NAPÚT 2009/2., 18. oldal
Tartalom
Csurgó Gabriella
haikui
Domonkos Marcell
fordításai
Csuszner Ferencz
Egy zarándokút tanulságai
1. – Indulás
Az Úton pedig sokan, tanúk is elegen, s ha mégsem, hát a fák el- és kihordják a nyomokat. Nyomok mindig maradnak. Akár kinn, akár benn, de mert amint fent, úgy lent, hát amint belül, ugyanúgy kívül is.
A franciák földje becsülettel elsiratott, a spanyoloké pedig vörös szőnyeggel várt rám. Ennyi legalább dukál a gyalogos zarándoknak, aki vagy szentek nyomát, vagy önmagát, de valamit mindenképp koptat az út során. Assisi Szent Ferenc, II. János Pál – s ha csak a szellemem is, mert sosem léteztél, de ha mégis, hát erre biztosan nem jártál –, Szent Kristóf, utazók és csavargók védnöke: nyomotokban lépdelek. Sosem tudom meg, hogy engem, vagy inkább emléketeket óvták a fák, de vörös szőnyeget terítettek utamra a spanyol hegyek között. Azon lépkedve vonultam be büszkén – nyomotokban – a saját életembe.
Villon is járt erre, régről tudom. S ha én nem is, hát a fák… Ugyanúgy himbálózott a kagylóhéj a zsákomon, ahogy egykor az ő és rablótársai nyakában. Magam is ugyanolyan cifrán szitkozódtam, ahogyan ők tehették, egy-egy ballépés után, amikor nyomukban, a vörös szőnyeget felváltó, ingoványt rejtő feketében, térdig merült a saját életem.
Az Úton pedig sokan, tanúk is elegen, s ha mégsem, hát a fák el- és kihordják a nyomokat. Nyomok mindig maradnak. Akár kinn, akár benn, de mert amint fent, úgy lent, hát amint kívül, ugyanúgy belül is.
Vörös szőnyeget
eléd az útra: a fák.
Szenteknek nyoma.
Rothadó levél
rejtené az utat, de
jel ő maga is.
Fától még alig
csábítja szél – Én
ki nyoma leszek?