NAPÚT 2009/1., 87–91. oldal
Tartalom
Verrasztó Gábor
A használt ostornyél • Az író és a szamár • A matrac • Déry Tibor pizsamában
Michelangelo Buonarroti
verse
Heinrich Wittenwiler
A gyűrű
(részletek)
A szerzőről igen kevés konkrét adat áll rendelkezésünkre. Annyi bizonyos, hogy Svájcban, a Bodeni-tó környékén született valamikor az 1300-as évek utolsó évtizedeiben, kora átlagos műveltségi szintjét messze túlszárnyaló jogászember alapos irodalmi, hittudományi, bölcseleti, etikai, természettudományos és hadtudományi ismeretekkel.
A gyűrű egy Ostobány nevű kitalált svájci faluban lakó kelekótya parasztlegény, Taknyos Berci történetét meséli el. A verses eposz komikus és groteszk elemeket egyaránt tartalmazó cselekménye röviden így foglalható össze: hogy egy Fogdafarkam Maca nevű parasztlány szerelmét elnyerhesse, magát pedig ugyanakkor igazi, a szerelméért próbatételre kész lovagként mutathassa be, Berci parasztlegény barátainak közreműködésével lovagi tornát rendez, ami azonban az egészből kisül, nem egyéb, mint szánalmas tökfilkók csúfos lebőgése. Miután groteszk-komikus udvarlási kísérleteit is balsiker koronázza, levélváltásra kerül sor közte és Maca között. Az írástudó és irodalomban járatos férfiak segítségével megírt levelekben Berci és Maca kölcsönösen megvallja egymásnak a másik iránti heves szexuális vonzódását. Ezt követően Berci és Maca családja és rokonsága hosszú vitákban fejti ki véleményét a házasságról, illetve okosítja ki Bercit a szükséges tudnivalókról, minekutána már semmi sem állhat a házasságkötés útjában. A menyegzőt először is a nászajándékok, majd a lakodalmi vacsora nyomorúságos mivolta jellemzi, amit aztán a vendégek fékevesztett orgiája követ. Miután az előzőleg a seborvos által teherbe ejtett Macának a nászéjszakán sikerül magát érintetlennek tettetni, verekedés tör ki a részeg vendégek között. Ez a verekedés azonban hamarosan nagyszabású háborúvá fajul, és sor kerül egy borzalmas ütközetre, amelyben az ellenséges szomszéd falvak lakóin kívül óriások, törpék, boszorkányok, irodalmi és mondabeli hősök is részt vesznek. A végén mindent vér borít és hullahegyek, s Berci – a csata egyetlen túlélőjeként – remeteségbe vonul a Fekete-erdőbe.
Sz. L.
A seborvosnál
…Kúrának hogy múlt ideje,
bekötve a leány feje,
s kérheti az orvost megint:
„Uram, tégy a szavam szerint:
Fogd a tollat, s írjad szépen
levelemet ím ekképpen:
’Üdvözlégy, én hív szerelmem!
Más fickókért gerjedelmem
nem buzgott még úgy, mint érted.
Ó vigaszom, hidd el, kérlek!
Leveledet kézhez kaptam,
így örömöm lankadatlan:
Jer hozzám hát éjféltájban,
várok rád az orvosházban.
Amit kérsz, én tenni fogom,
mások szavát bíz’ letojom!
Ezek után Isten áldjon,
légy közel vagy messzi tájon!’”
Csodálkozott javában
Mákonya, s szólt magában:
„Látom, kurva vagy te szentem,
vagy szimatom csal meg engem!”
Aztán gondolt az írásra,
mely a nőket csak így látja:
„Asszonynépség segge széles,
de szíve nem terebélyes.”
Nem én költöm, így valóság:
Női erény ritka jószág,
förtelme oly sok a nőknek,
miket hadak le nem győznek.
Amit mondok, elhiggyétek.
