehát, és nem mást. És ez végtelenül bonyolult dolog is, persze. Hiszen – először is – „az” nem magyarul van ott, hanem valami más nyelven. Azt a nyelvet pedig, bár a műfordítónak legeslegelsősorban magyarul kell tudnia, mégiscsak ismerni kell. Tudni például, hogy a „Que-est-ce que c’est?”, a nyelvtani látszat ellenére, semmiképp sem fordítandó alárendelt összetett mondatnak; vagy hogy a jellemzően nominális neolatin és germán szerkezeteknek alapesetben többnyire igésülniük illik a magyarban. A többi szinte már csak ráadás. Hogy nem szavakat fordítunk, hanem szöveget, és hogy az persze mondatokból áll. Azoknak pedig többé-kevésbé elejük, közepük és végük van, meg kell állniuk a maguk akárhány lábán, méghozzá úgy – hacsak nem éppen ez a feladat –, hogy ne billegjenek. És mindennek már a közönséges prózafordítás esetén is köze van valamiféle zenéhez, annak pedig valamiféle filhalláshoz… És a többi, és a többi.
b) Lásd mint fent. Vagy hogy egy másik élő klasszikust idézzek: Dire quasi la stessa cosa. Ez az Eco-tanulmánykötetcím („Majdnem ugyanazt mondani”) a Lator-féle „azt, ami ott van” verziónak természetesen csak látszólag mond ellent. Mert törekednem ugyebár „ugyanarra” kell, de közben tudomásul kell vennem azt is, hogy a legnagyszerűbb eredmény is csak „majdnem” ugyanaz lesz. Az igazán jó fordító talán arról is megismerszik, hogy ez a tudomásulvétel nem csupán a veszteség, hanem egyúttal a kreatív lehetőségek felismerésével is párosul benne; ez utóbbiakkal viszont esze ágában sincs visszaélni.
c) Nem tudok lényegi különbségről. A fordítónak mindig ugyanaz a dolga: fordítson. „Azt”, ugye, „ami ott van”, l. m. f. Ha szakszöveget, akkor azt, ha művet, akkor meg azt. Ha kötött formájú verset például, akkor ügyeskedjen a rímekkel. Ha viszont egy műszaki leírásban vél asszonáncot felfedezni, ne lásson belé feladatot: tudja, hogy csak véletlenbe botlott.