NAPÚT 2009/4., 58–60. oldal
Tartalom
Vasadi Péter
Csönd-zóna • Kint, bent • Többet tessék pihenni • Sejtelem
Koch Imre
Virtuális mezők • Kísértés
Nagy Zopán
Non – szensz
(Montázs Szentkuthy Miklós:
Narcisszusz tükre című regényéből)
Irrealitás-teljességem zöld
Áldozati füst az éjszakában…
Realitás-teljességem kába – –
S kútfőm mélyén párolog a váram…
Sötétnek láttam minden szerelmet:
Ellenkező erőkkel fonnyadtak
Világ-okádó paradoxonok* – –
Erkölcsi ájulás a tudatban…
Az árulás módosított viszony:
A szeretet karikatúrája.
Nagy hiány-tánc, kapzsiság-vízió – –
A lét butító túl-áradása…
Nihilre-mázolt fogalmainkban
Megfoghatatlan igazság csapkod.
Kígyózó formák, vak anarchia – –
Ügyes udvarló a *paradoxon…
(Ami nem maga az igazság, az
Nem tudja az igazságot mérni…
Aki maga az örökös kétség – –
Az önmaga meglétét is kétli…)
– – – – –
Ősi anatómiám flórája
Organikus szabadkőműves-lét…
Vér-sejtjeim betegség-tájképek – –
Éjszakámban a hormon-erjedés…
A Non: az abszolút szűkszavúság.
Plazma: semmi és valami teste…
A szépség formáiba fulladni – –
Tátott száj légzés-merevedve…
A virág kontúrjai elvontak,
Bonyolult rajzú füvek: költészet!
A maszk pillanatnyi lüktetése – –
Szeszélybe mártani az egészet…
A Non: minimumnyi emberszerű.
Nem egyszerű ön-ornamentika…
Kesztyűben táncolni (éjszakában) – –
Valós tudásod anti-logika…(?)…
(Aki maga az örökös kétség – –
Az önmaga meglétét is kétli…
Ami nem maga az igazság, az
Nem tudja az igazságot mérni…)
* * * * *
Kivonat(ok)
(Montázs Füst Milán: Hábi-Szádi
Küzdelmeinek Könyve alapján)
Ez mind én voltam egykoron. Az ön-rokon.
Schőndorff úr, Borzippai, avagy Hamuján,
Gracián, vagy akár Naszr ibn Takkár – s Lokmán…
Ez mind én voltam – s az „erkölcsi praktikum”.
Hízelgés – kérkedés – csábítás – áhítás…
Merénylet (mindez) az önuralom ellen:
Kegyesen kellene lenni kegyetlennek…
Az ember újra meg újra állat, aztán:
Megtér (hi, hi): advocatus diaboli…
De kérdem én, jó filoszok horkolásban:
Hogyan kell érvényesülnünk a világban? –
Schopenhauer sem volt rest lerugdosni
Egy öregasszonyt, mert az túl sokat jártatta
Az ajtó előtt a száját, miközben Ő
Etikus műveinek mélyén merengő,
Principium(ok)ba mártott pennáját nógatta…
Az ízléstelenséget bizonyítani
Nem lehet. Mert az ízlés (kis) birodalma
Zárt ország. – Émelyítő célzásokkal a
Női test titkairól… – Ilyen „lírai”
A mocsok (is), ha buta fráter akarja
Gátlástalanul (poézissal) föltárni,
Végső marhaként: vágyát analizálni;
Ám így, mintha csak kérődzés-genny fakadna…
Az igazságot mindig a megismerés
Útján akarják… A régi eredmények
Képletté porosodnak; puhul a lélek –
S a „lényeg”: önfelemésztő, híg csevegés…
A lelkek merev formái hipnotikus
Ragaszkodáshoz, makacs, rút – és földéhes
Sértődésekhez hasonlatosak. – Téves
Kikötőben (mondjuk: ez gusztus) misztikus
Lehet süllyedő-égő hajóra szállni… –
Ez is olcsó gesztus, mint cékla-lé vérrel –
(S) mondom mindezt halálos keserűséggel:
Méregkeverés közben harmonizálni…(?)…
A lény: saját hasznára formálja magát…
(Vegetatív szisztémát vesz át a tudat…
Gondoskodás – rombolás: mutatnak utat…)
Megrázó az üldözés: mű-nyúl és agár…
Az esetlegesség megvetése: hiba.
Nem „egységes” a pusztulás – s nincs egységes
Gondviselés… De az egyén: az „fenséges”… =
Pompás hibáidat ne áruld el soha…(!)…