Kevés hűség s roppant vétek
él az állhatatlan nőben.
Így volt múltban, s lesz jövőben.
S ekként tovább sorolhatom,
ámde jobb, ha abbahagyom,
s visszatérek Mákonyához,
ki nevetve szólt a lányhoz,
s fingott, ahogy szusszal bírta:
„Neved farkamra van írva,
farkamtól meg kedved derül,
dolgunk bízvást jól sikerül.
Ha szót fogadsz nékem szépen,
apáddal is béke lészen:
Megenyhítem – bennem bízhatsz –,
ki tégedet agyonizzaszt.
Ha nem engedsz, lelked rajta.”
S a levelet kézbe kapta:
„Lásd, ezt Friccnek megmutatom,
ha, mit kérek, meg nem kapom.”
Maca, aki mit sem értett,
e szóktól lett igen sértett,
s szólt: „Én semmit nem tehetek.
Így ha netán bajba esek,
vétkes inkább magad leszel.
Ha jámbor vagy, nem így teszel.
Kérésedre bíz’ én szarok:
Azt sem tudom, mi a farok!”
Erényére így vigyázott.
De Mákonya fuvolázott:
„Nézd csak Maca, pici csibe!
Áll a karó, ess hegyibe!
A farok az három gyökér:
egy hosszú és két kis kövér.
Téged én el nem ereszt’lek,
tartsd a szád és maradj veszteg,
nem ér semmi gyötrelem!
Bekapod a gyökerem,
ha nem akarsz meglakolni,
s szégyenletes bűnbe hullni.”
„Jól van, uram, nem bánom”,
szólt a lányzó vidáman,
s enni kezdte a gyökeret,
mohón, mint még sose evett,
étvágyától eszét vesztve,
búját-baját elfeledve.
Mákonya fáradni látszott,
ám Maca még többre vágyott:
„Orvosoljon! Máris menne?
Nagy örömöm telik benne!”
Majd karója után kapott,
s zacskóiba kapaszkodott,
mondván: „Ugyan mért mulasszam,
hogy a gyökeret fogyasszam!”
Meg is kapta hamarjában,
fenn a padon, s a szalmában,
ízlelgetve nyakra-főre,
hogy elájult nyomban tőle.
Ilyen fűszert még nem evett,
mit most Mákonyától bevett.
Ám az immár szabta végét,
unva Maca farok-éhét,
már a dolgot elégelte,
de a lányzó így kérlelte:
„Kenj meg, kérlek, ne add fel,
harmadszor is, ahogy kell,
nem teljes a gyógyulásom.”
„Ördög vagy te, azt már látom!”
szólott Mákonya legott.
„Sátán legyen orvosod!
Ugorj vízbe, ha nem tetszik!
Nem kenhetlek én napestig!”
Nagy sebesen fel is állott,
s oly keserves pofát vágott,
mint egy szarva-vesztett bak.
Lógott rajta minden tag.
Ám Maca is bajra lelt,
mert míg előbb falt és nyelt,
most már fájt a csípőtája,
majd a hasa, gyomra, mája.
Egyvégtében öklendezett,
minden ízében reszketett,
s alig bírt már megmozdulni:
Úgy kellett odébb vonszolni.
Napnak tűnt fel egy órája,
ecetté vált az itókája,
csalánt idéz édes kása,
a jó alma vackor mása.
Arca pírját elvesztette,
mellbimbói nőttek egyre,
s barnállottak körös-körül:
Baj látszott a dolog mögül.
Mákonya – bár nem volt jós,
tudta: Maca várandós.
Ez bizony őt aggasztotta,
s három napig ott tartotta
Macát, aztán rákérdezett:
„Van-e benned szívszeretet
Berci iránt, s hozzámész-e?”
Feleletben lett is része,
mert szólt a lány: „Félreléptem:
Agyonver, ha tudja vétkem.”
Mákonya a szót így méri:
„Mondj igent, ha kezed kéri!
