NAPÚT 2008/5., B/2
Tartalom
A Hunt-Pázmánoktól a megformálásig
Egy levél a sok közül, Franz Kafka írta Milenának [Franz Kafka: Briefe an Milena]. A Palatinus Kiadónál jövőre megjelenő összes Milena-levelek közül azokat fordítom, amelyek Eörsi István fordításában még nem jelentek meg. R. P.
Péntek
Mikor lesz képes az ember végre ezt a feje tetejére állított világot talpára állítani? Napközben kilúgozott fejjel járkál – olyan szép romok vannak itt mindenütt a hegyekben, az ember azt gondolja, neki is ilyen szépnek kellene lennie –, az ágyban pedig a legjobb ötletei támadnak, ahelyett hogy aludna. A tegnapi javaslatom kiegészítéseképpen ma például az jutott eszembe, hogy nyáron Stašánál1 lehetne, akiről azt írta, hogy vidéken van. Tegnap azt a butaságot írtam, hogy némely hónapban nem lesz elég a pénz, ez képtelenség, mindig elég lesz.
A kedd reggeli és esti levele igazolja javaslatom értékét, ami persze nem valami különös véletlen, hiszen javaslatom értékét mindenkinek, de tényleg mindenkinek meg kell erősítenie. Ha a javaslatban bármiféle ravaszság volna – hol nincs ez a szörnyű fenevad, amely ha kell, egészen kicsire összehúzódzkodik –, akkor majd magam tartom féken, még a férje is bízhat bennem. De túlzásba esem. Ennek ellenére: lehet bízni bennem. Nem fogom látni Magát, sem most, sem akkor. Vidéken fognak élni, amit Maga szeret. (Ebben hasonlítunk egymásra, kissé mozgalmas táj, a nem egészen középhegység, ez a kedvencem, és erdő és tó benne.)
Levelének hatását félreismeri, Milena. Hétfői leveleit (jen strach o Vás2) még mindig nem olvastam el teljesen (ma reggel próbáltam, ment is egy darabig, némileg történelmivé is lett közben a javaslatom miatt, végig azonban még nem tudtam elolvasni őket). Keddi levele viszont (valamint a különös képeslap – egy kávéházban írta? – Werfelt illető vádjaira majd még válaszolnom kell, tulajdonképpen semmire nem válaszolok Magának, maga sokkal inkább válaszol és az nagyon jó) a hétfői levél miatti csaknem álmatlan éjszaka ellenére ma eléggé megnyugtatott és bizakodóvá tett. Nyilvánvalóan a keddi leveledben is van tüske, ami utat vág a testben, de Te vezeted ezt a tüskét, és mi volna – ez persze csak egyetlen pillanat igazsága, a boldogság és fájdalom borzongatta pillanaté –, mi az, amit nehéz elviselni Tőled?
F
Rácz Péter fordítása