Vésd eszedbe jól szavamat,
s becsületed tiszta marad!
Kérd meg Borzast, nagybátyádat,
adjon néked liljomszárat,
vasfüvet, meg jó gubacsot.
S ha e hármat felforralod,
majd gyakorta betömködöd
–hisz tudod, a lábad között –
ilyen szókkal: ’Reteszt rája!’,
szűk lesz újra cicád szája.
Jól megérts hát, ennyit kérek:
A patikus adjon néked
gubacsot, de nem egyebet,
csak amit a fáról szedett.
Ezt kérd tehát, valamennyit,
mindháromból ugyanannyit.
Ezen felül mit mondhatok?
Egy takaros halhólyagot
töltsél teli galambvérrel,
s őrizd meg, míg jő az éjjel,
s Berci mellé befektetnek.
Amit mondok, Maca, megtedd!
Ekkor csupán egy a dolgod,
mit nem szabad hanyagolnod:
A hólyagot dugjad be
lányságodnak helyibe!
Jön Berci e kies tájra,
kireped a hólyag szája,
s kifolyik a galambvér,
ami néked sokat ér:
Megőrzöd a tisztességed.
Nos, hát ennyit mondok néked!
És hogy váltig bizton járj,
jajgass, sírj és rúgkapálj!
Úgy azt hiszi, lány vagy még.
Kell még lecke, vagy elég?”
„Elég hát!” – most Maca szólt,
vidámabb még sose volt,
„megteszem én szívesen,
csak kérje meg a kezem!”
A nászéjszaka
…Ostobányban mindez alatt
végére ért a lakoma.
Sok asszony és férfikoma
kiugrálta magát rendre,
berúgott, s nem ügyelt csendre,
s felzabálta, mi ehető.
Ámde az sem feledhető,
Taknyos Berci mit csinált,
mikor Macájával hált
nászágyában ezen éjen.
Hagyjátok, hogy elmeséljem:
Maca nyakát átkarolta,
majd a száját megcsókolta
hévvel hétszer, s örömére
vonta keblét a mellére.
A folytatást alig várta,
ám Maca az útját állta,
és akkora lármát csapott,
mi egy mérföldre kihatott.
Lábait ő szét nem tárta,
szűz erényét óvta, zárta.
Berci feladta a harcot,
s vágott hozzá nyájas arcot,
tudván, férfi bírja a nőt,
ha szép szóval nyeri meg őt.
Így beszél hát, azon menten:
„Mily szerencse, hogy megleltem
ajkad, mely itt elém tárult,
s ajkaimmal összezárult!
Kebled halma hozzám simul,
ettől kedvem egyre vidul,
s nő a szívem gerjedelme:
mindez istenünk kegyelme,
ki e gyönyört megalkotta,
és eszközként elénk hozta,
hogy az ember sokasodjon.
Tedd hát magad túl a gondon,
s vedd elmédbe urunk szavát:
’Emberfia elhagy apát,
és már anyja sem kell neki,
mert csak hitvesét szereti:
Így lesz kettő egy hús végül’.
(Ez jön elő az igéből,
vagyis: nemzzenek gyereket),
lásd, te is csak azt teheted,
velem, mit ludak a tóban!
Kedves, hidd, ebben csak jó van:
Szeretlek és veled leszek,
s mindig mindent érted teszek.”
Ám Maca még akaratos,
sírdogál, szava panaszos:
„Jól tudom, mi előtt állok:
Férfi vagy, s a férfi álnok,
olyan, mint ki madarászik:
édes szókat fuvolázik,
s mihelyt ott van a markában,
meg is fojtja hamarjában.”
„Dehogy, Maca!” szólt a legény.
„Meghülyültél, látom, szegény,
ebben a szép nászi ágyban.
Hisz tudod, hogy közös vágyban
köttetett a szent frigyünk:
Álnokságban mért higgyünk?
Közös ágyban mért is lennénk?
Jó lenne hát, hogyha tennénk
frigyünkért, feledve alkut,
hisz mindketten ezt akartuk!”
S lássátok most a hős legényt:
Megragadta Macát, szegényt,
– a tanítást megszívlelte –,
lábait jól felemelte,
bevette közéjük magát,
s követte nemének szavát!
Maca sem volt rest vagy levert,
ahogy ott a hátán hevert:
testét bőszen hányva-vetve
a tanácsot nem feledte.
Véget ért az első menet,
mit hallani kint is lehet,
hisz az ágynak vén deszkája,
s fennen szólt a muzsikája,
legszebb a föld kerekén!
Szomjtól ég a vőlegény,
rikoltozik hát ízibe’:
„Vizet kérünk, vizet ide!”
Hoztak levest Velencéből,
melyet főztek csűdfűléből,
malvázia-borral benne:
Ilyen volt a szokás erre.
Mind megitták, s mind felfalták,
s erejüket visszakapták.
A többiek mentek máris:
visszakattant már a zár is,
melyet Maca bezárt bévül,
s visszabújt az ágyba végül.
Boldog, ám mímeli kárát,
siratja lehullt virágát,
ám szól a férj: „Adj túl gondon,
s legyél vidám, én azt mondom!
Lehullt virágod neked,
ám lesz majd egy gyereked:
Ez egy jó és üdvös dolog,
s ha igazán meggondolod,
más se kell, csak hívem legyél,
s ahogy mondom, csak úgy tegyél,
mert így hasznos, rendjén való!
Halld az esküm, mely nem csaló:
Szeretettel véled bánok,
s tőled soha meg nem válok.”
Maca köszöni e szókat,
és megígér hasonlókat.
S Berci – máris téve dolgát –
férjként néki újra szolgált.
Többet aztán már nem bírtak:
Aludtak, míg meg nem pirkadt.
Macának csak egy férj járt,
míg Csiklandi néggyel hált.
Ancsa segge horzsolódott,
mivel több mint hétnek hódolt.
Bicegit tíz hős szerette,
s kedvét ettől dehogy szegte,
Szájbakapót nyolcan lesték,
s egész éjjel őt reszelték.
Vízhordóné szíve szakadt,
ám ragyás volt, s hoppon maradt.
S midőn a fényes nap felkelt,
hallhatták szólni a baktert:
„Kit még ágyban lágy kar ölel,
keljen fel! Az idő közel.
Nap sugara máris lövell,
űzi a sötétet.
Tűnik a hold, lám csak, megy le,
csillag fénye lankad egyre,
éjnek csendje szakad szerte:
Mondom én tenéked.”
Et cetera… – szólt, majd ért véget.
Maca asszony fel is ébredt,
s gyúlt fel benne a remény:
„Ha most felébreszteném,
tenné újból, semmi kétség,
még mielőtt jön a népség.”
Elkezdett hát mocorogni,
az ágyneműt átmotozni;
felveri Bercit a zaj,
s kérdi máris: „Mi a baj?”
„Gyűrűcskémet elvesztettem”,
mondta Maca, „dühös lettem,
s mikor virradt, nekiláttam
megkeresni, s megtaláltam.”
Meg is történt – ne izgasson –,
mit kigondolt Maca asszony.
Jöttek a legények karban,
muzsikálva, szörnyű zajban
befelé a nászszobába
sok boldogságot kívánva.
„Halljuk, mi hát az igazság:
Ínyére volt a mulatság?
S benn a résben mi az újság?”
Bercit ekként kérdezgetik,
ő meg felel, s mondja nekik:
„Jobbat nem ád föld, se ég.
Tudjátok meg: Szűz volt még!
Kap is tőlem szép adományt:
Egy pár cipőt móring gyanánt.”
Ujjongott a sokadalom,
s véget ért a lakodalom.
Szalai Lajos fordítása